A szabadságharcz.
A szabadságharcz.
1847-ben Torontálban főispáni helytartó volt, Gyertyánffy, a Gyertyánffy János alispán testvére. A város országgyűlési követéül Hadzsits Lázárt választották meg, ki több ízben volt a szabadságharcz alatt kormánybiztos, később börtönbüntetést is szenvedett. A márcziusi leirat Nagybecskereken is nagy lelkesedést keltett s csodálatos módon a különböző nemzetiségek békéjét hozta magával. Április 13-án valamennyi felekezet hálaadó isteni tiszteletet tartott (katholikusok, lutheránusok, reformátusok és óhitűek) a közös egyetértés örömére. A Horvátországban és a Szerémségben meginduló illir zavargások azonban hamar megbontották ezt a békét. Az április 8-iki szerb küldöttség sikertelensége Becskereken is megindította a szerb lázadást. A szerbek a templomokba rontottak, összetépték a magyarnyelvű anyakönyveket. (Horváth: Magyarország függ. harczának tört. I. 145.) A szerb lázadás különben egyszerre kezdődött a kikindaival: április 23-án délután már erősen izgattak a szerbek a magyarok és németek ellen, husvét harmadnapján reggel pedig megrohanták a községházát, hogy a márczius 28-án odatűzött magyar zászlót letépjék; ezt azonban Hadzsits Lázár, a város szerb származású bírája, élete veszélyeztetésével megakadályozta. Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy a városnak új tisztikart ne válaszszanak, bár törvénytelenül; csak a bírót hagyták meg. Mivel az első alispán nem volt honn, a törvénytelen városi tanácsot pedig nem lehetett elismerni, néhány nap mulva tíztagú közbiztonsági bizottmányt választottak, a melynek első dolga az öt századból álló nemzetőrség megválasztása volt; ebből a szerbeket kizárták. A bizottság megbízatását a hazaérkező első alispánnak adta át.
Ezek a becskereki zavarok végre rávették a kormányt (Rüstow: A magyar hadj. tört. I. 22.), hogy a Délvidéken Csernovics Péter kormánybiztosságával ostromállapotot hirdessen. Június 9-én Becskerek magyar és német lakosait a szerbek közeledtének híre ejtette rémületbe; azok azonban megállottak Perlasznál és bár a délvidéki seregek gyengék voltak velük szemben, még sem érhettek el pozitiv eredményt. Június 23-án végre Becskereken vontak össze a délvidéki haderőt és azt oda beszállásolták, méltán tartva tőle, hogy a szerbek perlaszi tábora Becskerekre nézve rejti a legnagyobb veszedelmet. A 2500 főből s egy hatfontos ágyú-ütegből álló hadtest parancsnoka Kiss Ernő huszárezredes volt, kinek Becskerek mellett terjedelmes birtokai voltak.
Nagybecskerek az egész szabadságharcz alatt megmaradt a délvidéki harczok egyik legfontosabb pontjának 1848-ban, bár a küzdelmek a Kiss Ernő vezérlete alatt váltakozó szerencsével folytak és a fölkelők perlaszi tábora a városnak állandó veszedelme volt. Július 15-én Sztratimirovich megtámadta a becskereki tábort, de minden túlereje mellett is kénytelen volt visszavonulni. Kiss Ernő ekkor arra gondolt, hogy elhagyja Nagybecskereket, de mégis ott maradt, hogy a várost őrizetlenül ne hagyja. Közben Mészáros Lázár is lent járt Nagybecskereken és egy éjszakát töltött ott. A magyar sereg augusztus 6-án bevette Neuzinát, szeptember 2-án pedig a perlaszi tábort ostromolta meg s ott 12 ágyút, 20 mázsa puskaport, 60.000 töltényt zsákmányolt; egyszersmind eloszlatván Becskerek felől azt a veszedelmet, a mely a perlaszi tábor részéről állandóan fenyegette. A szerbek még szeptember folyamán több ízben megpróbálták perlaszi pozicziójukat visszaszerezni, de sikertelenűl, sőt deczember 14-én még a tomaseváczi hídfő is magyar kézre került, bár igaz, tetemes áldozatok árán. Kiss Ernő ekkor már becskereki táborából Pancsova felé kezdett hadműveleteket, ezek azonban nem jártak sikerrel és épen ezek okozták azt, hogy Kiss Ernőt visszahívták erről a fontos állásról. Elvonulása után Nagybecskerek szinte védelem nélkül került január 16-án szerb kézre. A lakosok rémülten menekültek, de mivel a szerbek ekkor már a szerb vajdaság szervezésével voltak elfoglalva, melynek székhelyéül Nagybecskereket szemelték ki, ez megmentette a várost a pusztításoktól. A várost 571Perczel Mór szabadította fel, ki április 29-én megütközve Todorovich-csal, azt hátrálásra kényszerítette. Todorovich így kiűrítette Nagybecskereket, mely a legnagyobb örömmel várta Perczel Mórt. Az áprilisi detronizáczió után Torontál vármegye visszakapta régi szervezetét, 1848-ban kinevezett főispánját és Nagybecskerek újra vármegyei székhely lett. Közben minden rosszra fordult: augusztus 14-én Nagybecskerek már Jellasichot volt kénytelen fogadni, ki két napig időzött itt s a dicső napokból Nagybecskerek számára nem maradt meg más, mint Kiss Ernő miatti gyásza. Nagybecskerek az abszolutisztikus kormányzás alatt közigazgatásilag minden jelentőségét elvesztette, csak 1853-ban lett ismét cs. kir. kerületi székhely, míg végre a februári pátens visszaállítván az ősi alkotmányos jogokat, Nagybecskerek is újra vármegyei székhely lett.
