A gör. keletiek ügyeinek rendezése.
A gör. keletiek ügyeinek rendezése.
Nevezetesebb volt azonban a királynőnek a gör. kel. (nem egyesült) vallásúakra vonatkozó két rendelete. Az egyik szerint jövőben csakis oly egyének szentelhetők papokká, a kik az Ujvidéken felállított kollegiumban tanulmányaikat befejezték, a másik pedig kötelességévé tette a metropolitának, hogy valamennyi nem egyesült számára egy egységes s minden tartományban használandó rövid és világos nyelvezetű kátét szerkesztessen és gondoskodjék módokról, hogy az illető politikai hatóságok közreműködésével miképen lehetne a nemegyesülteknél az iskolaügyet szervezni. Egy másik rendelet pedig úgy intézkedett, hogy oly községekben, a hol nemegyesült vallásúak laktak, a gyermekei a jövőben a katholikus iskolákba minden ellenkezés nélkül felvétessenek.
Bármennyire igyekezett azonban a kormány a bajokon segíteni, ez intézkedéseknek sem lett meg az óhajtott eredményük, mert a talaj még mindig nem volt kellőleg előkészítve. A Bánságban s a katonai határszéleken nem kímélték a pénzt a telepítésekre és az iskolákra. Ezek számára az ausztriai szláv tartományokból igyekeztek szép fizetéssel tanítókat beédesgetni, de csak nagyon kevesen vállalkoztak arra, hogy itt, a török szomszédságában telepedjenek le.
Majd új embert állítottak a bánsági kormányzóság élére: Brigido József bárót, ki Mercy óta a tartományfőnökök között a legbuzgóbb volt. Kormányrendszerének szigorú szabályai megkövetelték tisztviselőitől, hogy folytonos figyelmüket főkép az ifjúság czélszerű oktatására fordítsák. Minden tiszttartó a középponti kormánynak alárendelt külső hivatalnok, köteles járása iskoláit személyesen és minél gyakrabban meglátogatni s ott utána nézni, vajjon elküldik-e 258a szülők tanköteles gyermekeiket az iskolába és nyer-e az ifjúság kellő oktatást a keresztény vallásban, az olvasásban, írásban és számvetésben.
A bécsi kormány hosszas tapasztalatok után felismervén annak igazságát, hogy a jó iskola legfőbb tényezője a jó kormányzatnak, a tanügy mellett komolyabb és határozottabb állást kezdett foglalni s kijelentette, hogy az iskolaügyet »politicum«-nak tekinti és az állam rendelkezése alá veszi, mert még mindig sok a panasz a határőrvidéki iskolák tekintetében. A jelentések szerint az oláh határőrterületen összesen csak egy nemzeti iskola (Nationalschule) van, német pedig egy sincs; a szerbek területén csak három német iskola van, de csak papiroson, mert a legtöbb községben szerb tanítók vannak alkalmazva, kik nem is tudnak németül. Kevesebb panasz volt a németbánsági Határőrvidéken, mert itt majd minden községben, a hol német katonaság volt letelepedve, volt iskola, de még mindig nagy volt a hiány képzettebb tanítókban. Ez indította az udvari haditanácsot amaz utasításának kiadására, hogy mivel a bécsi normáliskolából a Határőrvidék számára szükséges és egyszersmind a nép nyelvében is jártas tanítókat nem lehet leküldeni, küldjenek tehát az Alvidékről Bécsbe mindkét nyelvben jártas tanítókat, vagy tanítói pályára lépni szándékozó egyéneket, kik az ottani normáliskolában tartott tanfolyamot elvégezve, megfelelő képzettséget nyerjenek. Ily módon készítették elő a talajt a Délvidéken az általános iskolai rendszer befogadására, melyet Mária Terézia az ausztriai örökös tartományok összes népiskolái számára 1774-ben ezen czímen adott ki: »Allgemeine Schulordnung für die detutschen Normal-, Haupt- und Trivialschulen in sämmtlichen Kais. Kön. Erblanden«, és a mely rendszer nagyon sokáig a népoktatási törvényt pótolta. Ezt az iskolai rendszert tették azután kötelezővé Torontál vármegye, valamint a katonai Határőrvidék területének összes iskoláira nézve is.
