Tamáslaka.

Teljes szövegű keresés

Tamáslaka.
Tamáslaka. Azelőtt Tomasevácz. A Temes balpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 557, lakosaié 2732, a kik kevés kivétellel szerbajkúak és görög-keleti vallásúak. Portája, távírója és vasúti állomása helyben van. Úgy látszik, hogy a község helyén a török hódoltság előtti korban két falu állott, mert a község két különböző pontján egy-egy templomrom nyomai látszanak. A község két felét ma is két különböző néven: Csoke és Marievo néven nevezik. A török hódoltságból lakott helyként került ki. Az 1717. évi kincstári összeírásban Tomaschoviz néven a pancsovai kerület helységei között találjuk, 20 lakott házzal. A Mercy-féle térképen is lakott helynek van feltüntetve. 1750-ben a délmagyarországi kincstári puszták bérlőtársasága bérelte és ekkor a becskereki kerületbe tartozott. 1760–61-ben a kamara a tiszai és a marosi szerb határőrök számára engedte át új települési helyül. 1767 óta a német-bánsági Határőrvidékhez tartozott s a német-bánsági 12. számú határőrezred egyik századának székhelye lett. Az 1788. évi hadjáratkor, a Radivojevics György százados vezérlete alatt álló 300 főnyi csapat védte a tomaseváczi Temes-hidat, melyet a törökök az október 17–18-iki közötti éjjelen megtámadtak és az egész hídőrséget felkonczolták. 121Az elesettek sírja a Temes jobb partján levő magaslaton emlékkővel van megjelölve. Az 1848–49-iki szabadságharcz alatt a szeptember 2-án vívott első perlaszi csata után, szeptember 9-én, a szerbek Knicsanin szerb felkelővezér alatt megszállották a községet és a közelében fekvő magaslatokat, a hol tábort ütöttek. Ez a tábor a német-bánáti határőrök 3. és 4. ezredéből (2472 ember), 1610 szerbiai önkéntesből és 12 ágyúból állott. Vetter honvédezredes november 30-án támadást intézett Tomasevácz ellen; de sikertelenül. Ekkor Kiss Ernő tábornok deczember 5-én újabb támadást intézett a község ellen, melyet Knicsanin 4082 emberrel védett. A szerbek heves küzdelem után visszaszorították a magyarokat, a kik közűl 250-en estek el, míg a szerbek vesztesége 180 ember volt. Délután 3 órakor a magyar sereg megkezdte a visszavonulást Nagybecskerek felé, míg a szerbek Jarkováczra vonultak s csak egy száz főből álló csapatot hagytak vissza; Kiss Ernő azonban Damjanicscsal egyesülve, újabb támadást tervezett Tomasevácz ellen, de Damjanicsot a szerbek Jarkováczon meglepték és előnyomulását megakadályozták. Mikor Kiss Ernő deczember 14-én este Tomasevácz előtt megjelent, a szerbek kis csapata s a község lakossága éjjel titkon elhagyta a sánczokat és elmenekült. Másnap a magyarok behatoltak a községbe, melyet felgyújtottak. Kiss Ernő ezután gyorsan továbbvonult s Szárcsánál Damjanicscsal egyesült. 1849 május 7-én Perczel Móricz a község határában fényes győzelmet aratott a Puffer ezredes vezérlete alatt álló császáriakon és szerb felkelőkön. A görög-keleti templom 1773 körül épült. Itt őrzik Radivojevics György századosnak 1788 augusztus 14-én kelt végrendeletét is. A római katholikus templomot 1908-ban emelték. Jelenleg özvegy Radosavlyevics Vazulnénak, Heitzmann Györgynek és a kir. kincstárnak van itt nagyobb birtokuk, Imrich Ernőnek pedig gőzmalma.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem