Torontálvásárhely.
Torontálvásárhely.
Torontálvásárhely. Azelőtt Debeljácsa. A nagybecskerek–pancsovai vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség. Házainak száma 1397, lakosaié 5170, a kik református vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Eredeti neve Develák volt, később Debelják és Debeljácska. 1750-ben szintén a délmagyarországi kincstári puszták bérlő társasága bérelte. 1766-ban a kamara a tiszai és a marosi szerb határőröknek engedte át. Az áttelepítés az 1768–1774. években történt. A szerbek azonban néhány év mulva már elköltözködtek innen s a község 1783-ban ismét pusztává lett. 1794-ben a kincstár tiszavidéki református magyarokat telepített ide. 1832-ben a kolera pusztított közöttük. 1848–49-ben az itteni magyarok valósággal szigetet alkottak a délvidéki szerb lázadás tengerében. A község ma is őrzi Szemere Bertalan belügyminiszternek 1848 márczius 28-án a község polgáraihoz intézett leíratát, a melyben e vészes időkben tanusított vitéz, állhatatos maguktartását dícséri s a kormány további jóakaratáról biztosítja őket; e támogatás helyett azonban szeptember 8-án Knicsanin szerb felkelő vezér rátört a helységre, melynek lakossága a túlerő elől elmenekült. A szerbek az üresen talált falut felgyújtották, a református templomot kifosztották s még a harangokat is elvitték, melyek közűl az egyik 1851-ben került vissza Szerbiából. Az elmenekültek 1849 november havában tértek ismét vissza. A szabadságharcz után a község ismét felépült és ma egyike a járás legnépesebb helyeinek. A református templom 1838-ban épült. A helység jelenlegi nevét 1888-ban nyerte. Van itt 48-as függetlenségi polgári kör, ipartestület, takarékpénztár, hitelszövetkezet, két téglagyár és egy gőzmalom.
