Vizesd.

Teljes szövegű keresés

Vizesd.
Vizesd. Azelőtt Kis-Vizesda. A zsombolyai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 158, lakosaié 982, a kik nagyobbára németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Kisősz. Eredetileg kun szállás volt. A középkorban Vizes-Gyán volt a neve, mert a Galádi ér (ma Galaczkabara) mellett feküdt. Okleveles adatok azonban csak 1450–1451-ből vannak az itteni kun nemesekről. Idővel a kun urak túladtak itteni birtokaikon s a kunszállás beleolvadt a mellette fekvő jobbágyfaluba. E jobbágyfalu legrégibb birtokosa a Vizesgyáni család volt, melynek tagjai sorából László és István 1451-ben tanuk voltak egy hatalmaskodási perben. Később Figedi Zsigmond is szerzett itt birtokokat, a melyeket Vizesgyáni István 1503-ban megvásárolt. 1560-ban még 11 portából állott e falu. 1564-ben Kerecsényi László volt a földesura. A hódoltság alatt elpusztult. 1611-ben Báthory Gábor Rhédei Istvánnak és Pálnak adományozta. A XVII. század közepe táján szerb lakosok szállották meg. 1647-ben ismét már a lakott helyek között szerepel Vizesda néven. 1701-ben Dolny István, csanádi püspök jelentette be igényét e helységre, de eredménytelenül, mert 1717 után a temesvári bánságba kebelezték. A XVIII. században e pusztát a csanádi tiszttartóság bérbe adta. 1786-ban kezdett ismét benépesülni; ekkor magyarok, bolgárok, németek és szerbek szállották meg, de csak a németek maradtak itt, a többiek pedig ismét elköltözködtek innen. 1786-ban a Kamara az új telepet gróf Markovics Miklósnak adományozta, oly czélból, hogy itt öszvéreket tenyésszen. Ez azonban nem sikerülvén, a lakosság dohánytermelésre adta magát, melyet 1858-ig folytatott. Jelenleg San Marco herczegnének, született Nákó Milévának van itt nagyobb birtoka. A községben egy kastélyszerű épület van, melyet még gróf Markovich Miklós építtetett a XVIII. század végén. A róm. katholikus templom 1893-ban épült. A községben van gazdakör, olvasóegyesület, önkéntes tűzoltó-egyesület, hitelszövetkezet és a délvidéki földmívelők egyesületének fiókja. Ide tartozik: Nagyvizesd-puszta, Kis-puszta és Mileva-major.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem