Geológiai kialakulás.
Geológiai kialakulás.
Hogy a vármegye földjének geológiai felépítését megérthessük, fejlődéstörténetében menjünk vissza a harmadkor utolsó epochájáig, a felső neogénig. Ebben az epochában a Kárpátoktól övezett, a mélységbe sülyedt őshegység helyét elfoglaló tengert felgyűrődő hegységek elzárják az óczeánoktól, a melyekkel az előző korokban összefüggött, úgy hogy az mindinkább kiédesülő beltengerré válik. Ennek a pontusi tengernek nem volt lefolyása; vize, terjedelme mindinkább fogy, majd a következő korszak (levantei emelet) vége felé annyira kiszárad, hogy kisebb terjedelmű, édesvizű beltórendszerré zsugorodik össze. Erre a tóvidékre rakják le a Kárpátok lejtőin lerohanó, vadvizű patakok hordalékukat. 2Homokos üledékek, sekély-tavi lerakódások és kavicstelepek jellemzői ennek a korszaknak. A reá következőben, a diluviumban, a lecsapolt vagy beszáradt belvizek helyén hatalmas folyórendszerek alakulnak ki, a melyek nagymennyiségű törmeléküket most már messze kiviszik a mindjobban feltöltődő medenczébe. Ez utóbbinek állandó sülyedése meg-megújítja a folyónak eróziós működését és törmelékszállító képességét, akár csak az elmult korszakok tengereinek vagy 3tavainak sűlyedő szintje, azzal a különbséggel, hogy a finomabb és legfinomabb folyóhordalék a medenczének a Kazánon át való lecsapolása óta már nem a medenczében, hanem egy újabb, a Kazánon túl, mélyebben fekvő tengerbe rakódik le.*
A folyó esésének nagyságától függő hordalékszállítóképessége megszűnik, mihelyt elérte a tenger szintjét, de megszűnik völgyvájó munkája is. Völgyét a folyó rendes körülmények között nem tudja a tenger nívóján alúl mélyíteni. A tenger tehát az erózió bázisának, erózióbázisnak tekintendő.
)
Torontál vármegye fiziografiai viszonyainak vázlatos térképe.
Jelzések magyarázata: 1 = árterület; 2 = különböző szintekben, lépcsőzetesen emelkedő platók; 3 = futó, illetőleg kötött homokterületek; 4 = mocsaras területek; 5 = platók (terraszok) pereme; 6 = fő-, illetőleg mellékvízválasztó; 7 = régi vízfolyások, medrek, illetőleg mocsaras területek; 8 = megyehatár.
A medencze sülyedése az utóbb említett korban, de még a reá következőben, az alluviumban sem szünt meg, sőt még máig is eltart. A vármegye területén a sűlyedéseknek iránya még nincsen pontosan megállapítva, de e területen észlelt földrengésekből és a közeli hegyvidék tektonikai viszonyaiból arra következtethetni, hogy a sűlyedések a krassó szörényi hegyek nyugati premétől kiindulva, sugarasan (?) terjednek szét, Míg Halaváts »meg nem zavart eredeti helyezkedésben« gondolja e megye földjének rétegeit, addig Cholnoky véleménye szerint Nagybecskerektől Ujozoráig (azelőtt Ozora), illetőleg Bálványosig (azelőtt Bavaniste) húzódik az a vonal, a melynek mentén történt állítólag talajmozgás. E kérdésekre különben csak akkor adhatunk majd kielégítő választ, ha mind a mocsár területén, mind egyebütt a vármegyében végzett elegendő számú és mélységű fúrások adatai állanak rendelkezésünkre.* a melyekből kitünik, hogy zavartalanul szintesen fekvő vagy vetődésektől megbolygatott rétegsorozattal van e dolgunk.
A Magyar Földrajzi Társaság Alföldi Bizottsága feladatául tűzte ki az Alföldnek, mint fiziográfiailag egyeséges területnek, alapos tanulmányozását. Tőle várható ennek és az Alföld többi problémáinak végleges megoldása.
Torontál vármegye altalajának vázlatos képe délnyugat-éjszakkelet irányban vetett metszet mentén. (Halaváts, Seemayer adatai és szerző saját megfigyelései alapján.)
a = alluviális képződmények, b = lösz, c = futóhomok, d = levantei-diluviális, e = pontusi, f = szarmata, g = mediterrán, h = krétakori képződmények, k = gneisz.
Torontál vármegye területe a sűlyedő medencze eltünt tengerének egyik öble lehetett. A benne lerakódott rétegek közűl a pontusi korszakéi legidősebbek, a melyekről tudomásunk van.
Torontál vármegye altalajának vázlatos képe dél-éjszaki irányban vetett metszet mentén. Halaváts, Seemayer adatai és szerzőnek saját megfigyelései alapján).
A metszet Torontál megye néhány mély furásának (ártézi kút) adatát tüntei fel méterekben, a = kvarter, b = levantei, c = pontusi, d = szarmata, e = mediterrán, f = kréta képződmények, g = trachyt, h = szerpentin.
Az Alföldön fúrt artézi (és mély kutak fúrási próbái alapján megállapítható, hogy a pontusi korszakban létezett félig sósvizű tóban lerakódott anyagok, homokból, 4homokos agyagból és tiszta agyagból állanak.* A levantei korszak édesvizű beltavában leülepedett agyagos rétegeket szintén az alföldi artézi kutak révén ismerjük, a mely kutak épen ezekből az Alföld közepe felé vastagodó rétegekből kapják üdítő, jó vizüket.
Torontál vármegye artézi kutakban igen gazdag. 115 községben összesen 391 helyen fúrtak. Ebből 271 az artézi kút, 28 a fúrt kút; 13 kút vize teljesen elapadt, míg 79 esetben sikertelen maradt a fúrás. A löszplatókon fekvő községek fúrt kútjai 40–60 méter mélyek, a melyekből a vizet lóeróvel vontatják fel, melyet a temesmegyei kincstári homokpuszta 50–80 méter mély kútjainál motor-erővel helyettesítenek. Az alibunári mocsár szintjében már 5–6 méter mély furólyukból buggyan fel a víz. Pancsován, a mely ugyanabban a nívóban fekszik, sőt valamivel alacsonyobban, 50–100, Nagybecskereken (83 m.) még 450 méter mélységből sem kap felszínre törő vizet. A talajvíz állásával összefüggően, a fúrt és ásott kutak közül általában mélyebbek a terraszokon fekvők, mint a völgysikokéi.
A diluviális rétegek már biztosan száraz területen rakódtak le és részben a folyóvíz, részben a szél működésének köszönik létrejöttüket. Nem lehetetlen ugyan, hogy az Alföld legdélibb részén a kornak első felében is még megvolt a beltó, talán nagyobb mocsár alakjában (alibunári ?) de erre minden kétséget kizáró bizonyítékaink még nincsenek. A diluviumban képződött rétegek főleg löszből állanak, a melynek tetemes vastagságú rétegei közé agyagos, illetőleg tiszta homok települt.
A lösz* vármegyénk területén nem fordul elő mindenütt tipikus alakjában. A Maros, illetőleg az Aranka és Bega között (83–140 méter tengerszín feletti magasságban), a Bega és Temes között (átlag 85–87 m.) és végre a Temes és Duna között (113–150 m. magas pontokkal) jelentkezik ugyan lösz, de habitusa nem egységes. A vármegye legtipusosabb löszét Dolova mélyútjaiban találtam; ettől leginkább elüt például a Bega magas partjának anyaga Nagybecskerek mellett, a melyet Cholnoky ázott lösznek nevez.
Lösz = rajnamelléki népies elnevezése az ottani sárga földnek; jelentése a német locker, lose szavakével azonos, a mi annyit tesz, mint laza. A lösz finom kőzet-liszt, a melyet az uralkodó szél nagy törmelék kúpok anyagából (kavics, homok) kifúj és messzi vidékekre elvisz, hogy szállító erejének fogytával hó lepléhez hasonlóan betakarja azt a vidéket, a melyen aláhull. Ha ezen a vidéken a fűnövényzet az uralkodó és ha klímája elég száraz, akkor a lösz-takarók néha óriási vastagságot érnek el. Halaváts a torontáli löszt homoktartalma szerint osztályozza, Horusiczky petrográfiai alapon megkülönböztet típusos és homokos löszt, azonkívül még löszagyagot és löszhomokot (Alibunárnál) Cholnoky tudtommal a típustól csak a takirt (ázott löszt ?) választja külön.
Az alluviális korszak kezdetén (ó alluvium) a folyók Torontálnak különösen déli részében rakják le hordalékukat, a melybe később azután ismét belevágódnak, illetőleg a meglévő hordalékot eltakarítják, vagy újat raknak le. A folyók működésének három stádiuma: a völgymélyítés, völgytágítás és feltöltés, e vármegye területén is észlelhető. A folyók működésének köszönik a löszplatók terraszos jellegüket; különböző korokban különböző volt a felszín, a melybe a folyó bemélyítette medrét. Cholnoky három ilyen felszínt különböztet meg, a mely lépcsőzetesen emelkedik a vármegye keleti határa felé. Legmagasabban fekszik a törmelék-kúpok lábánál az alsó-diluviális, ennél mélyebben a felső-diluviális és legmélyebben végül az alluviális felszín*.
Megjegyzendő, hogy a felszínek, illetőleg a belőlük keletkezett terraszok kora még vitás; e kérdésben végképen dönteni csak akkor lehet majd, ha a morfológiai bizonyítékokon kívül a platókat alkotó különböző löszöknek és közéjük telepedett homokoknak pontos kormeghatározását ismerjük.
Az a magas part, a melyen Bálványos, Beresztócz, Omlód, Tárcsó, Ferenczhalom, Almás, Galagonyás, Antalfalva és Szekrényes községek és Pancsova városa épültek, azt hiszem, joggal terrasznak nevezhető, még pedig felső-diluviálisnak. Ebbe vágódott bele a Duna és ebben szélesíti most a medrét.* Ennek a felső-diluvialis terrasznak az anyaga, mint azt a Pancsova körüli feltárások mutatják, főképen fluviatilis anyag (agyagrétegekkel tarkított sárga, majd mélyebben szürkés homok), a melyen löszszerű anyag (talán ázott lösz) fekszik (0–10 m. vastagságban). A Duna és a Tisza, valamint a vármegye kisebb folyói darabokra szeldelték a löszplatókat és mély, bőven termő, helylyel-közzel mocsaras (és még ármentesítetlen pancsovai öblözet) síkokat* teremtettek, a melyekben szerte kanyarognak, 6medreik helyzetét meg-megváltoztatják, úgy hogy igen nagy számban található a vármegye területén a holt és elhaló félben levő meder és az őket jellemző parti meg zátony düne. Ezek csak az árterületen hiányzanak, a hol a víz árjának egyengető hatása keletkezésüket megnehezíti, felismerésüket lehetetlenné teszi. Borcsától Ópáváig például a Duna és Temes holtágai mellett egyetlen egyet sem találtam; az egész területet finom, szürkés, árvizi anyag fedi. Ott vannak azonban a prehisztorikus telepek, a hunkák vagy kunhalmok*, a melyek pontosan jelzik a régi vízfolyások (álló vizek?) futását, helyzetét*.
E területnek magassága a tengerszín felett 78–87 méter, míg a Duna jelenlegi árterének magassága jó 10 méterrel alacsonyabb.
Czirbusz mély földnek nevezi (90 méter tengerszínti magasságon alul), helyesen, mert az Alföld többi részeivel szemben tényleg mély föld ez. Az ő felfogása szerint tehát a mi felsődilluviális terraszunk is ehhez számítandó.
A pancsovai öblözetben volt alkalmam ezeket a hunkákat megfigyelni; a felszántott halmokból cserepek és csontvázak nagyszámban, valamint kőkori eszközök kerültek elő, a melyek legjobb bizonyítékai prehisztorikus voltuknak.
Az alibunári mocsár déli magas partján, Alibunártól egészen Verseczig, sűrűn következnek egymásután. Megvannak azonban magában a mocsárban is, a hol éjszaknyugat és éjszak-kelet felé vonul a soruk. Bár ezeken nem találtam sem cserepeket, sem egyéb bizonyítékokat, egyező alakjuk és elrendeződésük miatt ezeket is hajlandó volnék prehisztorikus telepeknek tartani.
Torontál vármegye meteorológiai viszonyait feltüntető térképvázlat.
Az 1. sz. térképen látható görbék közűl a szakadozott a téli (januárius), a pontozott a nyári (július) és a folyamatos az évi középhőmérsékleteket jelenti; a görbék mellé írt számadatok hőmérsékleti fokokat jelentenek Celsius szerint. – A 2. sz. térképen a téli, nyári és az évi középizobárok menetét látjuk (a görbék jelzése, mint előbb); a görbék mellé írt számok barometer állásokat jeleznek mm.-ben. – A 3. sz. térképen a téli, nyári és az évi középiziohiétákat látjuk (a görbék jelzése, mint előbb); a görbék melletti számok a csapadék mennyiségét jelentik mm.-ben.
