Vízrajz.
Vízrajz.
Torontál vármegye vízrajzi viszonyaira vonatkozólag meg kell jegyeznünk, hogy ezek az előző geológiai korokban – miután az akkori klimatikus viszonyok a maiaktól tetemesen különböztek – szintén mások voltak, bár – függésben az altalaj mozgásaitól – főbb vonásaikban a maiakkal egyezhettek. Legnagyobb változást szenvedett valószínűleg egyrészt a Duna-Tisza közötti, másrészt a Maros-Bega, illetőleg Temes-Duna közötti vízválasztók helyzete. A régibb geológiai korokban a vármegye területén létezett folyóvizekről még vajmi kevés biztosat tudunk.* Három, négy századdal azelőtt is sok tekintetben más, a maitól elütő volt itt a folyóhálózat.*
Cholnokyn kívül tudományosan még alig foglalkozott e kérdéssel valaki.
A nagybecskereki levéltárban őrzött térképgyüjtemény pompás anyagot szolgáltat e viszonyok tanulmányozására. Nagyrészt eredeti kéziratok, vagy a bécsi katonai földr. intézetben őrzött eredetiek fényképmásolata, a melyeket a vármegye »Torontál vármegye a XVI., XVII., XVIII. században és 1896-ban« czimű nagybecsű térképgyüjteményében dolgoztatott fel és adott ki a Millennium alkalmával. A gyüjteményt az Alföldi Bizottság figyelmébe ajánlom.
A Temes Begafőn át (azelőtt Klekk) összefüggött a Begával (a Sózó vízfolyás ma is jelzi az irányt) Torontálszécsány–Árkod (azelőtt Jarkovácz) vonalán (Suburkabarán át) az ilonczi mocsárral Iloncznál (azelőtt Iláncsa) ez közlekedik a kisebbik ilonczi mocsárral. Az alibunári mocsárnak a mult századokban a többi mocsárral való összefüggése nem tűnik ki öt századnak számba vehető térképanyagából.
Azt az alacsony térszíni emelkedést, a mely Alibunár–Végszentmihály–Nagymargita–Nagygáj vonalának irányában húzódik, a XVI. században már nem, és azóta sem borította el a mocsár vize*. Hajdan a Temes a Nádela útján is összefüggött a Dunával, a mely folyóágnak ma csak a tekintélyes holt medre mutatja, mily bővizű lehetett abban a korban, a mikor még az ember szabályozó munkája nem akadályozta meg a folyóvizeket természetes kifejlődésükben. Hasonlóan bővizű folyóág kötötte össze a Marost a Tiszával (Törökbecse és Melencze között), a melynek maradványai a Válom bara és Oluz (Galaczka árok nevű holtmeder részek. A mocsarak is sokkal nagyobb területet foglaltak el négy-öt századdal ezelőtt, mint ma. Nagy terjedelmű és állandóbb jellegű bel-vizek voltak az Aranka vidékén, a becskereki tóvidék, az ilonczi és alibunári mocsár.
Ez – mint magam is láttam – nemcsak a lösz alján fakadó, elég bővízű forrásokból (Velikopotok, Alibunár felett), hanem a mocsár-terület nívójában nyíló, állandó kutacsokból is táplálkozik és még az évnek csapadékban legszegényebb hónapjaiban is kisebb-nagyobb tócsákban áll meg (pl. Keviszőllős éjszak-nyugati végén).
Torontál vármegye folyóvizei ma: a Maros–Aranka, illetőleg a kettős Bega révén a Tiszához, a Temes és mellékvizei révén a Dunához tartoznak. A Duna Tisza közötti fővízválasztó Titelen alul indul ki és keletnek, majd éjszaknak, illetőleg éjszak-keletnek tart a Temes és Bega között s mindvégig szelíd talajemelkedésen halad, a vármegyét két, majdnem egyenlő területrészre osztva. A Duna és Tisza, illetőleg Bega és Temes közötti vízválasztók pontos megállapítása a Bega és Tisza torkolata körül nem igen lehetséges. Áradás idején itt természetes úton csatornák keletkeztek, úgy hogy a Bega a Karas révén a Temessel, ez meg a 7Dunavecz révén a Dunával lépett kapcsolatba.* Ép oly bizonytalan a vízválasztó a Temes és Duna, a Maros és Aranka, vagy a Temes, Ponyavicza és Duna között a torkolatok körül. A Bega–Tisza közötti vízválasztó a Bega torkolatától Nagybecskerek, Basahid, Zsombolya érintésével éjszak-keleti irányban egyesül a Bega–Maros közötti vízválasztóval. A Temes–Ponyavicza (Duna) között a vízválasztó vonal a Temes torkolattól (Pancsova) Ferenczhalom, Lajosfalva, Károlyfalva irányában halad, délről nagy ívben megkerülve az alibunári mocsarat, melynek vizét a neki adózó patakokéval együtt a Temesbe vezeti.
A mi jelen esetben talán nem annyira bifurkáczió, mint inkább folyókeveredés.
A vármegye nagyszámú folyóvizei közül legnevezetesebb a Tisza és a Duna.* Mind kereskedelem és közlekedés, mind mezőgazdaság tekintetében felülmúlják a vármegye területéről beléjük ömlő mellékvizeiket.* A Tiszának csak alsó szakasza tartozik a vármegyéhez. Esése e szakaszon – a mint ezt a táblázatból is látni – vajmi csekély, sőt »a Duna vizének magas állásakor – úgyszólván semmi esése sincs.« Nyugatra való hátrálása nem Baer törvénye értelmében, hanem tektonikai okokból történik. A bácsmegyei partját alámosva, megtámadja, míg a torontálit iszapolja, széles, mocsaras árteret hagyva maga után. A Tisza szertelen kanyargásainak és árvizeinek rendezéséről már 1838 óta gondoskodnak.*
A Tisza, illetőleg Duna egyes szakaszainak hosszát az alábbi táblázat adja kilométerenkénti esés és a vízgyűjtő területek nagyságának adataival együtt.
A Tisza egyes szakaszainak hossza km-ben
|
Az illető folyamszakasz
|
A folyószakasz neve
|
km.
|
átlagos esése 1 km-re
|
vízgyüjtő területe km2-ben
|
Algyő–Szeged
|
19.3
|
0.02
|
30470.10
|
Szeged–Zenta
|
52.4
|
0.08
|
3136.29
|
Zenta–Törökbecse
|
57.5
|
0.01
|
3700.32
|
Marostól–Begáig
|
171.4
|
0.03.
|
13120.71
|
Törökbecse–Titel
|
57.8
|
0.04
|
11758.83
|
A Duna egyes szakaszainak hossza km.-ben
|
Az illető folyamszakasz
|
A folyószakasz neve
|
km.
|
átlagos esése 1 km-re
|
vízgyüjtő területe km2-ben
|
Szlankamen–Zimony
|
43.5
|
0.04
|
571.76
|
Zimony–Pancsova
|
18.6
|
0.02
|
111221.97
|
Pancsova–Temeskubin
|
45.4
|
0.04
|
1944.12
|
A távolsági adatok mindig az illető állomások vízmérczéire vonatkoznak.
A Tiszát említik már Strabo, Plinius Ptolemaeus és Ammianus Marcellinus, továbbá sok középkori külföldi és hazai író. A Tiszát Strabo Pariszusz v. Padiszusznak nevezi, mások ehhez hasonlóan. Ptolemaeus az egyedüli, ki a Tibiszkosz nevet használja. »E név kétségtelenül egy későbbi másoló helytelen változtatása« és valószínüleg XVI. századbeli gyártmány. Eredetibb a Tiscia, Tyssa, vagy Ticze«. A Dunával már az őskori népek mitosza foglalkozik. Danubius, Dunavi, Donaui, Duna, Histrus, Ister etc. elnevezések alatt ismeretes. Ister trák, Danubius kelta elnevezés.«
A Duna után csak a Bega-csatornának van még nagyobb fontossága. 1893-ban hat és fél millió métermázsa a forgalma.
József nádor intézkedése következtében; 1846-ban gróf Széchenyi István újra meg-indítja a szabályozó munkára vonatkozó tanácskozásokat. (»Tiszavölgyi társulat«). Az 1847. év végéig 59.204 m. hosszú a védőgát és 9.336 m. hosszúak az átmetszések. 1848–1855-ig szünetel a munka. Komolyan csak a kiegyezés után fognak hozzá a tervek kiviteléhez. »Összesen 112 átvágás 136.238 m. hosszúságban, 622.166 m. kanyarodást metszett át, ezáltal a folyó útját 485.879 m. méterrel rövidítvén meg.«
A Duna középső szakaszának alsó részével tartozik e vármegyéhez (Tisza-torkolattól Gyurgyevóig). Balpartján elterülő széles árterén homokos, agyagos üledéket rak le, míg a jobbpartját alámossa, a mi itt is tektonikai okokra, talaj-elmozdulásokra és esetleg a szél hatására vezethető vissza. Mind a Tiszának, mind a Dunának Torontál vármegyéhez tartozó szakasza gazdag szigetekben, a melyek vagy zátonyokból alakulnak, vagy úgy, hogy a folyó, sűrűn kanyarogva, árvíz alkalmával egyes kanyarulatainak szűk nyakát átszakítja, a mikor a rövidebb uton haladó víz a régi kanyarulatnak két nyílását eliszaposítja, betölti (malágy); így keletkezik a holtmeder és a holt- meg új meder által körülzárt sziget. A Duna torontálmegyei szakaszában ez a neme a szigetképződésnek ritkább.* Itt 8zátonyok keletkeznek, a melyek a folyam sodrát kilengésre késztetik, illetőleg újabb zátonyalakulásra adnak alkalmat.*
A Dunának rendszeres szabályozása 1895 óta folyik. A szabályozó munkálatokra 20 millió áll rendelkezésre (1895., 48. t.-czikk).
A folyamok szigetképződését és kanyargását rendesen Davis-Lóczy törvényével szoktuk magyarázni, a melyet Cholnoky a folyamok egyes szakaszaira is kiterjeszthetőnek vél. A törvény Cholnoky fogalmazásában így hangzik: »az olyan folyók, a melyeknek hordaléka nehezebben mozgatható, mint partjuk anyaga, zátonyokat építenek és szétágaznak. Azok a folyók ellenben, a melyek könnyebben mozgatják saját hordalékukat, mint partjuk anyagát, azok kanyarognak«. Hogy ez a törvény mennyiben alkalmazható a Duna torontáli szakaszára, a hol (régi) kanyargások mellett zátonyok is keletkeztek, még tüzetesebb vizsgálatra szorul.
A Tisza, illetőleg Duna mellékfolyói közűl első helyen a Maros* említendő, a mely Perjámos és Szemlak között éri el éjszak-nyugati irányban a vármegye éjszaki határát és egészen a torkolatáig, Szegedig jelzi azt.* A Marosnak Perjámos, Egres, Őscsanád, Kiszombor, Szőreg táján, széles, mocsaras ártere van, a melyen áradásai alkalmával finom iszapból álló rétegeket rak le. Árvizei különösen tavaszszal (hóolvadás idején, februárius elején, márczius végén), nyáron (júniusban zöldár) fenyegetik partmellékét.* 1840, de főleg 1850 óta közmunkaerővel készültek el a folyókanyarulatok átvágásai. Harminczhárom átvágás a folyót a lippai határtól a torkolatig 88 kilométerrel rövidítette meg.
Már Herodotosz, Strabo és Konstantin császár, Anonymus és Kézai tudnak róla. (Ptolemaeus nem említi). A XI., XII., XIII. századból vannak reá vonatkozó okleveles adataink. Valószinüleg az agatirsoktól származik a trák név. Herodotosznak és Strabonak ama nézetéből, hogy a Maros a Dunába ömlik, nem következtethető, hogy a Duna valamikor a Tisza völgyében folyt, hanem inkább az, hogy a régiek a Tisza alsó folyását is a Maroshoz tartozónak gondolták.
A Maros torontálmegyei szakaszaira vonatkozó pontosabb számadatok a következők:
A Maros egyes szakaszainak hossza km-ben
|
Az illető folyamszakasz
| ||
A folyószakasz neve
|
km.
|
átlagos esése 1 km-re
|
vízgyüjtő területe km2-ben
|
Perjámos–Makó
|
42.7
|
0.27 m
|
2185.33
|
Maros-Szárazér torkolatától tiszai torkolatáig
|
29.6
|
0.23 m
|
63.06
|
Nem annyira a nagy vizek, mint inkább a folyók jégtorlódásai szokták Torontált fenyegetni. Ezen a folyókanyarulatok átvágásával segíthetni. Nagy szerencséje a Maros és Tisza menti vidéknek, hogy emberemlékezet óta a Maros és a Tisza árhullámai még nem találkoztak, azaz, hogy a mikor a Tiszán legmagasabban áll a víz, akkor a Maros víze már leapadt.
A Bega* Facsettől Temesvárig és innen Begafőig ásott mederben folyik.* Begafőtől a Fehér mocsáron áthaladva, a Custos árokban folyik és Titellel átellenben ömlik a Tiszába. A vármegye határát Berekszónémetinél lépi át. Begafő és Nagybecskerék között átvágódik a löszplatón, keskeny csatornát mosván belé. Nagybecskereken túl a Tisza árterére ér, a hol a »Tiszának régi, valószínűleg felsődiluviális morotvájába lép.« Kedvező vízálláskor Torontál területén meglehetősen élénk a Begán a hajóforgalom (2–4 ezer métermázsa). Rendezetlen állapotban nagy területen mocsaras volt a folyó melléke. Elsőnek Mercy tábornok kezdi a mocsarak lecsapolását (1718-ban).*
Nevét először Anonymus használja, talán a görög pégé-ből származik.
Természetes medre csak Kiszelótól Budinkig, illetőleg Jezvintól Girodáig (Temes vm. ) tart.
A Bega régi medrét meghagyták a Beregszó számára, kettős utat nyitva így az árvizeknek. A Bega-csatorna töltéseit 1799–1808-ig kiépítették; közel három millió forintba kerültek. A Bega medrén mutatkozó magasságkülönbségeket zsilipek alkalmazásával sikerült a hajózás számára megszüntetni. Az Ó-Bega Berekszónémeti és Papd között felvéve a Beregszó patakot, a Begával majdnem párvonalas csatornában folyik és Jankahíd és Begafő között ömlik a Bega régi kanyargós medrébe.
Mind az előbb említett folyóknak, mind a Temesnek csak alsó, szabálytalan, kanyargós, posványokkal szegélyezett szakasza tartozik Torontál vármegyéhez. Az utóbbi Pakácz és Ujpécs között lép a megye területére és délkeleti, majd déli 9irányban halad át a vármegyén. Pancsovánál a Dunába szakad.* Még Temes vármegyében két ágra oszlik, a mely ágak Rudnánál (Torontál vm.) egyesülnek megint. Az így keletkezett szigetnek nyugati csücske Torontálhoz tartozik. Míg Temes vármegye területén a Begával közös ártéren folyik a Temes, addig Torontálban löszplató választja el egymástól, egyúttal megjelölve a kettő közötti vízválasztót Bótosnál (Torontál) balról felveszi a Berzavát,* a melybe Kismargitánál a Moravicza- és a Schulhof-csatorna vizeivel bővült Verseczi csatorna* torkollik. A Berzava csatorna bár eleven mozgású víz, az ilonczi és alibunári mocsarak vizének befogadására nem felel meg. A helyett, hogy levezetné, Kismargitától visszatorlasztja a felesleges vizet, részint Kanak felé, részint az ilonczi és alibunári mocsarakba.*
A Temesnek torontálmegyei szakaszaira vonatkozó pontosabb számadatok a következők:
A Temes egyes szakaszainak hossza km-ben
|
Az illető folyamszakasz
| ||
A folyószakasz neve
|
km.
|
átlagos esése 1 km-re
|
vízgyüjtő területe km2-ben
|
Ság–Csávos
|
40.7
|
0.23 m
|
380.23
|
a Lunka–Birda torkolattól Berzava csatornáig
|
21.7
|
0.05 m
|
389.99
|
Berzavától–torkolatáig
|
86.0
|
0.04 m
|
745.18
|
A Berzava ma már ásott mederben folyik; ásatása 1763–64-ben indult meg. A csatornára vonatkozó pontosabb számadatok a következők:
Berzava-csatorna egyes szakaszainak hossza km-ben
|
Az illető folyamszakasz
| ||
A folyószakasz neve
|
km.
|
átlagos esése 1 km-re
|
vízgyüjtő területe km2-ben
|
Pártos-Kanak
|
15.8
|
0.30
|
295.77
|
Kanak-Kismargita
|
7.8
|
0.12
|
557.44
|
Berzava-csatorna
|
180.0
|
5.75
|
1677.70
|
A Verseczi-csatorna hossza a verseczi Kisrét eredetétől a Moravicza-csatornáin 45.0 km., átl. esése km.-ként 3.31 m., vizgyüjtő területe 768.66 km2. A Moravicza-csatorna 68.6 km., átl. esése km.-ként 1.83 m., vizgyüjtó területe 587.64 km2. A Verseczi-csatorna a Moravicza-csatorna beömlése alatt 45.0 km., átlagos esése 3.91 m., vizgyüjtő területe 1356.30 km2.
Az alibunári és ilonczi mocsarak vize »alluviális síkság«-on gyűlt össze. Az alibunári mocsárnak altalaja 10–20 cm.-nyire humusz, ez alatt sárga homokos löszszerű agyag. A mocsár vize csak nagyon sekély lehetett; legmélyebb helyen talán két méter. Valószínűleg nádrengeteg lepte el egész területét. Míg az alibunári mocsárban nem voltak meg a tőzegképződés feltételei, addig az ilonczi mocsárban tetemes, aknázható tőzegtelepekre akadtak, a melyeket a mult század elején még értékesítettek.
Az utóbb említettek* a verseczi, illetőleg krassószörényi hegyekről lefutó vizeket gyűjtik össze. Kisebb fontosságunk a Sirina-tó Törökkanizsa keleti határában, a Czrnabara, Billéd és Kisbecskerek között, az Osztrovo, Basahíd és Melencze között, a Bocsár, Szerbszentmárton és Gyülvész között, a Bara-Okany, a Tisza egyik morotvájában; a Fehértó és Czarszkabara, Écska alatt a Bega árterületén, számos kisebb-nagyobb Temes-morotva Ujozorától Szakerényig, a Topolyacskabara Borcsa mellett. Továbbá a Nagy és Kis Kulpin-tó, a melybe az Óbega torkollik. Ez a Karas révén egyrészt a Dunával, másrészt a Temessel függ össze. Külön említésre méltó a Ruszanda tó Melencze község nyugati határában, a mely gyógyító erejéről nevezetes. A tó 82 méternyi tengerszín feletti magasságban fekszik; terjedelme 6 km. Fenekét 1–2 m. vastagon kékes fekete iszap* borítja, amelyet helyenként homokréteg fed. Ezt használják iszapfürdőkészítésére. 10A fürdő vize tömény nátrium-só oldatokat tartalmaz. Különösen csontbetegségek, görvély, köszvény, bőrbántalmak ellen alkalmazzák sikerrel a fürdőt.*
A Temesnek torontálmegyei szakaszaira vonatkozó pontosabb számadatok a következők:
A Temes egyes szakaszainak hossza km-ben
|
Az illető folyamszakasz
|
A folyószakasz neve
|
km.
|
átlagos esése 1 km-re
|
vízgyüjtő területe km2-ben
|
Ság–Csávos
|
40.7
|
0.23 m
|
380.23
|
a Lunka–Birda torkolattól Berzava csatornáig
|
21.7
|
0.05 »
|
389.99
|
Berzavától–torkolatáig
|
86.0
|
0.04 »
|
745.18
|
Schneider József bécsi egyetemi tanár vegyelemzése (1886) a következő eredményt szolgáltatta: kálium szulfát. 1.60, nátrium szulfát 18.80, nátrium chlorid 18.93, nátrium carbonat 19.76, mész 0.29, magnézium 0.31, nátrium foszfát 0.54, hidrogénszilikátok 0.01, szerves anyagok 2.38, veszteség 0.14, összesen 62.76 súly-rész.
A tó alighanem szikes lapos helyén keletkezett, ép úgy, mint a bácsmegyei Palics-és Ludas-tó; vizük kémiai összetétele és hatása is hasonló. De míg a Ruszanda-tó alluviális talajon keletkezett, addig a Palics- és Ludas-tavak diluviális szíkes homok területen feküsznek.
Említést kell tennünk még a vármegye területén előforduló egyetlen keserűvízforrásról is, a melyet mint kellemes hatású hashajtót a vármegyében használnak. Ivánd* (azelőtt Ivánda) községében a mult század harminczas éveiben kutat fúrtak, a mely kesernyés vizet szolgáltatott. A kútvizet ezért sokáig mint hasznavehetetlent mellőzték, rníg véletlenűl rájöttek gyógyhatására és 1853-ban a magyar orvosok és természetvizsgálók Temesvárott tartott vándorgyűlésén behatóbban foglalkoztak vele.*
A kút vizének analizisét a bécsi »k. k. geol. Reichsanstaltt«-ban Ragszky dr. végezte s a következő eredményeket kapta: 100 rész ivándai keserűvízben van: kénsavas kálium 0.0145, kénsavas nátrium 15.2787, kénsavas mész 3.3848, szénvavas magnézia 0.0272, salétromsavas magnézia 0.3729, magnézia chlorid 1.9022, foszforsavas vasoxyd 0.0010, humuszszerű extractiv anyagok 0.1472, kovasav 0.0239, összesen 21.452 rész. A vízben szabad szénsav is fordul elő(!).
Torontál vármegye vízrendszerével kapcsolatban meg kell még említenünk, hogy az »Aranka-patak« rossz név; az Aranka a Marosnak Fennlaknál kilépő ága, a mely a pádéi határban számtalan ágra oszolva ömlik a Tiszába. A Galaczka az Arankának Nagyfalu és Perjámos között Torontálba lépő déli ága. Nagykikindánál a Válombara jelzi folyását és egykor hatalmas medrét, a mely még nem oly régen a Maros vizét szállította a Tiszába. A Vincze-ér (Czernyácz) Belléd alatt összeköttetésben állt a Kerektóval és ennek révén, magas vízálláskor a Marossal, továbbá a Beregszóval, a Térpatakkal; Törökbecsénél a Tiszába fut. A Böge a Tiszából lép ki Kerektó-pusztánál és egyesül a Vincze-érrel.
