Kőszegi gimnázium.

Teljes szövegű keresés

Kőszegi gimnázium.
A kőszegi Pannonhalmi Szt.-Benedekrendi gimnázium terve már Pázmány Péter korából való, aki 1626-ban akart már Kőszegen jezsuita-kollégiumot létesíteni, de a kollégium csak 1675-ben létesült, Széchenyi érsek áldozatkészsége folytán s 1677-ben megnyilt a kollégium négy első osztálya.
A jezsuiták vezetése alatt állott iskola főtantárgya a latin nyelv volt; három grammaticalis és egy syntaxis-osztálylyal, a humanitás- (nálunk poézis) osztályban az ékesszólástan és a görög és latin írók művei taníttattak.
A jezsuiták pápai és királyi rendeletre szétoszlattatván, a kőszegi iskola tanárok nélkül állott egyideig, majd a kőszegi plébános neveztetett igazgatójává (1773.) s egyházi téren maradt továbbra is, az eddigi rendszertelen oktatást azonban csakamar (1777.) a piaristák czéltudatos vezetése váltja fel.
A Mária Terézia által kiadott „Ratio educationis” alapján az iskola ekkor teljesen ujjászerveztetett s három nyelvtani és két gimnáziumi osztályt létesítettek az iskola új vezetői. I. Ferencz uj tanulmányi rendelete folytán később a nyelvtani osztály mellett humanista és bölcseleti osztályokat létesitettek a piaristák, a két gimnáziumi osztály helyett s ez a tanítási rendszer fennmaradt 1848-ig.
325A jelenleg négy osztályú gimnázium ma is a Szent-Benedek-rendiek vezetése alatt áll, a akik város támogatása mellett teljesen modern alapokon vezetik az intézetet. A tanári kar benczésekből és világiakból áll; jelenlegi igazgatója Horváth Mátyás. Az iskolának saját könyvtára, természettani és természetrajzi szertára van.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem