Szombathelyi főgimnázium.

Teljes szövegű keresés

323Szombathelyi főgimnázium.
A középiskolák között első helyen áll a szombathelyi kir. kath. főgimnázium, mely még 1768-ban állíttatott fel Zichy Ferencz gróf győri püspök, a város akkori kegyura segélyével. A nagylelkű főpap saját szombathelyi várának telkén, a mai Iskola-utcza sarkán emeltette a maig is fennálló emeletes iskolaépűletet s a tervezett 4 grammatikális osztályt a humaniorák 2 osztályával toldotta meg és ezen osztályok tanárait a sajátjából fizette.
A tanítás 1773. november havában vette kezdetét s a gimnázium első tanárai a Szt.-Ferencz-rend atyái voltak. II. József alatt a tanárok fizetését teljesen az állam vállalta magára s ekkor kapta a gimnázium, mint teljesen állami intézet „a kir. gimnázium” czímet, melyet, a katholikus mellett, a mai napig is megtartott. II. József halála után az uj tanterv elkészítéseig a Mária Terézia-féle tanrendszer helyeztetett vissza s a tanítás nyelve a latin lett ismét. Az így átalakúlt kir. gimnáziumban Szt.-Ferencz-rendiek és világiak vegyest tanítottak, s az intézet az 1793-ban felállított liczeummal közös igazgató alatt állott egész az 1808/9. tanévig, midőn a hat osztályú gimnázium vezetése a csorna-prémontrei kanonok-rend kezébe kerűlt. A liczeum alapítását Vasvármegye rendeinek buzgólkodása eredményezte. A vasmegyei rendek 1793. junius 3-án tartott gyűlésükön Szily János szombathelyi püspök indítványára elhatározták, hogy Szombathelyen bölcsészeti tudományos intézetet fognak felállítani. Egyuttal elhatározták azt is, hogy az iskolaépűlet közadakozás útján való felállítását, fölszerelését, valamint az intézeti igazgatónak és szolgáknak fizetését magukra vállalják, ezenfelül megkeresik a szentkereszti cziszterczita apátot, hogy rendje tagjai közűl az intézet számára 4 tanárt, vagy ilyenek hiányában évi 2000 frtot adjon. Miután Reutter Marian szt.-kereszti apát, 1793. augusztus 1-én kelt alapító levelével, a kért évi 2000 frtot biztosította és még ugyanezen évben leérkezett az intézet fölállítására a királyi megerősítő okirat, a bölcsészeti előadások 1793. november havában megkezdettek, rossz, normális iskolahelyiségekben és 1796. elején már tető alatt állt az iskola saját épülete is. A liczeum és gimnázium az 1794/5. tanévtől kezdve az 1808/9. tanévig egy igazgató alatt állottak.

SZILY JÁNOS PÜSPÖK. A szombathelyi liceumban levő eredeti után.
Az 1806/7. tanévben lépett életbe az uj rendszer, melynek értelmében a gimnáziumi oktatás 6 évfolyamra osztatott be. A gimnázium az 1808/9. tanévvel a csorna-prémontrei kanonokok vezetése alá kerűlt s a gimnáziumnál eddig működött tanárok helyét a csorna-premontreiek foglalták el.
A gimnázium és a liczeum között a közös igazgatóban nyilvánúló eddigi közösség így megszűnvén, a két tanintézet ezentúl külön igazgató és tanári kar vezetése alatt folytatta egymástól függetlenűl munkásságát 1850-ig.
A csornai prépost a gimnázium épűletet tetemes költséggel átalakíttatta és 50,000 frtért megvette a rendtagok számára lakásul gróf Batthyány Károly házát. 1850-ben Szenczy Imre prémontrei tanár lett a liceum igazgatója is és ez idő óta a két külön álló tanintézet főgimnázium név alatt és később nyolcz osztályúvá különíttetvén, állandóan a prémontreiek igazgatása és vezetése alá került. Jelenlegi igazgatója dr. Edelmann Sebő.
A vármegye 1871-ben a liczeális épűlet emeletére egy második emeletet 324építtetett. De az átalakítások csak hangosabban követelték egy zajtalan és egészséges helyen felállítandó, a modern követelményeknek teljesen megfelelő épületnek szükségességét. A kormány sürgette, a megye és város óhajtotta, a csornai praelátusnak, dr. Kuncz Adolfnak akarata és nemes erélye pedig létesítette azt.
Kőfalvi Vidor igazgató javaslatára elhatározta a rend praelátusa, hogy az úri-utczában, a prémontrei székházzal szomszédos Hübner-féle házat veszi meg hosszan kinyúló kertjével. 1894. szeptember 18-án szenteltetett fel az új főgimnáziumi díszes palota.
Méltó büszkeségét képezi az intézetnek a tanári könyvtár, melyben 6240 mű van 11,321 kötetben. Az összes könyvállomány értéke 25,295 frtra tehető. A természettani és vegytani szertár, a class. philologiai múzeum és a mechanikai műhelylyel kapcsolatban az ország elsőrangú múzeumai között foglal helyett.
A főgimnáziumban a premontrei igazgatón kivül 10 prémontrei, 1 egyházmegyei és 3 világi tanár működik. A tanulók száma évenként 400–450 között váltakozik.
A főgimnázium és liczeum igazgatói és tanárai, részint az irodalom és a tanítás terén, részint a közügyek terén mindig elismerésre méltó munkásságot fejtettek ki. Ilyenek voltak az 1850. év előtti időkben: Czuppon György, Bittnicz Lajos, Kresznerics Ferencz, Stegmüller Károly, szombathelyi kanonokok, egyházmegyei áldozárok, Árvay Gergely, Laky Demeter, Pintér Endre, Simon Vincze, Szenczy Imre, Uzsay Ágoston, csorna-prémontrei kanonokok, Czinke Ferencz, Horváth József, Kulcsár István világi tanárok. A későbbi évekből: dr. Pauer Imre, dr. Kuncz Adolf, Névy László, dr. Lipp Vilmos, dr. Csuday Jenő, Kőfalvi Vidor, a jelenben pedig: dr. Edelmann Sebő, dr. Dallos József, Kárpáti Kelemen, dr. Markovits Arnold és Horváth Gellért prémontrei tanárok.

A SZOMBATHELYI KIR. KATH. FŐGIMNÁZIUM. Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem