Az 1817-iki éhinség.
Az 1817-iki éhinség.
Ez időben azonban még más baj is nehezedett a vármegyére, még pedig első sorban az 1817-iki éhinség, melynek bekövetkezése már két évvel előbb sejthető volt. A helytartó-tanács már ekkor jónak látta, az előző évi szűk termés miatt, a gabonából való pálinkafőzést megtiltani, a mit a vármegyei rendek az 1815 február 23-iki közgyűlésen szivesen is fogadtak és kellőleg utasították a főszolgabírákat. A mikor azonban a helytartó-tanácsnak tudomására jutott, hogy Nagymihályban a tilalom ellenére gabonából főznek pálinkát, az illetők megbüntetését rendeli el. Az 1816 május 9-iki közgyűlésen a zempléni járás szolgabírája jelentette, hogy a járást inség fenyegeti; de a panasz az egész vármegyében általános lévén, a vármegye felírt a helytartótanácshoz, hogy a nép szegénysége miatt a vármegyében elhelyezett katonaságot 442nem élelmezhetik, minélfogva eszközölje ki a csapatok elhelyezését, vagy legalább annyit, hogy a katonaság részben a kincstári raktárból élelmeztessék; gabona különben sem lévén, a vármegye kénytelen lesz árpával élelmezni a katonaságot. De egyébként sem volt a teherviselés arányos, miért is azt határozták, hogy 1. az erre kiküldött bizottság vonja a teherviselésbe azokat a zselléreket is, a kiknek földjük, rétjük, vagy szőlejük van; 2. irassanak össze a kuriális telkek és zsellérek is, mert „a föld a személyt nem nemesíti”; 3. vegyenek részt a zsidók is a teherviselésben, nehogy azonban a bírák túlságos terhet mérjenek reájok, határozatilag úgy szabályozták ezt a megosztást, hogy „minden zsidó, a ki 4 forint taksát fizet, szolgáltasson egy kenyeret s egy adag zabot és szénát, a ki pedig 8–12–16–20–24–28 frt, vagy még nagyobb taksát fizet az 2–3–4–5–6–7 és több kenyeret, széna- és zab-adagot”.
A nádorispán a szűk termés következtében összeírást és felvilágosító jelentést követelt arról, vajjon a termés elegendő lesz-e újabb vetésre, a nép háziszükségletére, a katona-tartásra, és netalán másoknak felsegélésére is? Ez a kérdés a november 6-iki közgyűlés elé terjesztetvén, a főszolgabírák utasítást kaptak, hogy járásaikba azonnal kimenvén, töltsék ki az első alispántól kiadott rovatokat s azokat két hét alatt adják be. Egyszersmind e hó 28-ra kis-gyűlést tűztek ki, a nádornak küldendő jelentés tárgyalására. Határozatot hoztak továbbá arra nézve, hogy: 1. a pálinka- és serfőzés mindennemű mezei termékből, még burgonyából is, tilos; – 2. szőlő- és más munkásoknak s mesterembereknek a napi béren felül italt adni nem szabad; – 3. paraszt-lakodalmaknál, vagy egyéb alkalmaknál, tilos a zene és a táncz; – 4. a szolgabíró ügyeljen, hogy a nép az őszit elvesse, és 5. ügyeljen az élelmiszerekkel uzsoráskodókra, akár zsidók, akár keresztények legyenek azok; – 6. ha a cselédtartó gazdának nincs elegendő gabonája, cselédjének árpát is adhat.
A november 27-iki közgyűléstől gróf Csáky Antal és László, Hoyos Antónia grófnő és a zempléni zsidó bérlők azt kérik, hogy a pálinkafőzést legalább zabból és burgonyából engedjék meg, valamint a szaladnak más megyébe való kivitelét. A báró Fischer család pedig arra kér engedélyt, hogy a tilalom előtt őrölt 300 köb. pálinka-szaladját kiégettethesse. A vármegye azonban valamennyi kérést elutasította. Ellenben megengedte gróf Török Józsefnek, hogy a tűzből kimentett és semmi egyébre nem használható életből pálinkát főzhessen.
Deczember 12-én megjött a helytartó-tanács válasza a május 9-iki feliratra, a katonai élelmezés tárgyában. Ez a válasz pedig azt jelentette, hogy a katonai élelmezés nem illeti a kamarát, de élelmi szerek nem is adhatók a katonai raktárakból, hanem igenis buzdítsa a vármegye a földesurakat a segélyadásra. Minthogy a vármegye november hóban e tárgyban újra felírt, az ügyet az arra érkező határozatig felfüggesztette.
Az éhezők összeírását az 1817 április 21-iki közgyűlés nem találván megfelelőnek, mert a rendelkezésre álló pénz az összeírottak számára kevés lenne, utasítja a főszolgabírákat, hogy csak olyanokat vegyenek fel az éhezők listájába, a kik valóban élet-halállal küzdenek, s ezt az újabb összeírást május 15-ig az első alispánnak adják be, a ki akkor a pénzt járásonként kivetvén, azonnal oszsza szét. Minthogy pedig a 20.000 frt mindenképpen kevés lesz, az első alispán az összeírás vétele után hívjon össze kisgyűlést.
E közben érkezett a helytartó-tanács rendelete, a melylyel megengedi, hogy – a vármegye tagadó határozata ellenére – a báró Fischer család a szaladját pálinkává kifőzethesse. A rendek azonban, azzal az indokolással, hogy jobban ismerik a körülményeket, korábbi határozatukat megújítják. Ez alkalommal jelentés érkezett arról is, hogy a munkásoknak néhol, a határozat ellenére, pálinkát adnak; a szolgabírák utasítást kapnak, hogy ezt kinyomozva, az illetők neveit jelentsék be.
A helytartó-tanács értesítette a vármegyét, hogy a nép megkönnyítésére, az itt tanyázó katonaság egy osztályát (két század) addig, míg az oda rendelt huszárok megérkeznek, Szabolcs és Szatmár vármegyébe helyezteti át. A vármegye rendeinek május 3-iki közgyűlése ezt ugyan nagy örömmel vette, de egyszersmind felkéri a helytartó-tanácsot, hogy az itt elhelyezett katonaság 443egy részét ne csak ideiglenesen, de egyszersmindenkorra helyezze át; az ideiglenesen áthelyezett csapat pedig október hó végénél előbb ne vezényeltessék vissza.
Miután az éhezők összeírását az első alispán a királyi biztosnak adta át, az október 7-iki közgyűlés felhívja az alispánt, hogy a lajstrom egy példányát szerezze vissza; az ő felségétől kölcsön kapott 50.000 frtról pedig individuális számadást mutasson be.
Nem lesz érdektelen ide iktatni egy egykorú író följegyzését az 1817-diki inségről: „A Hegyalján 4 év óta nem volt jó bortermés, ára sincsen. A szőlők pusztulnak, az, hogy lapályokban fekvő szőlőinket homlítgatjuk kifelé derekasan s helyébe az áldott krompélyt! A tetőn fekvőket elhagyjuk cserének s erdőnek. A hegyek derekán valókat jó reménység fejében meghagyjuk és kínozzuk, míg az idő jobbra nem tanít… Sok szegény van, a ki csak másnál lát kenyeret, maga az egész télen sem evett meg a magáéból csak kettőt is… Félő, hogy (krompély) vetni valónk sem lesz elég. Lett volna pedig bizonyosan T. Zemplén vármegye előre néző rendelése szerént, a hol még csak a pálinkafőzés is megtiltatott krompélyból. De mi haszna? a szomszéd vármegyékben nem tiltatott… A zsidók egy-két garas nyereségért úgy kitakarították azt tőlünk, hogy az országutak egész télen krompélyos szekerekkel voltak megrakva, valamíg csak eladó találtatott.” … 1817-ben a gabona (rozs) 32–36 frt, a búza 42–48 frt volt.
November 27-én érkezett a helytartó-tanács rendelete, a mely meghagyja, hogy – az éhinség az aratással megszünvén – a katonaságnak a rendes kenyér- és lótáp-porczió adassék.
A helytartó-tanács 1818 május 19-én tudatja, hogy az élelmi szereknek az országból való kivitele meg van engedve. Ugyanekkor az éhezők számára adott kölcsönök és kamataik visszafizetését sürgeti. Az első alispán pedig ugyane tárgyban jelentést tesz és számadását bemutatja, melynek felülvizsgáltatását elrendelik. Minthogy az orvosok, seborvosok és birtokosok az éhezők segélyezése körül sokat fáradoztak, felkéretik a helytartó-tanács, hogy az orvosoknak 4 frt, a többieknek 2 frt napidíjat engedélyezzen. A helytartó-tanács azonban erre október 15-én azt válaszolta, hogy nem enged az orvosoknak kétszeres napidíjat adni.
A helytartó-tanács az inségesek számára kölcsön adott 50.000 frt visszafizetését sürgetvén, a július 15-iki közgyűlés meghagyta az illető 15 szolgabírónak, hogy a pénzt beszedje s azt Pilisy Antal albeszedőnek beszolgáltassa. Minden kölcsön adott egy véka gabonáért és tengeriért 12 frt, árpáért 10 frt, zabért 6 frt 15 kr. számítandó; kivéve a hegyaljai járást, a mely készpénzben tartozik 3198 frtot fizetni.
A nádorispán abbeli felhívására, hogy a vármegyétől 1813-ban önként állított velites (könnyű lovasok) pótlására minden akkor állított négy és fél lovas után még egy lovast állítson, fegyveren kívül mindennel felszerelve, – a vármegye 1815 július 24-én azt a választ adta, hogy 1813-ban állított ugyan 191 lovast, de azok pótlását nem vállalta, az új kivánságot (mintegy 45 lovast) tehát megtagadja. Különben is alapos remény lévén most már a békére, a lovasokra szükség nem lesz. Nehogy azonban úgy lássék, mintha a békére vezető eszközöket a vármegye megtagadná, kész beszolgáltatni a könnyű lovasok áraként megállapított összeget (530 frtot). Ez összeg behajtására az első alispán kap megbizatást, hogy az egyes telkekre eső részt az illetőkkel tudassa s azt szeptember 15-ig befizessék. Az ügy ilyetén elintézésébe felsőbb helyen is belenyugodtak, mert további nyoma nincs a jegyzőkönyvekben.
Az 1809-iki győri ütközetben elesett nemesi felkelők emlékére, addig is, míg a szolgabírák gyűjtéséből a megfelelő összeg együtt lesz, a felkelők eladott lovainak árából, az 1815. július 26-iki közgyűlés 2500 frt kölcsönt utalványoz.
