A vármegyeházát megszállják a zsandárok.
A vármegyeházát megszállják a zsandárok.
A vármegyének ez az elvi álláspontja, párosulva az első alispán erélyességével, szolgált okul a maga nemében példátlan összekülönbözésre a helytartótanácscsal. Erről a históriai jelentőségű összekülönbözésről a következőket jegyezte fel a történetíró.
1861 július 1-én az adó erőszakos behajtására a Sátoraljaújhelyben állomásoztt Schmerling-ezredbeli katonaságnak egy különítményével megerősített zsandár-csapat a vármegyeházán „nemcsak a fő- és alispáni, hivatalos lakszobákat, hanem a megye tanácstermét is, az ajtók feltörésével, 498erőszakosan elfoglalta”. Az első alispán, Komáromy József, az 1861 július 1-re kitűzött közgyűlésnek megtarthatása érdekében fölszólította a katonaság és zsandárság hadnagyát. Wéber Károlyt, a vármegye ősi gyűléstermének kiüríttetésére. A hadnagy nem engedelmeskedett. Erre az első alispán, úgyszintén a júliusi közgyűlésre megjelent bizottmányi tagok és tisztviselők is a sátoraljaújhelyi kegyesrendűeknek hazafias készséggel átengedett klastromába, vagyis annak templomszerű ebédlőjébe tették át a közgyűlést. A piaristák ebédlőjében megnyitott közgyűlésen bejelentette az első alispán, hogy a „megye házának katonaság által ellenséges módon lett megszállását … a főispánnak sürgöny útján tegnap (június 30-án) feljelentette.” A közgyűlés (jelenvolt tagjai közül ma már csak Bajusz József és Molnár István vannak életben) „meglepetve a katonai parancsnokságnak azon merénylete által, miszerint az igazság kiszolgáltatására szolgáló, ugyanezért mindenkinek tiszteletet parancsoló és még az ellenséges idegen hadak által is dulástól megkimélt szenthelyeiket, a fennálló békés idő közepett, a különben bizodalmat követelő hatalom fegyveres szolgáinak oda lett behelyezésével megfertőztetni nem tartózkodott … a kegyesrendű tisztelendő atyáknak teremök átengedésébeni készségüket meleg köszönettel fogadták.” A jelenvoltak figyelmét épp e kínos ügy felett folytatott tanácskozás kötötte le, a midőn gróf Andrássy Manó főispán a terembe lépett. „Általános felállás közben tett Éljen kiáltás után mondotta a főispán, hogy a „megye szorongatott helyzetét megértvén, sietett osztozni a megyével a reá mért kedvetlenségekben, különösen pedig a teendők felőli tanácskozás vezetésének főkormányzói tiszte szerént élére állani.” A zsandárhad és katonaság azonban, a hadnagy úr vezetése alatt, betolakodott a kegyesrendi atyák ebédlőjében tanácskozott közgyűlésre is. A főispán azonnal való távozásra szólította föl a hadnagyot és szuronyos csapatát, de az makacskodott. Ekkor a főispán feloszlatta a közgyűlést ezzel a tiltakozó kijelentéssel: „megyénk méltósága és tekintélye a most látottak által meg lévén gyalázva, tanácskozásunk alkotmányos szabadsága pedig az önkénykedő katonai hatalom által le lévén rombolva … a hatalom ugyan elveheti pénzüket, de szíveinket magától végképp elidegenítvén, a bizodalmat, melyet deczemberi (t. i. az 1860. évi deczember 16-iki) leiratában óhajtani látszott, nem állíthatja többé vissza soha … a bizottmányi tagokat a minél szilárdabb összetartásra, békés tűrésre és egyértelműségre hazafiúi meleg szavakban buzdította …” A jobb jövő iránt való reménynyel vett búcsút az ősi közgyűlés a klastrom ős falaitól. De a jobb jövő még nem volt oly közel, mint azt 1861 július 1-én hitték.
Ez inczidenst nehány hónappal megelőzően, vagyis azt 1861. év február havában, az 1848. V. t.-cz. alapján, előkészületeket tett a vármegye az országgyűlési követek választására, nyolcz választókerületre osztván az egész vármegyét és megalakítván a középponti választmányt is. Kik voltak tagjai e választmánynak: nem maradt hivatalos irat, melyből tudhatnók. Két politikai pártra oszlott a választó közönség, az ú. n. fölirati és a határozati pártra. Amaz egyezkedni kivánt az ország alkotmányos jogaira nézve; emez, az 1848. évi törvények alkotmányjogi alapján állva, követelését országos határozatba kivánta foglalni. Zemplénben a fölirati párti országos képviselők jutottak viszonyos többsége; ugyanis megválasztattak fölirati programm alapján az újhelyi kerületben: gróf Andrássy Gyula, a terebesiben: Molnár József, a nagymihályiban: báró Luzsénszky József, a bodrogköziben: báró ’Sennyey Lajos, a liszkaiban: Lónyay Gábor, a mádiban: Kazinczy Gábor; határozati párti alapon nyertek mandátumot a homonnai kerületben: Bujanovics Rudolf és a megyaszaiban: Mezőssy László. A radikális irányzat tehát a mérsékelt ellenzéki fölfogással szemben kisebbségben maradt és így Zemplén vármegye az 1861. évi április 2-ára Budára összehívott nemzetgyűlésen előreláthatóan hajlandó lett volna az uralkodó és a nemzet között támadt közjogi nagy kérdésekre nézve egyezkedni. Ámde abból a nemzet-gyűléséből, a mely hivatva lett volna a hatalom fülébe dörögni, hogy a végenyészet szélén is „Él nemzet a hazán”, augusztus 21-én már feloszlatás lett. Schmerling a megyei gyűléseket, ezeket a „kis országgyűlések”-et is feloszlatta, kiadván a magyar nemzettel szemben a szálló igévé vált jelszót: „Mi várhatunk.” A felirati párt részéről szónoklataikkal kitűntek, Deák Ferencz mellett, a 499zempléni követek közül Andrássy Gyula a ház alelnöke, és Kazinczy Gábor. (Marczali: id. m. 878. l.) Az Ausztria és Magyarország közös viszonyait tárgyaló 15-ös albizottság gróf Andrássy Gyulát választotta elnökéül. (U. o. 885. l.) Zemplén, a Schmerling-féle feloszlatás ellenére, ebben az időszakban utolsó közgyűlését 1861 szeptember 18-án tartotta, elintézvén az 1860 deczember 17-től 1861 szeptember 18-ig összesen 1246, a vármegyei törvényhatóság jogköréhez tartozott ügyet.
Az 1860 deczember 17-én s a rá következett napokon megválasztott alkotmányos vármegyei tisztikar, úgy a főispán is, „a sarkalatos hazai törvényeken alapuló megye ős szerkezet ellen ismét elkövetett sérelem miatt óvását kifejezvén”, lemondását benyujtotta a november 14-én az országbíróhoz. Példáját követték a törvényszékiek is.
