Az 1850 és 1857-iki népszámlálás.
Az 1850 és 1857-iki népszámlálás.
Az első népszámlálást – mely inkább katonai parancsszóra történt összeírás volt és csak egy cs. kir. hadnagy vezetése alatt hajtatott végre – még 1850-ben tartották meg Zemplénben. (Ol. D. 137.) Ebben az összeírásban volt egy külön rovat, melybe azt írták, még pedig teljes önkénynyel, hogy ki micsoda nyelvet beszél? Ebből azután sok furcsaság következett. Így például a túlnyomó részében már akkor is magyar Sátoraljaújhelyre nézve azt mutatta az összeírás, hogy a vármegye székvárosa tót nyelvű község és hogy a törzsökös magyar Sárospatak szintén nagy részben tót. Erre, olyanforma okoskodással, hogy Zemplén vármegyének nemzetiségi jellege tót, tehát a közigazgatás és köztörvénykezés hivatalos nyelve legyen német: életbe lépett mind a vármegye középpontján, mind pedig a járások és kerületek székhelyein a német nyelv és a német nyelv révén alkalmazásba hozták az ausztriai, cseh és morva nemzetiségű beamter-hadat. A vármegyében akkor (1851-ben) 262,317 lélek lakott és ez arra a sorsra volt kárhoztatva, hogy mind egy szálig osztrák-németté legyen. Mindazonáltal az újhelyi, bodrogközi, tokaji és szerencsi járásokban hivatalos nyelvnek megmaradt ideig-óráig a magyar nyelv. (Adalékok 1902. 253.)
A második, már rendszeres népszámlálást 1857 május havában tartotta Zemplénben a kassai cs. kir. kerületnek helytartósági osztálya. Ez a második népszámlálás, mely október 31-én kezdődött és a „megyei biztosok” felügyelete alatt az 1858 május 15-dikén ért véget, azt az eredményt mutatja, hogy a lélekszám Zemplén vármegyében: 154,863, tehát 7454 lélekkel kevesebb, mint volt 1850-ben. Az összeírásban találjuk a következő tanulságos adatokat: volt akkor Zemplén vármegyében római katholikus: 87,132; görög-katholikus: 73,976; örmény: 9; görög nem egyesült: 74; unitárius: 11; lutheránus: 6527; református: 50,926, nem egyesült örmény: 8; zsidó: 25,529; összesen 244.192 lélek. Az összeírás főösszege: 254,863. Hogy a 10,671 lélekkülönbözet azután melyik hitfelekezetnek csoportösszegéhez írták, nem tudjuk. A 254,863 lélekből ismét volt pap 396, hivatalnok 760, katona 98, literator és művész 470 (notabene: a muzsikusokat is a művészek rovatába sorozta akkor a Bodrogközön valami Prznszki nevű hivatalos személy, a ki hivatalbeli állása szerint „nagyságos szolgabíró úr” volt), ügyész, ügyvéd és jegyző 95. Egészségügyi személyzet: 99. Birtokos: 21,956. Háztulajdonos: 6200. Mesterember és gyáros 4648. Kereskedő: 864. Juhász és halász: 44. Mezőgazdasági cseléd: 7507, mesterlegény: 396, más szolgaember: 11,065, napszámos: 14,942. Nők és gyermekek: 158,073, nőtlen férfi: 69,057, hajadon nő: 65,998, házas férfi: 46,206, férjezett nő: 47,001, özvegy férfi: 3038. Özvegy nő: 12,849. Az 1850. évi összeírás óta csak a zsidóság szaporodott 1337 lélekkel. A többi vallásbeli mind fogyott és pedig: a katholikusok 937, az óhitű 4956, a lutheránus 114, a református 481 lélekkel. Zemplén vármegyében tartózkodó idegenek között 1220 férfit talált az összeírás, és volt cseh: 184, morva: 52, osztrák: 46. Van az összeírásban egy táblázat, mely az idegen földön tartózkodó zempléniek, férfiak és nők, számát mutatja. Ezek az ú. n. emigránsok és pedig: Francziaországban egy férfi (gróf Andrássy Gyula), Északamerikában két férfi (talán Kossuth Lajos és inasa), Sziriában hét férfi, három nő, Törökországban két férfi (Karove, 1848/49-ben honvéd alezredes és Molnár István honvéd-százados), Algirban egy férfi (Róth Albert orvos-doktor, újhely fi.)
Ugyanekkor, vagyis az 1857 és 1858. években, összeírták a vármegye mezőgazdaságának állatállományát is; e szerint kancza volt: 14,868 darab; csődör: 304; herélt: 11,171, csikó, három évesig: 7705, szamár: 759, öszvér: 47, juh: 148,854, kecske: 4590, sertés: 74,426, borjú, három évesig: 59,201, bika: 634, tehén: 53,098, ökör 29,014. Összehasonlítva a két év előtt talált állapottal, a statisztika közgazdasági visszaesést mutat, különösen az 491ökörállományban, a mely 15,927 darabbal kevesebb lett, míg a tehenek száma 11,474-el fogyott.
Az összeírás munkája kevés hiján 10,000 forintba került. A népösszeírás lajstromaiból hiányzik az a rovat, melyből megtudhattuk volna, hány százra rughatott a vármegyében a politikai okok miatt rabságba hurczolt és a vármegyéből az ú. n. „bünhődő század”-okba irgalmatlanul besorozott honvédek száma. A Rákóczi szellemű sárospataki főiskolásba visszaszállott hittanhallgatók, a kik 1848-ban és 1849-ben a honvédek soraiban harczoltak, az „alma mater” kebelén húzódtak meg, míg a többi, a vármegyében hazátlan bujdosók pedig: Lónyay Gábor, Szemere Miklós, Payzsoss János, Pilissy Zsigmond, Rátkay Samu, Körtvélyessy István és más zempléni nemesek kúriáján találtak ideig-óriáig menedékhelyet. Lónyay Gábor deregnyei kastélyában talált otthonra egy Lengyelországból való magyar szabadságharczos főúr is: Gráven Lajos, a rejtelmes Gráven, a ki előnevét előbb a német szóból gyártotta magának: Graf N. Kilétét csak Lónyay tudta, de soha senkinek, még a gyermekeinek sem árulta el. Gráven testestűl-lelkestűl magyar hazafivá lett a Lónyay kastélyban és több, mint fogadott családtag, mert Lónyay Gábor halála után ő volt a hitbizományi családtanács elnöke, kit a Lónyay családnak minden élő tagja szeretettel vett körül. Nevét ott találjuk az 1860. évi megyei bizottmány névsorában is. A mikor a nyolczvanas években elhúnyt és a Lónyay-család sírboltjába eltemették, az egész környék szegény népe a jótevőjét siratta benne. Hátrahagyott tudományos írásait és családi iratait a deregnyei könyvtárban őrzik.
