Az abszolutizmus. Haynau.
Az abszolutizmus. Haynau.
Börtönből, bakókéztől megmenekült hazánk jobbjaira, valamint az egész nemzetre is, következett azután a „megrendszabályozás.” Az osztrák uralmi és hatalmi abszolutizmus ránehezedett a magyar nemzeti alkotmányos és társadalmi élet romjaira. Történelmi fejlődésünk folytonosságával homlokegyenest ellenkező irányba fordult egész közéletünk. A vármegyei és törvényszéki táblabírák szerepkörében új alakok, tünedeztek föl: osztrák, cseh és morva hivatalnokok, az úgynevezett Bach-huszárok és azok mögött e kornak épp oly félelmetes, mint gyűlöletes alakja: a zsandár. Báró Haynau Gyula „táborszertárnagy ő exczellencziája” (mint az Olaszliszkai Diárioma nevezi), az ország teljhatalmú katonai kormányzója, 1849 végén és az 1850. év első felében nem egyszer személyesen fordult meg Zemplén vármegye területén, a midőn Pestről Szatmárba és onnan vissza, Tokajon át utazgatott. Haynau és azok az osztrák államminiszterek, a kik a katonai ostromállapot és a teljes hatalommal fölruházott országos hadi kormány megszűnésével (1850 július) Haynaut követték, t. i. báró Bach Sándor osztrák belügyminiszter (1849–59) és később (1860–65) Schmerling Antal lovag államminiszter, végűl pedig Belcredi Richárd gróf, Schmerlingnek 1865. augusztus havától államminiszter utóda: bőségesen gondoskodtak arról, hogy a magyar vármegyerendszert megbénítsák, sőt teljesen megdöntsék a czentralizáczióval.
