Az adóösszeírás.
Az adóösszeírás.
Az adóösszeírást a legnagyobb szigorral foganatosították. Gróf Szirmay Sándor cs. kir. kerületi főispán túlzott kérlelhetetlenséggel vezette az összeírást, még a saját vagyonával szemben is; de később ő maga panaszkodott az adótehernek elviselhetetlenül súlyos volta miatt Ritter von Seppenburgnak, a ki Zélig mellett első adófelügyelője volt Zemplénnek. (V. N. 13.) Az adóreformban legnagyobb visszatetszést szülte az ú. n. „emésztési adó” éltebeléptetése 1850 április havában. A magyar világ és a német világ, adózás tekintetében, így viszonylott egymáshoz: az 1847-ben Zemplénre kivetett házi adó: 119,645 frt, hadi adó: 71,602 frt, hadfogadó adó: 1248 frt volt. 1855-ben, csak a közvetetlen adó, már 386,826 frt volt, és pedig földadó: 215,956 frt, kereset adó: 62,384 frt, házoszály adó: 13,815 frt, jövedelmi adó: 17,303 frt. Landes-Zuschlag (országos pótadó) 25,789 frt, Grund-Entlassungsfund 51,578 frt. Tehát hiába szüntette meg az Utasítás 1849-ben a házadót, 1855-ben már viselte a vármegye közönsége a házadót is; sőt még az ú. n. „önkéntes nemzeti kölcsön”-ből is Zemplénre egy millió forintot vetett ki a kassai helytartósági osztály (V. N. 49. l.) és ezenfelül követelte a „magas aerarium” még azokat a rég múlt időkből behajtatlanúl maradt inséges és egyéb kölcsönöket is, melyeknek összege 150,000 forintra emelkedett már az 1854. évben. (U. o. 46. l.) Az önkéntes nemzeti kölcsönből, hosszas tárgyalás és nagy alkudozás után, Sátoraljaújhely 30,000 forintot, Sárospatak 16,000 forintot vállalt magára. Az adóprés különben egyre erősbödött. 1856-ban 417,105 frtot, 1857-ben pedig már 600,331 frtot sajtolt ki az adózó közönségből (Adalékok 1903. 96. l.), bár az is igaz, hogy a kiélt vármegyének súlyosabb teher volt akkor az a 600,000 forint, mint a minő ma a 3.600,000 korona. Kiéltnek pedig azért nevezzük az 1848-at és 49-et túlélt vármegyét, mert egykorú följegyzésekből olvassuk, hogy a magyar, osztrák és orosz hadsereghez 494tartozott és a vármegye területén keresztül-kasul járt csapatok ellátása alkalmával több, mint egy millió fegyveres népet etetett, itatott kényszerűségből. (Vadnay naplója, 31. l.)
Mikor egyszer Szemere Miklós, lasztóczi otthonában, kifakadt a német világ adóprésének elviselhetetlenül súlyos volta miatt, az asztalnál hivatlan vendégül letelepedett Ritter von Seppenburg azt adta feleletül, hogy: „a kinek nem tetszik, le is út, fel is út Amerikába!” (M. I. ny. főisp. szóbeli közlése.) Midőn pedig később Seppenburg kénytelen volt Zemplén vármegyéből távozni, Lasztócz körül elcsípték és elverték; mikor a fejére kapott egyet, azt mondták neki: „Nesze Kopfsteuer”, mikor pedig a hasára ütöttek: „Nesze Verzehrungssteuer”. (M. E. ny. alispán szóbeli közlése.)
Az okmány-bélyeg a német világnak már a második évében, 1850 október 1-én, jött gyakorlatba; a dohány-monopólium pedig 1851 márczius 1-én. Eleinte 40 ölnyi, később 20 ölnyi saját területén és a saját maga szükségletére, ölenként 4 pp., később 12 pp. kr. taksa fizetés ellenében, megengedték minden folyamodónak a dohány termesztést; később (1855-ben) már csak kivételesen adtak ilyen engedélyt. A kincstár részére Zemplénben akkor még kevés dohányt termesztettek. Leghíresebb volt a rátkai, golopi és ondi, legkiterjedtebb volt a pataki határ dohánya. A beváltásnál úgy bántak el a dohánynyal, hogy „a termelő sírva nézett utána.” (V. N. 28) Zemplén vármegyének politikai adminisztrácziója (tehát ide nem értve a törvénykezést, cs. kir. zsandárságot, adóügyi igazgatást s több effélét) 1853-ban 40,740 ft 33 krba került; a közigazgatás szervezése után pedig, 1855-ben, 81,363 frt 07 krba került, mely összeg 1858-ban már 158,407 frt 90 krra emelkedvén, abból 19,561 frt 34 krt a „Landesfond”-ra utaltak át. (V. N. 44. l.)
