Az 1849-iki bécsi «Utasitás».
Az 1849-iki bécsi «Utasitás».
Ha visszalapozunk Zemplén 1849–60. évközi jegyzőkönyveiben, sok érdekes adatot találunk a német világról. Figyelmünket megkapja első sorban az 1849 szeptember 4-én Bécsből kelt Utasítás, mely még magyar nyelven szólt a magyarokhoz és tizenkilencz pontba foglalta világos rendelkezéseit. E pontok közül kiemeljük a következőket: 1. A polgári közigazgatás feje a megyei elnök. Közvetetlen feljebbvalója a kerületi cs. kir. főbiztos. 2. A megyei főnök (Comitats-Präsident) vezeti a maga kerületében (t. i. az eltörölt vármegyében, mint földrajzi területen) a polgári közigazgatást. 3. A szolgabírák kötelesek közzétenni minden oly hadi kiáltványt, mely Haynau tábornagytól jön; viszont pedig kötelesek minden olyan hirdetményt, melynek szerzője a „forradalmi kormány”, elkoboztatni. 4. Politikai elfogatások elrendelésére a katonai parancsnokságok vannak följogosítva. 5. A felségsértéssel vádolt egyéneknek ingó és ingatlan javai lezárolandók törvényes bizonyság (szolgabíró és ennek esküdt társa) közbejöttével. 6. A Kossuth-bankjegyek kitiltatnak a forgalomból. 7. A szolgabírák világosítsák föl a népet a lázadók hitetlenségének gyalázatosságáról. Az elpártoltak a királyi kormány hűségébe visszahozandók. 8. A nép fölvilágosítandó arról, hogy az 1848. évben az úrbéri szolgáltatások megszüntetése iránt megadott engedelmet Ő Felségének kormánya teljes épségökben fenn fogja tartani. Viszont pedig a nép is köteles tiszteletben tartani földesurának törvényes jogait és tulajdonát. Kihágások eseteiben a szolgabíró jár el, fölebbviteli fórum a megye törvényszéke. 10. Az úrbériség kárpótlása kilátásba helyeztetik a földesurak számára. 11. Az 1849 márczius 4934-diki álladalmi alkotmány (vagyis a gróf Stádiontól tervezett összbirodalmi Constitutio, az ú. n. „márcziusi chárta”, melyet Újhelyben a vármegye székházának erkélyéről hírdetett ki Drvaczky elnök s kihírdetése után polgárság és katonaság jelenlétében „Te Deum”-os misét tartott), minden, a vármegyében divatozó nyelvnek jogegyenlőséget biztosít hivatalos téren. 12. Katonai hatóságokkal német nyelven kell levelezniök a politikai hatóságoknak. 15. A járás előljárójának neve ezután „kerületi biztos” (azelőtt szolgabíró), melléje rendeltetik a segéd (adjunctus). 16. Minden közigazgatási tisztviselő a kerületi főbiztosnak (később cs. kir. főispánnak nevezték) alája van rendelve. 17. A rosz szellemű községi előljárók azonnal elmozdítandók. Helyeikbe jó érzelmű „Ő Felsége és kormánya iránt tántoríthatatlan hűségű egyénekből” új előljárókat a kerületi biztos (szolgabíró) nevez ki. 18. Minden fegyver és hozzá való szerelvény elszedendő. Minden helységben az onnan való honvédek összeírandók. Idegen honvédek illetőségi helyeikre utasítandók. – Ezeken kívül szabályozta az Utasítás a húsárakat, elrendelvén, hogy azokon a helyeken, hol marhát minden nap vágnak, a jó marhahúsnak fontja 20 kr. váltó pénzben, a hol pedig nem minden nap mérik rendesen, 18 váltó értékű krajczár, végül a borjú hús fontja 22 váltó krajczár legyen. A jó és teljes mértékre felügyelni a szolgabírák (kerületi biztosok) kötelessége. Az Utasítás a vármegyéről és a községről, mint alkotmányjogi intézményről, már nem is tesz említést.
Az „Utasítás” nyomán az ügyvédek megrendszabályozása és a közadózás reformja következett. Az ügyvédi czenzura alól fölmentettek: Kossuth József, Stenzel Dániel, Nyeviczkey József és Vályi István, mint nem kompromitált egyének, a többieket mind megczenzurázták ugyan, de egyet sem rejiciáltak. A „kompromittáltak”-at, vagyis a szabadságharczban fegyverrel küzdött hazafiakat elmozdították az ügyvédeskedéstől, így: Karossa Endrét (1860-ban vármegyei tiszti főügyész), Tamaskó Józsefet, Oláh Dánielt (1865-ben országos képviselőjelölt), Farkas Lajost. A „legkegyetlenebb barikadőr”-nek, Szakácsy Dánielnek pedig, a ki háromszor is folyamodott, hogy engedjék el neki a czenzurát, mindig csak azt felelték, hogy ne alkalmatlankodjék a helytartóságnál. Szakácsy azonban furfanghoz fordult és az akkori kormány lapjába, a Budapest Hírlapba, czikket írt, a melyekben egekig magasztalta a német nyelv szépségét, noha egyetlen szót sem tudott németül. Ennek végre is az lett a következése, hogy Szakácsy a silentium alól kiszabadult.
