Hitelszövetkezetek.

Teljes szövegű keresés

Hitelszövetkezetek.
A hitelszövetkezetek alakítása, mely már 1894–95-ben Leleszen és Perbenyiken vette kezdetét, az 1898. évben nagy lendületet vett. A kisemberek hiteligényeinek kielégítésére irányuló hitelszövetkezetek száma a megye területén egyre növekszik és eddig már harminczöt ily szövetkezet van a vármegye területén, melyek a felsőtiszai vármegyék hitelszövetkezetei szövetségének kötelékébe tartoznak. E szövetkezetek igen előnyös hatást gyakorolnak azzal is, hogy a legkisebb betétek elfogadásával, takarékosságra szoktatják a népet. Még a bodrogközi mozgalmak évében, közvetlenül azok elfojtása után, ugyancsak Perbenyiken alakult meg az első fogyasztási szövetkezet. A fogyasztási szövetkezetek alakítása jóval nagyobb nehézséggekkel járt, mint a hitelszövetkezeteké, mert ezek kereskedelmi szakértelmet és üzleti érzéket is követelnek; mégis a perbenyiki példát követve, több községben alakult hitelszövetkezet, úgy hogy ezek üzemének vezetése és ellenőrzése czéljából 1899-ben a perbenyiki fogyasztási szövetkezet „Bordogközi gazdák értékesítő és fogyasztási szövetkezete” czímen középponttá alakult. Azóta e középpont végzi a háztartási és gazdasági czikkek beszerzését és a fiókoknak azokkal való ellátását, valamint a terményeladás közvetítését.
Közvetlenül a bodrogközi mozgalmak után keletkezett a „Bodrogközi jótékony nőegyesület” is, mely a bodrogközi járás hölgyeinek nagyobb részéből alakult és melynek czélja a munkásnép anyagi és főkép szellemi színvonalának emelése. Ez egyesület igen sokoldalú tevékenysége az igazi nyomor enyhítésén kívül: az összes iskolák látogatása, szegény gyermekeknek tankönyvekkel való ellátása, vándor kézimunka tanfolyamok rendezése, nyári gyermekünnepélyek fentartása, népkönyvtárak felállítása és legújabban a Munkácsi állami gyermekmenhelyhez csatolt gyermektelep létesítése, melyen jelenleg hatvan elhagyatott gyermeknél több van már elhelyezve s ezeket a gyermekeket az egyesület ruházza és iskoláztatja. A felsorolt czélokra hat évi fenállása óta az egyesület 41,816 koronát áldozott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem