Geologiai alakulás.
4Geologiai alakulás.
Zemplén vármegye hegyes, dombos és sík területeit geologiai szempontból három nagyobb csoportba lehet osztani, ú. m. homokkő-csoport, vulkáni kőzetek és alluvialis képletek.
Zemplénmegye homokkőzetei a kárpáti, vagy bécsi homokkőhöz tartoznak, a mely a Kárpátok tekintélyes részének egyik főtömegét alkotja s el van terjedve a vármegye éjszaki részétől dél felé a Cziróka völgyéig, illetőleg Homonna és Varannó környékéig. Ezek a homokkövek, melyeknek ragasztó anyaga legtöbbször Ca, Mg, Fe, Carbonit, az újkori vagy kenozoi csoport eocen és oligocen szisztemájába sorozhatók, melyek közt a határt alig lehet megállapítani. A vármegye északi területét majdnem egészen az oligocen szisztemához tartozó ú. n. Magura-homokkő alkotja, a mely durva, vagy közepes szemű quarczból áll, itt-ott azonban menilitpalával váltakozik, mint ezt a Laborcz völgyén haladó s Galicziába vezető vasúti vonal lupkovi alagútjában szépen lehet látni. (Sziegmeth Károly „Zemplén vármegye geologiai áttekintése.” Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. IV. köt. 97. lap.) A Magura-homokkő durvább szemcséjű fajtáját malomkőnek, aprószemű változatát pedig, a minő Mezőlaborcztól éjszakra Haburánál fordul elő, köszörűkőnek igen jól lehet használni.
A vármegye éjszakkeleti részén már a felső eocenhez tartozó beloweczi rétegek az uralkodók, melyek rendesen vékony rétegű és csillámban gazdag veres homokkőből és palából állanak s a Laborczvölgy legfelsőbb részétől, a Wegliska-szoros környékétől egészen az Ung völgyéig terjednek. A Magura-hegység éjszaki részén, Vidrány és Palota között, s az Udva-völgy legfelsőbb részében, valamint a Hluboki-patak völgyében, Novo-Szedlicza (most Újszék) község mellett, a beloweczi rétegek alatt kékes szürke s többnyire petroleummal itatott csillámpala, az ú. n. Ropianka-réteg terül el. Minthogy ezekben a rétegekben Galicziában gazdag petroleum-telepek fordulnak elő, több helyen nálunk is tettek fúrási kisérleteket, de kedvező eredmény nélkül. A viravai völgy környékétől egész az Udva völgyéig, valamint a Cziróka és Ulicspatak völgye között keskeny csíkként látható, de Takcsánytól (azelőtt Sztakcsin) délkeletre, egész a vármegye határáig, már nagyobb területben észlelhető a Magura-homokkőnél idősebb Szmilnopala.
Homonnától délre, a Laborcz balpartján, habár kis területen, a kárpáti homokkőnek ismét egy új tagjával, az ú. n. szulyói konglomeráttal találkozunk, mely az alsó eocenhez tartozik s mészkőgörgetegeket és nummulitokat is tartalmaz. Szintén Homonnától délre, mintegy beékelve a kárpáti homokkő és a Vihorlát trachitja közé, érdekes geologiai képződmény fordul elő abban a hegylánczban, mely a Vihorlát egyik ágát teszi s a Laborcz-folyótól két részre van szakítva. Ezt a hegységet az eddig említetteknél régebbi eredetű, a középkori vagy mesozoi csoporthoz tartozó kőzetek alkotják. Együtt lehet itt találni a felső triászbeli keupermargát; a rhaeti képlethez tartozó kövületdús kösseni, vagy a Gervilia inflata vezérkagyló után nevezett gervilia-rétegeket és az alsó-jurához tartozó greszteni és barkói meszet, mely utóbbit ipari czélokra használják.
A kenozoi korszakban, a harmadkor vége felé, a felső eocen és felső miocen között, hatalmas vulkáni kitörések voltak a mai Zemplén vármegye területén. Ennek a vulkáni működésnek az eredménye a Vihorlát és az eperjesi-tokaji hegység, tehát az a két hegyláncz, melyek egyike Ungmegye a másika pedig Sáros, illetőleg Abauj-Tornamegye felől alkotja a vármegye természetes határát.
A Vihorlát hegységet augit, vagy mint sokan nevezik, augit-andesittrachit alkotja. Ez a miocen szisztema szarmát korszakában képződött, tehát a trachit-erupcziói cziklusnak legutolsó terménye. Ennek a hegységnek főgerincze szöget mutat, melynek csúcsánál a Vihorlát ormától mintegy 7000 méter távolságban emelkedik az 1007 méter magas és sajátságos alakú Szninszky-Kamen, vagy Szinnai-kő, melyből, egymáshoz elég közel, két hatalmas sziklatömeg mered az ég felé. Ezeknek anyaga majdnem vízszintesen fekvő 60–80 cm. vastag trachitrétegekből áll s meredek sziklái, őskori omladozó vár falaihoz hasonlítanak. Érdekes a határszélen fekvő Motrogon-, Jedlinka-, Szinnai kő-, Tetkov- és Roch-csucsokból álló hegycsoport, melyek egy hatalmas vulkáni kráter maradványai, körülfogva a 618 méter magasan fekvő tengerszemet. 5Felemlítjük még, hogy Nagymihály mellett a lithoid riolitjában szép fa- és tejopált lehet találni.
A Vihorlát hegységnél sokkal hatalmasabb s különösen módosulatait tekintve, sokkal érdekesebb az eperjes-tokaji hegyláncz, a mely az 1092 méter magas Simonka-hegytől kezdve húzódik végig, nagy hosszúságban, a vármegye nyugati határán. A Tokaj-Hegyalján található trachithegyek részben a Szarmát-emelet kezdetén képződött amphibol-trachitból, részben a Szarmát-emelet végén létrejött augit-trachitból állanak. A vulkáni működésnek elég szép emléke az a Sátoraljaújhelynél látható vulkáni kráter-maradvány, melyet a köralakban álló Sátorhegy-, Várhegy-, Hajagos- és Kopaszka-hegy alkot. Megemlítjük e helyen, hogy Tokaj-Hegyalja geologiai viszonyait tüzetesen dr. Szabó József egyetemi tanár ismertette. Amphibol-trachitnak általában az olyan trachitot nevezzük, melyben amphibol, de a legtöbbször amphibol és augit együtt fordul elő porphiros szerkezettel. A trachitoknak ez a faja, mely világos szürke színéről is megkülönböztethető a sötétszínű augit-trachittól, a Hegyalja zempléni részén több ponton található. Így p. o. Erdőbényén, Tolcsván, de különösen Sátoraljaújhely környékén, a sárospataki Nagyszava-hegyig s ezek közül legismertebbnek mondhatjuk a várhegyi trachitot, melynek földpátja lángkísérlet után labradorit-bytowotnak bizonyult. (Szabó J. dr.: Geologia. Budapest, 1883.) Az amphibol-trachit elég hamar mállásnak indul s előbb trachitdarává, majd nyirokká lesz. Hasadékaiban gyakran szépszínű quarcz-erek fordulnak elő, melyek elmállása után, darabokra töredezve, a Hegyalján elég gyakori jáspis- és kalczedon-példányokat szolgáltatják. (Szabó J. idézett műve.)
Az augit-trachit a Hegyalja déli részének trachithegyeit jellemzi. Legkeletibb pontja a sárospataki Nagyszava, legdélibb pontja pedig Megyaszó mellett van, Sárospataknál a Bodrog partjánál bukkan ki. A trachitnak ez a fajta sötétszürke, majdnem fekete színe által tűnik fel. Egyes helyeken, mint p. o. az erdőbényei Szokalyán s a tállyai Tárkány hegyen, csillámpala és gránitzárványok is fordulnak elő benne. Hasadékaiban quarczerek elég gyakran találhatók (Tolcsva, Zsadány). Ilyen érben fordul elő Tolcsván egy feltűnő szép zöldszínű jáspis, melyet régebben „tokaji plasma” név alatt írtak le. Komlóskán a quarczér belső része calcittal van kitöltve. Erdőbényénél a fürdő melletti bányában a zöldkőmódosulatot nagy vastagságban lehet észlelni. (Szabó J.: Tokaj-Hegyalja és környékének földtani viszonyai, 258. l.)
A Hegyalja vulkáni eredetű kőzetei közül nagy területet foglal el a trachitnak többféle hialinos módosulata, melynél a kőzeten kisebb-nagyobb üvegesség vehető észre s gyűjtőnéven riolitnak nevezik. A riolitok a Hegyalján több helyen nagyobb területet foglalnak el s ezek között, szerkezetével különösen feltűnő az erdőhorváti Kispálcza-hegy fehéres színű riolitja, a mely 4–6 oldalú s gyakran 40–50 cm. átmérőjű hatalmas oszlopokban válik el s ezért épületvédő oszlopok gyanánt is használják. A riolitokat dr. Szabó J., többszöri hosszasabb tanulmányozás után, trachitos és lithoidos csoportba osztotta. Ezt a csoportosítást véve tekintetbe, trachitos riolitnak tekinthetjük a tokaji, tarczali, zombori hegy fekete kőzetét; lithoidosnak pedig, melynek alapanyaga ritkán sötét színű s rajta, éppen a rétegek eltérő színe miatt, a folyóssági rétegzettséget sokszor észre lehet venni, tarthatjuk az erdőbényei és erdőhorváti riolitokat.
A trachitnak az a világos színű módosulata, melyet domitnak neveznek, a melynek alapanyagában, utólagos vulkáni hatás következtében, üveges finom szemek, de fehéres színt véve fel, képződnek ki s a sósavgáz-exhalatioval eltávolodnak mindazok az elemek, de különösen a vasvegyületek, melyek a chlorral illékony vegyületeket adnak és így a feketére festő ásványok mintegy eltűnnek, szintén előfordul a Hegyalján (Zombornál). Előfordul a lithoidit is, mely a riolitba átmenetül szolgál, több helyen, mint p. o. Erdőbényén, Tállyán, Tarczalon és Olaszliszkán. (Szabó J.: Geologia. 271. l.)
Az obsidián a hialinos módosulatnak a legtökéletesebb mintája. Ez a valódi vulkáni üveg kisebb-nagyobb, sokszor fejnagyságú darabokban a Hegyalján általában elég közönséges s nemcsak fekete és szürkébe hajló, hanem piros színű változata is található. Piros színű van Tolcsván, melyet régebben 6veres jáspisnak tartottak. Az obsidián eredeti fekvőhelye a Hegyalján egy perlites réteg, a melynek elporladása után szabadulnak ki a kisebb-nagyobb gömbök.
Előfordul a Hegyalján a szurokkő, valamint a perlit vagy gyöngykő is, melynek alapanyagában gyöngyfényű gömböcskék, spherolitek vannak, melyek néha bolyhos végűek (Tolcsva, Bányahegy), máskor pedig sugarasak (Tolcsva, Térhegy).
Feltünő változatokban fordulnak elő a Hegyalján a vulkáni kőzetek tovaszállított törmelékei, a riolitbrecciák és tufák, melyeknek képződésére tiszta világot vetnek a bennük található állati maradványok. Egyik legfeltünőbb példáját láthatjuk ennek Sárospatakon, a megyerhegyi malomkőbányában, melynek kovasavval átjárt brecciájában a Pectenek, Cardiumok, Arca és Cerithiumok részint ép állapotban, részint lenyomatokként elég gyakran találhatók, bizonyságául annak, hogy ez a kőzet tenger alatt rakódott le, még pedig a miocen-korszakban.
Ezeknek az üledékes kőzeteknek ismét több módosulatával lehet találkoznunk a Hegyalján. Ilyen p. o. az u. n. alunitos módosulat, a mely legszebben Sárospatakon, a Czinegehegyen található, melynek fehér tömött kőzete alunitosodott meg s benne Schenek vegyi vizsgálata 3.7–20.4% kénsavtartalmat mutatott ki. Azonban ez az alunitos hidroquarczitos tufa, melyben Cerithium pictum s több másféle kagyló- és csigalenyomatok láthatók, nem fordul elő olyan mennyiségben, hogy Sárospatakon timsógyártásra használnák fel, mint ezt egyes középiskolai tankönyvek (Roth) tanítják. Szabó József szerint az alunitos módosulat olyan vulkáni gázok kitódulásának az eredménye, a melyek között a kénsav a túlnyomó. A kénsav t. i. a vízgőzzel együtt működve, kitolta a kovasavat és a silikátokat átváltoztatta sulfátokká. (Szabó J.: Geologia, 272–3. lap.) A kiűzött kovasav azután egyes helyeken, az alunit közelében, rendesen likacsos quarczit-tömegeket alkot, vagy pedig átjárja a közelben levő trachitot, vagy a réteges közeteket. Az elsőnek szép példáját találjuk Sárospatakon a királyhegyi hidroquarcit vagy limnoquarcitnál, melyből a több darabból összeállított „franczia malomköveket” készítik. Nevezetes, hogy ennek üregeiben elég gyakran szépen kivehető barytkristályok és ritkán kénkristályok találhatók. A másik esetnek szintén Sárospatakon találjuk szép példáját, a megyeri malomkőbányában, a hol a malomkövet egy darabban vágják, s a melyben a kagylók héja is quarczanyaggá változott át. Ilyen kovasavtól átjárt homokkő, illetőleg riolittufa a megyaszói bánya, melyben feltűnő szépen opálosodott fatörzseket, ágakat, levéllenyomatokat, gyümölcsöket, sőt virágokat is lehet találni. Ezek között a legérdekesebbek a Betula, a Platanus pannonica, a Cedrella Hazslinszkyi, egy Cerasophora faj és a hengeres fenyőtobozok. (Hazslinszky: A Hegyalja harmadkori viránya. Mathem. és Term. tud. Közl. IV. k. 136. l.) A riolittufáknak egyik érdekes fajtája a Hegyalján az u. n. kőpor, a mely egyes területeken feltűnő vastagságban van kiképződve. Ebbe vannak ásva a Hegyalja leghíresebb pinczéi. Sokban hasonlít a kőporhoz az a finomabb tufa, melyet Szabó J. a kőportól megkülönböztetve riolittrasznak nevezett. Ez savakkal pezseg, míg a kőpor nem. Szépen van ez feltárva Szögilongnál. Az eddig említetteknél sokkal finomabb szemű az a kékes színű, iszapos tufa, mely legfeltűnőbben Erdőbényén a Barnamályon látható, a mely különösen nevezetessé lett a Kovács Gyulától és Kubinyitól felfedezett s ismertetett növénylenyomatokról, melyek együttvéve igen szépen képviselik a miocen-flórát. (Első jelentés a Magyarhoni Földtani Társulatról. Szerkeszti Kovács Gyula. Pest, 1852. – A Magyarhoni Földtani Társulat munkálatai. Szerk. Kovács Gy. Pest, 1856.) Ilyenek a Culmites arundinaceus, Bambissium trachiticum, Cyperites tertiarius, Potamogeton cuspidatus, Pinites rigios, Gäthanus, Junonis, hungaricus, Widdringtonites Ungeri, Myrica deperdita, Betula Dryadum, Alnus Kefersteinii, Quercus grandidentata, mediterranea, licites, Szirmayana, Carpinus Neilreichii producta, Fagus Teroniae, Haidinger, Castanea Kubinyii, Ulnus plurineroia, Celtis trachitica, Populus styracifolia, Salix elongata, Laurus Agathophylla.
Nem kevésbbé nevezetes a Tállyán (Sasalja, Tatajka) található tripoil vagy csiszpala, mely „tállyai kréta” név alatt a szabók előtt, különösen 7régebben, ismeretes volt, mert olyan finom rétegességű, hogy a posztószabásnál alig pótolhatónak tartották. Ez nevezetes arról, hogy benne nemcsak növény-, hanem rovar- és hallenyomatok is fordulnak elő.
Megemlítjük még, hogy a riolittufát nehány helyen épületkőnek, szobortalapzatnak s kapufeleknek bányászszák és faragott kő név alatt bocsátják forgalomba. Ilyen van p. o. Sárospatakon a Nyilazóbányában, melynek kőzetében szépen kiképződött pyritkristályok is találhatók.
A trachithegységek környékén általában elég vastag rétegeket alkot az a nyiroknak nevezett agyagos földnem, a mely nem egyéb, mint az amphibol-trachit málladéka, melynek fokozatos átalakulását szépen mutatja a még teljesen el nem mállott trachitdara. Ezt tartják Tokaj-Hegyalján a legjobb szőlőtalajnak. Szintén jó szőlőtalaj a Lösz, mely Tokaj-Hegyalja déli részén Abauj-Szántótól Tokaj felé húzódik, de Keresztúrtól Sátoraljaújhelyig már csak néhány helyen fordul elő. Ebből áll a tokaji hegy szőlőtalaja, a melyben a régi fajta hegyaljai szőlőt szénkéneggel sikerült fentartani. Szépen van ez feltárva a vasúti pályaudvarral szemközt.
A zempléni szigethegységet több, különböző korú és minőségű kőzet jellemzi. A legrégibb képződésű a hegység legnyugatibb részén több ponton észlelhető csillámos homokkő, melyet általában devonkorinak tartanak. Ilyen kőzet alkotja a legenyei Szent András-hegyet, valamint a velejtei Háló-hegyet és a Csörgő és Nagytornya közt levő Feketehegyet. Ez a kőzet egyes helyeken annyi agyagot tartalmaz, hogy homokos agyagpalának is bátran nevezhető. Sokkal nagyobb területeket foglalnak el a karbonkori üledékek. Ezekből alakul a szigethegység középső legmagasabb része, a legalsóbb csoportot alkotják az agyagpalák, az utána következőt az arkózás-homokkövek és a legfelsőt a zöldes-vöröses csillámospalák. Nevezetes, hogy az agyagpala egyes helyeken grafitossá válik (Velejte és Gerecsely között), sőt Nagytoronya közelében anthracit, Kistoronyától keletre pedig mészkő is fordul benne elő. Szintén nevezetes az, hogy a felső karbonkori üledékekben régebbi rézbányászat nyomait is találjuk. Így p. o. Ladamóczon még a harminczas években is sikerrel bányásztak rézérczet. A felső karbon csillámos üledékeire diaszkorú veres palásagyag és diaszquarczit következik. Ilyet lehet találni Bári és Csarnahó közelében. A szigethegység délkeleti csúcsán, a diaszquarczitra települve, az alsó triasz-mészkő foglal el nagyobb területet, melynek mintegy középpontja a ladamóczi Somoshegy. Ezt a sötétszínű mészkövet, melyet az eddigi tanulmányozók guttensteini mészkőnek tartanak, mészégetésre és épületkőnek használják.
A harmadkorban a zempléni szigethegység területén is képződtek eruptiv kőzetek, melyeknek több fajával találkozunk. Az andesittrachit igen kis területeken található; de itt-ott kúpokat is alkot. Így p. o. Nagybárinál, a czékei Farkastetőn, Szőlőskénél. Nevezetes, hogy a nagybári Pilishegy andesitjében Szádeczky szépen kiképződött Baryt-kristályokat is talált. Orthoklas-trachit szintén előfordul a zempléni szigethegységben, de csak kis mennyiségben. Ilyennek említi Szádeczky a Zemplén határában fekvő „Kőszikla” domb oldalát. Annál nagyobb területet foglal el az Orthoklas quarczriolitbreccia, a szigethegységnek mind nyugati, mind keleti oldalán, s egyes helyeken, mint pld. Legenyén, Toronyán bányát is nyitottak benne, a hol igen jó épületkövet ad. A plagioklas-riolit még nagyobb mennyiségben fordul elő s jellemző tulajdonsága, hogy többnyire igen tömött, a porczellánhoz hasonló fehér színe van és első tekintetre igen hasonlít a sárospataki Czinegehegy opálos tufájához (Gercsely, Kiszte, Kásó, Czéke). Van azonban igazi, közönséges, a hegyaljaihoz hasonló riolit is Szőlőskén. (Szádeczky Gy.: A zempléni szigethegység geologiai és kőzettani tekintetben, 5–52. lap.)
A közönséges riolit üledékei, a horzsaköves riolittufa és az úgynevezett kőpor itt is előfordúl s több helyen ebbe ássák a pinczéket.
A nyirok és lösz, mint diluvialis képződmény, a szigethegységben is feltalálható s a nyirok a völgyekben több helyen tekintélyes vastagságban rakódott le.
Zemplén vármegyében a Bodrogközön is kiemelkedik néhány kisebb trachithegy: a királyhelymeczi, kövesd-szentesi hegy, a mely önálló trachitszigetet mutat. Különösen feltünő a szentesi palás szerkezetű trachit, melyet azelőtt utczák és folyosók burokolására is használtak.
Ondava-részlet Klazánynál.
Erdőbénye vidéke.
A Bodrog és a Tisza összefolyása Tokajnál.
Latorcza-részlet Zéténynél.
8Zemplén vármegyében a jelenkort, vagy alluviumot leginkább az új-alluvium képviseli, de megvan az ó-alluvium is. A Bodrogköz, egyes emelkedettebb részeit kivéve, valamint a folyó-völgyek alantasabb részeit is, az új-alluviumhoz tartoznak. A Bodrogközön, melyet a szabályozás előtt a Tisza és Bodrog minden tavaszszal elborított, a turfa is sok helyen jó vastagon ki van képződve, úgy hogy itt-ott, mint p. o. a sárospataki határban, a művelés alatt levő, vagy legelőnek használt területeken nagyobb égések évről-évre még most is előfordulnak. Az ó-alluvium anyaga nem különbözik a mostanitól, de a folyók mostani medrénél tetemesen magasabban van kiképződve. Benne vastag cseréptöredékek, urnák s egyes most is élő állatok csontjai találhatók.
