7. Emsemakákók (Nemestrinus Rchb.)
7. Emsemakákók (Nemestrinus Rchb.)
Noha az emsemakákók-nak (Nemestrinus Rchb.) van farkuk, azokat mégis el kell különítenünk a fentiektől, mert a bundertől a magótig vezető összefüggő láncolatba nem illenek bele, mert megvannak a maguk önálló, sajátságos ismertetőjegyeik, ezek között mindenekelőtt a rövid, s gyér szőrözetű fark, amely annyiban hasonlít a disznóéhoz, hogy hátrafelé kunkorított, vagy rásímúl a farra.
Az emsemakákók csoportját két faj, az oroszlánmakákó és a tulajdonképpeni emsemakákó képviseli.
Az oroszlánmakákó (Nemestrinus leoninus Blyth.)
Elterjedési köre Arakan-on, az Irrawadi-vidéken, Felső-Birmán keresztül Sziámig nyúlik; honosítás útján került az Andamani szigetekre.
Az oroszlánmakákó, csavarosan felkunkorodó farkától eltekintve, küsejével, alacsony, tömzsi alakjával, nem éppen hosszú lábaival és rövidebb arcorrával a bunderekre emlékeztet. Farkát rendszerint hátára fekteti. Fekete, a homlokára patkóalakúan ráboruló hajzata párkányszerűen, magasan kiálló és élesen elüt barna bundájától, sötét hússzínű arcától s fehér szempilláitól.
Az első példány 1869-ben az Andamanokról került a londoni állatkertbe. Rajta meglátszott a matrózok dresszurájának nyoma: üvegből ivott, és rövid pipát szítt. Azóta többször került egy-egy oroszlánmakákó elvenen Európába.
A berlini állatkert egyik hímje már messziről felismerte Hecket, az állatkert igazgatóját, akinek sohasem mulasztotta el a maga módja szerint a tisztelet kifejezését megadni: hamar leguggolt, homlokát hátrafelé ráncolta, miáltal annál jobban feltűntek fehér, szinte világító szempillái. S ilyenkor nagyon boldog volt: fel és alá szaladt, és bókolt, különösen amikor az üdvözölt gazdája feléje közeledett és hasonló fejbólintgatásokkal viszonozta az ő köszöntését. Pedig Heck ezt a majmot sohasem etette, úgy látszik, tisztán plátói jellegű volt tehát az állat vonzalma.
Az emsemakákó vagy lapunder (Nemestrinus nemestrinus L.) (
Emsemakákó (Nemestrinus nemestrinus L.).
Emsemakákó (Nemestrinus nemestrinus L.).
Ezt a majomfajt a szumátrai malájok broh vagy bruh néven, Singaporeban pedig beroh néven ismerik. Ismertető jegye főleg a páviánokéra emlékeztető, messze kiszögellő, de még lekerekített orra. A fiatal példányok karcsú, valóságos darázsderekukkal és hosszú lábaikkal tűnnek ki, de a fejlődés folyamán e könnyed testalkatuk benyomása eltűnik, s a vén hímek ellekezőleg igen hatalmas, nagyhasú, nehézkes, izmos állatok, merészen kiszökellő arcorral és a tarkójukon lelógó lebernyeggel.
„Akárcsak a jámbor Masztiff – mondja róluk Anderson, és ha ez kissé túlzottnak is hangzik, annyi mégis bizonyos, hogy egy vén emsemakákó a tiszteletet parancsoló, a legimponálóbb majmok közé tartozik. A mellett nagy testarányai: 50 cm magassága, 60 cm-es testhossza, 15–20 cm farkhossza nem is olyan nyomasztóan hatnak.
Teste felül hosszú és dús szőrözetet, alul azonban jóval gyérebbet visel. Színe felül sötétolajbarna, de az egyes szőrök olajbarnák, a felső karon fakósárgák, a hasoldalon sárgásak vagy barnás-fehérek, farkának belső oldalán világosrozsdabarnák. Arca, fülei, kezei és feneke piszkos hússzínűek, a felső pillák fehérek, szemei barnák. A hátracsapott fejtetőjén sugarasan rendeződik el hajzata.
Az emsemakákó Szumatra, Borneo és déli Birma vandonjában él, a Maláji félszigeten Tenasserimig vonul, de itten már meglehetősen ritka és valószínűleg kevésbbé a fákon, mint inkább a földön és sziklás vidékeken és az ezek lábánál elterülő dzsungelben üti fel tanyáját. Phayre legalább is azt mondja, hogy ezt a majmot hegyes vidéken találta meg. Azt is megfigyelték, hogy az emsemakákó jól úszik. A szabadban eltöltött életére vonatkozó megfigyeléseink nincsenek, legalább én nem tudok róluk, de annyi bizonyos, hogy az emsemakákó hazájában elég gyakori, mert az állatpiacon egyáltalában nem tartozik a ritkaságok közé. Azt mondják róla, hogy a malájok megszelidítik és mindeféle szolgálatra betanítják. Névszerint a kókuszdiószedésre is s ebben a tekintetben nemcsak ügyesnek, de értelmesnek is bizonyult: az éretlen diót megkülönbözteti az érettől és az előbbit eldobja, mint ahogy azt Bock szemeláttára is megtette.
Nagyságához viszonyítva ép olyan erőteljes, mint mozgékony, bár ebben a tekintetben messze mögötte áll a karcsú majmoknak, cerkófoknak és kisebb rokonainak. Alaptermészete jóindulatú s azt később is megőrzi, legalább is jobban, mint a bunder, mert nyugodtabb és lomhább ennél. Mindazonáltal több felnőtt emsemakákót ismertem, amely nem értette a tréfát. Vén haragos hímek voltak ezek és sem ápolójuktól, sem más majmoktól nem tettek zsebre semmit.
A majomszínházban az emsemakákó ostobának bizonyult, s azért is őt csak könnyebb szerepekre használják: felültetik a táblára, vagy a ponyra. S ezeken úgy ül, mint egy vén generális a régi jó időkből, három szögű tollas kalappal a fején. Vagy mint úrlovas frakkba öltöztetve és cilinderrel s ilyenkor nyugodt magatartásával aztán annál méltóságteljesebben fest. Blanford azt mondja, hogy az a jóvélemény, mellyel Raffles szerint e majom iránt Szumatrában viseltetnek, csak a fiatalokra vonatkozhat. Mert a vén hímek igen haragosak s már nagyságuknál és erejüknél fogva is veszedelmes ellenfelek. Hangot az emsemakákó nem igen hallat, csak haragjában vakkant egyet fenyegető hangon. A hímeknek az a tulajdonsága, hogy a nőstényt barátságos mimikával fogadja, erre a majomra jellemző, s ez abban nyilvánul meg, hogy ajkukat kinyitják s ha izgatottak, testük elülső részével leguggolnak s néha kezüket is kinyujtják.
Terhességük 7 hónapig és három hétig tart s megjegyezhetjük még, hogy az emsemakákó is könnyen szaporodik fogságban és időnként eredményesen párosodik rokonaival. Így a berlini állatkerben 1872-ben egy nőstény emsemakákó élt kölykével. Apja közönséges makákó volt. A singaporei állat- és növénykertben Ridley szerint hasonló korcsokat neveltek, sőt olyanokat is, melyek az üstökös-páviánnal való keresztezésből származtak.
