8. Üstökös páviánok (Cynopithecus Is. Geoffr.)
8. Üstökös páviánok (Cynopithecus Is. Geoffr.)
Látszólag teljesen farkatlan, a valóságban a kurtafarkúaknál is rövidebb, talán igazi csonka farkat visel egy másik csoport. Tagjai Celebesz szigetén élnek és feketék. jellegük alapján a páviánok és makákók közé sorolhatnánk őket, mint közbülső formákat e két majomcsalád között. És a mellett érdekes, hogy ezeknek egyik képviselőjét, az üstökös páviánt mindig páviánnak nevezik a kutatók és külön nemzetségbe sorolják, a tompaorrú-páviánok közelségébe. Matschie azonban a Kükenthal expedíció anyagának feldolgozás közben kimutatta, hogy az üstökös pávián és rokonai tulajdonképpen a sörénynélküli szerecsenmakákókkal állnak összefüggésben, mert csak rövid sörényt viselnek tarkójukon s így mégis helyesebben cselekszünk, ha a Celebesz szigetén élő összes fekete makákókat egyetlenegy nemzetségben egyesítjük (Cynopithecus Is. Geoffr. Magus). Ezek közül azonban e helyen csak azokat említhetjük meg, melyek az állatkertekben általában ismeretesek.
A szerecsenpávián (Cynopithecus maurus f. Cuv.)
Szerecsen pávián (Cynopithecus maurus F. Cuv.).
Üstöke nincs; fiatal korában csokoládébarna, később fekete. Előfordulási helyét mostanáig csodálatosképpen nem ismerjük, habár Matschie állításai szerint Celebesz legdélibb szigetének keleti felén kell előfordulnia. Minthogy ott nincsen semmiféle jelentősebb kikötő, azonban a nyugati partokon Makassar kivitelének főcentruma, az állatkertjeink szerecsenpáviánját talán sokkal helyesebben a C. inornatus Gray nevű fajhoz kellene sorolnunk és ennek megfelelően jellemeznünk, annál is inkább, mert Elliot különben is azonosnak tekinti mindkét fajt.
Termetre nézve ezek zömökek, rövid lábakkal; legjobban a medvemakákókhoz hasonlítanak; fejüknek és lábuknak csupasz részei feketék, csak fenekük hússzínű. Lelkületükre vonatkozóan megjegyezhetjük, hogy vén korukban meglehetősen nyugodtan viselkednek, mint a medvemakákó és emsemakákó.
Nagyságra nézve ezeket nem múlják felül, s éppen ezért is őket majomszínházakban nem sokra tartják. A fiatalok ellenben a fogságban fölötte barátságosak, hogy ne mondjuk: tolakodók és ugrándozásukkal, valamint azzal, hogy szájukkal nagyokat cuppantanak és hogy fogaikat csattogtatják, hamarosan meghódítják a látogatókat, akik megszólítják és velük foglalkoznak.
A többi fajok között úgy látszik a Celebesz-szigetek délkeleti részéről származó szürkekarú-makákó (C. ochreatus ogilb.) hasonlít legjobban a közönséges szerecsenpáviánhoz és csak vén tagjainak világosabb szürke színében tér el attól.
A barnalábú makákó (Cynopithecus hecki Mtsch)
Barnalábú makákó (Cynopithecus hecki Mtsch.).
Ezt a fajt Heck nevéről nevezték el. Hosszú végtagjaival és elől elválasztott, a fejtetőre símuló hajával már az üstökös páviánhoz közeledik. Hazája Celebesz északi szigetének északi vidéke. Egész külsejével, de nemkevésbbé barna lábaival gondolkodóba ejtette Heck-et, miután a berlini állatkert néhány eleven, fiatal, állítólagos „üstökös pávián”-t kapott. Ezek az ál-üstökös páviánok késztették Matschie-t arra, hogy Celebesz majmainak egész csoportját átrevideálja.
A lipcsei állatkertnek egyik ilyen majma önként is kinyujtotta kezét a rácson, hogy Grimpe nevű orvostól kezeltesse gennyedő sebét, miután előzőleg csak erőszakkal lehetett erre rávenni, s nem ismerte még fel a jószándékot. Utána azonban ismét azzal blamálta magát, hogy a kezét még akkor is kinyujtotta, amikor sebe már régen begyógyult.
Az üstökös pávián (Cynopithecus niger Desm.)
Üstökös pávián (Cynopithecus niger Desm.).
Ez a faj Celebesz északi félszigetének déli részén Minahassában él, melynek fő kereskedelmi centruma Gorontalo. Alapjában egészen fekete s már fiatalkorában is ilyen színű; azonkívül – legalább is fiatalkorában – hosszú végtagjaival, karcsú derekával és azzal tűnik ki, hogy erősen kiugró szemöldökívei mögött fejtetején minden irányban szétálló hajcsomót, valóságos üstököt visel. Vörös ülőgumiói ketté vannak osztva és átnyúlnak a combokon. messzire kinyúló és a pofákon kissé összenyomott arcorruk, habár elől lekerekített, úgyhogy az orrnyílások a széles felső ajak fölött egyáltalában nem állnak előre, mégis a páviánokéra emlékeztet, mert ugyanúgy van kikanyarítva és redőzve, mint a mandrillokon. Testhosszát általában 65 cm-re becsülik. Farkának ellenben csak alig látható csücske maradt meg.
Az üstökös páviánnak a szabadban eltöltött életéről alig tudunk valami biztosat. Előfordulásáról ezeket írja Rosenbert: „Magas hegyvidékek erdőségeiben 1300 m magasságig megtalálhatjuk, ahol esetleg sok száz főnyi csapatokba verődik össze, hogy vidékről-vidékre kóboroljon. Egyik barátom egy ízben, hivatalos kiküldetése alkalmával, ilyen vonuló majomcsapattal találkozott össze, amikor ez éppen ott kelt át az úton, ahol ő lovagolt; az állatokat csak nagy üggyel-bajjal tudta ostorával elriasztani. Tulabullo-ban, különösen esténként, naponta hallottam visszatetsző, kutyaugatásszerű hangjukat. Vadászom egykor egy fiatal példánnyal ajándékozott meg. Eleinte tejjel tápláltam és pizánggal. Ez utóbbit szopogatva fogyasztotta el; később főtt rizsákást és vízben áztatott kétszersültet kapott. Lassan egészen megszelídült, de tolakodásával állandóan kellemetlenkedett és ha magára maradt, állandó ordítozásával árulta el kedvetlenségét. Ha állatunk a ház közelségében levő erdőből meghallotta valami madár, vagy más állat hangját, akkor nyugtalankodni kezdett és rögtön válaszolt. Ez a pávián még a Molukki szigetek legnagyobbikának. Halmaherának déli csücskén is megjelenik, de itt nem őshonos. Az ottani szultán emlékszik, amint gyermekkorában mesélték, hogy atyjának és nagyatyjának kormányzása idején e majmoknak egy párját hozták át Batjánba. Az ottani összes többi majmok ennek utódai, de egészen mindmáig sem terjedtek el a szigeten, kivéve azokat, melyek halmaherába átvándoroltak.”
Újaban több ízben került az üstökös pávián Európába és itt jó ideig élt fogságban. Egyikük – ezt az amsterdami állatkertben láttam – úgy látszik, igen jól érezte magát. Nappal rendszerint a makákók közé hozták, amelyek a nagy majomketrecben szórakoztatták a nézőközönséget. Ezekkel, úgy látszik, meglehetősen jó, egy nőstény babuinnal pedig különösen jó viszonyban volt ez a majom, legalább is a kecses majomszépséget minden figyelemmel elhalmozta és viszonzásul szívesen megengedte, hogy az bundáját átkutassa.
Két más üstökös pávián – ugyancsak elbizakodott alakok voltak ezek – nagy örömet találtak abban, hogy két szegény budenggel incselkedjenek és azokat jól megkínozzák. A páviánok rájuk ugráltak, nyargalásztak rajtuk, pofozták s jól oldalbalökték őket, farkukat huzigálták, s különös örömet találtak abban, ha barátságukat megzavarták. Végre is úgy mászkáltak a szegény állatokon, mintha azok faágak volnának, hajukba megkapaszkodtak és végül hátuljukat tolták azok közé, mire azok rémülten szétszaladtak, és másik sarokba menekültek. De az inkvizitorok ott sem hagyták őket nyugodni, egy pillanat alatt ott termettek s előlről kezdték a kínzást. Régebben úgy gondolkoztak az állatkerben összezárt majmokról: a csőcselék verekszik, a csőcselék kibékül. S ezért is valamennyit összezárták. Heck tapasztalatai szerint az üstökös pávián valóságos „főmajom”-számba megy, hosszú ingujjas sörényével, ahogyan a berliniek mondják. Az én majmom csemcsegéssel, fogcsattintással és fejbólintással üdvözölt, akkor is, amikor a nézők sorában álltam. nagyon jól tudta, hogy a bennfentesekhez tartozom, noha sohasem foglalkoztam vele többet. Ez azonban nem akadályozta őt abban, hogy minden alkalommal fejemről leszedje a kalapot és lerántsa köpenyem gallérját.”
Hasonló kínzónak bonyolult egy másik üstökös pávián is, s ennek a Bismarck-hajó fedélzetén viselt dolgairól Zell egyet-mást elmond. Ez az üstökös pávián azonban illemtudónak is bizonyult, mert például ebéd után az admirális karjába kapaszkodva sétált két lábon a hajó fedélzetén. Máskülönben azonban állandóan a legénység között volt. Hol itt, hol ott többé-kevésbbé érzékeny módon megtréfálták, a nélkül azonban, hogy valaha is haragra gerjedt volna. Legfőbb tette volt, hogy valakinek a pipáját, a dohányát vagy a szivarját elvette, az árbocra mászott vele, s ott darabokra törte, vagy elszórta és szétszedte, hogy aztán a tehetetlenül szitkozódó embereknek a fejére dobálja annak darabjait. Dacára a matrózok ügyességének, senki sem érhette el őt. Minthogy pedig túlsok banánt lopott, nyakláncot kapott, melyre csengő volt kötve. Ezt azonban addig húzogatta és tágította, míg a csengőt szájába vehette, s most már nesztelenül folytathatta tojvajlását. Akkor aztán gyorsan elkapta a banánt egy lábbal, egy másikat a kezével, a harmadikat pedig, közben eleresztve csengőjét, a szájával, és hangos diadalordítozással és csengetéssel osont az árbocra, hogy elfogyassza zsákmányát. A fedélzeten lévő tyúkoknak kitépte a tollát, ügyesen ugrott a vágómarhák szarvai közé és megrázta azokat. Amikor a hajót bemázolták, fehér festéket evett és utána öt napig feküdt betegen egyik üres fülkében, amikor aztán ricinusolajjal és forró tejjel megkúrálták. Dacára annak, másodszor is megmérgezte magát hasonló torkoskodásával és akkor önként jelentkezett a kórházban. De ekkor már késő volt: huszonnégy óra alatt kiadta lelkét, környezetének nagy fájdalmára.
A majomszínházba egyetlenegy majom sem illik annyira, mint az üstökös pávián. Játszva tanul, megjegyzi a tanultakat, s valóságos élvezettel „dolgozik”. Ritkasága miatt, s azért is, mert magas ára van, alig láthatjuk színpadon, kiváltképpen azért, mert könnyen megrokkan.
