1. alcsalád: Orszarvú formák 1

Teljes szövegű keresés

1. alcsalád: Orszarvú formák 1
Itt is nagy túlsúlyban van a 26 fosszilis faj az élő 7 fajjal és alfajjal szemben. Csupán egy kis töredék az, ami ezeknek a kolosszusoknak nagy csoportjából mai napig fennmaradt. És vajjon meddig fogja még e töredék tarthatni magát az európai „kultúremberrel” szemben, aki mindig raffináltabb fegyverekkel tör életére?
Az orrszarvú agykoponyája előlről hátrafelé erősen összenyomott, az arcrész pedig szokatlanul magnyúlt, amely megnagyobbodott és érdes csontpárnává vastagodott orrcsontján egy, vagy két egymás mögött levő tülköt visel. A száj aránytalanul kicsi, az alsó ajak kerekített, vagy elől egyenesen lecsapott; a hosszúkás-tojásdad, hátrafelé behasadó két orrlyuka jóformán vízszintsen áll és széles köz választja el őket egymástól. A szem nemcsak külsőleg feltünően kicsi, de belső szerkezetében is nagyon szegényes, így teljesítőképessége is csekély; ovális pupillája ferdén áll, a felső szemhéjakat sűrű, rövid szempillák borítják. Rendes vágású füle inkább nagy, mint kicsi, külső széle lekerekített, a belső hosszának feléig betűrődött. A rövid, mindig ráncos nyak vastagabb a fejnél és észrevétlenül olvad bele a nehéz törzsbe, melynek jellegzetességei az éles, középen bemélyedő hátgerinc, a köröskörül gömbölyű, lelogó has, valamint a kereszttájéknál valamivel magasabb marja. Farka hátrafelé oldalt erősen összelapított, aztán egészen a végéig egyforma széles, vagy pedig hosszúkás kúpalakú. A lábakon a váll és felsőcomb tájéka erős és széles, a felsőkar és lábszár aránylag gyönge. A kéz- és lábtő igen vékony s kívülről befelé görbül, mint a tacskóé, és csak a kéztőtől, illetőleg a saroktól nyúlik merőlegesen lefelé; a lábak elől-hátul egyenletesen vastag talpgumóban végződnek; a talpuk gömbölyű-tojásdadalakú; a paták nem idomtalanok, közülük a középső körülbelül kétszer olyan széles, mint a két szélső. Az egész láb egy közös, elszarusodott, ruganyos talprétegen nyugszik, amely hasonlóan az elefántokéhoz, főleg a roppant test súlyának viselésére való. A bőr rendszerint igen vastag, a legtöbb fajon páncélszerűen a testhez símul, néhány nem feltűnő redőt alkotva, vagy pedig mély redők által elhatárolt páncélmezőkre oszlik, amelyek csupán e redőnek köszönhetik némi mozgékonyságukat. Ugyanis a redők barázdáinak vékonyabb és simulékonyabb bőre teszi lehetővé azt, hogy azok egymás fölé tolódjanak. Mély ráncok határolják a szemeket és a szájat is, elősegítve a szemek nyitását és csukását, s a nehézkes ajkaknak feltünő hajlékonyságot kölcsönöznek. A bőrön a barázdák hálószerűen kereszteződnek, észrevehető, szabályos sokszögeket és dudorokat alkotnak, amelyek különösen a páncéloknak kölcsönöznek sajátságos, díszes külsőt. A fülek kisebb-nagyobb mértékben szőrösek, néhány vastag sörteszerű szőrszál található a farkuk végén is, és egyes fajokon elszórtan a háton is.
A tülkök, mint a felbőr képződményei, párhuzamosan futó, igen finom, kerek vagy szögletes, belül üres rostokból tevődnek össze s széles, kerekded tövükkel az arc elülső részének vastag bőrén nyugszanak. Bebizonyosodott, hogy az előindiai fajok tülkeiket többéves időközökben levetik és újakat növesztenek; feltehető e szerint, hogy ez a jelenség a többi fajokra is vonatkozik. Azonban ezt csak a fogságba jutott példányokon volt alaklma Wunderlichnak megfigyelni, aki Leuckart Rudolf doktorrá avatásának jubileumára 1892-ben megjelentetett műben foglalta össze a kölni és berlini állatkertben tett észleléseit. Egy a kölni állatkertben elvetett tülök, annak ellenére, hogy a falakon és kerítéseken már lecsiszolódott, még mindig 3300 grammot nyomott.
A közti állkapocs csak azoknál a fajoknál érdemes említésre, amelyeknek maradandó metszőfogai vannak, a többinél, amelyek e fogaikat kora ifjúságukban elvesztik, elcsenevészedett. A fogsorból rendszerint hiányoznak a szemfogak, sőt az afrikai fajok mindkét állkapcsában a metszőfogak is; azonban az ázsiai fajok az egész életükön át többnyire megtartják metszőfogaikat. Egyébként minden állkapocsban hét zápfog van, amelyek mindegyike olyan, mintha több zománc hasábból és dombból olvadt össze és amelyeknek rágófelületei az idők folyamán úgy elkopnak, hogy különféle rajzok keletkeznek rajtuk.
A ma élő orrszarvúak egyrészt az Elő- és Hátsó-Indiai félszigetet és a nagy Szunda szigeteket – mint Jáva, Szumatra, Borneo,– másrészt Afrikának a Szaharától délre eső részét lakják, a Guineai öböl és erdőrégiók kivételével; sajnos, hozzá kell tennünk: amennyiben még nincsenek kiirtva.
Az orrszarvúak rendszere Flowernek ez állatok koponyáján és fogazatán végzett klasszikus vizsgálatain alapszik, habár ezek a vizsgálatok csak Graynek, a kiváló öreg szisztematikusnak felfogását igazolták. E szerint a még néhány fennmaradó fajuk dacára is két csoportot különböztethetünk meg: a páncélos és símabőrű orrszarvúakét. Előbbiek bőre többé-kevésbbé odasímul a testhez, utóbbiaké szabályosan tagolt páncélt alkot. Megegyezhetjük még, hogy pl. Afrikában több nemet különböztethetünk meg, amelyeknek oly kevés közük van egymáshoz, hogy bár egymás mellett élnek, ugyanazokon a vidékeken, mégis különböző területekhez vannak kötve és a természet háztartásában más-más szerepet visznek.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages