Szivárványhalak (Julis C. V.)
Szivárványhalak (Julis C. V.)
A szivárványhalak, Julis C. V., nemzetsége nyulánktermetű, nagyfejű fajokból áll. Fogazatuk többsoros, a külső sorban levők nagyobbak a többieknél.
Pikkelyeik közepes nagyságúak; fejük csupasz; oldalvonaluk teljes.
Miskolczi Gáspár, akit magyar Gesnernek tekinthetünk, az „Egy Jeles Vad-kert”-ben igen rossz hírbe keverte az ártatlan szivárványhalakat:
„A junkerek vagy julidesek igen apró halacskák, csak egy ujjnyi hosszak, jóllehet pedig aprók, de igen szépek, amelyért e szép nevezetet is adták nékiek, hogy junkereknek, azaz nemes ifiaknak neveztessenek; és ha szintés ily igen aprók is, de azért szájok veszedelmes méreggel teljes, valaminemű a méheknek és darásoknak csípések és mikor a búvárokat megcsípik, nadály módra ugyan testekbe csimbelkednek és valamely halat szájokkal megcsípnek, az embereknek ételekre alkalmatlanná tétetik, mert igen megmérgesítik.”
A pávahal (Julis pavo L.)
Pávahal (Julis pavo L.).
Ez a ragyogó színű, kistermetű, kedves hal minden tengeri akváriumban magához vonzza a látogatókat. Teste aranyfényben csillog, alapszíne zöld, piros és kék pontokkal behintve, hát- és alsóúszója ibolyaszínű, mell- és hasúszója pirosló, a farokúszó tarka és tövén sötét foltokat hord. Csapatosan úszkál. A nápolyi akváriumban esténként befurakodik a homokba, úgyhogy csak a feje látszik ki. Ugyanígy tesz, mihelyst a víz hőmérséklete 14 ° -nál alább száll.
A pávahal, Julis pavo L., 20 cm nagyságúra nő meg. Lorenz szerint a Quarneróban rokonaival együtt a sziklás partok jellemző lakói közé tartozik. Griffini az olasz tengerekben eléggé ritkának mondja.
A közönséges szivárványhal (Julis vulgaris Flem.)
A közönséges szivárványhal, Julis vulgaris Flem., 20–25 cm hosszú és apró halpénzek fedik. A hím szájnyílása felfelé irányul, háta egyenes vonalú, az ikrás szája ellenben végsőállású, hátvonala pedig domború. A nemek közt még egyéb különbségek is vannak, a tejesek hátúszójában az első 4 sugár megnyúlt és feketésbarna foltot hordanak. Az ikrások hátúszójában nincsenek meghosszabbodott sugarak és a folt is hiányzik. Mielőtt ezeket az ivari különbségeket ismerték volna, a tejeseket Coris julis L. (=Julis vulgaris Flem.), az ikrásokat pedig Julis gioffredi Risso néven írták le.
A közönséges szivárványhal hátúszóját 9 és 12–13, alsóúszóját 3 és 11–13, mellúszóját pedig 12–14 sugár alkotja. Alapszíne a hátán szürkészöld, barnás, vagy sárgás árnyalattal; hasa fehéres. Tarkóján és kopoltyúfedeleinek hátulsó szélén folt sötétlik. A hím oldalát a fejétől a farkáig húzódó sárgásfehér zegzugos paszománt díszíti. A nőstények oldalsávja hasonló színű, de egyszerűbb. A Földközi-tenger közönséges szivárványhala még élénkebb színezetű. A háta kissé kékesbe játszó barna; zegzugos oldalvonala narancs- vagy rózsaszínű, alatta feketéskék az oldala; a hasa fehéres. Fejének két oldalát kék folt és ugyanilyen színű vonal díszíti. A hátúszó elején mély kék folt ragyog. A Földközi-tengerben algákkal benőtt sziklás helyeken mindenütt gyakori. Az Atlanti-óceánban a Kanári- és az Azori-szigetektől felfelé Anglia déli partvonaláig terjedt el. Nagy ritkán az Öresundban és a Kis-Beltben is fogják. Többnyire csapatosan úszkál. Smitt azt állítja, hogy a Földközi-tengerben a fürdő emberekhez is hozzákap.
