1. család: Angyalrája-félék (Squatinidae)
1. család: Angyalrája-félék (Squatinidae)
Bármennyire különbözik is a cápa a rájától, közeli rokonságukat mégis átmeneti alakok bizonyítják. Ilyen átmeneti alakok az angyalráják (Squatinidae), amelyeket egyesek a cápák közé, mások pedig a ráják közé sorolnak. A cápákhoz megnyúlt alakjukkal és jólfejlett evező farkukkal hasonlítanak. Farokúszójuk is cápaszerű, úgyszintén belső vázuk sok jellemvonása is. Rájaszerű a fogazatuk és a mellúszójuk hatalmas kiszélesedése. Ezek azonban nem egész szélességükkel, hanem csak nyelükkel nőttek a testhez. A hasúszók is széles lemezekké váltak.
Az angyalcápa (Rhina squatina L.)
Angyalcápa (Rhina squatina L.).
Az angyalrája, angyalcápa, vagy tengeri angyal Rhina squatina L., az egyetlen képviselője a Rhina Klein-nemzetségnek. Teste eléri a 2 m-es hosszúságot és rücskös hátirésze csokoládészínű, fekete elmosottszélű foltokkal tarkított, sima oldalfele pedig sárgásfehér. Elterjedése kiterjed a mérsékelt övek minden tengerére. Az angyalcápa a Földközi-tengerben gyakori hal, úgyszintén Nyugat-Európa sok partvidékén, továbbá Kelet- és Nyugat-Amerika partjain is, de gyakori a japán és ausztráliai vizekben is. Megfigyelték az Északi-tengerben is, főleg Anglia partjain. Általában a legközönségesebb cápák közé tartozik. Testalakjának megfelelően a tengerfenék fölött, vagy magán a fenéken tartózkodik, s ott nyelvhalakból, rájákból és hasonló fenéklakó halakból él.
Mint ezek, úgy maga is szeret félig a homokba befurakodni, eleven szemei felfelé figyelnek és ha zsákmányt lát, villámgyorsan előre lövell.
Szaporodásának idejét különféleképpen adják meg: egyesek szerint az ősz, mások szerint a tavasz az az idő, amikor a tengeri angyal 10–20 fiát világrahozza. E halról is azt állították régebben, hogy az anya nagy szeretettel védi fiait a veszéllyel szemben és veszedelem esetén „lenyeli, hogy azután ismét kiadja őket”; de az újabb megfigyelők erről mit sem tudnak.
Minthogy a tengeri angyal semmivel sem marad el a többi cápa falánsága mögött, könnyen rámegy a horogra is. Nagyobb példányok, olyan hevesen védekeznek, hogy a halászoknak nagy gondot okoz, hogy meg ne sebesítsék őket. Fogságban, amint megfigyeltem, szokatlanul lusták, naphosszat egyhelyben feküsznek, nem is esznek, s ezért napok, vagy hetek alatt elpusztultak. Bőrszerű, szívós és kellemetlen ízű húsuk semmire sem jó, bőrüket csiszolásra, vagy kardmarkolat, késnyelek stb. bevonására használják.
