Bukóréce (Aythia Boie)
Bukóréce (Aythia Boie)
[Régi neve: Nyroca, Fuligula.]
A bukórécék nemébe tartozó fajokat közepes hosszúságú, tövén nem duzzadt csőr, rövid, szélestalpú láb, közepes hosszúságú, de hegyes szárny és elkerekített, 16 tollból álló farok jellemzi.
A barátréce (Aythia ferina Linn.)
A gácsér feje és nyakeleje barnavörös, melle eleje fekete, háta és lágyéka halvány hamuszürke, finom fekete harántos hullámvonalakkal; a farcsik fekete, hasi tája szürkésfehér; a szárnyfedők hamuszürkék, a tükörtollak világosszürkék, a szárny- és faroktollak szürkék. A szem sárgától tűzvörösig, a csőr töve és szegélye fekete, egyebütt kékesszürke, a láb zöldesszürke. A tojó feje és nyaka vöröses szürkésbarna, háta, melle és oldala sárgásszürke alapon elmosott feketebarnás félholdoltokkal tarkázott; mellközepe és hasa fehérszürke, szárnya hamuszínű. Hozzá hasonló a nyári mezében a gácsér is, de minden színe élénkebb és a háta is tisztábban szürke. Hossza 55, szélessége 78, szárnyhossza 25, farka 7 cm.
A barátrécét a megfelelő helyeken a sarkkörtől a térítőig és Kínától Nyugat-Európáig mindenütt megtalálhatjuk. Tulajdonképpen a mérsékelt öv északi részében otthonos és megfelelő téli szállását már Dél-Európában megtalálja. Németországban sehol sem ritka. Márciusban jelenik meg és október és november havában távozik, de enyhe teleken nálunk is marad. A téli hónapokban Dél-Oroszországban, a Duna völgyében, Görögországban, Olasz- és Spanyolországban, valamint egész Észak-Afrikában mindenütt található. Nyáron oly édesvizű tavakra és mocsarakra települ, amelyeknek mélyebb síkvizei vannak és innen látogat ki a környék kisebb vizeire.
Alcsaládján belül a legmozgékonyabb fajok egyike. Járása sem oly nehézkes, mint a legtöbb rokonáé, de a szárazra még sem jön ki szívesen. Úszásközben rokonainál kevésbbé mélyen merül, de azokéhoz hasonló ügyességgel szántja a hullámokat és villámgyorsan bukik a mélybe. Zúgó repülése nem nagyon gyors, de kitartóbb, semmint vélnők. Szortyogó, mély hangjához, amely körülbelül „harr” vagy „herr” szóval jellmezhető, a párzás idején Naumann szerint „kvéts”-nek jelzett sajátságos szólam járul. Nyáron ez a bukóréce főképpen növényi anyagokkal él; gyökérhagymákkal, csirákkal, lágy levélcsúcsokkal, virágzatokkal és magvakkal. Mellékesen rovarokat, halakat és lágytestűeket is zsákmányol. Vonulása idején túlnyomórészt állati táplálékra tér át és ilyenkor különben pompás húsa kellemetlenül halzsírszagúvá válik.
Későn költ, ritkán május közepe előtt, mert fészkét legszívesebben a káka vagy nád közé rejti s ezek felnövéséig várnia kell. Költőhelye vizének édes vagy sós volta reá közömbös. Fészke száraz sás, nádszál és fű tömött fonadéka, pihével bélelt mély üreggel. Fészekalja 8–10, tirkán több és ha első fészekalja elpusztul, még kevesebb, aránylag nagy, kerekded, átlag 60 mm hosszú és 43 mm vastag, finomszemcsés, fénytelen, szürkezöldes tojással. A gácsér csak addig őrködik a fészeknél, amíg a tojás lerakása folyik, a kotlás idejétől kezdve már nem törődik a párjával. Az anyag a 22–23 nap multán kikelő fiókák számára lehajlított nádszárakból és sáslevelekből külön pihenő- és hálóhelyeket készít, amelyeken azokat gyakran látni sütkérezve, tollászkodva és pihengetve. Üldöztetés esetén a fiókák ismételt lebukással iparkodnak menekülni.
A ragadozómadarakon és varjakon meg szarkákon kívül, amelyek legalább is a tojásokra jelentenek veszélyt, a barátrécét jóízű húsáért az ember is nagyban vadássza a téli szállásokon is.
A barátréce – vörösfejű réce, nagyobb cigányréce, nagy polák, bukófejű vagy török kacsa – Magyaroszágon rendes, fészkelő madár; helyenként elég gyakori, de országos átlagban nem nagy a fészkelők állománya, mert a fészkelő terület szempontjából eléggé igényes. Csakis a nagyobb nádas tavakon, nádasokban és turjányokban települ meg, a kisebb vizeken csak átvonulás idején száll meg. Ismert fészkelő helyei a Dunántúlon a Velencei-tó, a Fertő- és a balatoni berkek; az Alföldön Ürbő-puszta, az örkényi Madarassy-tó, Izsák, Horgos, Szabolcs megye, a belleyi uradalom, Újvidék, Obedszka Bara és régebben az Ecsedi láp, Erdélyben a Mezőség. Látható ebből az összeállításból hogy csak a sík és az alacsonyabb dombvidéken települ meg, kivételesen még a Mezőségen, de a hegyvidéket kerüli. Átvonulóban a magasabb vidékeken is mutatkozik, de mindig csak szórványosan, míg az Alföldön és Dunántúlon rendes és elég gyakori átvonuló. Márciusban érkezik, illetve vonul át és októberig–novemberig marad, amikor állományuk az átvonulókkal fölgyarapodik, majd ezekkel elvonulnak. Néha télen is akad.
Gazdasági jelentősége nem számottevő, mert költés és fiókanevelés alatt nem járt sem a művelés alatt levő földekre, sem a nyilt vizekre, tehát sem a mezőgazdaság, sem a halászat érdekeit nem veszélyezteti. A nyilt vizeken csak átvonulóban száll meg s ilyenkor tehet némi kárt a halgazdaságban. Vadászható madár, amely azonban a fészkelés ideje alatt április 16-tól június 30-ig védelemben részesül. Mint pusztuló madár, melynek fészkelő területe évről-évre összébb zsugorodik, nagyon is rászorul erre a védelemre. Akinek módjában van, vegye pártfogásába a fészkelőket.
A cigányréce (Aythia nyroca Güld.)
A barátrécénél ritkábban fordul elő Németországban. Feje, nyaka – egy keskeny sötét örv kivételével – valamint melle, élénk gesztenyebarna, háti részei feketésszürkebarnák; az áll háromszögű foltja és a mell- és hasközép fehér, az oldalak vörösesbarnák, az elsőrendű evezők kívül sötétbarnák, belül fehérek, széles sötét végszalaggal, az elsőrendűek hátsó tollai is fehérek kívül; a tükörtollak fehérek, hegyük előtt széles sötétbarna harántszalaggal díszítve, a faroktollak feketebarnák. A szemcsillag gyöngyfehér, a csőr ólomfekete, a láb a fekete úszóhártyákon kívül zöldesólomszínű. A nyári mezen minden szín fakóbb és az aprótollazat foltos, a tojónál e foltok nagyon határozottak és az egész alsó testfélen elterjedtek; a fiatalok feje és nyaka szennyes, barnavörös és szemük barna. Hossza 43, szélessége 67, szárnyhossza 18, farka 6 cm.
A cigányréce fészkelve található az Óvilágban az é. sz. 70-ig fokáig. Izlandtól Kamcsatkáig, valamint az Újvilág északi területein. Télen nálunk a Földközi-tenger medencéjéig vonul le.
A cigányréce – kispolák, fehérszemű réce, bukdácsoló réce – a tőkésréce után Magyaroszágnak tán leggyakrabban fészkelő récefaja. Kevesebb igényt támaszt a fészkelő terület természetrajzi viszonyai iránt, mint a barátréce, mert kisebb vizeken is megtelepül és valamivel magasabbra hatol föl a hegyvidéken. A zöme természetesen az Alföldön és Dunántúlon fészkel, de elég gyakori már a Mezőségen is. Vonuló madár, amely márciusban érkezik és október–november hónapokban távozik. Néha át is telel. Úgy a tavaszi, mint az őszi vonulás idején elég nagy mennyiségben vonul át s ilyenkor a nyilt vizeken található.
Gazdasági jelentőségéről, – mint általában a récékről – még nincsenek behatóbb vizsgálatok. A fészkelés és fiókanevelés ideje alatt a növényzettel borított részeken tanyázik, ott tehát csak mérsékelt kárt okozhat, de a nyilt vizeken a halgazdaságra káros lehet, egyrészt a halikra és ivadék közvetlen pusztítása, másrészt a haltáplálék elfogyasztása révén. A mocsaras turjányokban hasznos lehet azáltal, hogy pusztítja a jószág élősdijeinek gazda-állagait. Vadászható madár, amely azonban a költés ideje alatt ápr. 16-tól június 30-ig védelem alá van helyezve – akinek a területén fészkel, tartsa és tartassa be ezt a kíméleti időt. A cigányréce állománya is folyton fogy, ha nem is rohamosan.
Az üstökös réce (Netta rufina Pall.)
Bozontos, sisakszerű üstököt viselő feje, a nyak eleje és oldala élénk rozsdavörös, a középső fejtetőtollai világosabbak, rozsdasárgák; nyakhátuljának közepe, tarkója, begye, melleleje, hasaközepe, fara és farcsíkja fekete, lefelé barnafeketébe átmenő; válla és melle oldala fehér, utóbbi a szárnyak alatt világosbarnával szegve; a dolmánya és válla sárgás szürkebarna; a felső szárnyfedők barnaszürkék, az elsőrendű evezők sötétbarnák, belső zászlójukon hátrafelé szélesedőn vörösesfehérek, köztük a hátsók a feketebarna csúcsoktól eltekintve fehérek, a szárnytükör tollai a csúcs előtti szürke harántsáv kivételével fehérek, vörösesen futtatva; a hátsó evezők barnás hamúszürkék; a szárnybélés fehér, a faroktollak sötét hamuszürkék, hegyükön barnásfehéren élezve. A szem élénken sárgavörös, a csőr karminszíntől vérvörösig, a láb világosvörös. A tojó fejteteje és tarkója szennyes vörösbarna, arca és torka szürkefehér, a törzstollazat világos szürkebarna, sötétebben foltozva és harántul szalagozva; szárnya, farka, szeme, csőre és lába kevésbbé élénk, mint a gácsérnál. A fiatalok a tojóhoz hasonlók. Hossza 60, szárnyhossza 30, farka 8 cm.
E réce legfőbb fészeklőterülete délkeleti Európa, Közép-Ázsia és Észak-Afrika. Bárcsak nagyon elvétve, de Németország édevizein is fészkel.
Az üstökösréce Magyaroszág ritka madarai közé tarotzik, amely tavaszi és őszi átvonulási idején szokott nálunk hosszabb-rövidebb időközökben megjelenni. Legtöbbször észlelték a Fertőn és pedig 1813 március 10-én, 1818 júniusában, 1829 novemberében, 1855 máricus 15-én, 1876 szeptember havában, 1887 október 3-án, végül 1923 október 6-án és november 3-án. A Velencei-tavon kétszer lőtték 1893 október és 1928 nyarán. Az Alföldön 1844 december 15-én Szegeden, 1845-ben a Csepel-szigeten, 1906 november 5-én Óverbászon és 1890 február 5-én Pétervárad mellett észlelték. Erdélyben, Tövis mellett ismeretlen időben, 1862 február 20-án Nagyszeben mellet és 1867 és 1868 a Mezőségen került kézre. A Kis-Alföldön Guta mellett 1904 telén észlelték s a Felvidéken 1869 április havában, Turdossin közelében. Tehát több mint 100 esztendő folyamán csak 20 ízben észleltetett nálunk ez a szép réce, amely pedig a Bódeni-tavon elég nagy számban fészkel. Régebben állítólag nálunk is fészkelt volna, így Dombrowszky szerint a Fertőn, Baldamus szerint pedig a Tiszatorkolat torontáli oldalán lévő Fehér Mocsárban. Egyik adat se hiteles; az utóbbi helyen 1847 június 17-én gyüjtött fészekalj sehol se található, bizonyíték nélkül pedig nem vehető a nálunk fészkelők sorába.
A hegyi réce (Fuligula marila L.)
Ez az északon fészkelő és Németországot rendesen látogató faj alig kisebb a barátrécénél: hossza 52, szélessége 75, szárnyhossza 22, farokhossza 6 cm. Feje, nyaka, tarkója, begye és felsőmelle, valamint farcsíkja és fara fekete, előbbi része élénk fémeszöld csillogással, köpenye és háta szürkésfehér alapon finoman feketével harántul hullámozva; hasfele fehér, oldalain gyengén harántul sávozva; a szárnyfedők barnásfekete alapján barnásfehér fröccsentésekkel, hullámos és zegzugos vonalakkal; az elsőrendű evezők sötétbarnák, hegyük felé sötétebbek, belül világosabbak és itt a negyediktől kezdve tőfelől hátrafelé tágulón fehérek; a tükör tollai kívül fehérek, hátrafelé barnásfeketék, zölden csillogók, a faroktollak barnásfeketék. A szemcsillag élénksárga, a csőr és a láb ólomszürke. Nyári tollazatban a csőrt fehéres gyűrű köríti és minden fekete rész rozsdabarna, sötétebben szalagozva; a fehér részek hamuszürkék vagy szürkések. A tojó tollazata hasonló színezetű.
A hegyi réce – havasiréce, hegyifú – Magyarországon mérsékelten gyakori átvonuló és téli madár. Rendszeresen előfordul minden esztendőben a nagyobb folyó- és állóvizeken, de mindig csak kisebb mennyiségben, szórványosan, sohase akkora tömegekben, mint például a kerce réce, amely szinte ellepi az alkalmas helyeket. Október, de főleg november folyamán érkezik, részben itt is telel, ameddig nyilt vizeket talál s márciusban, áprilisban vonul visszafelé. Jobbadán az Alföldön és Dunántúlon mutatkozik, továbbá a mezőségi tavakon, míg a Felvidéken ritka.
Gazdasági jelentősége jóformán ismeretlen, de csekély állománya miatt nem lehet számottevő, legfeljebb helyi károkat okozhat a halastavakon. Vadászható madár, amely április 16-ig lőhető. Húsa nem sokat érő.
A kontyos réce (Fuligula fuligula L.)
Szintén rendes látogatója Németországnak, de jóval kisebb termetű, mint az előbbi faj: hossza 40, szélessége 70, szárnya 21, farka 6 cm hoszú. A díszruhájában jócskán hosszan lelógó kontyáról könnyen felismerhető gácsérnak feje, nyaka, háta, farcsíkja, felsőmelle és fara fekete, fején és nyakán fémesen csilogó; alul azonban fehér; az elsőrendű evezők feketebarnák, belül halványan szürkésbarnák, a hátrább következők tövükön kifelé fehérek, miként a tükörtollak is, melyeket élesen elmetszett, zöldesen barnafekete szegésszalag díszít; a faroktollak feketebarnák, világosabb belső zászlókkal. Szeme sárga, csőre világos ólomkék, hegyén fekete, lába zöldes ólomszínű. A nyári tollazatú gácsér fakóbb színezetű, kontya még nincs kifejlődve; a tojó a hegyi récéhez hasonlít, kontya rövid.
A kontyos réce – búbos, bóbitás, tarajos vagy bébi réce – javarészében átvonulóban fordul elő nálunk, ritkábban mint téli vendég. Elég gyakori, de sohase látható akkora tömegekben, mint pl. a kerce réce. Főleg a dunántúli vizeken mutatkozik és az Alföldön, ritkábban és kisebb mennyiségben a hegyvidéken. Októberben kezd mutatkozni, főleg azonban novemberben; télen át csak kevés marad nálunk, majd ismét márciusban kezd nagyobb számban mutatkozni s az időjárás szerint áprilisig, esetleg májusig is itt marad. Így az 1907. évi emlékezetes késői tavasz idején még május 11-én is 3 párt láttam a Fertőn, Szalay L. E. pedig ugyanebben az évben még június 15-én is lőtt két darabot csapatból. Ennek a késői előfordulásnak az alapján természetesen nem szabad fészkelésére következteni, dacára annak, hogy Reiser jóval délebbre Boszniában és Hercegovinában is fészkelve találta. Mindazonáltal nyári előfordulása és esetleges fészkelése figyelemmel kísérendő.
Gazdasági jelentősége nem éppen számottevő, de a halastavaknál vigyázni kell rá, mert főleg állati eredetű táplálékkal él s nem kíméli az apróbb halat. Pecsenyéje ennek a táplálékának a következtében nem jóízű. Vadászható, nem védett madár.
A kerce réce (Clangula clangula L.)
Bozontos, üstökszerűleg tollas feje, valamint nyaka legeleje fekete, fémes csillogással; dolmánya és háta, a kis szárnyfedők és a szárnyorom bársonyfeketék, a csőr tövénél egy tojásdad folt fehér; a test többi része is fehér, a lágyékon sötét feketeszürkével harántul foltozva; az elsőrendű evezők, valamint a másodrendűek eleje feketék, a széles tükröt alkotó többiek fehérek, a fehér válltollak kívül feketén szegettek, a faroktollak szürkésfeketék. A szem aranysárga, a csőr mélyen kékfekete, a láb vörösessárga. A tojónak nincs arcfoltja, feje és nyakeleje vörösesbarna, a többi rész túlnyomórészt palaszürke. Hossza mintegy 50, szélessége 75, szárnyhossa 23, farka 8 cm.
A kerceréce legfőbb fészkelőterülete az ó- és újvilág tundráin van, de fészkel Németország több vidékén és Reiser szerint Montenegró hegyi tavain is költött. Ázsiában a Kaukázusig és Dél-Szibériáig, Amerikában Kanadáig és Maine tartományig honos. Télen egész Európát és Amerikát, valamint Ászia nagy részét bekalandozza. Nálunk legkorábban október végén jelenik meg, legszívesebben a belföldi tavakra és folyókra települ, amelyeket csak akkor hagy el, amikor már az utolsó lék is befagyott. Ekkor a tengerre húzódik s onnan délebbre. Tavaszi olvadáskor újból megjelenik és márciusban, legkésőbb áprilisban indul fészkelőhelyére.
Kitünő úszó és bukó létére ritkán kerül ínségbe. Vízi csigákat, kagylókat, rákokat és vízi rovarokat – úgymint pozdorján – és szitakötő álcákat, Reiser észlelete szerint piócákat is eszik. Békákat és vízi cickányokat is elkölt, valamint különféle növényi anyagokat is; halakból csak a legapraját, tehát főképpen az ivadékot. Élelmét mindig a vízfenékről szedi, gyakran igen nagy mélységből.
Náddal és bozóttal szegett síkvizeken költ. Fészkét nádba, zsombékra, sás- és kákabozótba, vagy öreg fűzfák fejére rakja. Nagyon szívesen költ természetes vagy mesterséges faodvakban is. Április végén – a tundrákon kissé később – lerakott, 10–12 tojása mintegy 60 mm hosszú, 42 mm vastag, kékeszöld színű.
A belföldön inkább csak a haltenyésztők költőtavain okozott kártétele miat vadásszák, mert húsa élvezhetetlen.
A kerce réce – jeges réce, bodrogi kacsa, bujár kacsa, bikafejű réce, deres réce, bukós réce, – Magyarország egyik leggyakoribb téli récéje, amely októberben, de főleg novemberben érkezik, télen át benépesíti nyilt vizeinket és március folyamán, – amikor egyéb vonulóink érkeznek – csapatosan vonul vissza főleg északkelet felé. Budapesten télen át a Dunán leginkább ez a réce látható. Javarészében az Alföld álló és folyó vizein, különösen annak keleti felében, kisebb számban a Dunántúlon látható, de a hegyvidéki vizeken is néha nagyobb számban mutatkozik. Könnyen fölismerhető vaskos, búbos fekete fejéről s a csőrtövén levő jókora tojásalakú fehér foltjáról, amelyről az olaszok „quatriocchi”-nak azaz „négyszeműnek” nevezik. Röpülése közben rendkívül magas, villamoscsengő szavára emlékeztető hangot ad sebes szárnycsapása.
Ha későn tavaszodik, akkor néha még áprilisban, sőt májusban is látható, esetleg sebesült példányok is maradnak itt, de fészkelése eddig még nincs bebizonyítva. Chernel említi, hogy 1886-ban a Hanságban május végén fészkelt egy pár s 1888 július havában látott egy párt a velencei tavon, amely ott bizonyára fészkelt. Ezek azonban kivételes esetek és amíg hazai származású tojások nem kerülnek valamelyik nyilvános gyűjteményünkbe, addig hazai fészkelését bebizonyítottnak nem vehetjük.
Gazdasági jelentősége nagyszámban való előfordulása miatt nem éppen közömbös, habár előfordulásának idején halikrát és halivadékot vagy egyáltalában, vagy csak kis mértékben tud pusztítani. A halastavaknál azonban vigyázni kell rá és nem szabad sajnálni rá a töltést, ha pecsenyéje nem is valami elsőrendű. Csak lenyúzva és csontjai nélkül elkészített pörköltnek élvezhető. Vadászható, nem védett madár, amely csak április 16-tól június 30-ig részesülne védelemben, ha itt volna akkor.
Az izlandi réce (Clangula islandica Gmel.)
Egynegyeddel nagyobb, mint a kerce réce, amelytől abban is különbözik, hogy csőrkörme csaknem a csőr feleszélességét eléri, nagy arcfoltja félholdalakú, hátán a fehér foltok hosszanti szalaggá egyesültek és hogy a szárny felsőrészét a tükörtől egy széles fekete harántsáv választja el.
A jeges réce (Harelda glacialis L.)
Fejeteteje, nyakeleje és hátulja, tarkója és begye, válla, hasa, oldala és fara tisztafehér, nyakoldala, felsőszárnya és melle sötétbarna; a hát alja és a farcsík fekete, a világosbarna evezők közül a másodrendűek vörösbarna szegésűek, kevéssé érvényesülő tükröt alkotva; a farok nagyon megnyúlt, nyársalakú középső tollai feketék, a többi a külső zászlóján kifelé növekedően fehér, a legszélsők már csak a szár mentén szürkék. A szem világosbarna, a csőr feketezöld, az orrnyilások előtt téglavörös, az alsó csőrkáva élénkvörös, a láb kékesszürke. A nyári tollazatban csupán az alsó részek fehérek, a kantár és a fül szürke, a háti oldal rozsdavörös, sötétbarna szárfoltokkal, a farok nyárstollai nagyon rövidek. A tojó felül barna, alul fehér, begyén és felsőmellén pikkelyesen harántul foltozva. Hossza a 30 cm-es faroktollak révén több mint 60, kiterjesztett szárnymérete 70, szárnyhossza 22 cm.
Az Ó- és Újvilág tundráinak lakója. Télen megszámlálhatatlan tömegekben népesíti a Keleti- és Északi-tengert, ahonnan a folyótorkolatokon felhatolva a messze belföldre is elkóborol. A Földközi-tengeren ritka, míg a Fekete- és Kaspi-tengeren, valamint északi Japánban rendesebben telel. Már októberben megjelenik nálunk és április végéig marad, mert a tundrák vizeit május eleje előtt nem keresheti fel. Ott minden vízfolton rendesen csak 1–1 pár fészkel.
Bár mivoltában és viselkedésében a többi bukórécével megegyezik, dallamos, harsány hangjával nagyon előnyösen válik ki közülük. Télen, ugyan ritkán hallani „vák-vák”-szerű hangjánál egyebet, de a párzás kezdetén a gácsér erős és kellemes „ang-au-ang-lig-a-u-a-u-auu-lik” szólamot hallat, amely nem tikán énekszerű és nagyon kedvesen élénkíti a tundrák világát.
Rossz gyalogló és repülni sem szeret, de kitünően úszik és bukik; üldöztetve 100 méterig elúszik a víz alatt. A tengerhez való ragaszkodását táplálékának tulajdoníthatjuk, amely javarészt mindenféle fajú lágytestű állatokból kerül ki. Mellékesen kis hakakat, rákokat, fészkelőhelyén pedig sok rovart és álcát, kivált szúnyogálcákat is fogyaszt. Fiókái kezdetben csaknem kizárólag ez utóbbiakból élnek.
Későcskén, úgy május vége felé, északibb vidékeken meg június eleje előtt nem is fészkel. A 8–10, mintegy 57 mm hosszú és 40 mm vastag tojása finom szemcsézetű, kevéssé fénylő, szép vörösessárga színű.
A jegesréce Magyarországon a ritkább téli vendégek sorába tartozik, amely október–november hónapban érkezik s itt marad márciusig–áprilisig. Csallóközsomorján 1899 április 24-én észlelték. Túlnyomóan csak fiatal madarak jelennek meg nálunk. Az egyetlen díszruhás példány 1904 február havában lövetett Illmic mellett a Fertőn. Főleg az Alföld és a Dunántúl állóvizein és tavain szokott mutatkozni, ritkábban Erdélyben. Nem látható minden esztendőben. Így pl. az utolsó két évtized alatt csak a következőket észlelték: 1912 november 22 Jászberény, 1914 február 28 Mezőtúr, 1924 január 25 Budapest, 1924 március 15 Hete, 1925 március 1 Fertő. Utóbbi esetben Breuer György 16 darabból álló csapatot észlelt.
Gazdaságilag ránk nézve közömbös, egyébként vadászható madár.
A tarka réce (Histrionicus histrionicus Linn.)
Ezen a jegesrécénél is tarkább madáron az uralkodó palaszürke, a hason fakóbarnába hajló és a fartájon fekete színezetből nem nagyon előnyösen válik ki az arcfolt, a keskeny halántéksáv, a fül mögötti kis kerek folt, a nyakoldali sáv, a nyakörv, az elül nyitott félholdalakú kulcscsontfolt, a hosszú vállfolt, a másodrendű evezők külső szárnyának, a felső kis szárnyfedők számos kis kerek foltjának, a nagy szárnyfedők végeinek és a lágyék kis foltjának fehér színe, valamint a keskeny szemöldöksáv és a testoldal ovális foltjának világos gesztenyebarna színezete; az elsőrendű evezők feketések, a tükörtollak kívül bíborfényűek, a faroktollak fakó feketeszürkék. A szem sötétbarna, a csőr kék, a láb barna. A tojó fakó szürkebarna, világosabban és sötétebben hullámos mezt visel; arctája szürkésfehér, fülmögötti foltja fehér. Hossza 45, szélessége 80, szárnya 20, farka 7 cm.
Mindkét világrész tundráinak lakója, de Amerikában sokkal gyakoribb, mint elterjedési területe keleti részein és rendesen és tömegesen csak Izlandon fordul elő.
A cifra réce (Heniconetta stelleri Pall.)
Előbbieknél pompásabb színezetű és rajzolatú. Feje, tarkója és nyakoldala fehér, homlokfoltja és fejhátuljának harántszalagja zöld; a szemkerület, a nyak eleje és hátulja, a hát, farok és az evezők hegye fekete; a felső szárnyfedők és a vállak fehérek, sötétkék hosszsávokkal, alsórésze a feketebarna hasközép kivételével sárgabarna. A tojón a rozsdabarna alapszín az uralkodó. A szem barna, a csőr szürke, a láb zöldesszürke. Hossza 50, szárnyhossza 22, farka 8 cm.
Fészkelve található a Taimír-félszigettől Kamcsatkáig és a Kurilokig, a Behringszoros szigetein, Alaskán, a Cumberland ölböltől Grönlandig.
A pingvinréce (Tachyeres cinereus Gm.)
A bukórécéknek ez a faja a Falklandi-szigeteknek, a Magalhäes-szorosnak és Chilének Valdiviáig terjedő parjait lakja. Tollazatának alapszíne szürke, hasa, másodrendű evezősora és a farkfedőtollazata fehér, csőre narancssárga, szeme barna. E tekintélyes madárnak vaskos a feje, testhossza 70 cm, de szárnya csak 18 cm hosszú. Súlya több, mint 5 kg. Repülni nem képes, de szárnyait úszásnál használja és bizonyára ennek a sajátságának köszönheti nevét. Mint Darwin mondja: „Csaknem bitzosra veszem, hogy a pingvinréce váltakozva használja szányait, ellentétben a többi, szárnnyal úszó madárral. A gyámoltalan, esetlen récék oly zörejt és paskolást végeznek, amely nagyon sajátságos benyomást kelt.”
