Kigyászkarvaly (Polyboroides Smith)
Kigyászkarvaly (Polyboroides Smith)
[Régi neve: Gymnogenys.]
Az alcsaládnak ebbe a legfeltűnőbb nemzetségébe két faj tartozik, melyek közül az egyik Madagaszkáron, a másik Afrika szárazföldjén honos.
A kigyászkarvaly (Poyboroides typicus Smith)
Teste aránylag kicsiny, csupaszképű feje hasonlóan, és csőre aránylag gyenge. Szárnyai azonban aránytalanul nagyok, és jelentékeny hosszúságuk mellett egyszersmind szélességükkel is feltünnek. Farka szintén nagy és széles, a vége kissé lekerekített. Csüdje igen hosszú, illetve magas és a bokaizületben felűnően sajátságos módon nemcsak előre, de hátrafelé is mozgatható. Ujjai aránylag rövidek. Felsőrésze, nyakának eleje és melle sötét szürkéskék; hasa, gatyái és felső farkfedői fehér alapon finoman fekete szalagokkal mintázottak; kézevezői feketék, felső karevezetői szürkék. Szeme barna, csőre fekete, lába citromsárga, viaszhártyája és a szeme csupasz környéke világossárga.
A kígyászkarvaly előfordul egész Közép-Afrikában, a nyugati parttól a keleti partig, ennek a földrésznek a déli vonaláig. Amerre csak ez a nagy madár előfordul, minenütt nagyon feltűnik. Röptében könnyen sasnak lehet tartani, mert hatalmas szárnyai valóban még a sasnak is becsületére válhatnának. Máskülönben félénk és óvatos, magánosan és elvonultan él, és úgylátszik, éppoly mogorva természetű, mint a többi hüllőket és kétéltűeket evő madár.
Verreaux szerint a kígyászkarvaly fogólába példátlanul mozgékony. Csűdje ugyanis a sarokizületben nemcsak előre, hanem még hátrafelé is mozgatható, s ennek a rendkívüli berendezésnek ez a sajátságos madár főleg a kétéltűekre való vadászata közben veszi leginkább hasznát. Csüdjét a mocsarakban lévő lyukakba dugdosa, és a lyukban meglepő ügyességgel minden irányban addig forgatja, míg zsákmányát sikerül megragadnia. Rövid ujjai lehetővé teszik, hogy lábát a legkeskenyebb földrésekbe is bedughassa, és onnan a békákat és gyíkokat kiszedegethesse, melyek máskülönben rejtekhelyeiken egyéb ragadozómadarak elől tökéletesen védve vannak. Ugyancsak Verreaux megfigyelései tanuskodnak arról is, hogy madarunk a mocsaras tájakon élő apró madarakat és kisebb emlősöket, így például a cickányokat sem veti meg.
