1. rend: Bőr- vagy Parakorallok (Alcyonacea)
1. rend: Bőr- vagy Parakorallok (Alcyonacea)
Ha tengervízi akváriumokat északi-tengeri állatokkal rendezünk be, gyakran találkozunk halványsárga, vagy narancsszínű idomtalan, lebenyes, néha újszerűen nyújtványos rögökkel. Ezek gyakran észrevétlenül hevernek a homokban, bőrszerűen zsugorodottan s számtalan szemölccsel tarkítva. Pár óra mulva azonban felfújják magukat, sárgásan átlátszókká válnak s a szemölcsök helyén gyöngéd kis (9 mm) tollkoronával díszített polypocskák emelkednek s megjelenik előttünk az Alcyonium digitatum L. A Földközi-tengerben ennek helyében az A. palmatum Pall. terjedt el. Ennek telepe fához hasonlít. Itt is a telepek majd kicsinyek és szennyes sötétpirosak, majd pedig kinyújtózkodva addig nem sejtett díszben jelennek meg: a hálózatos bélcsőrendszerbe vizet vesznek fel s így a telep hamarosan háromszoros méretet ölt, néha kiduzzad félméteres magasságra is s közben annyira átlátszóvá válik, hogy a szemlélő a telep belsejébe is könnyen betekinthet. A fehér polypocskák a telep által képezett bokrot viráglepelként vonják körül. Kükenthal Adria kutatásai alkalmával az előbbivel rokon. A. adriaticum Kükth. fajon figyelte meg, hogy a telep naponta kétszer dagad ki, éspediglen a reggeli órákban és délután. Ez a napi ritmus, amely más tömlősök „felvirágzásában” is mutatkozik, az árapállyal van összefüggésben. Itt valószínűleg az történik, hogy a dagály alkalmával megnövekedett vízárammal kapcsolatban a test szövetei oxigéniumot bőven vesznek fel; Kükenthal ugyanis azt tapasztalta, hogy a telepet oxigéniumban szegény vízbe helyezte, a telep mind nagyobbra és nagyobbra nőtt s a polypocskák mind jobban és jobban kiterjedtek s a végén átlátszókká váltak, úgyhogy a telep 24 óra mulva háromszoros méretet öltött. Az Alcyonium-polypocskák kinyújtózott állapotukban fogókarjaik segítségével táplálékot szereznek, mindenekfölött piciny plancton-állatokat, rákocskákat vagy azok álcáit. Ezeket kilövelt csalántokjaik segítségével megbénítják, minek következtében a kinyújtott karokon százával tapadnak döglött állapotban. Ha a fogókar táplálékkal meg van rakva, az állat azt a szájába befordítja s mintegy lelegeli, lenyalja az apró hullabevonatokat. Rendszerint azonban a polypocska, ha elegendő táplálékot fogott, mintegy önmagába visszahúzódik, befordítja karjait és bélsövényein megemészti táplálékát.
Ingerekkel szemben a telep minden egyes tagja önállóan érzékeny. Kassianow vizsgálatai szerint a telepnek nincsen egyedről-egyedre terjedő ú. n. koloniális idegrendszere, vagy ha van is, az igen fejletlen. Ha a telep mégis egészében húzódik össze, az akkor attól van, hogy az inger minden egyes egyént külön is megfelelően érintett. Ha az ember azonban óvatosan csak egyes polypocskát ingerelt, bármily erős volt is az inger, csak maga az érintett egyén válaszolt összehúzódással.
A különböző bőrkorallium-fajok vázként csak mésztűket termelnek. Ezeket a bélhálózatban, a tentaculumok falaiban, sőt azok szárnyacskáiban is mindenütt megtaláljuk. A bőrkorálliumok váltivarúak s tojásaik a vízben termékenyednek.
Az orgonakoralliumok (Tubipridae) közül a gyűjteményekből a vérvörös színéről jól ismert Tubipora hemprichi Ehrbg.-gel ismerkedünk meg. Ez az állat a Vörös-tengerben nagy tömegekben él. Mésztűi tömör fallá egyesülnek. Képünkön jól megfigyelhető, hogy a csaknem fejnagyságú váztömböt képező telepben számos cső nyomul fölfel. A széttartó csövek emeletenként lemezekkel vannak összekapcsolva. Megfigyelhetjük azt is, hogy a lemezek szintjében miképpen kezdődnek új csövek, melyek oszlás útján létrejött új polypocskák körül alakulnak. A csövek egyenként a polypocskák köztiszövetében fejlődnek; nem tökéletesen tömörek, tehát a polypocska élőszövete át- meg átjárja a vázat s ezenkívül szomszédságában apró mésztestecskéket is képez. A polypocskának a váz fölé emelkedő puha testrészét ilyen apró mészkőképződmények támasztják. Az egyes emeletek szintlemezei úgy képződnek, hogy bizonyos növekvési szakasz után a polypocskák oldalfala oldalt kitüremkedik s a kitüremkedések összenőnek. Mivel a kitüremkedésben a test minden rétege résztvesz, az emeleti alapszintben a kötőszövet vázat, a bélhám pedig csőhálózatot alkot. Ugyanakkor egyrészt új polypocskák képződnek, másrészt pedig lefelé minden egyes egyén elzárja a bélcsövét s testét vázzal lefelé el is reteszeli. Ennek következtében az utolsó szint alatt minden élő rész elhal.
Orgonakorall: Tubipora hemmprichii Ehrbg.
Orgonakorállok a melegégövi tengerek korallszírtjein mindenütt találhatók. A földnek régi korszakaiban különösen gazdag volt ez a rend fajokban.
A vázukból előbújt Tubipora-polypocskák pompás zöld színűek és mint valami moha vonják be az apálykor a korallpadok mögött visszamaradt tócsák, lagunák fenekét. Ha háborgatjuk a telepet, hirtelen színt vált minden: a fűzöld helyébe villámgyorsan a váz sötétvörös színe tűnik elő, melyet csak kevéssé tompít a felette szétterülő puha színek rétege.
