FŐISPÁNJAI:
FŐISPÁNJAI:
1460. augusztus 7-én patai Dezső Antal mint «kolozsvármegyei ispán» ad ki egy levelet. Eszerint Kolozsvár város horogszegi Szilágyi Mihály mint Erdély kormányzója előtt bepanaszolta Bertalant, a kolozsmonostori apátság kormányzóját, bizonyos földek elfoglalása miatt. Ez ügyben a szokásos vizsgálatot vingárti Geréb János, «az erdélyi részek alkormányzója és kolozsvármegyei ispán» rendelte el, a nevezett patai Dezső Antalhoz intézett levelében, a kinek levele szerint a vizsgálatot szucsáki Nagy Fábián kolozsvármegyei szolgabíró bizonyos nemesek jelenlétében meg is tartotta. (Dl. 28844.) Az ez oklevélben említett kolozsvármegyei ispánok közül vingárti Geréb János tekintendő főispánnak, patai Dezső Antal pedig alispánnak. A középkorban még nem ismerték a főispán (supremus comes) kitételt, hanem annak jelzésére csak a «comes» szót használták, melylyel azonban gyakran az alispánt is jelölték. Jelen esetben ezen kívül horogszegi Szilágyi Mihály, mint azerdélyi részek kormányzója, erdélyi vajda nem-létében erdélyi vajdának, vingárti Geréb János alkormányzó pedig erdélyi alvajdának tekinthető. A nyomok szerint egyébiránt rendesen az erdélyi vajdák – helyesebben alvajdáik – vehetők az erdélyi megyék főispánjainak. E tény összefügg azzal a kürülménynyel, hogy az erdélyi megyék a középkorban bíráskodás, közigazgatás stb. tekintetében bizonyos közösségben éltek, ügyeiket rendszerint Torda városában, az erdélyi részek köz- vagy országgyűlésén bizonyos egyetemlegességgel intézték. Ennek részletei azonban még tudományos kutatásra és megállapításra várnak. Van azonban egy oklevelünk, mely a föntebbi megállapításnak ellentmondani látszik. E szerint 1467. jún. 23-án Rápolti György «Kolozsvármegye ispánja» a Kápolnán (hizonyára Küküllővármegyében) tartott országgyülésből levelet intézett Kolozsvármegye minden birtokos nemeséhez, előadván, hogy a megye tisztségének őt illető részét (officium nostrum comitatus … ad portionem dumtaxat nostram) tetszése tartamára (durante nostro beneplacito) Szucsáki Mátyásra ruházta át; felkérvén egyszersmind a megyebeli nemeseket, hogy az utóbb nevezettet, mint alispánjukat (verum vestrum vicecomitem) tisztességesen fogadják és neki minden, e megyéből neki járó jövedelmet (proventus nostros) szolgáltassanak be. (Dl. 27031.) Úgy látszik azonban, hogy Rápolti György valójában maga sem volt olyan egyedül való főispán, mint a minőt ez időben a magyarországi megyék élén találunk. Ezt, az erdélyi megyék fönt említett szervezetén kívül, főleg az bizonyítja, hogy valaki más neki magának is társa volt a kérdéses ispánságban.
