VÁROSAI:
VÁROSAI:
Aranyasbánya. (Aranybánya.) Civitas Onumberg seu Aranyasbanya iuxta fluvium Aranyas existens: magistri urburarii aurifodine iuxta fluvium Aranyas habite. Universi hospites civitatis regalis Onumberg. (1325: Dl. 37066.) Montana (regis) Onemperg. (1366: U. o.) Plebanus ecclesie B. Marie virginis de Wmberg seu de Aranyas Banya iuxta fiuvium Aranyas. Civis de eadem. (1391: U. o.) Civitas Aranyas Banya sive Onembanya. (1427: U. o.) Hospes de Offon Banya. (1427: U. o.) Civitas (regis) Aranyas Banya. (1427: U. o.) Civitas Offonbanya alias Aranyasbanya. (1437: U. o.) Iudex et iurati cives et universi hospites ac montaniste de Offenbanya. Discr. Venceslaus plebanus et Jacobus Fleyser civis civitatis nostre (regis) Offenbanya alias Aranyasbanya. (1437: Dl. 28826.) Opidum Aran Banya. (1441: Dl. 37066.) Ophenbanya. (! 1446: Hunyadiak kora. X. 187.) Ophen bania. (1443: Jakab Elek. Kolozsvár tört. Oklt. I. 181. l.) Opidum Aranyasbanya. (1448: Dl. 37066.) Circumspecti cives et incole civitatis nostre (regis) Offembanya. (1476: Dl. 37065.) Circumspecti iudex, iuratique cives civitatis (regis) Offonbanya. (1486: Dl. 37066.) Másik oklevélben: Cives et incole opidi Offombanya. (1486: U. o.) Ismét más oklevélben: Opidum Offonbanya. (1486: U. o.) Circumspecti index et iurati cives, cetenque incole et laboratores civitatis nostre (regis) Offonbanya. a másik oklevélben: Magister civium civitatis nostre (regis) Cibiniensis ac comes camere aurifodinarum de Offonbanya, pro incolis et laboratoribus montanarum de Offonbanya. (1487: U. o.) Cives, incole et laboratores civitatis Offombanya. (1487: Dl. 26440.) Offombaniay. (? 1491: Dl. 29016.) Tricesime nostre (regis) Cementi de Offombanya. (1491: Dl. 30922.) Opidum Offombanya. (1492: Dl. 36398. pag. 105. n. 1., 1494: Dl. 30233., 1496: Dl. 30235., 1502: Dl. 36405. pag. 201. n. 1.) Civis de opido regio Offombanya. (1499: Dl. 29338.) Prudenti et circumspecti iudex et iurati ceterique cives et montaniste civitatis nostre (regis) Offombanya. (1503: Dl. 32505.) Oppidum Offombanya. (1505: U. o.) Iudex et iurati ceterique cives et tota communitas civitatis nostre (regis) Offonibanva. (1508: Dl. 28481.) Mint ez adatokból látható, a város már 1325-ben Aranyasbánya néven is fölmerül, kétségkívül a mellette elfolyó Aranyas folyóról. E nevét kimutathatólag állandóan megtartja (1391., 1427., 1437., 1448.) egész a XV. század közepéig, a midőn (1441.) egy ízben, tán tévesen, az Aranybánya nevet is megtaláljuk. Egy időben az Aranyasbánya névvel az Onumberg (1325.) vagy Onemberg (1366.). Umberg (1391.) vagy magyarosabban az Onembánya (1427.) nevet is viseli. 1427-ben merül föl először az Offonbánya név, melyet később is (1437., 1486., 1487.) használnak, 1486–1508. közt a népszerűbbnek látszó Offombánya alakban. Egyidejűleg, 1437-ben és 1446-ban, a ma is használatos Offenbánya név szintén előfordul. Ennek m-es változata az Offembánya névalak, melyet azonban szintén csak egy évből (1476.) ismerünk. – 1325-ben I. Károly király e város kérésére azokat a kiváltságokat adta az itteni lakosságnak a melyekkel a többi királyi aranybányák munkásai éltek; jelesül, hogy census gyanánt ők is az itteni királyi aranybányák jövedelmének nyolczadrészét fizessék: a nádor, erdélyi vajda, megyei ispánok s az ország más rendes bíráinak vagy ezek helyetteseinek bírói hatósága alól mentesek legyenek, s csupán a király személyes jelenléte vagy az országbíró előtt tartozzanak pörben állni, a város körül 1 1/2 rasca távolságban elterülő, királyi adományozás alá eső föld, minden jogokkal, városokkal (! ?) és tartozékaikkal, szintén más királyi bányahelyek szokása szerint, ez aranybányához tartozzék. Zsigmond király 1437-ben megerősítvén a kiváltságokat, annak utolsó pontját egy értelmezte, hogy a bányahely körül 1 1/2 rasca távolságban a királyi földekből az aranybányához kiszakított vagy kijelölt e föld ezé a városé illetve annak lakóié. Mátyás király utóbbi értelmezés alapján ítélte oda (1486., 1487.) a városnak az állítólag e másfél rascányi földterületen fekvő két Lupsa helységet; Verbőczi István illetve Szentgyörgyi Péter erdélyi vajda és országbíró pedig az I. Károly király oklevelének szavai értelmében adta vissza (1505., 1506.) e két helységet a Lupsaiaknak. (L. e család a.) 1391-ben a város határrésze és aranybányáinak jövedelme miatt a Toroszkaiakkal keveredett pörbe a város. E pört azonban még ez évben megnyerte. (L. Köpestbánya helység a.) 1476. aug. 6-án Mátyás királytól azt a kiváltságot kapta, hogy polgárait és lakóit, midőn az országban keresetük végett mindenféle javakkal és árukkal, jelesül lovakkal, ökrökkel, juhokkal, posztókkal, bőrökkel, vassal, ólommal és más érczekkel, buzával, liszttel, szalonnával vagy más élelmiszerrel ide-oda járnak; őket, embereiket vagy cselédeiket senki a maga bírósága elé ne kényszeríthesse, el ne zárathassa, le ne tartóztathassa, hanem panaszával e város bírójához és esküdtjeihez forduljon. – Lakossága a középkorban, ugy látszik, német volt, bár 1486-ban magyar nevű lakost is találunk itt. Jelesül előfordulnak: Gotfréd és Herman Forchlipp fiai és János a nevezett Herman fia (1326.), Mihály a Herman fia (1391.), Fleischer Jakab (1437.), Kacz János (1448.), Heder Miklós (bíró), Erkel Kristóf és István, Szabó Péter, Faber Máté, István és János (1486.), Spanis Simon. (1503.) – A Lupsaiakkal folytatott pörükben a XV. század folyamán megejtett határjárások alkalmával, a megjárt hegyvidék óriási területén, az Aranyos folyó vidékétől a gyalui és járai havasokig, számos magyar vagy magyaros formáju hely- vagy határnevet említenek e jelenleg oláhlakta vidéken. Ilyenek: Olaszkő, Kabalamál, Kétökörhegy, Kishavas, Feketehavasa, Kerekhegy, Dobrahegy vagy Dobrahegye, Öthalomkő, Kerekkő, Járahavasa, Kalagyerhegye, Fodorkő, Topajnószahavasa, Leshegye másként Leshavasa, Éleskó, Pocságahágója nevű hegyek vagy havasok; egy hegy oláhul Tiszel, magyarul Tiszahegy néven, egy nagy hegy oláhul Dalulzulicze, magyarul Zuczahegye néven, ezzel szemközt egy még nagyobb hegy oláhul Dalulcsorre, magyarul Varjuhegye néven a Bideskut, Topajnószakuta és Sztevejekuta nevü források; a Muskapataka, Feketetópatak, Hajóspatak, Pokolpatak (oláhul Vallareh), a Magospatak, a Mlahpataka; a Groszmezeje, a Varjumező, a Mélyárok nevű árok sat. – Ma Offenbánya, az Aranyos felső folyása mentén, Toroczkótól ny.-d., Torda-Aranyosvármegyében. (V. ö. Magyarorsz. müeml. II. 907. l.)
Bátos. L. Kolozsvármegyében.
Gergény-Váralja. (Görgény-Váralja) L. Szent-Emre néven.
Offenbánya. (Offembánya. Offonbánya. Offombánya. Onembánya. Onemberg. Onumberg.) L. Aranyasbánya néven.
Régen. (Régön.) Magna via que ducit de Sceplok usque in Regun. (1228: Hazai okmt. VI. 21.) Possessiones ad Regun pertinentes. (1325: losonczi Bánffy cs. llt. R. 4.) Sacerdos de Regun. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vat. I/1. 93., 109., 120., 138. l.) Plebanus de Regun. (U. o. 104., 13. l.) Decanatus de Regun. (U. o. 115. L) Poss. Regun. (1355: Dl. 28734.) Poss. Regun. Poss. Magar Regun. (1381: Dl. 28357.) Reghen. (1437: Dl. 28228., 1470: Dl. 27690.) Regen. (1440: Dl. 28381., 1441: Dl. 28236., 1462: Dl. 27175.) Sacerdos de Regen. (1451: Dl. 36406. pag. 50. n. 1.) Parochialis ecclesia plebania nuncupata Beate Marie oppidi Regen. (1452: losonczi Bánffy cs. oklt. I. 670.) Opidum Regen et poss. Magyar Regen. (1469: losonczi Bánffy cs. llt., 1474: Dl. 27199., 1483: Dl. 36395. pag. 67. n. 2.) Oppidum Reghewn. (1501: Dl. 36405, pag. 125. n. 1.) Officialis in oppido Regen commorans. (1501: Dl. 26953.) Poss. Regen et Magyar Regen. (1502: Dl. 36405. pag. 222. n. 1.) Oppidum Regen. (1503: Dl. 27777., 27778., 1522: Dl. 36400. pag. 19. n. 1.) Magister civium opidi Regen. (1507: Dl. 28554., 1509: Dl. 28561.) Poss. Nagh Regen et Magyar Regen. (1509: Dl. 36399. pag. 308. n. 1.) Két ilynevű helység állt egymás mellett a középkorban. Egyik Régen vagy Régön avagy Nagy-Régen város, mely a mai Szászrégennek felel meg; a másik szintén Régen vagy Régön avagy Magyar-Régen (Magyar-Régön) helység, mely ma is Magyarrégen nevet visel, Maros- Vásárhelytől é. felé, Maros-Tordavármegyében. 1502-ben a harinnai Farkasok régeni és magyar-régeni részeit Kolozsvármegyéhez számítják. – 1437-ben Szabó (Sartor) Andorman és Hofgrecz János régeni jobbágyok szerepelnek; 1503-ban Asztalos László a losonczi Bánfi László, 1507-ben Hermel Balázs a harinnai Farkas János Régen városi jobbágya. Ugyanekkor (1507.) Benedek Pál, 1509-ben pedig Kim (Kym) Balázs Régen város polgármestere, a losonczi Bánfi András jobbágya. Ugyancsak 1509-ben Olajos Lukács, Geréb György, Kádár Jakab és Csiszár Balázs, Régen városi esküdt polgárok, mint a losonczi Bánfi Ferencz, László, Imre illetve István jobbágyai jelennek meg a Szobi-féle igtatásnál. – Már az 1330-as években egyházas hely. 1382–1387. között Losonczi László, mint Erzsébet magyar királyné követe Rómában járván, arra kapott felhatalmazást a pápától, hogy a Régen városban levő Szüz Mária tiszteletére szentelt, toronynyal és haranggal bíró egyháza mellé egy perjel és hét szerzetes számára házat építhessen, az egyházat a szt. Ágoston-rendi remeteszerzetesek gondjaira bízhassa, az ottani szt. Györgyről nevezett kápolnát pedig parochiális egyházzá tehesse. (Zimmermann- Werner. Urkundenbuch. II. 563.) Magyar-Régenben 1381-ben malmokat és curiát említenek – Mindkettő a Losonczi, losonczi Bánfi, losonczi Dezsőfi, s a Losoncziaktól zálogban a Rédei, Demjéndi, Dési, zalaházai Zalai, lónai Tőki, sólyomkői Ördög, a harinnai Farkas és a bikoli Bikli családoké volt. (V. ö. Magyarorsz. müeml. II. 492. l.)
Sáromber(e)k. (Sárombereg. Sáromberg. Soromberg. Sarnberk.) Poss. seu villa Sarumberg. (1319: Dl. 1964., Anjouk. okmt. I. 516.) Poss. Sarumberk. (1319: Dl. 1973., Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 340., 1422: gr. Teleki cs. oklt. I. 461.) Sacerdos de Sauimberg, Sarumberg. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vat. I/1. 120.,130.,138. l.) Poss. Sarumberg. (1395: gr. Teleki cs. oklt. I. 253.) Poss. Saromberek. (1405: U. o. I. 299., 1415: U. o. I. 407., 1467: U. o. II. 88., 1496: Dl. 26942., gr. Teleki cs. oklt. II. 215., 1500: U. o. II. 243., 1502: Dl. 36405. pag. 192. n. 1 és gr. Teleki cs. oklt. II. 249., 1508: U. o. II. 305. 1514: Dl. 28499.) Poss. Sarumbereg. (1409: gr. Teleki cs. oklt. 1. 351., Székely oklt. III. 26., 27.) Poss. Saronberk. (1412: gr. Teleki cs. oklt. I. 383.) Poss. Sarumberek. (1415: U. o. I. 411., 1481: U. o. II. 144.) Domus et cuna in Saromberek. (1446: U. o. II. 24., 25.) Ecclesia parochialis B. Michaelis archangeli in oppido Sarombergh fundata. Michael plebanus de Sarombergh. (1453: Dl. 30316.) Saromberk. (1458: Dl. 28519.) Villicus in Sarmherk. (1462: Dl. 27175.) Soromberg. (1463: losonczi Bánffy cs. llt. A. 3.) Poss. Saromberk. (1464: Dl. 28855., 1468: Dl. 30210., 1491: gr. Teleki cs. oklt. II. 416., 417., 1514: U. o. II. 320., 321.) Poss. Sarambereg. (1478: Dl. 28338.) Vámszedő hely volt. 1415-ben a székelyeket és szászokat szorítja rá Zsigmond király az itteni szokásos vám megfizetésére. 1467-ben azonban somkereki Erdélyi Miklós és István e vámot, Mátyás király engedelmével, Szekér-Beréte belső-szolnokvármegyei (ma Szászbréte, Szolnok-Dobokavármegyében) helységbe vitték át. 1415-ben minden szerdára hetivásár és minden pünkösd és Szent-Mihály napjára országos vásár tartásra kapott jogot (földesura, Somkereki Antal) Zsigmond királytól. – Már az 1330-as években egyházas hely. Szent-Mihály főangyal tiszteletére szentelt egyházát 1453-ban említik. – 1462-ben Tót László itteni bíró szerepel. 1395-ig a Szécsényi családé, ettőlfogva a királyé, majd 1405. óta a Somkereki vagy somkereki Erdélyi családé volt (melynek itteni udvarházát pl. 1446-ban említik), illetve a gernyeszegi erősséghez (l. ott) tartozott. 1458-ban harinnai Farkas Miklósnak is van itt jobbágya. 1468-tól kezdve egy ideig monoszlói Csupor Miklós erdélyi vajda bírta kir. adományban. – Ma Sáromberke, Maros-Vásárhelytől é, felé, Maros-Tordavármegyében.
Szent-Emre. Poss. seu villa Zenthemreh. (1453: Dl. 37623.) Görgény várához tartozott. – Ugy látszik, e helység értendő az alatt a Gergény-Váralja vagy Görgény-Váralja alatt is, a melyből való 1453-ban Fodor Gergely «juratus civis de sub castro Gergen». (Dl. 30316.) A «juratus civis» kitétel talán arról is tanuskodik, hogy e hely város, azaz országos vásáros hely volt. – Ma Görgényszentimre, Szászrégentől keletre, Maros-Tordavármegyében.
Torda (Torda-Akna.) Ultra siluam ad castrum, quod uocatur Turda dedi tributum salinarum, in loco, qui dicitur hungarice aranas, latine autem aureus, scilicet medietatem regie partis. (A garam-szent-Benedeki benczés apátság alapítólevelében. 1075: Knauz. Mon. Strigon. I. 59. l.) Terra castri de Thorda, que nunc Zentmyklosfalwa nominatur. (1197. illetve 1393–1398: Dl. 30477.) Iobagio castri de Torda. (1268: Dl. 30100.) Salifodina de Tarda. (1269., 1276: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5. n. 604., 606., 607.) Salifodina in Thorda. (1278: U. o. lad. 1. n. 10. és 28., 1291: U. o. lad. 5. n. 608., 612.) Datum in villa cruciferorum de Torda. (1288: U. o. lad. 1. n. 23.) Hospites nostri (regis) de Thorda Akna. (1291: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 182.) Preceptor domus cruciferorum de Turda. (1295: Gyulafeh, kápt. házi llt. lad. 1. n. 35.) Civitas Tordensis. (1297: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 205.) Frater Myle preceptor domus hospitalis de Torda. (1299: Dl. 31060.) Villicus seu iudex de Thorda Akna. (1315: Orsz. Levéltár. III. sz. királyi könyv. 58. és köv. l.) Thorda. (1322: Dl. 29113., Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 364., 1449: Dl. 36391. pag. 98. n. 1., 1459: Dl. 27318., 1487: Dl. 36397. pag. 86. n. 1., 1492: Dl. 36398. pag. 77. n. 2.) Decime salium de Torda. (1326: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 404.) Torda. (1329: Dl. 30619., 1338: Dl. 31085., Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 404.) Torda. (1329: Dl. 30619., 1338: Dl. 31085., Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 494, 1366: Dl. 30689., 1391: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. III. 11.) Preceptor cruciferorum de Thorda. (1360. körül: Dl. 31128.) Iudices civitatis Tordensis. (1366: Dl. 28742.) Salifodine de Torda. (1375: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. II. 439.) Particula terre inter civitatem nostram (regis) Tordensem ah una et possessionem nobilium de Ohtun. Via de Torda versus poss. Ohtun. Due strate magne de Torda ad salifodinas de Colus tendentes. (1377: Dl. 28753.) Cives nostri (regis) Thordenses. (1377: Dl. 34801.) Civitas Torda. (1378: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. II. 492. L, 1415: U. o. III. 638. l.) Hospites nostri (regis) de Torda, delatores salium (nostrorum) regalium. (1379: Dl. 31087.) Sedes iudiciaria (nobilium in partibus Transsilvanis) in Torda. (1391: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. III. 11.) Cives et hospites regales de Torda. (1391: Zimmermann-Werner. Urkundenhuch. III. 24.) Cives et hospites (regis) de Torda. Civitas (regis) Torda (1391: Dl. 30142., 1400. körül: Dl. 32232.) Plebanus de Wytorda. (1393: Dl. 28509:) Civitas regalis Torda. (1393., 1394: Dl. 28761., 1394: Dl. 30146.) Civis de Torda. (1395: Dl. 30147.) Cives, hospites et populi nostri (regis) de Thorda. (1405: Dl. 34801.) Iudex de Torda. (1448: gr. Teleki cs. oklt. I. 331.) Cives de Torda. Via publica qua itur de Thorda ad Clus. (1411: Dl. 28777.) Camera Tordensis regie maiestatis. (1416: Dl. 10444.) Poss. reg. Senthmiclos … in fine civitatis Thorda penes Aranyas habita. Kamerarii salium regalium de eadem. (Thorda.) (1429: Dl. 28198.) Camere salium nostrorum (regis) in civitate nostra Tordensi habite. Tributum in civitate nostra Tordensi ad castrum nostrum Zenthmikloswara exigi solitum. (1441: Dl. 28383.) Cives civitatis Thordensis. (1446: Dl. 30314.) Cives Tordenses. (1447: Dl. 27661., 27662.) Plebanus de Thorda. (1450: Dl. 36407, pag. 94. n. 1.) Magister Mathias prothonotarius civitatis Thordensis, necnon iudices, iurati cives ac universi hospites et incole de eadem. (1452: Dl. 36403. pag. 73. n. 2.) Oppidum Thorda. (1453: Dl. 28398., 1460: Dl. 36392. pag. 71. n. 2., 1485: Dl. 36397. pag. 17. n. 1., 1491: Dl. 28447., 1493: Dl. 36398. pag. 144. n. 2., 1512: Dl. 28681.) Oppidum Torda. (1453: Dl. 36407. pag. 42. n. 4.) Oppidum Thordense. (1454: Dl. 36407. pag. 48. n. 6., pag. 56. n. 2., 1455: Dl. 36407. pag. 71. n. 3.) Iudex, iurati ceterique [cives et communitas] civitatis nostre (regis) Tordensis. (1467: Dl. 28531.) Iudex et iurati ceterique cives ac tota communitas civitatis nostre (regis) Tordensis. Predium Zenthmiklos in fine civitatis nostre (regis) Tordensis. (1467: Dl. 28532.) Iuratus civis opidi Thorda. Iudex et iurati cives ac universi populi et incole opidi Thorda. Thelonium in opiclo Thorda. (1469: Dl. 28413.) Thomas aurifaber de Thorda. (1471: Dl. 36393. pag. 101. n. 2.) Comites salium de Torda. (1473: Dl. 36393. pag. 132. n. 1.) Vicecamerarius Thordensis. (1474: Dl. 36453. pag. 107. n. 1.) Homines Tliordenses. (1483: Dl. 30906.) Presbiter de Thorda. (1492: Dl. 30228.) Op. Thorda. (1493: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 5, n. 744., 1508: Dl. 36399. pag. 247. n. 1.) Iudex et iurati cives ac tota communitas opidi de Thorda. (1493; Dl. 30230.) Cives ac tota communitas opidi Thordensis. (1493–1498: Dl. 30477.) Presbiter, rector altaris beatorum Johannis Baptiste et Elene regine in ecclesia parochiali B. Nicolai episcopi et confessoris Thorde fundata constructi. (1495: Dl. 28450.) Camera nostra (regis) salis de Thorda. (1498: Dl. 30943.) Iudex civitatis Thordensis. (1498: Dl. 28459.) Civis oppidi Thordensis. (1501: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 6. n. 781., 1504: Dl. 28549.) Civis oppidi veteris Thordensis. Opidum nove Thordensis. Kewmalom nunc super fluvio Rakos per medium opidi nove Thordensis. (1503: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 6. n. 783.) Altarista in oppido Thordensi. (1504: Dl. 30249., 1505: Dl. 30250.) Cives oppidi (regis) Thordensis. (1507., 1508: Dl. 30254.) Opp. Thordense, locus sedis (comitatus) iudiciarie. (1508: gr. Teleki cs. oklt, II. 305.) Rel. fratres in religione S. Augustini confessoris in claustro sacratissime virg. Marie in oppido Thordensi fundato constructoque degentea. (1514: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 6. n. 809., 810.) Rector altaris S. Elene regine in ecclesia parochiali S. Nicolai episcopi in oppido Thordensi fundate. (1518: Dl. 28569.) Frater … ord. B. Augustini pro … priore ceterisque fratribus eiusdem ordinis B. Augustini confessoris in claustro S. V. Marie in opido Thordensi fundata deg. (1519: Dl. 30280.) Rectores altaris B. Johannis Apostoli et Evangeliste et B. Elene regine in parochiali ecclesia B. Nicolai episcopi et confessoris in opido Thorda fundata constructi. (1519: Dl. 36402. pag. 1I0. n. 1.) Rector altaris B. Elene regine in ecclesia parochiali S. Nicolai episcopi et confessoris in opp. Thordensi fundati. (1521: Dl. 30284.) Civis Tordensis. (1521: Dl. 36400. pag. 70. n. 1.) Vetus Thorda. (1523: Dl. 36400. pag. 114. n. 1.) Plebanus de Wythorda. (1523: Dl. 36400. pag. 166. n. 1., pag. 178, n. 1.)
Királyi sóbánya-város volt, királyi sókamarával, melynek kamarásait és alkamarásait a XV. század folyamán több ízben, kir. sókamara-ispánját pl. 1473-ban, 1498-ban s a XVI. század elején többször említik. V. István király és utána megerősítéskép IV. László, III. András s valamikor uralkodása elején I. Károly király is, az erdélyi káptalannak adományozta az itteni sóaknát, melyet azonban, legalább a XIV. és XV. század folyamán, valósággal sohasem találunk e káptalan birtokában. (V. ö. e vármegyében, a birtokosok közt, az Erdélyi káptalan alatt.) Már az Árpád-korban kiváltságos hely. Kiváltságairól szóló iratai, III. András királynak 1291-ben kelt oklevele szerint, Mikud bán várában a tatárok beütése alkalmával tűzvész által pusztultak el. Ugyanekkor a nevezett király a Dés-Akna, Szék és Kolozs helységekben lakó «királyi vendégek» szabadságait adta e hely (Torda-Akna) királyi vendégeinek. E szerint Erdélyi vajda vagy megyei ispán és ennek tisztjei nem bíráskodhattak felettök, hanem csak maga a király, vagy a királyi tárnokmester illetve saját bírájuk (villicus). Hetivásár tartásra is jogot adott nekik ekkor a király. E vásárra járók nem fizettek vámot s az idevaló lakosok is mindenütt vámmentesen szállíthatják áruikat. Szent-Márton nap előtt 8 napon át pedig szabadon vághattak és adhattak el sót a királyi sóbányákban. Ugyanekkor, hogy számban gyarapodhasaanak, az u. n. Torda-hasadékján tul két földbirtokot és egy erdőt is adományozott nékik. E kiváltság-levelet I. Károly (1315., 1335.) és I. Lajos (1349., 1377.) királyok is átírták és megerősítették. Ugyancsak I. Lajos király, gyarapítani akarván a város lakosságát, 1375-ben elrendelte, hogy minden földesur szabadon engedje e városba költözködni tartozásait lerótt jobbágyait, valamint minden város az ő lakóit vagy polgárait; 1377-ben pedig a «nagy szegénységre jutott» itteni királyi polgárok és vendégek panaszára utasította az erdélyi vajdát, hogy ne terhelje ezeket, mint eddig tette, leszállásaival, élelmiszer-követeléseivel s nagy adózásokkal, tartsa meg a város szabadságait s az eddig a lakosságnak törvénytelenül okozott károkat térítse meg. Zsigmond király 1436-ban ugyancsak a város régi kiváltságaira és az e tekintetben történt visszaélésekre és hatalmaskodásokra hivatkozott, midőn a város lakosságának az erdélyi vajdák, alvajdák, megyei ispánok és alispánok hatósága alól való mentességét megerősíté s azt a saját illetve tárnokmestere bírói hatósága alá rendelte. Zsigmond király e rendeletét Mátyás király 1467-ben, II. Ulászló király pedig 1491-ben írta át és erősítette meg. Ugyancsak Zsigmond király 1422-ben az itteni lakosok panaszára megtiltotta az erdélyi egyházi bíráknak, hogy ezek világi ügyeibe, különösen pedig világi jellegű végrendelkezési ügyeibe beleavatkozzanak; kivéve az egyházi jellegű azaz egyházi czélokra s pl. a Szentföldre vagy Rómába tervezett zarándoklások javára tett végrendelkezéseket, melyekbe viszont a világiaknak nincs beleszólásuk. Ez intézkedést Mátyás és II. Ulászló királyok az említett ívekben szintén megerősítették. Zsigmond király 1421-ben, gyarapítani akarván a város lakosságát, mint 1375-ben I. Lajos király, azt a parancsot bocsátotta ki, hogy mindenki szabadon engedje e városba költözködni tartozásait lerótt jobbágyait; Mátyás király pedig 1475-ben, ugyanezzel a megokolással, s hogy a város polgárait eddigi hűségükben megtartsa, azokat, akár szekéren, akár máskép szállított áruczikkeiktől az ország bármely vámhelyén fizetendő vám alól felmentette. E kiváltságot 1491-ben II. Ulászló király is megerősíté. Ugyanő 1494-ben e város lakóit a régi királyok által nékik adott szabadságaik szerint minden hadbaszállástól menteseknek tudván, őket e mentességükben szintén megerősíté, de azzal a megjegyzéssel, hogy ha a török az ország testébe benyomulna, annak védelmére ők is fejenként tartozzanak felkelni.
Erdélynek mintegy közepe táján s az Erdélyen keresztül vonuló régi nagy országut mentén feküdvén, jelentékeny átmeneti kereskedelmi központ is volt, a hol a Magyarország, illetve Szeben és Brassó felé haladó kereskedők, pl. Nagy Lajos és Zsigmond király oklevelei szerint, eladásra kirakták portékájukat. Ezenkívül Erdélynek legállandóbb politikai központjává s hadászat, közigazgatás és igazságszolgáltatás tekintetében is egyik legfontosabb helyévé vált. E városban, illetve ennek közelében, az Aranyos folyó tulsó oldalán fekvő Keresztesmezőn s az ezzel összefüggő «Kiskirályréte» nevű helyen tartották a XIV-XVI. század folyamán rendszerint az erdélyi vajdák, ritkán maguk a királyok, az erdélyrészi hét vármegye nemességének országgyűlését, a melyre olykor a székelyeket s főleg a szászokat (pl. 1322., 1355., 1363., 1366., 1376., 1438., 1466., 1470., 1503., 1504. stb.) is meghívták. Egyszersmind a tordavármegyei törvénytevő gyűlések leggyakoribb helye is volt (egy 1508. évi oklevél szerint kifejezetten e gyűlések székhelye); a hol tehát gyakran tartózkodtak az erdélyi vajdák és alvajdáik, sőt olykor maguk az uralkodók is. Hunyadi János több ízben megfordult itt, valamint Mátyás király is, a ki főleg az 1467. évi erdélyi lázadás alkalmával tartózkodott huzamosan e városban.
Királyi vámszedő hely is volt itt, a melynek vámfizetése alól pl. Mátyás király 1471-ben külön oklevélben menté fel Brassó város lakosait. E vám egyébiránt 1441., 1453., 1455. és 1469. évi oklevelek szerint a közeli szent-miklósi várhoz tartozott. (L. ott.)
A város már a XIV. század első felében (a pápai tizedlajstrom adatai szerint) két fő részből állott, u. m. Ó-Torda és Uj-Torda városból. Előbbiben Szent-Miklós tiszteletére szentelt parochiális egyház állt, (mely a reformátusok birtokában ma is megvan), a XVI. század elején Szent-Ilona és Szent-János evangelista tiszteletére szentelt oltárokkal; utóbbiban pedig Szent-László tiszteletére szentelt parochiális egyház. Előbbinek, illetve plébánosainak Mátyás király – II. Ulászló király 1512-ben kelt megerősítő levele szerint – az itteni királyi sókamara jövedelméből annak ispánja által a király számlájára évenkint fizetendő 12 forintot s egy öltönyre (tunica seu vestis) valo szövetet (pannum), továbbá minden héten szombaton két aranyat vagy két arany értékű kősót adományozott a magyar királyok lelki üdvösségeért ez egyházban tartandó misékre. A II. Ulászló király e megerősítését megelőzőleg, 1507-ben az uj-tordai Szent-László egyház plébánosa járult e király elé az I. Károly király adomány-levelével, mely szerint e király a magyar királyok és különösen Szent-László király lelki üdvéért mondandó misék fejében az ő egyházának, illetve egyháza plébánosainak a tordai királyi sókamarából örök időkre bizonyos kegyes alamizsnákat adományozott, de a melyek a plébánosok hanyagsága következtében időközben feledésbe és veszendőbe mentek. Ez örök alamizsnákat most II. Ulászló király visszaállítván, ezt az uj-tordai Szent-László egyházat, illetve annak plébánosait is a tordai-királyi sókamarából a Mátyás király által az ó-tordai Szent-Miklós egyház javára tett hasonló adományban részesíté, a saját és utódai lelki üdvéért mondandó misék fejében.
Ezenkívül evárosban már a XIII. században a Szent-János-lovagok vagy is ispotályosok más néven keresztesek társháza állt. Ettől vette nevét a város közelében az Aranyos folyó tulsó azaz jobb partján elterülő, fentebb már említett Keresztesmező, valamint az ugyanott fekvő, ma is meglevő Keresztes helység, mely pl. 1288-ban «villa cruciferorum de Torda» nevet visel. Az ágostonos remetéknek a Boldogságos Szűzről nevezett kolostorát a XV. században s főleg a XVI. század elején gyakran emlegetik. E társház, illetve kolostor fekvését azonban ma már nem bírjuk szabatosan meghatározni.
Egyházi szempontból végül Torda város egy, az erdélyi püspökséghez tartozó főesperesség székhelye is volt.
Lakossága magyar. Ez időszakból a következő itteni családok ismeretesek u. m. a Czompol vagy Zompol (Zompol, 1395.), Magicsai (de Magicha, 1405.), Balog (1444.), Pogán (1444. és később), Csákán (Chakan, 1446.), Szabó (Sartor, 1446.), Mizes (Myzes, 1446.), Szindi (Zyndy, Zyndi, 1447., 1453.), Borbazabalt (Borbazabalth), Randa (1454.), Szőcs (Pellifex, 1454.), Tolvaj (Tholway, 1458.), Tordai (1458.), Fodor (1458.), Mátyási (Mathyasy, 1459.), Polgár (1459.), Jó (1459., 1467.), Kovács (Kowach, 1467.), Abroncs (Abronch, 1467.), Cseh vagy Csecs (Chech, 1470.), Ötvös (Aurifaber, 1471., 1474.), Pécsi (Pechy, 1475.), Pecsétes (Pechethes, 1485.), Kassi (Kassy, 1489.), Tincs (Tynch, 1491.), Makrai (Makray, 1491.), Polgár (Polgar, 1503.), Nagy (Magnus, 1506., Nagh, 1507.), Bacsó, (Bacho, 1507.), és ó-tordai Millye (1523.).
1444-ben a város bírája, 12 esküdtje s a többi polgárok és vendégek s a város egész közönsége, meggondolván először is a városnak vízben való fenyegető rendkívüli szegénységét és szűkölködését, továbbá azokat a hü szolgálatokat és kitűnő érdemeket, melyekkel Pogán(y) Miklós a város polgára, a város tetszését mindig megnyerni igyekezett, utóbbinak s általa fiainak és örököseinek egy, a város Középcsere (Kewzepchere) nevű területén, a Péterlaka nevezetű völgyben elterülő halastó-helyet adományozott, örökre, a városnak inkább előmenetelét, mint kárát látván ez adományozásból; de oly kikötéssel, hogy mikor az adományos e helyen a halastavat megépíti, annak vizéből a város barmai és nyájai minden akadály nélkül ihassanak, különben pedig a halastónak minden jövedelmét, hasznát, halait stb. az adományos és utódai örökre békésen élvezhessék és bírhassák, szigoru büntetést mérvén azokra, a kik e halastóban kárt tesznek. Ez adományozást 1446-ban Hunyadi János kormányzó, s 1453-ban majd 1457-ben ujra V. László király is megerősítette. Péterlakát később, 1467-ben (nov.), Mátyás király, mint földterületet, egy (ismeretlen nevű) erdővel együtt, mint a hűtlen farnasi Veres Benedek és Kecseti László birtokát, Szent-Miklós pusztával egyidejűleg adományozta Torda városnak. E földterület Orbán Balázs szerint (Torda város és környéke. 113. l.) a Virágosvölgy azon alsó részén feküdt, a hol az u. n. Péterlaki tó van, melyet hajdan olykor, ugyancsak szerinte, a régi oklevelekben Pogántavának is hívtak. Pogán Miklós Hunyadi Jánosnak kedvelt híve volt. Kitűnő hűségéért s azokért az érdemekért, melyeket társával, Szindi Imrével, (a kivel együtt 1447-ben és 1448-ban tordai királyi sókamarás volt), különösen az itteni sóbánya mívelésében s ezenkívül az országnak a török elleni védelmében szerzett, – a kormányzó mindkettejök itteni lakóházát és curiáját, az ezekhez tartozó malmokkal, szőllőkkel, szántöföldekkel stb. együtt, a királynak járó minden rendes és rendkívüli adózás (census, dalia, taxa, collecta) és ajándékok (munera) fizetése és szolgáltatása alól felmenté, s megengedte, hogy a városnak két rátában fizetni szokott királyi adójából (census) e czímen nyolcz arany-forint elengedtessék. E mentességet 1453-ban V. László király s 1459-ben Mátyás király is megerősíté. Előbbi egyszersmind azzal a kiváltsággal ruházta fel a szóban levő két udvarházat, hogy azokban, a lopást, tolvajlást és más bűnügyeket kivéve, semmiféle kihágásért és bűnért se lehessen senkit letartóztatni.
Pogán Miklósnak a kormányzó ezenkívül 1448-ban nemesi czímert is adományozott; s viszont utóbbi s az említett Szindi Imre ugyanekkor a török elleni hadjárat czéljaira 1500 arany-forintot kölcsönzött a kormányzónak, a ki ezért, az országnagyok jóváhagyásával, a küküllővármegyei Küküllővárához tartozó Tatárlaka helységet kötötte le nékik. Nemes tordai Pogán Tamásnak 1481-ben Kolozsvárott, atyjától Miklóstól örökölt, 220 arany-forint értékű háza volt. Felesége 1495-ben czegei Vas Domonkos leánya Erzsébet.
Határát Egyházfalva felé a XII-XIV. században többször megjárták. (L. e helységnél.) 1366-ban és 1377-ben Ó(h)ton azaz Ajton felé írják le határát, mely alkalommal 1366-ban a királynak e városhoz tartozó Sóspatak nevű földjét (locus Sospatak, meatus Sovspatak), továbbá a Borzoskut (Burzuskuth) nevű helyet, a Turiak Csán (a mai Pusztacsán értendő) és a Rődi nemesek Sehter (azaz Sejter) nevü birtokát említik; 1377-ben pedig különösen az e városból Ajton felé vezető «Agyagas» nevű utat, a Sósrét (Sosreth) nevű mocsarat, a Csukkuta (Chukkutha) nevű kutat, valamint az innen Kolozs város (s az itteni sóaknák) felé vezető két nagy országutat és a bósi határt. A Tordáról Kolozs város felé vivő utat 1411-ben is felsorolják. A XIV. század végén, (1393–4.) a kolozsmonostori konvent, illetve Zsigmond király oklevele és a város állítása szerint a Kigyósfészek, Szakálosharaszt, Őrhegy, Megnéző, Kölkeskut vagy Gyeköskut (?) és Tubulgáta (másként Sósrét) nevű szántóföldek (Kygyozfezek, Zakakalusharazth, Zakalusharach, Ewrhyg, Megnezew, Kwlkeskwch, Gywkuskwch és Tubulgacha al. nom. Sosreth) tartoztak a városhoz.
(V. ö. a föntebb fölsorolt forrásokon kívül 1301: Dl. 28714., 1303: Dl. 30591., 1342: gr. Teleki cs. oklt. I. 67., 1348: Dl. 30647., 1349: Dl. 30146., 1355: Dl. 28733. és Anjouk. okmt. VI. 321., 1358: Dl. 28579., 1360: Dl. 28353., 1363: Dl. 30681., 1364: Dl. 28740., 1366: Dl. 30688. és Zímmermann-Werner. Urkundenbuch. II. 244., 1368: Dl. 24332., 1369: Dl. 30702., 1376: Dl. 29181., 1377: Dl. 28753., 28754. és Zimmermann- Werner. Urkundenbuch. II. 472., 1395: Dl. 29745., 1406: gr. Teleki cs. oklt. I. 309., 1408: Dl. 28137., 30626., 1440: Dl. 13537., 1444–1459: több oklevél a gr. Bethlen cs, levéltárában a Magy. Nemzeti Muzeumban; 1446–1447: Dl. 30314., 1447: Dl. 28605., 1448: losonczi Bánffy cs. levéltára, 1453: Tört. Tár. 1890. 106., 1454: Dl. 36407. pag. 48. n. 6., 1457: Dl. 30197., 1468: Dl. 36392. pag. 13. n. 1. és pag. 7. n. 1., 1459: Dl. 36392. pag. 56. n. 3., Dl. 27318., 1466: Dl. 28623., 1467: Dl. 28531., 28532., 36393, pag. 13. n. 1., 1469: Dl. 36394. pag. 1. n. 1., 1471: Dl. 36393. pag. 101. n. 2. és Hunyadiak kora XI. 435., 1474: Dl. 36403. pag. 104. n. 1., 1481: Tört. Tár. 1890. 122. l., 1485: Dl. 36397. pag. 13. n. 1., 1489: Dl. 28597., 1495: Dl. 27564., 1498: Dl. 30943., 1503: Székely oklt. V. 35. 1., 1506: Dl. 29598., 1507: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 6. n. 802., 1507: Dl. 36399. pag. 155. n. 1., 1508: Dl. 36399. pag. 293. n. 1., 1519: Dl. 36402. pag. 108. n. 1., 1523: Dl. 36402. pag. 227. n. 1. – Ezenkívül l. a Zimmermann-féle Urkundenbuch I-III. köteteiben az index után e város nevénél; továbbá Turul. VII. k. 1889. évf. 78–83. l., Végül a város kiváltságaira nézve III. András korától a XVI. század elejéig: Orsz. Levéltár. Kir. könyvek. 3. sz. 58–74. l., Orbán Balázs: «Torda város és környéke» czímü művében a középkorra nézve számos becses útbaigazítás található; ő azonban a fővárosban levő levéltárak oklevelei közül csak néhány darabot ismert, de, ugy látszik, ezeket sem eredetijök után.)
Toroszkó. (Turuszkó. Toruszkó. Troszkó.) Libera villa Turutzko … prope fluvium Aranyos inter praealtas petras et alpes in partibus Ultrasilvanis sita. (Újkori másolat után. 1291: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 183. l.) Trozkou. (1321: Gyulafeh. kápt. házi llt. lad. 1. n. 80.) Sacerdos de Thuruzkov. (1332–1337: Páp. tiz.-l. Mon. Vat. I/1. 102. l.) Turusco. (1336: Dl. 29121. és Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. I. 473. l.) Nobiles de Thuruzkow. (1344: Dl. 30376.) Nobiles de Turuzkou. (1369: Dl. 30702.) Turuzkou. (1373: Dl. 30708.) Nobiles de Thorozko. (1373: Dl. 30398.; 1464: Dl. 26792.) Nobiles de Torozko. (1377: Zimmermann-Werner. Urkundenbuch. lI. 474- 476.) Thorusko. (1445: Dl. 36391. pag. 2. n. 3.) Thorozko. (1461: Dl. 25989. 1. a.) Poss. Thorozko. (1462: Dl. 28407., 1470: Dl. 28535., 1473: Dl. 28536., 16167., 1484: Dl. 36395. pag. 97. n. 2.) Thorosko. (1464: Dl. 28620., 1499: Dl. 30492.) … Ad latus maximi montis videlicet Kewzyrth qui mons Warkewe (nuncuparetur) peecise supra civitatem Thorozko adiaceret … (1464: Dl. 28854.) Oppidum Thorozko. (1470: Dl. 28414., 1474: Dl. 36403. pag. 98. n. 2., 1495: Dl. 36398. pag. 214. n. 1.) Poss. Thorozko necnon folles in eadem et conflatoria ferri ac molendina ibi constituta. (1492: Dl. 30229.) Oppidum Trosko. (1493–1494. körül: Dl. 30307.) Poss. Thorozko. (1511: Dl. 28564., 1516: Dl. 28567.) Kiváltságait 1291-ben III. András király erősíté meg, miután a tatárok berohanása alkalmával összes előbbi irataik elégtek. E kiváltság-levélben már szabad városnak nevezi a király ezt a magas hegyek közt fekvő helységet, s lakosainak, vendégeinek, vasbányászainak; vaskovácsainak, vasöntőinek, szénégetőinek, munkásainak sat. (és ezek utódainak) ugyanazokat a jogokat és kiváltságokat adja, a melyekkel már akkor éltek, a mikor az ausztriai Eisenwurzelből ide telepedtek, illetve a melyeket maguk az eisenwurzeli vasbányaművelők; vaskovácsok sat. élveznek. Censust ezek módjára fizessenek, bírájukat és más elöljáróikat maguk, saját kebelükből választhassák, s ezeken kívül csupán a király vagy tárnokmestere előtt tartozzanak pörbe állni. Hetenkint szombaton szabad élelmiszer-vásáruk legyen; az erdőket, vizeket és legelőket (teherhordó lovaik) nyugot felé egy mértföldnyi távolságban szabadon használhássák. – Később állandóan Toroszkó (Toroszkó-Szent-György) várához tartozott. (L. ott.) Már az 1330-as években egyházas hely. – 1461-ben a Toroszkaiak itteni oláh jobbágyaitól szedtek ötvenedet. 1473-ban Tót, Jelna, Ekharth, Kaskető (Kaskethew), Barta, Katona, Hajgó, Józsa, Orhonáz, Kessi (? Kessy), Fekete, Gendel, Ekherth (!), Hajnal, Korod vagy Kóród, Molendinator (vagy talán Molnár), Anger, Fáber (vagy talán Kovács), Jafol, Grivald, Göbel (Gewhel) vezetéknevű itteni jobbágyok szerepelnek. Ugyanekkor az erdélyi vajdának 16, a Toroszkaiaknak 8 jobbágy-telek (népes vagy elhagyott) jutott itt, Toroszkó vár történeténél említett jogczímen. Ugy látszik, e városrészek alatt e városnak mintegy fele értendő, a melyre 1470-ben a Toroszkaiak ellentmondása s 1473-ban beigtatása szólt, s ha a város másik felét is ily nagynak vesszük, mintegy ötven jobbágytelket képzelhetünk benne ez időben. Ugyancsak 1473-ban kőből épült fujtatót (sufflatorium) is sorolnak fel az egyik itteni vaskohó (conflatorium) mellett. – Mikor 1464-ben a toroszkói uradalom keleti, az aranyosi székelyek széke felé szolgáló határát irásba foglalták, közvetetlenül e város felett egy igen nagy hegyet azaz kűszirtet említenek, mely «Várkeve» nevet visel. E hegy alatt, melynek élén a határ ekkor elhaladt, kétségkívül a város keleti oldalán fölmeredő mai Székelykő értendő. – Ma Toroczkó, Tordától d.-ny., Torda-Aranyosvármegyében.
Umberg. L. Aranyosbánya néven.
Összesen: 6 város.
