A hallgatag Deák
186A hallgatag Deák
A tanulmány logikus kezdőpontjának 1848 szeptember vége tűnik. Batthyány Lajos miniszterelnök szeptember 27-én elhagyta a fővárost, hogy a táborba utazva, találkozzon Lamberg Ferenc gróf altábornaggyal, a Magyarországon állomásozó csapatok kinevezett fővezérével. A képviselőház aznap este Batthyány távollétében, Kossuth javaslatára törvénytelennek nyilvánította Lamberg kiküldetését, s másnap, szep-tember 28-án a pesti hajóhídon a néptömeg végzett a fővárosba érkező Lamberggel. A képviselőház ezen a napon Batthyány távollétében az Országos Honvédelmi Bizottmányt bízta meg a végrehajtó hatalom vitelével. Szeptember 29-én a magyar hadsereg Pákozd és Sukoró között megállította Jellačić hadseregét. A képviselőház ezen a napon Kossuth indítványára arról döntött, hogy az OHB-t kibővíti a minisztériumok államtitkáraival.
Szeptember 30-án ifj. Pázmándy Dénes, a képviselőház elnöke beszámolt a képviselőháznak az általa és az OHB által tett védelmi intézkedésekkel, s úgy vélte, a hadihelyzet végleges rendeződéséig nem szükséges üléseket tartani. Javasolta, hogy a fővárosban lévő követek maradjanak együtt, akik azonban el akarnak menni lelkesíteni, ám menjenek. Ha az újabb ütközet szerencsés eredménnyel jár, “akkor az országgyűlés azon órában és napon, amikor a bizottmány [az OHB], vagy a Bécsből visszatérő miniszterelnök szükségesnek tartja, rögtön össze fog hívatni”.
Pázmándy beszámolójához először Deák szólt hozzá. Úgy vélte, hogy “akármily csekély számú legyen is a ház, csak existáljon, jobb lesz, mint ha abszolúte elmosódnék, vagy bevégzi üléseit és szétmegy”. Törvényjavaslatokat úgysem fognak tárgyalni, azonban mivel a miniszterelnök nincs itthon, s a végrehajtó hatalom vitelével egy bizottság (az OHB) van megbízva, “a bizottságnak is nagy segítségére leend, ha ezen testületnek akármi része itt marad, s arra mindig számítni lehet. Legyen akármily csekély számú, csak legyen, mert törvényes tekintély, mely minden egyes esetek felett, mikor a bizottság kívánja, intézkedhetik”. Deák szerint ezért fontos lenne, hogy a Pesten lévő képviselők minden nap délelőtt és délután ugyanabban az órában összejöjjenek, kivéve, ha az OHB közölné velük, hogy “semmit sem akar velök”. Pázmándy ennek alapján határozatként mondta ki, hogy a képviselők minden nap délelőtt 10 és délután 5 órakor össze fognak jönni.496
Kónyi II. 343-344. p.
Deák felszólalása látszólag nem különösebben fontos, hiszen technikai jellegű részletet érint. Ugyanakkor arra mutat, hogy Deák érzékelte: Batthyány távozása után fontos, hogy a törvényességet egyedül képviselő törvényhozó testület együtt maradjon és működjön, mert csak ilyen módon biztosíthatja az OHB intézkedéseinek 187legitimitását. Mindez azért volt fontos, mert az elkövetkező napokban valóban szükség volt a képviselőház együttmaradására. Az uralkodó október 4-én (3-ai dátummal kiadott) kéziratában feloszlatta a magyar országgyűlést. Gondoljunk bele, milyen hatással járhatott volna ez a formailag és tartalmilag egyaránt törvénytelen aktus, ha a magyar országgyűlés nem ül együtt nyilvánosságra hozatalának pillanatában. Deák ezúttal is – akárcsak szeptember 12-én, a parlament permanenciájának kimondásával kapcsolatos vita alkalmával – komoly szolgálatot tett az önvédelmi harc ügyének.
Október 7-én a fővárosba visszatért Kossuth a képviselőház aznapi ülésében csak egy futó célzást tett arra, hogy az országgyűlésnek majd intézkednie kell a végrehajtó hatalomról; de az ülés fő tárgya az volt, hogy a ház nyilvánítsa törvénytelennek az október 3-i manifesztumot. Hiszen ez volt a jogi alapja annak, hogy az egyáltalán intézkedhessen a végrehajtó hatalomról. Kossuth ezen a napon csak ezzel foglalkozott.497 Másnap megérkezett az október 6-i bécsi forradalom. Ebből nyilvánvalóvá vált, hogy az október 3-i manifesztum végrehajtására nem lesz erő. Kossuth tehát az október 8-án reggel 10 órakor tartott ülésben javasolta, hogy a képviselőház a végrehajtó hatalmat ruházza az OHB-ra, olyan módon, hogy három tagját bízzák meg ennek gyakorlásával, míg a többiek feladatait e triumvirátus határozná meg. A képviselőház közhelyesléssel fogadta az indítványt, majd az OHB elnökévé választotta Kossuthot.498
KLÖM XIII. 107-119. p., Kónyi II. 345. p.
KLÖM XIII. 121-126. p.; Kónyi II. 345-346. p.
Fontos megjegyezni, hogy Deák e határozatok vitájában nem vett részt. Az okokat csak találgathatjuk. Az október 3-i manifesztum érvénytelenné nyilvánításával kapcsolatban nemigen lehetett más véleménye, mint Kossuthnak, hiszen Kossuth érvelése részben Deák szeptember 12-i felszólalásának logikáját követte.499 Az OHB kormányzati szereppel történő felruházásához pedig részben Deák szeptember 30-i felszólalása adta a muníciót.
Ez is lehet a magyarázata annak, hogy Tóth Lőrinc 37. és 46. p. tévedésből az október 3-i uralkodói manifesztumról szóló parlamenti vitához köti Deák szeptember 12-i felszólalását, de a szövegből egyértelmű, hogy a szeptember 12-i ülésről van szó. Egyébként, Deák okt. 7-én nem szólalt fel, s sem szeptember 12-én, sem október 7-én nem volt igazságügyminiszter. Ugyanakkor elképzelhető, hogy Tóth tévedése tudatos csúsztatás volt: így akarta jelezni azt, hogy az október 3-i manifesztum törvénytelen volt. Ez pedig 1850-ben némi bátorságot igényelt egy volt 1848-49-es képviselőtől. Sándor Pál 79. p. tévesen írja, hogy a jellemrajz 1851-ben jelent meg. – Tóth téves adatát átvette Törs Kálmán 87-88. p. és Körmöczi Katalin 76. p.
Kossuth a képviselőház október 10-i ülésében javasolta, hogy az eddig Szegeden őrzött olasz politikai foglyokat vagy engedjék szabadon, s kísérjék el az ország határaiig, vagy fegyverezzék fel, s küldjék őket a Pozsonyban lévő lombardiai 23. (Cecco-pieri) 188gyalogezredhez, “hogy őket mint atyafiakat vegyék pártfogás alá, vagy általában bízzuk meg e részbeni intézkedéssel a honvédi bizottmányt, mert ez nem rendes kormányzási tárgy”. Kossuthot követően Deák szólalt fel, s ismertette, hogy a kormány korábban milyen lépéseket tett Bécsben az olasz foglyok ügyének elintézésére. Deák szerint az osztrák kormány azt az ígéretet tette, hogy szeptember végén átveszi a foglyokat. Mivel ez nem történt meg, “természetes, hogy a ház most a dologban határozhat; legcélszerűbb lene, hogy az ügy a bizottmányhoz tétessék át”. A képviselőház végül úgy döntött, hogy az OHB intézkedjen a foglyok ügyében “a szabadság alapján”.500
Kossuth felszólalását közli KLÖM XIII. 147-148. p. Deákét ld. Kónyi II. 346-347. p. A határozatot közli Beér – Csizmadia 276. p. Az ügyre ld. Urbán Aladár: Kossuth Lajos és a szegedi olasz foglyok kiszabadítása 1848 októberében. Századok, 1994/5. 882-883. p.
Deák következő felszólalására 1848. október 22-én, ismét egy mellékes ügyben került sor. Az Ozoránál magyar fogságba került Roth és Philippovich cs. kir. vezérőrnagyok ellen Kossuth utasítására Kóczán József közvádló honárulási ügyben vizsgálatot indított. Pázmándy Dénes, a képviselőház elnöke október 22-én közölte a Házzal, hogy Kóczán befejezte a vizsgálatot, s határozatot kért arra nézve, hogy a két foglyot milyen bíróság elé állítsák. Barthos Ede azt javasolta, hogy az ügyről az OHB döntsön saját felelőssége mellett, a törvény korlátai között. Madarász László viszont figyelmeztette a képviselőket, hogy a kormány nincs megalakítva, s Kossuth, az OHB elnöke a táborban van. Ha a kormány a törvényhozáshoz folyamodik, a törvényhozás éljen hatalmával, “mely már sokkal nagyobb tárgyakra is kiterjedt”. Madarász nem osztotta azt a nézetet, hogy statáriális eljárással ne lehetne ítélkezni a két tábornok ügyében, de ha a Ház úgy véli, “utasítsa őket a királyi tábla által kinevezendő különös osztályra”, mint amelynek eljárása nyilvános.
Deák felszólalásában Barthos javaslatát pártolta, s úgy vélte, nincs veszélyesebb magára az OHB-ra, mint ha a Ház “a végrehajtó hatalom részleteibe beavatkozik, mert ez magára az országra is veszélyt hozna”. A Ház azért bízta az OHB-ra a kormányzást, “hogy teljesítse, mit törvény és igazság szerint a haza javára szükségesnek lát”. Lehet, hogy Kossuth nincs itt, de nem lesz távol hónapokig, s az üggyel lehet várni. Egyébként is elképzelhető, hogy a képviselőház “a törvény szigorú rendelete szerint” határoz, de az OHB “nem fog a törvény rendelete szerint cselekedni, mert oly körülmények között, midőn valamely ország veszélyben és háborúságban van, mint Magyarország, a politikának is nagy befolyása van az igazság kiszolgáltatására”. Nyilván az OHB is figyelembe fogja venni – sugallta Deák a lehetséges megoldást – hogy “meglehet, ezen ítélet felfüggesztése több hasznot hozhat, mint az elítélés, mert megtörténhetik, hogy Magyarország jelesebb polgárai közül is egyik vagy másik az ellenség hatalmába kerül, s akkor a kicseréléssel több hasznot hajthat az országnak, mint egy-két ember feláldozásával”. Utalt arra, hogy a spanyolországi polgárháború 189példája szerint “valakit megfogatni és felakasztatni egy pillant műve”, ha a tetteket az indulatok vezérlik. Hozzátette, hogy ha Perczel Mór, aki Ozoránál elfogta a a két tábornokot, “őket hazaárulóknak és lázítóknak tekintette volna, ellenök tüstént haditörvényszék szerint járt volna el”. (Az utalás itt különösen szerencsés volt, hiszen a képviselők előtt közismert volt Perczel radikális alapállása és ezzel párosult forrófejűsége). Ismét figyelmeztette mind az OHB-t, mind a képviselőket, hogy szükséges megfontolni a körülményeket, “mert az ilyen első lépés egy iszonyú láncolatot húzhat maga után logikai következetesség szerint mind egyik, mind másik oldalról, és midőn az első lépést megtesszük, ne felejtsük Magyarországnak és el ne felejtsük Spanyolországnak régi történetét”.
Deák felszólalása teljes sikert aratott. A képviselőház úgy határozott, hogy Kossuth visszatértéig a tárgyat tartsák függőben, mert az ilyen ügyek amúgy is az OHB, mint a végrehajtó hatalom köréhez tartoznak.501 Hogy Deáknak menyire igaza volt, rövidesen kiderült. Egyrészt, a bécsi forradalom után több magyar képviselő került a cs. kir. csapatok fogságába, akiket Windisch-Grätz végül is szabadon bocsátott. Másrészt, Kossuth még a schwechati csata előtt küldte békekövetként a cs. kir. fővezérhez Ivánka Imre ezredest, akit visszatérőben a horvát határőrök elfogtak. Gondoljunk bele, milyen következményekkel járhatott volna, ha a képviselőház a rögtönítélő eljárás útjára utalja a két tábornok ügyét, s netán halálos ítélet születik.
Kónyi II. 347-349. p.; Beér – Csizmadia 288. p.
Október 24-én a képviselőházban felolvasták Vay Miklós báró, erdélyi királyi biztos levelét, amely mellett megküldte Anton Puchner báró, altábornagynak, az erdélyi cs. kir. csapatok parancsnokának Erdély hatóságaihoz és lakosságához intézett proklamációját; valamint Vay jelentését arról, hogy már sajtó alatt van Erdély nemzetiségeihez intézett ellenproklamációja. Nyáry Pál, az OHB tagja azt javasolta, hogy intézzenek kiáltványt a magyar néphez, s világosítsák fel a népet arról, hogy az országgyűlés és az OHB nem akar mást, mint az 1848-as törvények biztosítását. Majd a Ház helyeslése közepette indítványozta, hogy a proklamáció szerkesztésével Deákot bízzák meg. Deák elhárította a megtiszteltetést, mondván, hogy ha proklamációt akarnak intézni a néphez, készítse el azt az OHB, s a Ház ne avatkozzon bele. Emellett “a proklamációknak egy oly saját stílusa van”, amihez ő nem ért. Ha törvényjavaslatot akarnak vele készíttetni, azt meg fogja tenni, “de proklamációk írásába sem most, sem máskor nem fogok bocsátkozni”.502
Kónyi II. 349-350. p.; Beér – Csizmadia 289-290. p.
Deák hosszú ideig utolsó felszólalására október 28-án került sor. A képviselőház még október 10-én elhatározta, hogy a külföldön tartózkodó magyar honosok 15, illetve 30 napon belül térjenek haza. A bécsi cs. kir. kamara magyar-erdélyi osztályában szolgált, majd onnan a német birodalmi kamarához áttett hivatalnokai aláíratlan kérvényben kérték, hogy hivataluknál fogva Bécsben maradhassanak. Madarász 190László javasolta a kérvény elvetését, mivel az nincs aláírva. Öccse, Madarász József szerint a kérvényt akkor is el kellene vetni, ha alá lenne írva. Deák maga is úgy vélte, hogy egyelőre nem kellene foglalkozni a kérvénnyel, viszont fel kellene szólítani az illetőket, hogy név szerint folyamodjanak, mert csak ebben az esetben lehet megítélni, alapos-e a folyamodás. Ugyanakkor igyekezett általánosabb tanulságokat levonni az ügyből, s megkérdőjelezte a kérvényt kiváltó képviselőházi határozat értelmét: “Ilyen tekinteteket figyelembe kell venni, mert ha ellenséges állam szolgálatában lennének, s az ország irányában ellenség gyanánt állanának: akkor az okoskodás állana: de azt hiszem, hogy a politikának egyik főbb feladata, a szomszéd nemzetekkel barátságos viszonyban lenni, s a létező barátságos viszonyt fenntartani; az ily lépések pedig az ügynek is több kárt tesznek, mint amennyi hasznot hajtanak”. A képviselőház végül úgy határozott, hogy a folyamodványt, mint aláíratlan beadványt, nem tárgyalja.503
Kónyi II. 350-351. p.; Beér – Csizmadia 291. p.
Deák szeptember-októberi felszólalásai lényegében két elv köré csoportosulnak. Egyrészt Deák igyekezett elhatárolni a képviselőház és az OHB, a törvényhozás és a végrehajtó hatalom illetékességét. Értelmezése szerint az OHB-nak nemcsak joga, de kötelessége is volt kormányként viselkednie, s ezért is igyekezett visszatartani a képviselőházat attól, hogy a végrehajtó hatalom ügyeibe avatkozzék. Hasonlóképpen azt is el akarta kerülni, hogy az OHB minden kényes ügyben az országgyűlés döntését kérje, hiszen ezáltal azok a képviselők is osztoztak volna a döntések felelősségében, akik esetleg nem értettek volna azokkal egyet. Minden ügyben pedig nem lehetett név szerinti szavazást kérni, hiszen ez megbéníthatta a parlament munkáját. Deák következetes állásfoglalása egyszerre szolgálta a képviselőház tagjainak és az önvédelmi harcnak az érdekeit. Hiszen ha egy olyan alapos jogi képzettséggel rendelkező személyiség, mint Deák, az OHB-t törvényes végrehajtó hatalomnak látja, akkor az OHB legitimitásával kapcsolatos belső és az udvar és a katonai ellenforradalom által keltett külső kételyek minden bizonnyal alaptalanok.504
Deák egyik legutóbbi életrajzírója tehát joggal állapítja meg, hogy noha Deák nemzetgyűlési jelenléte egyre csendesebb volt, mégis “ténylegesen a forradalom vállalását jelentette”. Fekete Sándor 78. p.
Hasonlóképpen fontos volt azonban egy másik elem is. Deák igyekezett óvni attól, hogy az önvédelmi harc közben az országgyűlés és az OHB elragadtassa magát. A Roth és Philippovich ügyében mondott beszéd, a békekötés lehetőségének fenntartására történő utalás a hivatalnokok folyamodása ürügyén ezt a kiegyenlítő politikát képviselte. Más kérdés, hogy Schwechat, a nyílt szakítás után Deák sem igen látta ennek esélyeit. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy október 28-át követően legközelebb csak november 23-án szólalt fel az országgyűlésben.
Deák visszavonultsága mindenkinek feltűnt. Bezerédj István képviselő, amikor megkapta Batthyány Lajos Hegyfaluról írott levelét, amelyben a volt miniszterelnök 191az elmúlt hetekben kifejtett tevékenységéről számolt be, a levelet közölte Deákkal is. Október 16-án Batthyánynak írott válaszában ezt közölte is, s hozzátette, hogy “Deák éppen visszavontan tartja magát”.505 Október 21-én Széchen Antal arról írt Metternichnek, hogy Batthyány holléte ismeretlen, Deák Pesten van, de már őt is “a terrorizmus áldozatául jelölték ki”.506
Közli Károlyi II. 78-81. p.
Közli Andics II. 170. p.
Érdemes megjegyezni, hogy Deák neve az 1848. november 19-30. között az OHB kormánnyá alakításáról, pontosabban, az újabb kormány megalakításáról szóló tárgyalásokon sem vetődött fel. Kossuth és társai a hatalmi viszonyok konszolidációjára gondoltak, de ehhez a “forradalmi” konszolidációhoz nem volt szükségük Deákra.507
A tárgyalások anyagát közli KLÖM XIII. 503-511., 592-594. p.
