Kossuth és Deák – avagy kié legyen a gyeplő?
Kossuth és Deák – avagy kié legyen a gyeplő?
Deák 1848-as működésével kapcsolatban az egyik legismertebb példázat a gyeplőre vonatkozó anekdotája. Az anekdota első említése Tóth Lőrinctől származik, aki a bevezetőben említett jellemrajzban is utal reá: “Egy anekdótja volt ez eljárásra illő, saját életéből. Egykor egyik ismerője esztelenül s veszélyesen ragadá tűzvérű lovain, s ő, tartva a felfordulástól, a gyeplőbe kapott. “Hagyja ezt Ön” mond nekik a lovak gazdája, így talán megmenekszünk, de ha a gyeplőbe kapkod, s nem hagy szabadon működnöm, biztosíthatom, hogy árokba fordulunk”.508
Tóth Lőrinc 37-38. p.
Az anekdota második lejegyzése Pálffy Jánostól, az OHB tagjától származik: “848-ban, mikor még nem lett volna késő segíteni a bajon, Kazinczy Deákkal beszélgetve, mondta néki, hogy tegyenek valamit, ne engedjék, hogy Kossuth egészen magához ragadja a hatalmat, hanem fogják meg ők is a gyeplőt. Erre Deák, az anekdoták nagymestere, szokása szerint egy adomával felelt: » Egyszer – úgy szólott – egy ismerősömmel kocsikázni mentem. Lovai nagyon szilajok voltak, ugrándoztak jobbra-balra, s meg-megragadták a kocsit. Egy veszélyes helyen, félve a feldőléstől, magam is hozzákaptam a gyeplőhöz. Ekkor ismerősöm azt mondta: Ha csak én tartom a gyeplőt, lehet, hogy fel nem dőlünk, de ha ketten akarjuk azt tartani, úgy bizonyosan felborulunk«.”509
Pálffy János 127. p. Pálffy szerint Deák és társai dolga nem az lett volna, hogy együtt tartsák a gyeplőt Kossuthtal, hanem az, “hogy kivegyék kezéből, mint ki szokás azt venni a rossz kocsiséból, hogy a szekérben ülők biztosan juthassanak célhoz”.
192Az anekdota keletkezését a Kazinczy elbeszélésére történő utalás alapján Sándor Pál 1848 nyarára teszi, hozzátéve, hogy maga a példázat már 1848 tavaszán ismert volt, s Deák valószínűsíthetően Széchenyitől vette át az alapjául szolgáló metaforát a lovait a meredek úton nekieresztő kocsisról. Csakhogy a Széchenyitől származó példázatban nem csupán a vadul vágtázó lovakról van szó, hanem arról is, hogy a kocsit egyetlen kocsis hajtja, aki maga dönthet a diktálandó iramról. A deáki anekdota lényege viszont éppen az, hogy ki legyen a kocsis; pontosabban, mi a teendő, ha az utas veszélyesnek ítéli a kocsis hajtási “stílusát”? Deáknak már kétségtelenül 1848 nyarán komoly fenntartásai voltak Kossuth politikájával kapcsolatban, s ezeknek sógorához írott leveleiben hangot is adott, de aligha érezte úgy, hogy Kossuth kezében a gyeplő. A példázat inkább az 1848 őszi helyzetre vonatkozhat, amikor a képviselőházban a mérsékelt politika hívei hirtelen vezető nélkül maradtak.510
Sándor Pál 85. p. Ferenczi II. 170-171. p. Sinkay János elbeszélése alapján 1848 szeptember közepére teszi a példázat elhangzását. Kovács Lajos: A békepárt a magyar forradalomban. Válaszul Irányi Dániel röpiratára. Bp., 1883. 33-34. p. (1848. július – augusztus fordulójára teszi az anekdota elhangzását.)
Mindez azért lényeges, mert a Deák-anekdota jól kifejezi azt a dilemmát, amellyel Deáknak, mint a törvényes út emberének meg kellett küzdenie az 1848 szeptembere utáni napokban. Tudta, hogy az uralkodóház lelépett a törvényesség útjáról, de – akárcsak Batthyány – tisztában volt azzal is, hogy a törvénytelenséggel harcolva maga a nemzet is rákényszerülhet a törvénytelenség útjára. Batthyány távozása után azt is láthatta, hogy a parlamentben ő az egyetlen olyan személyiség, aki ellensúlyozhatja Kossuth veszélyesnek tartott politikáját. Mégsem lépett fel Kossuth ellen, s hogy miért nem, arra talán éppen ez az anekdota adja meg a választ. Azaz: Deák nem volt biztos abban, hogy Kossuth politikája elvezet a kívánt eredményhez, abban azonban biztos volt, hogy a belső meghasonlás mind a forradalmi, mind a törvényes megoldás bukásához vezethet. A Kossuthtal kapcsolatos elismerést szűken mérő Csengery Antal szerint “Forradalmunk alatt Kossuthban és Deákban találjuk megtestesítve ez ellentéteket. Amaz képviselte a sértett jogérzet bosszúját, az ingerült haza szenvedélyét; s ez a védelmi harc törvényességét”.511
Csengery Antal 82. p.
A következő olyan politikai esemény, amelynek során Deák válaszút elé került, a trónváltozás ügye volt. 1848. december 2-án Olmützben V. Ferdinánd lemondott a trónról, s miután a kijelölt trónörökös, Ferenc Károly főherceg maga is így tett fia, Ferenc József javára, a 18 éves főherceg lépett a trónra. A trónváltozás magyar közjogi szempontból érvénytelen volt, hiszen az új uralkodót a magyar országgyűlés nem választotta királlyá, Ferenc József nem adott ki koronázási hitlevelet az ország törvényeinek megtartásáról, s nem koronáztatta meg magát magyar királlyá (igaz, nem is lett volna mivel, hiszen a korona Budán volt). A trónváltozás híre december 1935-én érkezett meg Budapestre. Kossuth röviden “abdikácionális [lemondási] komédiának” nyilvánította azt.512 Az országgyűlésnek azonban reagálnia kellett erre a lépésre. Kemény Zsigmond haditörvényszéki védőirata szerint az országgyűlési döntés a következőképpen született:
Ld. erre Csány Lászlóhoz intézett dec. 5-i levelét. Közli KLÖM XIII. 649. p.
“Az uzurpáció feletti határozat genezise következő: Kossuth magához hívatván Deákot és Pázmándyt, elbeszéli szándokát. Ezek egész eréllyel ellenszegülnek, és sok küzdés után szelídebb nézetekre bírják őt.
Összegyűjtetik egy vegyes titkos ülés.
Kossuth a szószékre lép, s csúfosan kijátszva azokat, kikkel konferenciát tartott volt, első tervét adja elő, s egy már kész szerkezetből proklamálja, hogy Ferenc Józsefet árulónak tekinti az országgyűlés.
Képzelni alig lehet a vegyes ülés megdöbbenését és bámulatát; csak aki, mint én, személyesen jelen vala, szerezhette meg magának ama mély, de kétségbeejtő meggyőződést, hogy nagyobb illúzió nincs, mint háborgó időben egy tanácskozó testület szellemét a hozott határozatokból ítélni meg. A “többség”, a “közakarat” csak köpönyeg, melybe egyesek takarják ambíciójukat.
Kossuth nyilatkozatára Pázmándy, bár mint elnök a szabályok szerint a diszkussziókba nem vegyülhetett, egész szerénységgel figyelmezteti a vegyes ülést, miként Kossuth indítványának következményei beláthatatlanok, s ő meg van győződve, hogy e lépés akár a jogosság, akár az esélyesség szempontjából tekintve helytelen.
Deák föláll székéből, szintén szóhoz akarván jutni.
De Kossuth magánkívüli dühhel fordul Pázmándy felé: “Meg vagyok győződve – kiáltá –, hogy ha Windisch-Grätz Pestre jő, engem – ekkor nyakán végig vonta kezét – fölakasztatni fog. Azonban legyen az előttem szóló is meggyőződve, hogy lesz, aki azokat előbb felakasztassa, kik szavaik és tetteik által Windisch-Grätz bejövetelét elősegítik”.
Ily őszinte vallomás után, minden észrevétel nélkül, a szerkezet rögtön elfogadtatott”.513
Beksics Gusztáv 63-64. p. Beér – Csizmadia nem közli a zárt ülésről szóló tudósítások között. Az ülésre ld. még Marczius Tizenötödike, 1848. dec. 8. 913. p.; Szilágyi Sándor: A magyar forradalom története 1848 és 49-ben. Pest, 1850. 241. p.; Horváth Mihály II. 149-153. p.
Magáról a trónváltozásra adandó válaszról a Kossuth által javasolt országgyűlési nyilatkozat december 7-én úgy foglalt állást, hogy “Magyarország királyi széke, a nemzet előleges megegyezése nélkül csak az emberiség közös törvénye következtében, a koronás király halála által ürülhet meg”. Amíg ez nem történik meg, “a magyar királyi szék birtokával senki egyoldalúlag nem rendelkezhetik”. Csak az minősül Magyarország királyának, aki megesküszik a törvényekre, s szabályosan megkoronáztatja magát. Minden más eset trónbitorlásnak minősül. Az országgyűlési határozat 194tehát lényegében elutasította a trónváltozást, s továbbra is a joggyakorlásában nyilvánvalóan korlátozott V. Ferdinándot tekintette Magyarország királyának, de nem zárkózott el Ferenc József elismerése elől, ha az hajlandó betartani az alkotmányos játékszabályokat.514
Közli Pap Dénes: Okmánytár Magyarország függetlenségi harczának történetéhez 1848-1849. II. k. Pest, 1869.. 261-262. p. és Beér – Csizmadia 324-328. p. Ld. még Kónyi II. 355-356. p. – Király Béla 127. p. szerint Deák a Ferenc József trónralépését bitorlásnak nyilvánító határozat mellett szavazott. Forster-Arnold Florence: Deák Ferencz. Életrajz. Ford. Pulszky Ágost. Bp., 1881. 108. p. szerint a képviselőház Deák szellemében fogalmazta meg a trónbitorlásról szóló határozatát.
Kemény elbeszélésével kapcsolatban legfeljebb az ad okot némi kételyre, hogy Hunfalvy naplója mit sem tud az egész zárt ülésről és Pázmándy meg Deák állítólagos fenntartásairól. Mindenesetre érdekes, hogy a kérdés december 7-i parlamenti vitáján Kossuth nem vett részt, de nem szólalt fel a vitában Deák sem. Mi lehetett ennek az oka? Talán az, hogy Deák maga is tudta: az udvar lépése törvénytelen, ám nem tartotta tanácsosnak az ezzel kapcsolatos nyílt magyar állásfoglalást. Pulszky Ferenc emlékiratai szerint Deák “hideg észjárással számítgatta az eseményeket, s a trónváltozás után elveszítette reményét”.515
Pulszky Ferenc: Életem és korom. S. a. r. Oltványi Ambrus. Bp., 1958. I. k. 454. p.
Deáknak ebben az időszakban elhangzott felszólalásai vagy tökéletesen érdektelenek, vagy olyan szakmai kérdésekben foglalt bennük állást, amelyeknek nemigen volt közük a nagy politikai kérdésekhez.516 Kétszer is felszólalt a Ludoviceum, a magyar katonai akadémia ügyében; egyszer a Ludoviceumra vonatkozó hadügyminiszteri előterjesztés kinyomtatását javasolta, egyszer pedig az előadások nyilvánosságával kapcsolatos kétségeit hangoztatta.517 December 4-én a közmunkák fejében kivetendő adók mértékének meghatározását sürgette, december 23-án és 24-én pedig az úrbéri kármentesítés vitájában az aránylagos kárpótlás mellett érvelt, hozzátéve, hogy a végleges összeg meghatározása előtt történő előlegezést igazságosnak véli.518
Ferenczi II. 198-199. p. is kiemeli ezt, de ő ezt kiterjeszti az októberi beszédekre is.
Kónyi II. 352-353. (nov. 23.), 356-357. p. (dec. 9.)
Kónyi II. 357-363. p.
December 12-én, amikor már ismert volt, hogy Franz Schlik altábornagy hadteste Galíciából betört a Felvidékre, s elfoglalta Eperjest, s hogy az OHB elkészített új pecsétjén nem szerepelt a korona, s az OHB új esküszöveget rendelt a katonaságnak, Deák az utcán nevetve mondta több képviselőnek, köztük Hunfalvy Pálnak: “elveszünk ugyan mindnyájan, de megmarad Perczel hadügyminiszternek és a másik [Kossuth] pénzügyminiszternek!”.519 Hunfalvy feljegyzése igazolja Tóth Lőrinc azon megállapítását, 195hogy Deák “bölcsességébe burkolá magát, elnémult, s csak szoros baráti magánykörökben hallatá intő szózatát, s mutatá fel vérző fájdalma sebeit”.520
Hunfalvy 121-123. p.
Tóth Lőrinc 46. p.
Maga Kossuth is figyelmeztette Deákot, hogy jobb lesz, ha nyugton marad. A figyelmeztetésre meglehetősen furcsa körülmények között került sor. Kossuth a képviselőház december 14-i ülésében beszámolt Schlik betöréséről és az OHB ezzel kapcsolatban tett intézkedéseiről. A beszéd végén javasolta, hogy a képviselőház nevezzen ki egy bizottmányt az úrbéri kármentesítésről szóló törvényjavaslat kidolgozására. Majd némileg csapongva kitért arra, hogy 1848 előtt “mennyire a sajtónak bilincsei akkor megengedték, az esküdtszéki institúciónak behozatalát áldottuk, s magasztaltuk, mely nélkül nincs személy- és vagyonbátorság”. Úgy vélte, szükséges lenne ennek az intézménynek a behozatala, de ez “megkívánja, hogy a büntetőtörvénykönyv átnézessék, s ezen institúció is a mostani viszonyokhoz idomíttassék”. Úgy vélte, hogy “oly percekben, mint aminőket most Magyarország él, ki kell keresni azon egyes polgárokat, kik egy vagy más dologra nézve méltán megérdemlik a nemzet bizalmát, s azt kell neki mondani: íme, ennek elkészítése tereád bízatik, majd meglátjuk, hogy készíted el; ha rosszul [...], felakasztunk, ha jól, akkor az isten áldjon meg érte, kötelességedet teljesítetted”. Mivel az igazságügy vitelével megbízott Szemere Bertalan kormánybiztosként működik, Kossuth javasolta, hogy “egyik képviselőtársunkat, például Deák Ferencet kérnők s bíznók meg, hogy csinálja meg a kódexet, összekötve az esküdtszéki institúció behozatalával”. Kossuth javaslatára a képviselőház hangosan helyeselt. Kossuth még röviden indokolta, hogy miért tartja lényegesnek az esküdtszéki intézmény behozatalát. A képviselőház Kossuth javaslatára ezt el is fogadta, s határozatban mondta ki: “A büntető törvénykönyv kész tervének esküdtszéki elvre fektetve átdolgozásával Deák Ferenc képviselő megbíza-tik”.521
Kossuth felszólalását közli KLÖM XIII. 731-739. p. Az idézetet ld. a 738. oldalon. Ld. még Kónyi II. 357. p. A határozatot közli Beér – Csizmadia 333. p.; Sarlós Béla 77. p.
A javaslat látszólag Deák törvényalkotói zsenijének elismerése, s a képviselők előtt nyilvánvaló volt, hogy ha Deák hozzákezd a munkához, az eredménnyel nem az akasztófára fog rászolgálni. Mégis, a javaslat az akasztófa és Deák nevének együttes emlegetésével azt jelezte, hogy Kossuth csak Deák törvényhozói munkájára tart igényt, s nem kívánja részvételét a magasabb politikában. Ha igaz az, amit Kemény Zsigmond a trónváltozásról hozott határozattal kapcsolatban ír, akkor ez a figyelmeztetés nem lehetett véletlen. Mindenesetre, Hunfalvy előbb idézett naplójegyzete alapján ez egyáltalán nem tűnik valószínűtlennek.
A Deák és Kossuth közötti ellentét híre külföldön is elterjedt. Apponyi Rudolf gróf, Ausztria párizsi követe 1849. január 2-án a Jellačić által Párizsba küldött Andrea Torquato Brlić által mondottak alapján arról írt anyjának, hogy Deák ellentétben 196van Kossuthtal, s ez jó előjel, mert Deák nagy népszerűségnek örvend, s általa lehetséges tárgyalni minden párttal, megnyugtatni a kedélyeket, s megszüntetni az egyes nemzetiségek közötti gyűlöletet és bosszúvágyat.522 Az igaz hazafiak, a mérsékeltek képviselőiként emlegette Batthyányt és Deákot Wessenberg volt osztrák miniszterelnök is 1849 januári leveleiben.523
Waldapfel III. 52. p.
Waldapfel III. 69., 86. p.
