Visszatérni vagy távolmaradni?
Visszatérni vagy távolmaradni?
A Debrecenben összeült képviselőházban első ülések után aktuálissá vált valamifajta seregszemle tartása. Annál is inkább, mert január 22-ig összesen 15 lemondási nyilatkozat vagy távolléti engedély kérelem futott be a képviselőházhoz. Madarász József Fejér megyei képviselő, az OHB tagjának, Madarász Lászlónak a testvére, még 1849. január 22-én javasolta, hogy a Ház elnöke írja össze a megjelent képviselőket. A meg nem jelenteket pedig ossza két csoportba. Az elsőbe azok kerüljenek, akik a Háztól kapott engedély vagy a kormány megbízatása következtében vannak távol, a másodikba azok, akik egyikkel sem rendelkeznek. Madarász indítványozta azt is, hogy az engedély nélkül távollévő képviselők 14 napon belül kötelesek megjelenni a képviselőházban. A képviselőház elfogadta a javaslatot, s Palóczy László, a képviselőház korelnöke január 26-án bemutatta a távollévő képviselők névsorát. Madarász József azt javasolta, hogy a február 10-ig meg nem jelenő képviselőket a Ház törölje soraiból, s helyettük újak választására utasítsa a választókerületeket. A Ház elnapolta az indítvány tárgyalását, s felszólította a távollévők közé véletlenül beírt képviselőket, hogy addig jelentkezzenek Palóczynál. A indítványból egyértelművé vált, hogy a radikálisok a névsort a képviselőház purifikációjára akarják felhasználni.
A február 3-án tartott ülésben Palóczy bemutatta a helyesbített névsort. Madarász József február 8-án ismét sürgette indítványának tárgyalását. A Ház ezt ismét elhalasztotta. Szaplonczay József képviselő indítványára, február 27-én tűzte napirendjére a képviselőház az indítványt. Ekkorra a február 10-i határidő már illuzórikussá vált, ezért a képviselőház Irányi Dániel javaslatára úgy döntött, hogy aki február 27-ig nem jelent meg, s távolléte igazolva nincs, aki engedély nélkül távozott, vagy a nyert engedélyen túl maradt, s távollétét nem igazolta, azt ki kell törölni a képviselők névsorából, s a kerületeket új választásra kell utasítani. Madarász József – Irányi javára – visszavonta indítványát. A Ház február 28-án tárgyalta meg az újabb indítványt, s március 1-i határidővel elfogadta azt, azzal, hogy a szükséges névsort a jegyzőknek és a Ház elnökségének kell elkészíteniük, s átadniuk az igazolási választmánynak. A választmány március 23-án terjesztette elő jelentését, s a Ház 24-én és 26-án tárgyalta az egyes képviselők igazolását.
214A 426 képviselőből, a március 1-jei névsor szerint 78 nem jelent meg, s nem igazolta távollétét. A képviselőháztól kapott engedélyben megadott időn túl maradt távol 26 személy; köztük 14 olyan kormánybiztos, akik megbízatása időközben megszűnt. Igazoltnak tekintett a bizottmány 35 személyt. Köztük volt Batthyány Lajos és Deák Ferenc, mint a törvényhozás kiküldöttjei.556 Ez a határozat lehetővé tette, hogy Deák a körülmények változtával visszatérjen a képviselőházba.
Beér – Csizmadia 848., 850. p.
Kossuth ellenzéke, az úgynevezett Békepárt lényegében vezér nélkül volt Debrecenben, s azzal töltötte idejét, hogy kényes közjogi kérdésekre igyekezzen Kossuthtól feleletet nyerni. Természetes lett volna, hogy e képviselők Deákot akarják vezérüknek. Nagy ellenfelük, Madarász László visszaemlékezése szerint Pálffy János, korábban az OHB tagja 1849 márciusában írt is Deáknak Pestre, “hogy kössön békét, Madarásznak nincs pártja”.557 A történettel kapcsolatban legfeljebb az ad némi kételyre okot, hogy Kemény Zsigmond haditörvényszéki védőirata szerint az említett cédulát Pálffy nem Deáknak, hanem Pázmándynak írta, azzal, hogy “Windisch-Grätz herceg most könnyen kibékíthetné az országot, mert a képviselő urak meghőkültek”; ám ezt a cédulát végül mégsem küldte el.558
Madarász László Madarász Józsefnek, Decatur City, 1867. október 20.; Decatur City, 1871. február 11. MOL R 131. Madarász József iratai. 1. cs. 3. tét. d. sz.
Beksics 75-76. p.
Március közepén, a honvédsereg Cibakháza térségében végrehajtott támadási kísérlete idején, Kossuth felszólította a hadsereg mellett tartózkodó Vukovics Sebő teljhatalmú országos biztost, hogy állítson össze egy jegyzéket, “miképp gondolnám a minisztériumot összeszerkeszthetőnek”. Röviddel ezután még egyszer kérte erre Vukovicsot, aki ekkor megkérdezte, “hogy Deák és Pulszky posszibilisek-é”, mire Kossuth nemmel felelt.559
Vukovics 26-27. p. Pulszky 1848 december végén máig tisztázatlan körülmények között hagyta el az országot, s noha utólag azt állította, hogy Kossuthtól kapott diplomáciai megbizatást, erre utaló ténynek nem vagyunk birtokában. Vukovics szerint a közel egy hónap múlva kinevezett minisztérium majdnem úgy alakult, ahogy ő azt magában elmélkedve megalkotni gondolta. – Kossuth kijelentése mindenesetre ellentétben áll azzal, amit Jókai szerint 1849 február 11-én mondott volna: “Ami engemet illet, szólt Kossuth, én borzadok attól a gondolattól, hogy mi lesz velem, ha e nemzet győzni fog? Ez a nép képes lesz lelkesedésből, hálából engemet koronájával megkínálni; mitől Isten őrizze meg az én fejemet. Ön lát szívembe, hogy erre nem vágytam soha. Ha győz e nemzet, én visszavonulok. Akkor szükség lesz egy higgadt államférfira, minő Deák, egy organizáló főre, minő Szemere, egy adminisztráló tehetségre, minő Nyáry; rám, a nép szószólójára többé semmi! Én, hogy népszerűségem útjában ne legyen az újjáalkotásnak; még csak polgára sem maradhatok ennek az országnak, ha fegyvereink győztek”. Jókai Mór forradalom alatt írt művei. Bp., 1875. 82. p., újabb közlése Jókai Mór: Cikkek és beszédek. (1849. február 9 – 1849. július 6). Összeállította és sajtó alá rendezte Szekeres László. III. k. Bp., 1980. 678. Jókai ezt az esetet már 1850-ben is szinte megegyező szavakkal írta le, ld. Jókai Mór: Emléksorok. (In:) Elbeszélések (1850). Sajtó alá rendezte. Győrffy Miklós. 2/B. k. Bp., 1989. 207-208. p. Hasonló szöveget idéz Jókai Mór: Az én életem regénye. Jókai Mór hátrahagyott művei V. Bp., 1912. 36. p.
215Nem tudjuk pontosan, hogy Deák mikor távozott a fővárosból. 1849 február vége után nincs hiteles információnk arról, hogy a fővárosban lett volna, s ottani tartózkodásáról nem szólnak a Buda ostroma alatt keletkezett kormánybiztosi és rendőri jelentések sem. A főváros felszabadítása és az országgyűlés visszaköltöztének elhatározása után természetszerűen vetődött fel az a lehetőség is, hogy Deák visszatér a politikai életbe. Windisch-Grätz leváltása és a cs. kir. csapatok kiűzése lényegében tárgytalanná tette azt a Deáktól követelt ígéretet, hogy rábeszéli a képviselőket a megadásra. Deákot az országgyűlés nem fosztotta meg képviselőségétől, s Deák nem kompromittálta magát a cs. kir. megszállás alatt, mint pld. Pázmándy vagy Ghyczy. Somogyi Antal, a Radical Párt tagja június 2-án már arról beszélt Hunfalvynak, hogy a párt elnökévé Deákot akarják választani.560 Ugyanakkor Kossuth március közepi megjegyzése arra mutat, hogy ő maga nem tartotta kívánatosnak Deák visszatérését a politikai életbe.
Hunfalvy 287. p.
Június elején Deák megjelent Pesten.561 Sinkay János képviselő visszaemlékezése szerint június 4-kén, Kossuth ünnepélyes bevonulásának napján találkozott vele az Úri utcában. “Tehát megérkeztetek Debrecenből? – kérdezte Deák – én is elmentem volna oda veletek, ha akkor itthon (ti. nem a békeküldöttséggel) lettem volna”. Sinkay megkérdezte Deáktól, látta-e Kossuth bevonulását, amely őt Cola di Rienzi vagy Jan van Leyden pünkösdi királyságára emlékezteti. Deák nemmel válaszolt. Sinkay ezután elmondta neki a debreceni eseményeket, a békepárt kísérleteit, a függetlenség a trónfosztás szabálytalan körülményeit. Deák erre a következőket mondta volna: “Ez túlbecsülése jogainknak és erőnknek; az itteni némely körökben tudni akarják, hogy Kossuthot erre, csakhogy az orosz intervenció indokolható legyen, bécsi emisszáriusok beszélték rá, ami persze aligha úgy van; a békepártnak a bicskei 'non possumus' és a debreceni függetlenségi nyilatkozat után nincs értelme; de jövén az oroszok, ne is legyen”. Sinkay erre rezignáltan megjegyezte: “Tehát jönnek az oroszok, s velük Jeruzsálem pusztulása”. “Igenis, Jeruzsálem pusztulása; csakhogy azért mi nem költözünk szerteszét a világba, mint a zsidók, hanem itthon maradunk és helyt állunk; aztán kommt Zeit, kommt Rath” – válaszolta Deák, s ezzel kezet adott, és elbúcsúzott.562
Laveleye 35. p. szerint “Mikor a magyarok a hadiszerencse fordultával, visszafoglalták Pestet és Budát, ő akkor sem lépett ki elvonultságából. Forradalomban sem jellemével, sem eszméivel nem használhatott hazájának; job szeretett homályban maradni”. Törzs Kálmán: Deák 89. p. szerint Deák “1849 tavaszán visszatért Zalába, s a szomorú éveket egész 1854-ig Kehidán töltötte”.
Ferenczi II. 219-220. p., Ferenczi alapján Király Béla 129. p.
216Vachott Sándorné szerint a Kossuthnál megjelenő “első tisztelgők egyike” Deák volt. Vachott Sándor, Kossuth titkára azonnal be akarta vezetni a kormányzóhoz, de Deák szabadkozott: “Nem, nem, jelentés nélkül a kormányzót nem lephetem meg”. Vachott ezt az udvariasságot túlzottnak találta, de Deák megmaradt határozata mellett. Vachott tehát bejelentette őt Kossuthnak. Vachottné emlékirata szerint “Kossuth azonnal személyesen s a legmegelőzőbb barátsággal sietett Deák Ferenc elé, s oly melegen ölelte meg őt, mintha legkedvesebb testvérét fogadta s üdvözölte volna”. Több, mint egy óráig beszélgettek, “s megválásuk éppen oly szívélyes volt, mint találkozásuk”.563
Vachott Sándorné: Rajzok a múltból. Emlékiratok. Bp., 1889. II. k. 121. p.
Deák megérkeztéről az Opposition június 14-én számolt be.564 Ezt követte június 19-én a Respublica, Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter lapja. Az aláíratlan cikk szerint “mindenki örül, látván őt öt hónapi elszakadás után ismét”, s szállásán, a Vadászkürt vendéglőben “sűrűk a jóknak látogatásai”. Deák személyében egy egész időszak jelenik meg, “melyet a békekövetséggel zárt be”. Deáknak, mint az alkotmányos monarchia emberének funkciója abban a pillanatban végződött, amikor az ellenség elutasította a békeajánlatot. “Az a pozíció már el van szigetelve, hullámzó tenger által, melyre a halálig sértett nemzet bocsátkozott vívni, vésszel és zajjal új, boldogabb partokért”. A cikk ezután – sokak találgatására hivatkozva – felteszi a kérdést: “Valjon az idők ezen ciklusában Deák mit teend?”; s nyomban meg is adja a választ: “Elfoglalja kétségtelenül a helyet, mely a parlamentben az övé. Lehetetlen el nem foglalnia”. A cikkíró azonban ezután ismét leszögezi: a nép és az uralkodás [sic!] között sokkal makacsabb a harc annál, hogysem az alkotmányos királyságról, “e tranzakcióról az uralkodás és demokrácia között még szó lehetne”. Amelyik fél győz, az teljessé teszi győzelmét; ám az előjelek a magyaroknak kedveznek. “Ily időben Deák sem hiányozhatik a szenátusban”. Az ország még alig élt parlamenti életet, “s máris nem egy nehéz részletnél néztünk a székre, melyet Deák elfoglalt”. A kodifi-kációk még csak ezután következnek, “és ennek folyamában Deák erejére szükségünk van. Új földet és új eget kell teremteni, rombolóbul építővé válni: és Dák az épület utolsó zárkövéig nem hiányozhatik. Mi igénybe vesszük erejét a nemzet színe előtt” – zárul a cikk.565
Die Opposition, 1849. jún. 14. No. 263. “Deák ist hier angekommen. – Lonovics und Majláth sind noch bei den Österreichern gefangen (?) Maneant in aeternitate”.
Respublica, 1849. jún. 19. No. 2. 6. p.
A Respublica Szemere hivatalos lapja volt, s az aláíratlan cikk, amelynek szerzője akár Csengery Antal vagy Kemény Zsigmond is lehetett, bizonyára nem állt távol Szemere véleményétől. A cikk egyértelmű felhívás volt arra, hogy Deák térjen vissza a politikai életbe, ugyanakkor azonnal feltételt is szabott e visszatéréshez: a lemondást az alkotmányos monarchia elvéről.
217Nem tudjuk, hogy Szemere és Deák találkoztak-e; az iratokban ennek nincs nyoma, ahogy annak sem, hogy más politikusok megkeresték volna őt. Sajnos, azt sem tudjuk, hogy Kossuthtal miről beszéltek 1849 júniusában. Sinkay visszaemlékezése alapján feltételezhető, hogy Deák a készülő orosz intervencióról szóló hírek miatt nem is akart visszatérni a politikai életbe. Nem tudni, hogy olvasta-e a Respublica cikkét; ha igen, ebből nyilvánvalóvá válhatott számára, hogy csak képviselőként számítanak reá; ahogy azt is érzékelhette, hogy sokan a Kossuthtal szembeni párt vezérletét szánják neki. Bizonyára érzékelte a Kossuth és Szemere közötti nézetkülönbséget is. Ezek a tényezők mind arra sarkallhatták, hogy ne akarjon részt venni a július elején összeülő parlament munkájában, hanem inkább térjen vissza Kehidára.
Nem tudjuk, hogy pontosan mikor távozott (a Respublica cikke szerint június 18-án még a fővárosban kellett lennie), de tény, hogy Deákot nem hívták meg arra a konferenciára, amelyet az úrbéres maradványok eltörléséről szóló törvényjavaslat kapcsán, Szemere elnökletével 1849 június második felében Pesten tartottak. A meghívottak listáját Vukovics Sebő igazságügyminiszter Szemerével egyeztette, de Deák neve egyiküknek sem jutott eszébe. (Igaz, a korábban ez ügyben törvényjavaslatot benyújtó Madarász László, Omaszta Zsigmond és Nyáry Pál meghívására sem került sor).566
Vukovics 122-125. p.
A Deák esetleges visszatérésére vonatkozó utolsó hír 1849. július 26-áról származik, amikor Stuller Ferenc, Kossuth egyik titkára arról értesítette a kormányzót, hogy “Zala vármegyének egész tisztviselősége jő Szeged felé, Deák is itt lesz ma vagy holnap”.567 Szeged felé azonban nem Zala megye egész tisztviselősége és Deák közeledett. Valaki más. Haynau.
Közli Kossuth Lajos összes munkái. XV. k. Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. S. a. r. Barta István. Bp., 1955. 783. p. A hírből annyi volt igaz, hogy Csertán Sándor zalai kormánybiztos és jónéhány zalai tisztviselő valóban Szegedre ment.
