1839.
471839.
Az ember mindenkor ember marad, s valóban polgári erény kell aljhoz, hogy az ember minden társas kapcsolatit föláldozza a hazaszeretetnek. Ha valakinek, talán a szólónak volna legtöbb joga könyeket törülni, mert kedves lánczokkal le van kötve azokhoz, kiket a szerencsétlenség (Wesselényi, Balog) ért. Ő azonban a haza, javát semmi más tekinteteknek sem áldozza fel: ezt parancsolja meggyőződése, s ezt küldői utasítása is: azért ő mindenekelőtt panaszos szavát emeli jó fejedelméhez. Nem is lehet mondani, hogy a panasz szava bizalmatlanságnak szava: mert mi mutat nagyobb bizodalmat, az-e, ha ő felségének nyilván kimondjuk: felséges urunk ez nekünk, hív magyarjaidnak 48fáj, fáj pedig annyira, hogy képteleneknek érezzük magunkat parancsolatidnak teljesítésére mindaddig, míg sebünket nem orvoslod; vagy pedig az mutat-e nagyobb bizodalmat, ha mi megvalljuk ugyan, hogy: fáj valamink, de mivel te urunk kivánod, mi betegen is, de mégis teljesítjük kivánságodat?
A szerfölötti féltékenység a szerfölötti szeretetből ered, már pedig a haza iránti szerfölötti szeretetet véteknek tulajdonítani soha senki sem fogja. A ki felülről igazságot kiván, annak alá felé is igazságot kell szolgáltatni. Az illuzióknál kellemetlenebb nem lehet, kivált a mostani században, melyben minden a materiálizmus rámájára vonatik.
A megsértett, törvényeknek helyreállítása kegyelemtől nem függhet, mert különben nem élnénk alkotmányos országban. Mikor sérelmeinket kivánjuk orvosolni, akkor törvényeinknek igazságát és nem kegyelmet követelünk.
Azt hallottam, hogy a bíró független, szent és sérthetetlen. Ez igaz, de ezen állításnak polgári társaságban 49nem lehet más értelme, mint hogy a bíró senki mástól, hanem csupán a törvénytől függjön, különben, hogy még ettől is független legyen, ez képtelenség. Azt állítani tehát, hogy a bíróság csak lelkiismeretének és istenének tartozik felelettel, annyit tesz, mint a polgári állás biztosságát a bíróság lelkiismeretére bízni. Vajjon, midőn egy alkotmányos országban maga a fejedelem személyessége mellett még más garancziákról is gondoskodik a nemzet, csak a bíróság lehet-e mindentől független? A törvénykezési rendszer egyenesen a polgárok biztosításául találtatott fel, s ezt szorosan meg kell tartani.
Azt mondják sokan, hogy a törvények homályosak. De még ha így volna is, általános elv az, hogy senkit oly törvény mellett, mely valamit világos véteknek nem mond, büntetésben marasztalni nem lehet. Azt mondják, hogy szükség lészen törvényeinket a század szellemében javítani. Erről azonban majd annak idejében lehet szólani. De addig, míg a mostani törvények változtatva nincsenek, azokat meg kell tartani; különben a bíró a törvényhozó testen fölül állana, holott a törvényt, midőn nem felel meg a várakozásnak, csak az ország rendei a fejedelemmel együtt változtathatják meg. Azt is mondják, hogy törvényeinkben sok hiány van. De ezért azokat sérteni, vagy azoktól elállani nem szabad.
50Hallottam, hogy nincsenek most oly idők Európában, hogy alkotmányok megszűntetésétől kellene tartani; hallottam, hogy az alatt, míg nyolcz alkotmány született, csak egy veszett el. Épen ez az, mi engem szomorít. Én magamat Európának ezen állásával vigasztalni nem akarom. Igaz ugyan, hogy Európára nézve ezen számítással a purum lucrum hét, s a damnum csak egy. De vajjon ezen állással mit nyert a mi hazánk? Meglehet, hogy ha ismét nyolcz új alkotmány támad; ismét elveszhet egy, s nem lesz-e ez a mienk? Mily vigasztalás lesz akkor reánk nézve az, hogy Európa nyolcz új alkotmányt nyert?
Törvényeket sérteni senkinek sincs joga, annál kevésbbé a bíráknak, kik őrjei a törvényeknek.
A bizodalom az emberi kebelnek legszebb, leggyengédebb virága; igazság és nyiltszívűség hozzák azt létre, szeretet és türelem táplálják; de csak az idő fejtheti ki fakadó bimbóját, s a ki annak kifejlődését hatalmas kézzel erőltetni akarja, földulja a fakadó virágot; a gyönge plánta kemény illetést nem tűrhet és hervadni fog: pedig ha egyszer elhervadt, nincs emberi hatalom, mely ismét feléleszsze.
51Minden jó ember elvesztette mindenét akkor, midőn hazájának szabadságát, nemzetének jogait elvesztette.
A magyarnak honszeretetét sem a múltaknak lelkesítő emlékezete, sem a hiúság, sem az önzés nem támogatják annyira, mint más nemzetekét. A hatalmas Rómának, s a szabad Görögországnak szabad polgárai lelkesedést meríthettek hazájuknak történeteiből; büszkék valának nemzetök nagyságában és dicsőségében, s érezték, hogy az ő hazájuk a legjobb, a legboldogítóbb. A franczia, az angol szintén lelkesedve tekintenek vissza történeteikre, s szintén érzik, hogy Európában nincs haza, mely nekik annyi kényelmet, annyi szabadságot, annyi biztosságot nyújtana, mint a maguké. A lángkeblű olaszt földúlt szabadsága romjai közt a klasszikai hajdankor tüze lelkesíti; az oroszt legalább hazájának óriási nagysága emeli. De a magyarnak mindezekből igen kevés jutott; történeteink csak átok szülte viszálykodásokra, csak életért és megmaradásért vívott véres harczokra mutatnak; kevés azokban a polgári erényeknek tiszta példája, kevés a fénypont, mely forró önérzettel keblünket emelje. Hiúság nem kecsegtethet bennünket, mert hisz Európa csak alig tudja létezésünket, s Afrikának számos koloniái tán ismeretesebbek más nemzeteknél, mint honunk, melyet Ausztria termékeny, de míveletlen koloniájának tekint a külföld. Jelenünk nem 52fényes, s nem annyira boldogító, hogy e részben más nemzetekkel vetélkedhetnénk. Jövendőnk Isten kezében van, de hogy igen fényes kilátásokat igérne, azt elhinni csakugyan optimizmus kell, ámbár a jelennél jobbat nem remélnünk lehetetlen. S mégis van az embernek keblében egy tiszta forró érzés, mely mindezen segítségek nélkül buzgón ragaszkodik a hazához, s nem tartom jó embernek, nem tartom magyarnak, ki e szegény, ki e nyomorúlt szegény szenvedő hazát jobban ne szeretné, mint akármely fényes országát Európának.
A státusnak egyik legnagyobb hibája az, midőn a vallás dolgába avatkozik; elég neki arra ügyelni, hogy a státus czéljával ellenkező vallások ne legyenek; azonban e hibát Európának minden státusai elkövették; ezek már megtörténtek, s most már azoknak kevesítésén kell igyekeznünk.
A szólás szabadságán ejtett sérelmek olyak, melyek minden embert, ki a köztanácskozásokban részt vesz, kisebb-nagyobb mértékben veszélylyel fenyegetik, vajjon az ily körülmények nem ártanak-e a tanácskozások tisztaságának? vajjon ki nem érezte azon nyomasztó, kényszerített állapotot, mely ezen sérelmek keletkezte után minden tanácskozó 53testületet elfoglalt? vajjon nem visszás dolog-e a tanácskozásra nézve, midőn a szabad szóláshoz elszánás kell? Elszánás csak veszedelemben kell; itt szükséges az enthuziazmus; ellenben a tanácskozások tisztaságához nem enthuziazmus, nem elszánás, hanem hidegvérűség és megfontolás kivántatik.
A kormány részéről mindenkor emlegettetik a bizodalom, azonban senki sem beszél többet az egészségről, mint a beteg; ki-ki legtöbbet emlegeti, a minek leginkább híjával van. Csudálkozni lehet valóban, hogy valaki még csodálja, hogy a magyarnak – kinek panasza, hogy százados sérelmei nem orvosoltatnak – a kormányban bizodalma nincsen. Ezen eset nem akarva is azon palócz asszony panaszát juttatja eszébe, ki panaszkodott a fölött, hogy fia nem szereti, holott ő eleget veri.
Én kezemmel soha zsebem körül nem forgolódtam, midőn a haza érdeke forgott kérdésben; tiszta keblemben tartottam mindig kezemet, s nyugodt lelkiismerettel húztam ki azt onnan. Adja Isten, hogy a kik e helyen mint a nemzet képviselői időnkint megjelennek, ezt szintén ily tiszta érzéssel mondhassák.
