1840.
541840.
MINDEN politikai súlyosabb hiba századokon keresztül s gyakran századok múlva boszulja meg magát iszonyú következéseiben. Ilyen politikai hibának tartom én azt, hogy a polgári törvényhozások legnagyobb része a vallások között polgári különböztetéseket is állított fel, s egyiknek a másik fölött kedvezve, gyakran egyiket a másikért üldözve, s hol tiltva, hol parancsolva, sokkal mélyebben avatkoztak a vallások fölötti rendelkezésbe, mint ezt a polgári társaság közérdeke megkivánta. Alig van nemzet a világon, mely ezen hibának súlyos és többnyire véres következéseit sok viszontagságok hosszú során keresztül ne érezte volna. Mindezek hihetőleg onnan eredtek, hogy a legtöbb polgári 55társaságoknál többet-kevesebbet theokraczia volt első kezdetben az uralkodás formája. De már a hiba megtörtént, s nincs egyéb hátra, mint annak fájdalmas következéseit enyhíteni, s a rosszat, károsat javítani. Nem a vallást kell a státusnak védelmezni. Az isteni vallás emberi védelemre nem szorúlt. Hanem a tiszta vallásosságot kell emelni és terjeszteni, mert ez a nép erkölcsiségének, s ez által a nemzet boldogságának legerősebb támasza. A vallást tekintve, két súlyos csapás sújthatja a polgári társaságot: egyik a fanatizmus, a másik a vallástalanság. A fanatizmus borzasztóan hibás felfogása a vallás szelíd lelkének és tiszta tanításának, mert hogy a hitet terjeszsze, a szeretetet gyilkolja meg. Jaj azon nemzetnek, melynél a nép tömegét, vagy a hatalmasok kebelét fanatizmus foglalta el; dúlva van ott a nemzet boldogsága, gyűlölség a jelszó, s az üldözőknek léptein vérnyomok támadnak. A népnek vallástalansága pedig lassan, de halálosan maró féreg, mely a polgári társaság erkölcsi életének gyökerén rágódik, földúlja mindazon erős, de szelíd kötelékeket, melyekkel a vallás az erkölcsiséghez kapcsolja a népet: megfosztja a polgári társaságot a törvények szentségének titkos, de legbiztosabb őrétől: a tiszta és nem egyedül formákban mutatkozó, hanem a szívben gyökerezett vallásnak és lelkiismeretnek intő szavától. De szívünkbe öntötte a mindenható legszebb áldását, a szelíd szeretetnek meleg érzését, s ez azon vezércsillag, mely a két örvény között biztosan vezeti a jó embert. A ki az emberek kebelében a szelíd szeretetnek szent érzését elnyomni vagy 56gyengíteni akarja, átkot szór az emberiségre, s átok kíséri emlékezetét. Krisztus isteni vallásának legszebb alapja a szeretet, s a kinek kebelében Isten és emberek iránt lángoló forró szeretet nem lakik, az Krisztusnak isteni vallását csak külső formákban gyakorolja, de szíve vallást nem ismer. A vallás tiszteletet parancsol a polgári törvények iránt, s a ki ezen tiszteletet példájával és oktatásával sérti vagy gyöngíti, az nem az isteni vallás szelíd értelmében cselekszik.
A róm. kath. vallásnak új dogmái nem támadhatnak, mert fő elve: dogmáinak változhatatlansága, s a mi azelőtt dogma nem volt, az dogma most sem lehet. Ha tehát dogma volna az, mit a két főpásztor (a nagyváradi és rozsnyói püspökök) a vegyes házasságokról tanít, akkor borzasztó vétek volt a magyar egyházi rendtől, arról fél századig hallgatni, s hallgatása, sőt hozzájárulása által eszközölni azt, a mit már most bűn gyanánt kárhoztat. Ha pedig ez nem dogma, hanem kétség és vitatás alatt levő theologiai kérdés, akkor iszonyú volt vitatási buzgóságból annyi szeretetet, annyi nyugalmat és boldogságot földúlni. Minő lelki állapotba helyezték ezen főpásztorok körleveleik által vegyes házasságban élő híveiket? Azok, kik vallásos buzgósággal hiszik a főpásztor szavát, elborzadnak attól hogy éltöknek azon szakaszát, melyet boldognak és ártatlannak véltek, bűnben töltötték el; iszonyodva tekintenek házastársukra, kivel eddig az élet 57gondjait és örömeit híven osztva nyugalomban, szeretetben éltek, s ártatlan, gyermekeiket bűn magzatinak, bűn tanúinak fogják nézni; keserű átkokat fognak szórni a törvényre, mely a bűnt pártolta, s átkozni fogják azon egyházat, mely őket a vallás ágazataira oly rosszút tanította, s azon egyházi férfiat, ki házasságukat megáldotta. S midőn a természet legszentebb kötelékei széttépetnek, miután a szeretet és a törvények iránti tisztelet keblükben így meggyilkoltatott, a vélt bűntől még visszalépniök, házastársukat elhagyniok, s a házassági összeköttetést fölbontaniok sem lehet, s a bűnnek nyomasztó érzetével lesznek kénytelenek a bűnt folytatni: mert hogy azt akarják, azt merjék ezen főpásztorok tanácsolni, hogy minden vegyes házasság most azonnal fölbomoljék, azt szívökről, szelíd érzéseikről hinni nem fogom. Azon hívek ellenben, kik a főpásztorok ezen tanításán kételkednek, vagy azt épen nem hiszik, idegenkedni fognak azon egyháztól, mely ma már bűn gyanánt kárhoztatja, a mit ez előtt fél századon keresztűl megengedett, sőt hozzájárulásával előmozdított; idegenkedni fognak azon főpaptól, ki polgári törvényeink szentségét a vallás nevében lealacsonyítja; ki mindazon polgárok fölött, kik vegyes házasságban élnek, s kik között számos nagy tekintetű, jeles és erkölcsös férfiak vannak, mindazon egyháziak fölött, kik eddig a vegyes házasságokat megáldották, tantársai fölött, kik vele még eddig egy értelemben nem voltak, egy szóval az egész magyar anyaszentegyház fölött, melyet visszaéléssel vádol, szeretet és kimélés nélkül töri el a 58kárhoztatás pálczáját. Ezen idegenkedés meghűti a vallásos érzelmeket, s így az említett körlevelek szeretet és kimélés nélkül kárhoztatva, törvényt és törvények iránti tiszteletet megrontva, sok polgárnak lelki nyugalmát fölzavarva, sok háznépnél a szeretet szelíd kötelékeit eltépve: áldás helyett átkot hoznak a hívekre, mert egy részről a fanatizmusnak őrjöngő vad lelkét költik föl, más részről a vallástalanság magvait szórják el. Meg vagyok én győződve, hogy az említett főpásztorok a vallásos buzgóságnak helytelen hevében felejték minden odalról megfontolni rendeleteiknek és tanításaiknak erkölcsi következéseit, mert ha ezt tették volna, ugyanazon vallás, mely, úgy hiszem, szívükben él, isteni alapítójának szelíd példájával több szeretetre, több kimélő tartózkodásra intette volna őket.
Hazánkban a fejedelemnek úgy is mint apostoli királynak placetumi joga van, s az ő királyi engedelme nélkül a római szentszéknek rendeleteit sem szabad az országban kihirdetni, s ime most mégis két főpásztor a törvény ellen, a törvény értelmében eddig követett gyakorlat ellen, önhatalmával hirdet és rendelkezik a vegyes házasságokról. A polgári törvényeket tiszteletben tartani, s azoknak engedelmeskedni az egyházi rend is köteles, s annak sincsen hatalmában a törvény értelmét önkényesen magyarázgatni. A ki hivatalának törvényszabta kötelességeit ön lelki meggyőződésével 59megegyeztetni nem tudja, mondjon le inkább arról; de hivatalának hatalmát a törvény sérelmére, s a törvények iránti tisztelet csorbítására használnia nem szabad, s ha ezt cselekedné, az államnak szoros kötelessége a félrelépőt a törvény korlátai közé utasítani.
Ha az apa elöregedett és elgyengült és a gyermekei tudják, hogy az apa halála után az örökségben kapott vagyon mindnyájok között egyformán fog felosztatni, elöregedett apját segíteni egyiknek sem lészen ösztöne, s ez által a telek elpusztúl s az erkölcstelenség előmozdittatik; holott ha az apa az örökségben kapott vagyonnak is egy részében szabadon rendelkezhetnék, s gyermekeinek körülötte tett fáradságát megjutalmazhatná, gyermekeinek valamelyike megmaradván atyjánál, őt öreg napjaira ápolgatná, a telket pedig az elpusztulástól megmentené. Igaz, hogy erre az az ellenvetés, hogy ez nem tisztán fiúi szeretet, hanem önérdek keresése; azonban moralizáljunk bármennyire, az ember csak ember marad s érdekek vezérlik őt, és ha a fiú önérdekéből is fogja az apját ápolgatni, az nékie még is jól fog esni. A másik ok, a mely ezt javasolja, a nemzeti gazdálkodás, mert ha az apa tudja azt, hogy holta után telkiben a fia marad, sokkal más javításokat tesz akkoron, mint midőn több gyermekei lévén, előre látja, hogy iparkodása és szorgalma gyümölcsét más 60éldelendi. Erre ugyan az vettetik ellen, hogy az eladás esetében a vevő a javításokat megfizetendi. Ez igaz. Vannak azonban oly javítások, melyek csak idővel gyümölcsöznek ilyenek például a gyümölcsösök, melyek ha fiatal korukban becsültetnek, csak igen csekélyben számíttatnak. Már ha az apa tudja; hogy holta után telke el fog adódni, az ily javítások nemére nem igen nagy ösztöne lészen, mert nem vigasztalhatja magát azzal, hogy holta után iparkodásának gyümölcsét fia éldelheti.
Én a státust sok katonával terhelni nem is tartom jó politikának, és azt hiszem, hogy Európa felvilágosodottságához csapásúl kötötte azt a sors, hogy a státusok naponkint neveljék állandó katonaságuk számát: csak úgy ne járjanak utoljára, mint az a gyáva lovag, ki önvédelmére annyi fegyvert szedett fel magához, hogy végre a nagy teher alatt lova összeroskadt. Európában alig van státus, mely ne nyögne a roppant adósság terhe alatt, és mégis szaporítani törekszik azon emberek számát, kiket alig győz tartani, holott csak egy közönséges gazda is számot vet magával, hogy hány embert tarthat ki gazdaságából. Számtalan munkás kéz elvonatik ez által a státustól. El merem mondani, hogy sok országot boldogabbá tett volna egy-két háború, mint az állandó katonaság tartása. Midőn a kormányok fegyveres erővel övedzik körül magukat; elfelejtik, hogy a 61státus ereje nem egyedül a fegyverek számában áll. Róma nem a praetoriánusok idejében volt a leghatalmasabb. Ha a kormányok magokat erősekké akarják tenni, kössék össze önérdekeiket a nemzetével, igyekezzenek oda vinni a nemzeteket, hogy ne örömest cseréljenek sorsot; mert urat cserélni a nemzetek készek, de jó sorsot senki örömest fel nem cserél.
Csak ott erős a haza és biztos minden megtámadástól, hol minden osztály szívesen teljesíti polgári kötelességét; a mely nemzet csak urat cserél és sorsát nem javíthatja, az soha boldog nem lehet. Arra kellene a kormánynak törekedni, hogy minél többek érdekévé tegye a haza közjavának előmozdítását. Ragadja meg maga a kormány a haladás zászlóját és vigye azt előttünk; menjen előre a népek boldogításában, és mi követni fogjuk; örömest tesz ki-ki mindent, örömest teszek én is, a mi csekély erőmtől kitelhetik; de ne éljen vissza hatalmával, mert így bizodalomra nem tarthat számot. Minden bajaink közt tehát első: megszerezni az elvesztett belső bátorságot, mely veszedelemben forog, sőt egészen fel van dúlva. És én kijelentem, hogy midőn polgártársaink ártatlanúl a börtön falai közt szenvednek; a sérelmek iszonyú tömege csak mintegy nevetség tárgyául vétetik; a státus belső élete ily állapotban sínlik, s mégis a kormány ezeken segíteni elmellőzé: 62megérdemli, hogy elmondják róla, hogy nem tudta felfogni magas rendeltetését. Mindaddig tehát, míg a belső bátorság helyre nem állíttatik, míg a törvények szentségét a kormány vissza nem állítja, míg maga példát nem mutat reá, hogy a törvényeket ő is tudja tisztelni, s azokat teljesedésbe hozni, mindaddig károsnak és időelőttinek tartom más tárgyakról tanácskozni, és addig ugyan egy újonczot sem adok, ajánlást nem teszek. És ha a többség elütne ettől, hódolni fogok ugyan annak, hanem azt mondom: a mely nemzet elhagyta magamagát, sorsát megérdemlette.
Tudunk több kommissziókat a csalárd tisztviselők ellen, melyek ha végre befejeztettek is, és az egész világnak tudtára kisültek a szörnyű visszaélések, mégis soha eredményre nem vezettek. Nem akarok példákat felhozni e tárgyban; a t. RR. előtt tudva lesznek azok. Ezeket kellene a kormánynak büntetni; de mindenütt csak azt látjuk, hogy a politikai vélemények harczát egész tűzzel viszi, a hibás tisztviselőt pedig, ha egyébiránt politikai véleményében hozzá szít, nem bántja, mert attól fél, hogy majd az oppoziczió pártjára hajlik. És én e hibából az oppozicziót sem veszem ki, mert megtörténik itt is, hogy sokszor csak azért nem merik bántani az ily hibás, de nagy hatású tisztviselőt, mert félnek, hogy majd ez, majd amaz politikai tárgyat nem vihetnék ki a gyűlésen. Míg a dolgok így mennek, míg 63a kormány a politikai véleményeket veszi a büntetés zsinórmértékeűl, s a kihágásokat a szerint bünteti vagy nézi el, a mint valaki az oppoziczió, vagy a kormány színületét viseli, addig hiába pártoljuk mi a kormányt a törvények végrehajtásában, mert ő nem azon igyekszik, hogy a hozott törvényt végrehajthassa; hanem azon, hogy miképen altassa el a politikai véleményeket, és miképen alkottathasson magának kedvező törvényeket.
Vannak oly fényes theoriák, melyeket vitatni igen szépen lehet, ha azoknak következményeiről az ember megfelejtkezik.
Engem gyermekkoromban arra tanítottak, hogy nincs hatalom, mely a kath. anyaszentegyházat megdöntse. Én azt tartom, hogy csak akkor lehet annak tisztaságát és örök fennmaradását nem félteni, ha alapja mindenkor szeretet és igazság leend.
Nincs egy státusban. is veszedelmesebb, mint mikor azt kell megbizonyítani, hogy az ember jó, mert minden 64emberről ezt fel kell tenni, és a státus kötelessége bebizonyítani, hogy valaki rossz és azt meg kell büntetni.
A státusnak érdekében van, hogy a katonaság ne legyen olyan elkülönözött testület, mely egészen el legyen válva a haza többi polgáritól; továbbá a státusnak érdekében van, hogy a katonai ismeretekben mennél többek legyenek jártasak, mert a veszedelem idejében annál többet állíthat ki a haza védelmére.
Midőn ajánlást teszünk a haza védelmére, azon kell lennünk, hogy ez a teher a lehetőségig igazságos arányban osztassék fel, már pedig minél rövidebb a szolgálat ideje, a teher aránya annál igazságosabb, mert annál többekre kerül a szolgálat.
Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
65A fennálló törvényeken ejtett sérelmet egyedül új törvények alkotásával orvosolni soha nem lehet. Törvény szab korlátot a hatalomnak, s önkény ellen a törvény erejében keresnek oltalmat a hon polgárai. De magát a törvényt, s annak oltalmazó erejét önkény ellen csak a nemzet morális ereje biztosíthatja, s a mely nemzet morális erő hiányában nem képes törvényeinek szentségét tiszteletben tartani, s azoknak tiszteletet szerezni, annak független önállása csak a véletlen esetek játéka lesz, s azt újabb és ismét újabb törvények sem mentik meg a végsülyedéstől. Ha föl nem szólal a nemzet, midőn törvényei sértetnek, hanem sérelmét elhallgatva, minden sértett törvény helyett újakat alkot, önmaga csökkenti törvényeinek tekintetét, mert hallgatása annyi, mintha helybenhagyná a történteket, vagy azokat a törvények kétes értelmével mentegetné. Ha föl nem szólal a nemzet, midőn a hatalom túllépett a törvények határin, ki fogja figyelmeztetni a kormányt elkövetett hibájára? s mi fogja reábírni, hogy a törvények ösvényére ismét visszatérjen? Sértett törvények mellett komoly méltósággal felszólalni több tiszteletet mutat a fejedelem iránt is, mint a gyáva hallgatás; mert amaz férfias bizodalom, ez pedig félénk kétkedés a fejedelem igazságában, s azon nemzet, mely törvényeinek, polgári jussainak sérelmét gyáván hallgatva tűri el, gyáván hagyná el fejedelmét is a veszélynek óráiban. Gyáva népnek fejedelmek ne örüljenek, mert félelem és bizodalom, hűség és gyávaság nemzeteknél együtt soha nem léteznek.
66A mit hatalom ront meg, az ismét feléledhet, de a mit a nemzet könnyelműsége önkényt oda vet, vagy gyávasága elhanyagol, azt visszaszerezni ritkán lehet.
A nemzet bizodalma a fejedelemnek s kormánynak legbiztosabb támasza, s hol az egyszer elenyészett, azt sem visszahozni, sem pótolni többé nem lehet.
Ha ezen országgyűlés meggyőzte a kormányt arról, hogy hazánkban a veszélyes ingerűltséget nem azok terjesztik, kik a józan haladásnak békés ösvényén törvényeink számos hiányait pótolni, s az előítéletek zsibbasztó lánczait lerázva, a szunnyadó nemzeti erőt munkásságra ébreszteni, kifejlődésre vezetni törekednek, hanem azok, kik a törvényszerű haladásnak természetes mozgását is közalkotmányt veszélyeztető mozgalmaknak nézve, hatalommal s a hatalomnak törvény elleni rémületes eszközeivel is kivánnák gátolni a nemzet kifejlődését; ha meggyőződött a kormány, hogy hazánkban sem lehet már az igazságos közvélemény hatalmas szavát elfojtani, vagy elmellőzni; ha más részről megtanulta a nemzet, hogy azon polgári jussok legbiztosabbak, melyek nemcsak a törvény tábláira vannak holt betűkkel írva, hanem minden polgárnak kebelében kiolthatatlanúl 67élnek; ha megtanulta, hogy morális erő a nemzetek legnagyobb kincse, s a nemzetnek csak azon felszólalása hatalmas, melyet csüggedni nem tudó morális erő támogat, ingadozó változékony vélemények ellenben pusztán és nyom nélkül enyésznek el: ha kormány és nemzet meggyőződtek arról, hogy erejöket a törvénynek s igazságnak ösvényén egyesítve szebb jövendőt deríthetnek honunk egére, de azon ösvényt elhagyva, kétes küzdésben egymást emészti fel a két erő s könnyen veszélybe döntheti a hazát és fejedelmet; ha kormány és nemzet megtanulták ezeket: akkor a nyereség nagy, mert jövendőnk biztosítva van.
Szomorú dolog, valóban, hogy midőn a nemzeteknek egymást pusztító véres harczai megszűntek, egy újabb csapás dulja fel azon reményeket, miket a drága véren vásárlott békesség igérni látszott, s ez a csapás Európának azon veszélyteljes védelmi rendszere, mely minden nemzetet kényszerít békesség idejében is roppant seregeket tartani, sőt azokat gyakran nevelni. A nemzeti gazdaságnak egyik legfőbb kincse a munka, pedig mennyi erő, mennyi munkás kéz vonatik el ezen védelmi rendszer által a nemzet köziparkodásától? és még azon felül mennyi a költség, melyet a megkevesedett munkás erőnek kell előteremteni a katonaságnak tartására! Minden nemzet érzi ezen tehernek iszonyú súlyát, minden hatalom nyögve 68viseli ezen kénytelenség jármát, és még sem menekednek tőle, pedig csak komolyan; határozottan s egyetértve akarnák, könnyű volna megszűntetni azt, mire csak önmagok kényszerítik egymást. És ha ezen rendszer még sokáig fenmarad, a védelemnek eszközei alatt roskadnak le a népek, mint azon gyáva harczos, kit nehéz pánczéljának súlya nyomott agyon. Magyarországnak rendszere csupán védelmező, s Magyarország képviselőinek illett e kérelmet intézni azon fejedelemhez, ki az áldott békét fentartani, s édes gyümölcseit népének biztosítani bizonyosan óhajtja.
A hatalmas Rómának erős harczosai Róma dicsőségét és nagyságát nem csak a véres harczok mezején tudták terjeszteni, hanem a békének nyugalmai között is munkás kezekkel raktak hazájuknak hasznos épületeket. Harczaiknak vérnyomai már elenyésztek, a hatalom, melyet fegyvereik diadalma vívott ki, a sorsnak viszontagságain megtörött, de a békének ezen műveit, mint a római nagyságnak tartósabb és dicsőbb emlékeit, bámulja a világ. Miért ne követné korunk is a hajdannak szép és hasznos példáját? Hiszen ez által legalább némileg enyhítve lenne azon súlyos teher, melylyel az állandó katonaság tartása nyomja a népet, pótolva lenne a közszorgalomtól elvont munkás erőnek egy része, s az ily dolgozás a katonáknak testi erejét sem fogyasztaná, hanem inkább nevelné, s őket 69minden viszontagságok ellen keményebbekké tenné. És kivált hazánkban volna ez hasznos, hol annyi még a tenni való s oly kevés a kéz, melyet a mindennapi foglalatosságoktól elvonva, közczélra lehetne fordítani.
Múlhatatlan feltétel gyanánt kivántuk mi az újonczok ajánlásához hozzákötni azt, mit már az 1830-dik évi országgyűlés több ideig vitatott, hogy t. i. a magyar és véghelyi ezredeknél a kormányszavak magyarok legyenek, tisztek csak olyanok lehessenek, kik született magyarok és magyarúl tudnak, a lépcsőnkinti előmenetel pedig ezen ezredekben a többi császári királyi hadseregtől különválva történjék.
Azon gondolat is keserves lehet a szegény adózóra, hogy miután terhes fáradtsággal lerótta mindazt, mivel urának, s a közállománynak tartozik, miután súlyos munkáját végezve, haza tér szalmakunyhójába, melyet gyakran inséggel küzködve önmaga épített, nincsen abban egy zugoly, hová háborgatás nélkül vonulhasson háznépével, mert házában a beszállott katonának alkalmatlan jelenlététől nem menekedhetik. A vadnak barlangja s a madárnak fészke van, melytől erővel is távoztat minden idegen tolakodást, de a magyar adózó nem ura még önsajátjának is, házában 70nem ő rendelkezik, mert a közállomány, melynek minden terheit viseli, még házi nyugalmát sem hagyta háborítlanúl, s oly vendéget szállított hozzá, kit tűrni kénytelen, oly vendéget, ki gyakran idegen földnek gyermeke, s kihez még az édes honi nyelvnek megszokott hangjai, s a közös haza közös szeretetének szelidebb érzelmei sem kapcsolják.
A hitelnek és kereskedésnek, melyek nélkül korunkban nemzet virágzó nem lehet, leghatalmasabb eszközei a váltók, s legerősebb támaszai a váltótörvények. A váltók hajdan csak egyszerű eszközei valának a pénzek átszállításának, mely a durva erőszak véres harczainak azon korában mindig sok költséggel és gyakran veszélylyel is járt. Utóbb azonban mindinkább elterjedtek azok, s most már életerét teszik a kereskedésnek, mert forgathatóságuk által sokszorozva nevelik a forgásban levő pénzmennyiséget, s nélkülök bármely nemzetnek legvirágzóbb kereskedése is hamar elakadna. A váltótörvények az egész kereskedői mívelt világnak köztörvényei, melyek fővonásaikban minden mívelt nemzeteknél ugyanazok.
Hol a hitel hiánya, a forgásban levő pénznek csekély mennyisége, s annak lassú forgása miatt a kamatláb 71magasabban áll, ott a mezei gazdaság javítására, s ez által a termesztésnek nevelésére, vagy az ipar és szorgalom egyéb ágainak megalapítására s terjesztésére szükséges tőkéket sokkal nehezebb megszerezni, nehezebb a kölcsön vett pénznek nagy kamatját nyereséggel ismét szorgalom által kiteremteni, s ezért a fekvő birtok ára alantabb áll, a termesztés kisebb, s az egész nemzet összes értéke bizonyosan kevesebb.
Kereskedést, szorgalmat a törvény nem teremthet, a törvény csak ezeknek akadályait hárítja el, a többit idő és a nemzet ereje és gondossága fejti ki.
A szorgalomnak két hatalmas rúgója van: szabadság és tulajdon. Két hatalmas tulajdon ád a polgárnak erőt s lelkesedést a hon védelmében s e két ösztön: szabadság és tulajdon Csak két erő köti biztosan a népet honhoz, és törvényhez, s e két varázserő: szabadság és tulajdon. Azon törvény, melyet az örök megváltásról alkotott mostan a törvényhozás, a szabadság és tulajdon boldogító közáldásainak első alapját tette le, s ezen alapról biztosan fog emelkedni honunk szebb jövendője. A tulajdonnal biró szabad polgárok számát neveli ezen törvény, pedig csak 72ezek által erős a haza, mert a szabadság többekkel megosztva, becsében nem veszt, sőt erejében nyer, s biztosságában nevekedik.
A törvények elleni ellenmondásnak soha senkitől és semmi tekintetben helye nincs.
Hisszük azt, hogy idővel a nemzetiség kifejlődése, s Pest városának buzgósága nem fogják tűrni, hogy a magyar színház az idegen német mellett a magyar haza fővárosában mintegy zsellérkedjék, s a város mint hatóság s a magyar nemzet hatalmas tagja, nem fogja mindig önkebelében az idegent a nemzeti fölött pártolni. Az erőltetés e részben káros és igazságtalan volna, mert Pest városának tulajdona fenálló színházára nézve sérthetetlen; de ha önérzéseik, nyelv és nemzetiség iránti buzgóság, a város polgárait egykor még arra vezetni képesek nem volnának, hogy ezen tulajdont a nemzet javára használják, azon nemzetére, melynek ők alkotó részei, s mely Pestet emelni, annak kifejlődését, fontosságát áldozattal is nevelni mindenkor lelkesen törekedett, akkor jövendőnkre nézve leverők kilátásaink, akkor ugyanazon erőt, melyet fővárosunk emelésére használunk, legszentebb közérdekeink ellen fordítottuk, mert a mely honban még a főváros is gátot vet a 73nemzetiség kifejlődésének, ott a lakosok összessége csak nép marad, de nemzet soha nem lehet.
Más alkotmányos nemzeteknél a szabad sajtónak vitatásai kifejtenek minden tárgyat, mielőtt a fölött a törvényhozás határoz; s mikor az köztanácskozások alá kerül, ismerve van a fenforgó kérdéseknek minden oldala, tudják a nemzet képviselői a nemzet véleményét és közszükségeit, s végzéseiket ezekhez alkalmaztathatják. A hol ez így van, nem lehet ott félni attól, hogy valamely eszmének elragadó fényes külseje veszélybe döntse a nemzetet, mert a szabad sajtó, melynél a vélemények minden árnyéktatának van képviselője, a felkapott és megvitatott eszmét tartózkodás nélkül felbonczolja, lefejti fényes külsejét, kimutatja veszélyes részeit, s a közvélemény ez által tisztúl és erősödik. A kormány ott igaz ügyében a veszélytől nem félhet, mert annak épen a szabad sajtó szabad vitatása által adhat irányt. De a hol ez nincs, ott kormány és törvényhozás több nehézségekkel küzködik, az ország egyik vidéke nem ismeri a másik vidéknek szükségeit és nézeteit. Minden törvényhatóság csak a maga köréhez képest adhatja utasításait, a kormány nem kisérheti gondos figyelemmel a nemzet kifejlődésének haladó lépteit, s munkálkodását ezekhez nem irányozhatja. Innen származnak a számtalan csalódások, a gyakran elhibázott számolások és azon ingatagság, mely 74irányt és eszközöket mindúntalan változtatva, czélt soha nem ér, de kárt sokat tehet.
Ne gondolja senki, hogy midőn a nemzet érezni kezdi közszükségeit, a kormány egyoldalú fejtegetésekkel irányt adhasson a közvéleménynek; mert még akkor is, ha ezen fejtegetések alaposak, ha minden, mit a kormány akar, hasznos és igazságos volna, már csak azért, mert ellene szabadon felszólalni tiltva van, s az ellenkező véleménynek szabad kifejtése gátoltatik, gyanú támad az emberekben a czélnak tisztasága iránt, s mivel tisztán nem láthatnak, ott is rémi alakot látnak, hol az nem létez. Nem a közvéleményt fojtja el a sajtónak megelőző vizsgálat általi korlátozása, hanem annak tisztulását gátolja, s nem várt, sőt gyakran nem is sejtett kifakadásait keserűbbekké, s épen azért, mert váratlanok valának, zavaróbbakká teszi.
Tapasztalás mutatja nálunk is azt, hogy minden országgyűlésen hónapok múlnak el; míg a kormány a nemzet és a nemzet a kormány véleményének valóságos állásával tisztán megismerkedik; s ez gyakran az elvesztett időn felűl még keserűségbe is kerül. Nálunk a nemzet csak igen későn tudhatja meg a vitatás alá került kérdések 75fölötti vélemények minden árnyéklatait, a nézeteket, melyek az iránt kifejtettek, az okokat, melyek mellette, vagy ellene felhozattak; pedig épen nálunk, hol a törvényhatóságok időközbeni utasítások által is gyakorolják a törvényhozás jussát, fölötte szükséges volna, hogy ezek minél előbb s mindenütt tudva legyenek, és ezt a szabad hírlapok eszközölhetnék legjobban. Ha ilyen hírlapjaink volnának, sok fontos közérdekű tárgy, mely a nemzetnek anyagi jobblétét is eszközlendő vala, nem bukott volna el részvétlenség miatt, sérelmeink száma bizonyosan kevesebb volna, nem emelne s kárhoztatna eszméket és embereket egyoldalúlag sem a kormány, sem a felingerűlt közvélemény, egy szóval, polgári állásunk nyugodtabb és erősebb, kifejlődésünk gyorsabb és biztosabb volna.
Büntetőtörvényeink nagy részben a hajdankornak elavult maradványai, melyeket már azóta sokféleképen változtatott a gyakorlat, úgy hogy jelenleg sem a bűnnek mértéke, sem a büntetésnek nemére és nagyságára nézve törvényeink biztos alapot nem nyújtanak; s több esetben a bírónak személyessége szerint ugyanazon vétekért, ugyanazon körülmények között, a büntetések fölötte különbözők és önkényesek. Börtöneink pedig sok helyen oly állapotban vannak, hogy azoktól az emberiség szelidebb érzete méltán visszaborzad. A büntetés czélját veszti a közállományra 76nézve, midőn a vétkest sújtva, csak boszúl, de nem javít, s a hol a börtön egyedül szenvedésnek helye, de az erkölcsi jobbulásra figyelem nincsen, ott sem a büntetésnek szigorúsága, sem annak a vétkest bizonyosan sújtó gyorsasága nem elég a bűntetteknek kevesítésére, mert félelem jobb erkölcsök nélkül még nem nyújt kezességet a közállománynak arról, hogy törvényei tiszteletben tartatnak. Nálunk pedig, fájdalommal kell megvallanunk, a tömlöczök még eddig nem javítóhelyek, hanem nagy részben a vétek iskolái valának, s gyakran a kit indulat vagy könnyelműség vétekbe kevert, de keble fogékony volt még a jóra, s az erkölcs útján csak megbotlott, de szíve romlott nem vala, mint vétkét bánó bűnös kerül a börtönbe, s mint kitanult gonosztevő hagyja el azt.
Korunkban minden művelt nemzet különös figyelmet fordít büntető törvényeinek javítására, s börtöneinek s a javító rendszernek czélszerű rendezésére, s az újabb tapasztalás e részben már sok régi előítéletet megczáfolva kivívta azon igazságot, hogy a szelíd emberiséget a közbátorság biztosságával egyeztetni, s a büntetéssel az erkölcsi jobbulást is összekapcsolni nehéz ugyan, de nem lehetetlen, sőt első és legszentebb feladata a törvényhozásnak.
77Más nemzeteknél városokban fejlődött ki legelőször a szélesebb és biztosabb alapra épített polgári szabadságnak tiszta felfogása. Városok törték meg hajdan az erőszak szülte igazságtalan hatalomnak lánczait, s a szorgalomnak s műveltségnek bölcsői, a szabadságnak s nemzetiségnek legerősebb támaszai városok valának. És hogy ez nálunk nem egészen így történt, hogy hazánkban épen a nemzetiségnek, s a polgári szabadságnak kifejlődésére nem valának jótékony hatással kir. városaink, azt leginkább a törvényhozásnak százados elmulasztása, és gyakran ismételt hibái okozták.
Törvényeink a kir. városokat kiváltságok által a népnek sorából kiemelték, s elszakasztották azoknak érdekét a népnek érdekétől, a nemesi rend pedig soha nem volt hajlandó azokat polgári tekintetben magához fölemelni, sőt gyakran ellenséges indulattal használta ellenük hatalmát s polgári felsőbbségét. Így állanak kir. városaink még most is elszigetelve közöttünk és a nép között, érdekben és érzésekben tőlünk és attól különválva. Idegen elemek valának azok, mikből kir. városaink egykor alakulni kezdettek, és őseink elmulasztották ezen idegen elemeket a nemzettel egybeolvasztani. Zsibbasztó volt már századok óta városaink szabadabb kifejlődésére nézve azon régi hibás és igazságtalan rendszer, miszerint minden szabadválasztási, közigazgatási s törvényhozási jussokat, a polgárok egész tömegének 78teljes kizárásával, csak azon csekély számú testület gyakorolja, mely önmagát választja, kiegészíti s utasítja, s mindezen polgári jussokban a többi polgárok még csak közvetve sem részesülnek. És ezen hibás rendszernek czélszerű javítására századok óta semmit nem tett a törvényhozás. Annyi panasz után még most sincs eltörölve azon önkényes hatalom, melylyel a kir. kamara városainkat függésben tartja. Egy szóval századok óta semmi nem történt, a mi városainkban egy önállású, független polgári rendnek kifejlődését eszközölte volna, pedig ezen hiányt minden közviszonyainkban, s a haladást tárgyazó minden lépéseknél súlyosan érezzük; s ily polgári rend nélkül városaink soha azon közállományi fontosságra nem emelkedhetnek, melyen más nemzeteknél a városok állanak. Mik volnának már eddig kir. városaink a hazára s nemzetiségre nézve, ha egy ekképen kifejlett polgári rend egyszerű, de szilárd önállásában őrködnék a törvény, szabadság és nemzetiség mellett? hol volna már polgári tekintetben nálunk is a nép, ha kir. városaink attól különvált érdekeik által el nem szakadtak volna?
A törvényhozási just nem a városok néhány tisztviselőivel, hanem a városi polgárok összességével oszthatjuk csak meg, s csak ezeknek független önállásától lehet biztosan reményleni, Hogy azt szabadon és tisztán a haza közjavára fogják használni, s mindazon tekintetek, melyek 79a kir. városok politikai fontosságára nézve fenforognak, nem a tisztviselőkről, hanem az egész városról s a város polgárainak egyesüléséről állanak. Ezt a független önállású polgári rendet kell tehát törvény által létrehozni; ezt pedig a kir. városok belső viszonyainak, s közigazgatásának czélszerű elrendezése, a szabad választásnak kiterjesztése, s a kamarától függésnek megszűntetése fogják csak biztosan eszközölni.
Volt egy idő, midőn a feudalizmus, melyet a középkornak harczokban élő lovagjai szelleme fejtett ki, minden nemzeteknél elnyomta a szabad tulajdonnak tisztább eszméjét. Hazánkba is áthatott a külföldnek példája, de nálunk a feudalizmus egész kiterjedésében soha fenn nem állhatott, hanem abból, és a szabad tulajdonnak eszméjéből támadott egy rosszabb s károsabb vegyület, mely ámító külsejével a szabad tulajdonnak szinét fentartotta, de valóságát semmivé tette: s ezen vegyület: az ősiség. Más nemzetek régen lerázták már a feudalizmusnak bilincseit, mert megszűnvén a körülmények, mik azt egy időben korszerűvé tevék, győzött az elnyomott szabad tulajdon helyreállításának hatalmas ösztöne. De hazánk az ősiségnek súlyos jármát még most is viseli, mert a külszín által elámítva sok ideig azt hitte a magyar nemes, hogy ő vagyonának szabad tulajdonosa. Polgártársaink közül számosan a törvénykezés szövevényes 80ösvényén másét keresve, magukét hanyagolták el, kétes kimenetelű költséges perek közt töltötték éltöket, átkozták törvénykezésünk hosszú folyamatját, mely miatt még nyerve is vesztettek, ha százados pereik terhes költségeit fölszámították, s mégis büszkék voltak abban, hogy másnak birtokához ősi jussok van, s ezen büszkeségökben pártolták az ősiség eszméjét, mely azon just nekik fentartotta.
Sokan az ősiséget alkotmányunk legnagyobb kincsének hitték, pedig épen az ősiség dulta fel hazánkban a nemesi birtoknak biztosságát, úgy hogy alig van vagyonosabb család, mely kétkedés nélkül elmondhassa, hogy javaihoz másnak semmi törvényes jussa nincsen. Az ősiség tette oly igen szövevényessé törvényeinket, s a törvénykezés folyamatját, mert a birtoknak ingadozó biztosságát a perek hosszú folyamatával, s a törvénykezésnek ezer rést nyitó védelem eszközeivel akarták őseink némileg pótolni. Az ősiség azon rémkép, mely ellen minden javításnak létrehozásánál küzködnünk kell; egy szóval, azon akadályok közül, mik haladásunkat gátolják, egyik és talán legsúlyosabb az ősiség. Bámulni lehet, hogy azon eszme, mely első támadtában már homályos volt, mely azóta is az egymással ellenkező magyarázatok miatt soha tisztába nem jöhetett, mely annyi jónak és hasznosnak létrehozását gátolta, mindez ideig fennállhatott. De csakugyan ébred már a nemzet, s 81érti az időnek komolyan intő szavát, gyökerében rázták meg az ősiséget azok, mik ezen országgyűlésen történtek, s biztos reményt nyújtanak, hogy a hajdankornak szomorú hagyományképen reánk szállott előítéleteit e részben is legyőzi a nemzet valóságos érdekének tisztább felfogása.
Nehéz a haladásnak pályája, mert ezer ellenkező magánérdekekkel kell küzdeni, melyek hogy önmagukat védjék, minden lépést a polgári alkotmány felforgatására intézettnek kiáltanak; de fontos is az, mert minden lépéstől a nemzet jövendője függ. A törvényhozásnak a nemzet jelen szükségeit kell főkép tekintetbe venni; de figyelemmel legyen egyszersmind arra is, hogy midőn az alkotott törvények a jelent tetszőleg kielégítik, a jövendőnek kifejlődését meg ne kössék, vagy annak helytelen irányt ne adjanak. Nemzetünk is föllépett már a békés haladásnak ezen pályájára; csekély az, mi eddig történt, és csak gyenge kezdet, de az első nehéz lépés már meg van téve, mert ismerjük, sőt mélyen érezzük törvényeink számos hiányát, s keblünkben élénk, nem múlékony ösztön támadott: pótolni a hiányt, s javítva változtatni, a mit rossznak, károsnak ismerünk. Ezen érzés pedig és ezen ösztön létrehozzák majd azon erőt, mely a jónak eszközlésére szükséges.
82Hajdan a véres harczok szünetlen küzdése között csak egy szent kötelességet ismertek őseink hazájuk iránt: vérrel is védni annak jussait, s függetlenségét. Korunkban ezen szent kötelességgel még egy másik párosúlt: kifejteni a nemzet szunnyadó erejét, új életet adni a szorgalomnak, s az annyi véren vásárlott béke áldásai között virágzásra emelni a hazát, melyet őseink vére vívott ki, és ismét őseink vére tartott meg számunkra. S a ki ezen kötelességét nem teljesíti, mert a sértett magánérdekek felzúdult zajától visszaijed, az gyáva szintúgy, mint a ki az ellenség fegyverétől félve, hazája védelmére föl nem kelt, midőn hajdan a fölkelés jelét, a véres kardot, hordozták szét az országban.
A ki hazája kifejlődésére minden legkisebb áldozattól irtózik, az épen oly keveset szereti hazáját, mint a ki a hon védelmezésének kötelességét csak kényszerítve teljesíti, s többet nem tesz, mint a mire hatalom, vagy törvény kényszerítik, mert a tespedésnek életölő álma lassú halál, s még inkább semmivé teszi, a nemzetet, s annak függetlenségét, mint a fegyveres ellenség dúlása. A feldúlt országnak eldarabolt ereje ismét összeállhat, s idő és körülmények kedvezésével megtörheti az ellenség hatalmát, de a tespedésben kialudt nemzeti erőt semmi hatalom többé vissza nem hozza.
83A vélemények különbsége haladási kérdések fölött, s az ebből származott elmesúrlódások nem ölik el a haladás ösztönét, sőt annak új erőt adnak; csak gyűlölség és üldözés ne párosuljon azokkal, mert ekkor a vélemények sérthetlen szabadsága van elnyomva, mely nélkül nincs szabad tanácskozás. Alkotmányos nemzeteknél, hol csak a többség határoz, minden lépés akkor biztos, midőn a kifejtett eszméket az okoknak győző ereje, s az igazságnak hatalma vívja ki, s ez el nem marad, csak kitűrni-tudás kisérje. De a hanyagság, csüggedés, ingatagság azon súlyos átkok, melyek minden kifejlődést lehetetlenné tesznek.
A ki az elkezdett munkában már kifáradt, s ezentúl henyén akar vesztegelni, nézzen előre, s ha látni fogja, mennyi még a teendő, hanyagsága múlni fog, vagy nem lépett tiszta szándékkal azon pályára; melyről oly hamar lelépni készül. A ki csügged, mert erejét s erőnket a teendők nagy tömegéhez mérve, nem lát reményt, hogy czélt érhessünk, az tekintsen vissza honunk egykori állapotjára, tekintsen vissza a közelebb lefolyt 25 évre, s látni fogja, hogy mégis haladtunk, hogy a gyengébb erő is, ha, nem csügged, sikerrel munkálkodhatik; gondolja meg, hogy mienk a kezdésnek nehéz munkája, s egy ember élete csak egy óra a nemzet életében, de minden lépés könnyebbé teszi a következőt, s minden óra kevesíti a teendőket. Az ingatag 84és változékony pedig figyelmezzen a világ tapasztalásának a történetek évkönyveiben leírt azon tanítására, hogy az ingatag és változékony erő csak elpazarlott erő, mely czélt nem érhet soha: és hogy a sikert más nem biztosítja, mint a kitűrnitudás, melynek minden bukásnál jelszava: »Csak újra és ismét újra!»
