1872.
4721872.
Nehéz év folyt le; sok bajjal járt és még nem vagyunk a bajok végén. Kiki számot vet saját lelkiismeretével, és ha azt mondhatjuk, hogy teljesítettük kötelességünket, – az eredmény Isten kezében van, – megtettük azt, mit becsületes embernek tenni kell és tenni lehet.
Mi, hogyan, lesz, halandó nem tudja, kivált korunkban, midőn az események oly gyorsan és annyi alakban változnak, hogy minden kombináczió a jövőre nézve ha nem is lehetetlen, de mindenesetre nagyon nehéz. Ismerjük az útat, melyen járnunk kell; tudjuk kötelességeinket; teljesítsük ezeket, mennyire erőnk engedi.
473Nehéz a helyzet, és nehezek az idők, melyek reánk várnak. Hazánknak sajátságos helyzete van. Midőn Európa más, népei éveken sőt századokon keresztül minden irányban haladtak, minket az irígy sors ebben gátolt, és nekünk létünkért kellett küzdenünk, a helyett, hogy kifejlődésünket azon erélylyel vihettük volna előbbre, mely szükséges vala.
E küzdelem közben az elmaradás, melynek súlyát mindenki naponként még inkább érzi, s még inkább érzi azóta, mióta e hazára, úgy látszik, a béke hajnala felviradt, annyi tárgyat tesz szükségessé, hogy az országgyűlés egyhamar alig fogja tudni, hol kezdje és melyek azon pontok, azon kérdések, melyeket a többieknél elébbre kell soroznia.
Ennek természetes következése az, hogy a mi a reformmal együtt jár, annak jótéteményeitől nagy részben meg vagyunk fosztva. A reformnak természetében fekszik, hogy egyik kérdés előkészíti a másikat, és lassankint, nem rohamosan, kifejlődik az egész, míg egy jobb, egy fényesebb jövő alakúl. Nálunk ezt éppen a teendők nagy száma nem engedi. Mindenki más tárgyat kívánna minél előbb eldöntetni és ezek egyikéről sem mondhatjuk el, hogy nincs reá szükség. Azután az ember természetében fekszik az, hogy kiki jól-rosszúl megfontolt eszméjét legjobbnak tartja, s ismét az ember természetéhen fekszik az, hogy azt, ki az általa egyedül jónak tartott eszmével nem ért egyet, ellenségének tekinti; nem ugyan személyes ellenségének, hanem azon ügy ellenségének, melyért ő küzd, melyet ő legczélszerűbbnek, 474a haza javára leghasznosabbnak vél. Ez ha nem is zárja ki egészen a tanácskozásokból, de nagyon nehézzé teszi a higgadtságot; e nélkül pedig sehol, de legkevésbbé a reform terén lehet czélszerűen haladni.
A küzdelem, mely előttünk áll, fontos, nehéz. Egyik nagyobb kellemetlenségei közé tartozik a küzdelemnek a félreértetés, az ezzel járó gyanúsítás és keserűség, mely az akadályokat, melyek a tárgyakban magukban feküsznek, még nehezebben legyőzhetővé teszi. Maradjunk ezen ösvényen, melyen állunk, ha hogy meggyőződésünk az, hogy ezen ösvény a haza javára vezet. Gyanúsítások, félreértések, keserűségek ellen egyetlenegy oltalmunk van: saját lelkiismeretünkben.
Ha lelkiismeretünkben meg vagyunk nyugodva és meg vagyunk győződve arról, hogy az, a mit mi akarunk, a haza javára czélszerű, sőt szükséges; ha meg vagyunk győződve, hogy a haza javán kívül semmi más indokok nem vezettek bennünket, utoljára ez a legerősebb pánczél minden gyanúsítás, minden rágalom, minden keserűség ellen. Csak azt tartsuk mindég szemünk előtt, hogy mi nem egyedül és nem főkép a magunk ügyét védjük hanem az országét. Nekünk ugyanazon kötelességeink vannak, mint a gyámnak gyámoltja iránt. A maga, vagyonával, a maga értékével kiki szabadon bánhatik, még akkor is, ha azt 475nem józanúl kezeli; az árváéval nem szabad könnyelműen bánni. Félre kell tenni minden indúlatot, minden keserűséget, minden gyűlölséget, és csak az árvák érdekét kell tekintetbe venni. Mellőzvén tehát mind azt, a mi a czéltól félrevezet, legyünk állandók, szilárdak, kitartók. Tegyen kiki azon helyen, hova sorsa őt állította, mindent, a mit tehet a hazáért, melléktekintetek, önérdek, hiúság és lappangó vagy nyilvános gyűlölet nélkül. Mikor a ház ég, a falu veszélyben forog, nem kérdi senki, ha azon ember, ki neki vizet nyújt, barátja-e vagy nem barátja? hanem egy czél lelkesíti: a tűz eloltása. Ellenségeink nagy száma mellett a viszály tűz volna Magyarországban. Igyekezzünk azt elkerülni, hol a haza érdeke az által szenvedne. Győzzük le magunkban saját nézeteinknek szeretetét akkor, midőn ez által talán kárt tehetnénk a czélnak.
Jöhetnek elő esetek, hol az igen nehéz és fontos, de nagyon megtisztelő képviselői illás után egyik is, másik is vágyódik.
És ezt én nem is akarom a hiúság kifolyósának tekinteni, mert mindenkiben meg van az ösztön, hogy erejének megfelelő állást óhajt elnyerni azon nemes motivumból, hogy a közügynek szolgáljon. De ha valamelyik közülünk oly helyzetbe jut, hogy ezen vágya egy más hasonlóan tiszta jellemű ember vágyával jön összeütközésbe, és 476ha azt látja, hogy ezen két összeütköző érdek szakadást idézne elő, mi a hazának ártana, úgy lépjen vissza.
Kiki vessen magával számot; fontolja meg, annyi idő lefolyása után még egyszer, vajjon azon politika, melyet követünk és melyet eddig közös erővel, vállvetve támogattunk, a hazára nézve üdvös-e vagy nem. Ha üdvösnek tartja, maradjon mellette szilárdan, s áldozzon fel érte mindent: a haza javát soha!
Nem hiszem, nem szabad hinnem, hogy az országban legyenek emberek, kik a hazát szándékosan bajba akarják vinni, veszélybe akarják dönteni! Szabad országban a vélemények különbözők lehetnek, a vélemények szabadok. Föl kell tennem mindenkiről, hogy azért ragaszkodik a maga nézetéhez, mert azt tartja az országra nézve a legüdvösbnek.
Én is azt hiszem, hogy a kiegyenlítés, a mely megtörtént, az alapelvek, melyek politikánkban vezéreltek, jelen körülményeink között az egyedüliek, melyek hazánk felvirágzását eszközölhetik.
Lehet, hogy egyik-másik tárgyban tévedtünk; a tévedést helyreigazítja az idő, de az alapnak rendíthetlennek 477kell maradnia. Mert ha az alap megrendíttetik, előreláthatlan bajok fognak bekövetkezni, melyek az országot veszélybe dönthetik. Érzem a feladat nehézségét, ismerem az óriási felelősséget, mely minden képviselő vállait terheli, és aggódva fogadom el a megtiszteltetést. (A képviselői állást.) Aggódva fogadom el és pedig nemcsak a nehézségek, nemcsak az idők és körülmények fenyegető veszélyei miatt, hanem aggódva azért is, mert attól tartok, hogy hanyatló korom és többszöri betegeskedésem nem engednek elég erőt, azt tennem, mit tenni óhajtanék, s a mit tennem kellene.
Bízom önök (a választók) szeretetében, hogy ott, hol erőm kimerülése miatt gyengébbnek látnak, elnézéssel lesznek. Elfogadom a bizalmat azért, mert azt hiszem, hogy, ha valaki nem bír is annyit tenni, mint a mennyit tenni szeretne, tegyen a hazáért annyit, a mennyit tud.
Ha viszatekintünk a múltra, örömmel kecsegtetem magamat azon hittel, hogy hazánk sorsa javúlt.
De nem elég, nem szabad egyedül csak a múltra tekinteni: tekintenünk kell főkép a jövőre. És akkor, ha nem riadok is el, de mégis aggódva nézek azon nagy tömegére a teendőknek, melyek hazánkban szükségesek és melyek nálunk még hiányoznak. A teendők megválasztása s a körülményekhez alkalmazott keresztülvitele a legnehezebb 478feladat, a mihez nem csak tapintat, nem csak megfontolás, hanem mint az ember minden cselekedetéhez, az ég áldása és szerencse is szükséges.
A visszatekintés a múltra ne tegyen, nem tehet bennünket elbizakodottá. Sokkal, igen sokkal több még a teendő, mint a mi már meg van téve, mert az, mi eddig történt, inkább csak az alapot vetette meg, inkább csak lehetővé tette, hogy jövőre azon alapon tovább működhessünk. Ne elbizakodottakká tegyen ez bennünket, hanem inkább ösztönül szolgáljon, erőt és ingert adjon.
Ha Isten eddig megsegített bennünket, magunk iparkodása és Isten segítsége talán tovább is visz azon pályán, melyen a haza jövőjét biztosítani és a haza minden lakójának jobb létét elérni akarjuk.
Véleménykülönbségek voltak, lesznek a politikában, mint általán az emberi működésnek minden terén. Nem is volna jó, ha politikai véleményekben is különbség nem volna; mert épen a véleménykülönbségek által őrlődhetik ki az igazság. Az ellenmondás teszi élesebbé az ész működését; tisztázza az eszméket, melyeknek foganatosítását az ember különben könnyen elhirtelenkedné.
479Nem sajnálom, sőt óhajtom, hogy véleménykülönbségek igen fontos tárgyakban is legyenek. Én tisztelem, és szeretem a hon polgárainak azon részét is, kik ellenfeleink. Csak azt adja Isten, hogy ellenfeleink legyenek e hazában; de a polgár polgártársának, – ha ellenfele is – ellensége ne legyen.
Magyarország felvirágzása csak akkor biztos, ha a politikai működésnek, az ellenkező irányú eljárásnak keserűségeit nem viszszük át a magán életbe; ha határozottan ragaszkodunk a magunk jól megfontolt nézetéhez, de azoknak, kik más véleményben vannak, ellenségei soha sem leszünk.
Megtörténhetik, hogy egyik-másik közölünk fájdalmasan lesz érintve, majd az események, majd más emberek cselekvései által; de ha a vallás azt parancsolja, hogy egymás iránt kölcsönös türelemmel legyünk, még inkább parancsolja ezt a hazafiúi érzelem.
Igéreteket a jövőre nem teszek; programom közel félszázados politikai működésem. Ennél többet tenni nem tudnék, mást tenni pedig nem akarok!
480SOHASEM fogok arra tekinteni és hiszem, hogy elvtársaim közül sem fog senki tekinteni arra, hogy valamely képviselő, a kin jogtalanság történt, egyik vagy másik oldalon ül-e, mert első és mindennek alapja az igazság.
Lehetetlen el nem mosolyodni, de keserűen elmosolyodni, ha azt látjuk, hogy a tanársegédeknek évi fizetésök 420 frt és ebből nekik Pesten kell szubszisztálniok.
Mennyit panaszkodunk, hogy az egyetemhez nem kapunk elég alkalmas embert. Pedig ilyen fizetés mellett azt is csodálom, hogy egyáltalában kapunk.
Sokszor magunk rójuk meg és megróttuk valaha némely nagyurainkat, kik komornyikjuknak sokkal több fizetést adtak, mint gyermekeik nevelőinek. Ugyan – kérem – nem esnénk-e hasonló hibába? Hiszen igaz: azok a tanársegédek, kik most vannak alkalmazva, fiatal emberek; de ha azt akarjuk, hogy az egyetemre jeles tanárokat neveljünk, ha azt akarjuk, hogy Magyarországból kerüljenek ki a jeles tanárok és ne egyedül külföldre legyünk szorítva, módot kell nyújtani arra, hogy az illetők magokat kiképezhessék; 420 frt évi fizetés mellett pedig csak tengődni fognak és nem előhaladni a tudományokban.
Én meg vagyok győződve, hogy ahhoz, hogy valaki 420 frt mellett ily állást elfogadjon, vagy óriási ügyszeretet kell, egész az enthuziazmusig vitt buzgólkodás a 481tudomány iránt; vagy megdönthetlen érzése annak, hogy többet alig tudnának másutt is keresni. Ne tegyük ki ennek az ország legfőbb tudományos intézetét!
Higyjék el a képviselők, hogy a mit mi a nevelés, az oktatás terén meggazdálkodunk: annak igen drága árát adjuk meg, oly árát, melyet nem lehet összegekben kifejezni, s melyet századok múlva is meg fog a nemzet érezni.
