B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK. KEHIDÁN, január 9-én 1835.
7B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK.
KEHIDÁN, január 9-én 1835.
[3]
KEHIDÁN, január 9-én 1835.
[3]
Kedves barátom! Kölcseynket naponként vártam vissza Pozsonyba, s minthogy őtet onnan rövid időn ismét haza térendőnek véltem, általa kívántam szíves leveledre válaszolni; de feljöttét be nem várhatám, s itthoni dolgaim miatt néhány hétre haza tértem; vedd tehát innen ezen egy-két sort szíves válaszúl. Bőven akarám festeni nyomorúlt állásunkat, el akarám mondani, hogy e nemzet az előítéletek sorvasztó kötelékiből kivergődni soha nem fog, s noha Te, ki nemzetünknek éltél mindenkor, ezeket nálamnál jobban tudod, jól esett volna nékem is rokonkebelbe önteni a panaszt, ámbár jól tudom, hogy minden panasz csak erőtlenségszülte puszta sóhajtás, mely csak pillanatig enyhíti a fájdalmat, de a bajt nem orvosolja; idődet azonban panaszokkal nem lopom, – elég légyen azt mondanom, hogy állásunk naponként terhesebb, számunk fogy, a megyék részvétlensége növekedik és legszebb reményeink porba omlanak. Kölcseynk elvesztése* oly súlyos csapás, melyet pótolni semmi nem fog. Szathmárnak viselete oly alacsony, hogy azért a józan észnek és becsületnek ítélőszéke előtt felelni ugyan soha sem tudnak Szathmárnak elcsábított rendei, és épen ez az, a mi leginkább csüggesztő; mert ha csak a követek volnának 8rosszak, ha csak azok közt találna pártra a kormány, bajuk nem volna orvosolhatatlan; de a megyék gyávasága vagy erkölcsi romlottsága ellen, honnan reménylhetünk segédet? Hidd el barátom! gyakran közel vagyunk az elcsüggedéshez, és csak azon édes remény, hogy a kimondott szó, a kifejtett igazság talál mégis fogékony kebelre s egykor talán felébred önjavára mostani tompa részvétlenségéből a nemzet, tartja fel egyedűl csekély, igen csekély erőnket. Adja Isten, hogy a lelkes kis Erdély több sikerrel, több szerencsével vívja ki sértett szabadságát!!
A követségtől való visszahívatása.
Kossuthnak ORSZÁGGYŰLÉSI TUDÓSÍTÁSAIT számodra tüstént megrendeltem. Oroszszal tartozásod iránt számot nem vetheték, mert ő Lipcsébe utazott, hol tollának, és pedig mint sokan állítják, bérbe adott tollának szüleményeit készűl nyomtattatni. Meglássuk, mi lesz ezen új munkájának tárgya és tartalma. Én azonban hozzá nem sokat bízom; mert egy idő óta kormányt dicsérve, sokat említve a szükséges mérséklést és juste milieu-t, mintha minket magyarokat, kik helyből sem tudunk, vagy legalább nem akarunk mozdúlni, már is attól kellene félteni, hogy igen messze megyünk vagy szerfölötti sietéssel megerőltetjük magunkat.
Isten áldjon, édes Miklósom! adjon néked és Erdély hű fiainak erőt és egyetértést, sikert és törvényes szabadságot. Erdély barátinkat tiszteljed, Keményt, Szászt és Veer Farkast öleld helyettem és szeressed hív barátodat,
DEÁKOT, s. k.
9Jegyzet. Az erdélyi országgyűlés bezáratása felé közeledett. A szenvedélyesen folyt országgyűlési viták forrongásba hozták a kedélyeket s oly izgalom volt észrevehető, hogy a kir. biztos, Estei Ferdinánd főherczeg, Bécsben az országgyűlés bezáratását is jónak látta indítványozni, a mi Deák levele után néhány nappal be is teljesedett. Deák levele még azt a közhitet táplálja, hogy Wesselényi politikája előtt meg kell hajolni az idegen kormánynak. Ellenkező történt. Nemcsak Erdély fosztatott meg újra politikai önállóságától: de maga Wesselényi is szinte hontalanná lett hazájában. Mindennek okáúl őt tekintvén a kormány: az országgyűlés bezáratása után azonnal kiadta ellene az elfogatás és közkereset alá vétel iránti rendeletét. Széchenyi e tájban ezeket írta naplójába. „Arra kér, (t. i. Wesselényi), hogy halála után (párbajra készűlt Nopcsa, erdélyi kir. biztos ellen) végrendelete egy pontjának legyek szószólója, a mely szerint 60.000 forintot hagy egy felsőbb leányiskolára. Ezt megigértem. Valóban szánalomra méltó! Sajnálom az embert, mert ez vagy párbajban vész el, vagy börtönben, vagy őrültek házában, vagy végre, mint nyomorúlt koldús! Istenem, ennyit művelhet gőg, maga túlbecsülése és hiúság!” Mily egész másként ítélte meg őt Deák!
