B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK. POZSONY, június 27-én 1834.
B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK.
POZSONY, június 27-én 1834.
[2]
POZSONY, június 27-én 1834.
[2]
Kedves barátom! Erdély a lelkes, a kedves testvér buzgóság és egyetértés által, fényesen vívta ki az első diadalt. Valóban borzasztó is lett volna, e derék nemzetet, akkor, midőn törvényesen összehíva, méltán panaszlott sérelmeinek özönében a törvényszegés ellen is melegen ugyan, de mérsékléssel emeli fel szavát, nem boszút, nem a bitangolóknak bűntetését, hanem csak igazságot kér, az első lépésnél dölyfös önkénynyel eltapodni.
Ügyetek nálunk sok testvéri meleg részvételre, sok érettetek forrónk buzgó kebelre talált, mert egy volt hajdan is Erdélynek ügye nemzeti szabadságunk ügyével, és ha polgári létét fentartani, ha függetlenségét emelni óhajtja a magyar, egynek kell e két ügynek lenni mindenkor. Kedves kötelesség előttünk a szent igazság mellett, bármely alakban jelenjen is meg, elszánással küzdeni; de kétszeresen édes lett volna érettetek, szeretett Testvéreinkért, kiknek 5ősei hajdan őseink szabadságáért annyi vért ontottak, legalább a törvényhozás pályáján síkra szállani. De fejedelmünk igazságos határozata elhárította már a kezdésnek gátjait; örömünk, szíves részvételünk és legforrób óhajtásink kisérjenek tehát pályátok folytatásán, a szabadság és egyetértés angyala vezesse lépéseiteket, hogy nemzetünk átka, az irígység, szét ne dúlja szebb jövendőtök reményeit.
Gróf Kemény József és Veer Farkas követeitek nem csak becsülésünket, hanem szíves baráti szeretetünket bírják. Áldott Erdélynek sorsa, ha sok ilyen lángkebelű férfiak munkálódnak boldogságán, – előttem felejthetetlen marad azon egy-két nap, melyet vélök töltheték.
Az úrbéri munkát úgy, mint azt fejedelmünkhöz felküldöttük, íme megküldöm számodra; sok van abban, a mit mi a nép javára másképpen óhajtottunk volna, de az önhasznát imádó, és a réginek azért, mert régi, ha rossz is, vakon bókoló sokaság ellen csak ennyit is kivívni, jelen állásunkban már nyereségnek tarthatjuk, – vajha csak ezt fogadná is el fejedelmünk, – a királyi válasz azonban még meg nem érkezett, sőt hírekből sem tudjuk, mit lehet reménylenünk. Erdély talán nem sokára szinte oda jut: hogy a szegény népnek sorsáról gondoskodni lesz első dolga, hasznát vehetitek tehát e munkának is, példa lesz a mit mi jót eszközlöttünk, de figyelmeztető példa gyanánt fognak előttetek állni hibáink is, melyeket ismerve kerülni sokkal könnyebb; addig is pedig, míg nálatok 6erről szó leend, ismerkedni a tárgygyal; lassanként megbarátkozni az engedés, sőt áldozás gondolatival, hasznos hatással munkálni az egészre, s neked, ki nemcsak a szabadság álal boldog osztályt, hanem a szegény népet is forró szeretettel szorítod kebledhez, ki a mi körülményeinket és a magatokét egyformán ismered, ki nem csekély részt vevél abban, a mit mi hasznost és igazságost kivívni tudánk, néked, úgy hiszem, kedves lesz, a mit küldöttem; ha pedig azt már bírod, tekintsd e példányt legalább úgy, mint zálogát azon bizodalomnak, mely az erdélyi szegény nép sorsára nézve benned helyeztetett. Te belőle tanulni nem fogsz, de tanítani talán némelyeket, és már ez is nagy nyereség.
A törvénykezési munkában lassan és kevés sikerrel haladunk. Verbőczynek varázsereje volt a megyékben; s az ősiség kártékony korlátlanságát legyőzni mindeddig nem tudtuk, – de talán jobb jövendő nyílik még, – és egyedűl a remény az, a mi gyakran csüggedő erőnket újra feléleszti; legalább magvát szórjuk el a jövendőnek, és habár az elszórt magnak egy részét az út mellett eltapossák, habár egy része kemény sziklára hullott is: van talán még is, mely fogékony kebelbe esett, s ott kelni, virágozni, sőt egykor talán gyümölcsözni fog; mert egy nemzet életéből, egy emberi élet-kor csak néhány óra-percz.
Isten véled, barátom! bokros gondjaid között emlékezz néha hív barátodról,
DEÁKRÓL.
DEÁKRÓL.
