B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK. KEHIDÁN, október 12-én 1841.
B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK.
KEHIDÁN, október 12-én 1841.
[30]
KEHIDÁN, október 12-én 1841.
[30]
Kedves barátom! Júliusban írt szíves leveledet, melyben a „Kelet népé”-ről elmondád némely észrevételeidet, augusztusban vettem, s arra válaszoltam is; úgy látom azonban a múlt héten érkezett szíves soraidból, hogy ezen válaszom nem jutott Hozzád. – Osztom nézetidet a „Kelet népe” fölött, s lelkemből merítéd különösen azon megjegyzést, hogy ha Széchenyinek állítása szerint annyira forradalmi anyag van Magyarországban öszvehalmozva, hogy egy hírlapnak megelőző vizsgálaton is keresztűl ment sorai képesek a franczia forradalomhoz hasonló zendülést rövid időn támasztani: akkor a kormány, midőn a közelébb lefolyt időkben erőszakhoz nyúlt s terrorizmussal akart kormányozni, 82legalább politice menthető, mert a szabad szónak hatalmas befolyása ennyi gyúladható szerek közé a zendülésnek szikráját szórva, még veszedelmesebb volt, már csak azért is, minthogy azt megelőző vizsgálat alá vonni nem lehetett, a mit egyesek közhelyen nyilván szólottak; egy szóval: Széchenyi akaratlanúl apologiát írt az ellenünk használt terrorizmusra. – Egyes helyeit e munkának mit fejtegessem? Kossuthnak felelete, és Eötvösnek észrevételei után ez már fölösleges volna, – csak annyit mondok, hogy sokért, igen sokért nem adnám, ha a „Kelet népe” meg nem jelent volna. – Még a tél derekán, midőn Széchenyi a „Hirlap” ellen nyilván fellépni készűlt, írt nekem is Pulszky által, elmondotta nézeteit s aggodalmát, melyet benne a Hirlap-nak modorja, egyedűl modorja támasztott, s kérdezte véleményemet: én válaszoltam részletesen és igen kiereszkedve; elmondám, hogy a Hirlap-nak még modorjában sem látok aggodalomra legkisebb okot, s kértem buzgón és ismételve, ne írjon a Hirlap ellen, vagy legalább ne írjon úgy, mint írni készűl, írjon inkább jobb és jelesebb czikkeket a Hirlap-ban magában, ha azok, mik ott megjelentek, kedvére nincsenek; ne törje el a kárhoztatás pálczáját azon Hirlap fölött, melynek elveit maga is osztja, s mely még alig egy pár hónapos, ne rontsa Kossuthnak nyilvános állását és magáét csupán a különböző modor miatt, s gondoljon arra, hogy az ő ereje és Kossuthé egymás mellett munkálódhatik a hon közjavára, s a haza látja kárát, ha e két erő személyes keserűségekben egymás ellen küzdve, 83egymást emészti fel. Írtam sokat, igen sokat, szívem legbelsőbb érzetéből, nyiltan s tartózkodás nélkűl, – de válaszúl a kinyomtatott munkát küldötte meg nékem Széchenyi, szívében, úgy hiszem, engem is azok közé sorozva, kik megölik a haza szabadságát, s iszonyú zendülést, véres forradalmat hoznak a békés polgárokra csupán modor által. – Egyébiránt van sok pártolója a „Kelet népé”-nek is, nemcsak a „Jelenkor” és a „Világ,” de különösen sok r. katholikus pap; miért épen ezek – azt nem tudom. – Nagy hatása van a „Kelet népé”-nek az irodalmi világra is, mert mióta ez megjelent, még inkább elöntötték lapjainkat a személyeskedések, s a komoly és minden oldalú diskusszió helyét ezer alakú keserű gyanúsítgatások foglalják el; meddig tart ez így, azt az Isten tudja, de ha most megszorítaná ismét a kormány a kissé szabadabb, de még is koránt sem szabad sajtót, el volna vesztve mind az, a mit jót lehetett volna tenni ezen rövid szabadság alatt, s a sajtó szabadságának egykori létrehozásától még messzebb esnénk, mint előbb valánk; mert csak árnyékoldalát emlegetnék a sajtónak azok, kik szabadságát nem óhajtják és Széchenyi auktoritására hivatkoznának, és sok jó lelkű táblabíró azt mondaná: hogy bizony jobb is a sok személyeskedést elkerűlni s megtiltani!
A vesekő aggodalmat okozott nékem, mert tudom, mennyit szenvedtél e bajban, de hiszem, eddig már elkergette azt tőled Priesznitz. – Kriziseid, úgy hiszem, gyógyulásodra szükségesek, s ha ezek előpóstái megtérő egészségednek, 84úgy megbocsátom nékik, hogy megfosztottak azon örömtől, hogy láthassalak; erre pedig számoltam, olvasva minden napot, mint gyermekkoromban, midőn a grata vacatio közelgetett; azonban ha most nem lehet is, csak gyógyúlj, majd kipótoljuk utóbb Kehidán és Zsibón is.
Megnyílott tehát néked is már hazád, szegény számkivetett! – Öröm és kétkedés között olvastam elsőbben a PESTI HIRLAP-ban azon tudósítást, hogy erdélyi bajaid meg vannak szűntetve, kétkedésemet azóta eloszlatta egy biztosabb forrásból kapott tudósítás. – E pillanatban ugyan nem élvezheted a szabadságot, mert egészséged helyreállítása Graefenberghez köt annyival inkább, minthogy kriziseid mutatkoznak; félbe ne szakaszd pedig, az Istenre kérlek, Priesznitznek világos engedelme nélkűl gyógyításodat, noha érzem szívemnek mélyéből azon forró vágyat, melylyel kedveseid körébe s imádott anyádnak sírjához sovárogsz. – De tudom, hogy lelked erős, és fogod tűrni egy ideig önegészségedért, mit eddig más okokért tűrni kénytelen valál. Hiszem, hogy visszaadott szabadságod érzete s megnyitott hazád jótékonyan fognak hatni gyógyulásodra.
Erdélynek országgyűlése is nem sokára elkezdődik. – Előbb hatalom zárt ki abból, most egészséged, – de hiszem, eljő még az idő, hogy két hazádnak törvényhozásában elfoglalhatod azon helyet, melyet érdemelsz, mert rendületlenűl él keblemben a remény, hogy egészséged tökéletesen helyreáll, – hiszen az Isten igazságos, s ebben kétkednünk nem szabad. – Regálist néked, nem hiszm, hogy 85küldjenek, ezzel azonban most nem igen bosszantanak, mert hasznát, úgy mint akarnád, nem vehetnéd.
Minket az országos választmányhoz talán a télen öszvehívnak, úgy november végével, – talán majd Pesten ölellek, – addig is áldjon Isten minden áldásával, szeressed hű barátodat,
DEÁKOT.
