GR. MIKÓ IMRÉNEK. PEST, deczember 17-én 1855.
GR. MIKÓ IMRÉNEK.
PEST, deczember 17-én 1855.
[79]
PEST, deczember 17-én 1855.
[79]
Mélyen tisztelt Nagyméltóságú Gróf és belső titkos Tanácsos Úr! Honunk legjelesebb költője, Vörösmarty Mihály, elhunyt s özvegyét s három kisded árváját vagyontalan állapotban hagyta. Lelkének dús tehetségei mellett is vagyonilag szegény maradt ő, noha legszerényebb egyszerűségben folytak le napjai, mert munkás életének minden óráját az irodalom nehéz pályáján honának szentelte. Kitűnő sükert, fényes dicsőséget aratott, de értéket nem szerzett, még annyit sem, a mivel családjának jövőjét biztosíthatta volna.
227Óhajtása volt a boldogúltnak, mit élte végnapjaiban is nyilvánított, hogy elhagyott árváinak gyámja legyek. Harmincz évi szoros barátság kötött engem ő hozzá s én szent kötelességemnek tartom óhajtását valósítani; de ha vele közelebbi személyes viszonyban nem álltam volna is, bizalmát megtiszteltetésnek tekinteném.
Aggódva nézek a jövendőnek elébe, mely a jeles férfiúnak özvegyére és ártatlan kisdedeire vár, de csüggedni nem enged ingatlan bizalmam, hogy a magyar irodalomnak számos baráti szeretet és hála érzelmeivel fogják felkarolni az elhagyottakat s tettekben is fog nyilvánúlni a szíves tisztelet, melylyel oly számosan kísérik az elhunyt dicső emlékét.
Hírlapok útján óhajtottuk volna felszólítni a magyar irodalom barátit oly segélyezésre, mely köztartozásunknak s a dicsőült jeles érdemeinek megfelelőleg az özvegy sorsát, az árvák illő nevelését biztosítsa, hogy el legyen hárítva nemzetünkről azon vád, mintha mi a köztünk feltűnt s honunk javáért fényes sükerrel működött lángésznek becsét méltányolni képesek nem volnánk, vagy elég hálátlanok lehetnénk nem gondoskodni vagyontalan családjáról azon férfiúnak, ki csak azért nem gondoskodhatott kellőleg öveiről, mert egyedűl honának s a tudománynak élt s lángeszének minden erejét a nemzet szellemi műveltségének emelésére fordította. De az ily nemű nyilvános fellépés tiltva lőn, a magyar akadémia elnökeinek sem sikerűlt e részben engedélyt kieszközleni s a magán útoni segélyezés van egyedűl megengedve.
228Szent kötelességet teljesítek tehát, a honfinak, hű barátnak és gyámnak kötelességét, midőn a magyar irodalom barátinak sorában Nagyméltóságodat tisztelettel és bizalommal megkérem, legyen kegyes, segítve, nemeslelkű adakozás által letörleni az atyátlan árváknak könyeit, kik atyjokban mindenöket elvesztették, segítse meghálálni a lángszellemű költőnek jeles érdemeit maradékiban s ekkép leróni a nemzet legszentebb tartozását.
És mivel a magán útoni segélyezés van csak megengedve, bizalmas kérésem arra is kiterjed, legyen szíves barátinak, ismerősinek körében mind azokat, kik az elhunytnak érdemeit tisztelik, a szellemi műveltség magas becsét méltányolni tudják s részvéttel vannak az árvák iránt, magán úton megkérni, hogy keblök nemes érzelmeit követve, ők is adakozzanak s áldozzanak e nemes czélra.
Külön aláírási ívek nem küldethetnek szét, de mindenki, a ki valamely barátja-, ismerősétől bármi segélypénzt fölvesz, az adónak nevét is följegyezve a pénzzel együtt, küldje hozzám Pestre, („Angol királyné” szálloda 72. sz.) vagy Tóth Lőrincz úrhoz (Úri útcza, Trattner-Károlyi-ház 1-ső emelet) s megnyugtatására a pénz átvételéről elismervény fog kiszolgáltatni. Nemcsak készpénzt, hanem bármi kamatozó statuspapirost s úrbéri kárpótlási kötelezvényt is hálás köszönettel fogadok.
Erdélyben a viszonyokat most kevésbbé ismerve: bátor vagyok határtalan bizalommal ezen egész ügynek ottani előmozdítását Nagyméltóságod kezeibe tenni le. Én csak 229gróf Kemény Sámuelnek és Ujfalvi Sándor barátomnak írtam. Legyen kegyes Nagyméltóságod Erdélyben mindazoknál, kik buzgósággal és tehetséggel bírnak ezen czélhoz hozzájárúlni, mindent, mit Nagyméltóságod czélszerűnek vél, elrendelni. Ha netalán szükségesnek látja Nagyméltóságod, hogy ott még valakinek én is írjak, méltóztassék engem becses levele által tudósítani s én azonnal megteszem a mi szükséges, megjegyezve, hogy az erdélyi kath. clerus főpapjainak már írtam.
Ismétlem buzgó kérésemet s Nagyméltóságod kegyeibe ajánlott, mély tisztelettel vagyok
Nagyméltóságodnak alázatos szolgája
DEÁK FERENCZ.
Jegyzet. Mikó Deáknak e levelére, 1855. decz. 25-én így írt:
Tisztelt és nagyrabecsűlt barátom! Nekem, ki a te országosan elismert szellemi nagyságoddal szemben czímeimnek – ámbár azok alkotmányos életünkből valók – csekély belértékét igen jól tudom, s hogy azok egy Deák Ferencz irányában bárminő polgári rangkülönbséget kifejező súlylyal bírjanak, meg nem engedhetem: legyen szabad nekem e szívesebb megszólítással élnem, s hogy te viszont azt tenni szíveskedj, egész bizalommal kérnem…
Én, édes barátom, a mi csekély erőmtől kitelik, mindent megteendek, hogy a fenforgó ügyben eszközlendő sikert Vörösmarty iránt köztiszteletünk és hálakötelezettségünk mértékivel arányt tarthasson…
E néhány sorral csak azt kívánám bebizonyítni, hogy nemes lelkű szavaid viszhangra találtak lelkemben, hogy személyedet mily nagyra becsűlöm s felhívásod tárgyában egész komolysággal eljárni elhatározott vagyok stb.
