NEDECZKY IDÁNAK. PEST, február 2-án 1855.
NEDECZKY IDÁNAK.
PEST, február 2-án 1855.
[78]
PEST, február 2-án 1855.
[78]
Kedves Idám! Örömmel és a legszívesb részvéttel olvastam soraidat. Áldjon és vezéreljen Isten örömre és boldogságra.
Sándort* nem ismerem, de azok szerint, miket róla hallottam, hiszem, hogy téged boldogítani fog.
A vőlegényt.
Írod, hogy Sándornak sok testvére lévén, gazdagok nem lesztek, de egymást szeretitek. A gazdagság, kedves húgom, okosan használva sok örömeknek az eszköze lehet, de nem egyedűli, s nem is nélkülözhetetlen feltétele a boldogságnak. A szegény, ki tud szegény lenni, gazdagabb azon vagyonosnál, kinek vágyai túlhaladják vagyona mértékét. Sőt, még a nélkülözésben is talál örömöt, ki le tud mondani vágyairól, hogy mást boldogítson, s ki hallgatva, panasz nélkűl, sőt vidor kedélylyel nélkülöz, hogy panasza 225s követelései által szíve választottjának gondjait ne súlyosítsa.
Ti, habár gazdagok nem lesztek is, nyomasztó szükség nem fenyeget. Nem fényes, de becsűletes vagyontokból, iparkodás, takarékosság mellett, megélhettek s egymásnak és egymásért élve boldogok lehettek. És ha néha talán hiányozni fog, a mire vágyódnál, vagy valamely kívánságod teljesedése áldozatba kerűlne, fojtsd el szelíd türelemmel a nem teljesíthető vágyat, áldozd fel a nehezen létesíthető kívánságot; hidd el, minden ily áldozattal, házi nyugalmadnak és boldogságodnak talpkövét teszed le, s érezni fogod, hogy magasztosabb élvezetet nyújt vágyadnak szeretetből történt feláldozása, mint azoknak súlyos gonddal járó teljesedése. – Említed leveledben, mennyire óhajtottad volna, hogy tanúja legyek összekelésednek, de belátod és fájlalod, hogy ez meg nem történhetik. Egykor én sem hittem volna lehetőnek, hogy én a te menyegződön jelen ne legyek. Azonban a sors úgy akarta s én oka nem vagyok. – És ha már tettleg nem lehet, legalább gondolatban kisérlek az oltárhoz, s áldást mondok reátok óhajtásimban. Sándort, ha Pestre jön s engem is meglátogat, bizonyosan igen szívesen fogadom, éretted is, de atyjáért s nagybátyjáért, Hunkárért is, kik régi barátim. Sajnálom, kedves húgom, hogy téged sokáig nem láthatlak, – én már áprilisban elhagyom Pestet, elrándulok Tolnába s Fejérbe, május vége felé nénémhez megyek – Pestre pedig a jövő őszig vissza nem térek.
226Felszólítasz: hogy én is írjam nevemet emlékkönyvedbe. Habár én az efféle női emlékkönyveknek barátja nem vagyok is, és azokat holmi beteges német sentimentalismus utánzásának tartom, kész vagyok mégis kívánságodat teljesíteni, de csak akkor, ha a sors egykor összehoz bennünket, mert a lapot póstán elküldeni, és azt ismét visszaküldeni a nélkűl, hogy az össze ne törődjék, alig lehetne.
Isten áldjon, kedves húgom! csókollak valamennyitöket. Isten veled! szerető bátyád
DEÁK.
