KOSSUTH LAJOSNAK. KEHIDÁN, deczember 31-én 1836.
KOSSUTH LAJOSNAK.
KEHIDÁN, deczember 31-én 1836.
[11]
KEHIDÁN, deczember 31-én 1836.
[11]
Kedves barátom! Az esztendőnek utolsó napján írok, azon esztendőnek, mely annyi súlyos csapással ostorozott bennünket. A görcsmirígy életünket fenyegette, vagyonunkat a marhavész, reményeinket a tavaszi fagyok tették semmivé, veszélyeztetve van a szabad polgárok személyes biztossága s a szebb jövendőt igérő nemzeti kifejlődés gyenge csemetéjét a rémkórságos tudatlanság a hatalomtól kölcsönözött erőszakkal akarja feldúlni. Átokkal teljes év volt ez, súlyos, de méltó büntetése sok századok vétkeinknek, melyet elismerni, megbánni s jóvá tenni, fájdalom! oly kevesek hajlandók. De lefolyt e hosszú év is; általrepült setét honába s nem hagyott nekünk mást, mint vérző keblünk 26sajgó fájdalmát s azon édes reményt, hogy beköszöntő testvére áldást hoz, kiállott fájdalmunkat gazdagon pótlandót. Megtanítja talán nemzetünket is a szenvedés arra, hogy igazság és egyesség szülhet csak közerőt, közboldogságot.
Hertelendy Pestre útazik, általa küldöm e néhány sorokat; ő még csak a jövő héten indúl vagy a másikon, vagy talán a harmadikon, de elmegy és én használom ez alkalmat kegyeddel néhány perczet elfecsegni czél nélkűl, rend nélkűl, de annál édesebben, mert visszavarázsolva érzem magamat a múlt időbe, midőn a sok kellemetlen küzdés között édesen folytak le néhány óráink. Kegyed exkommunikálva van a kormány által, s ezért levelet póstán nem kaphat, mert úgy hallom, nem adják azt kézre, tőlünk pedig ritkán vagyon biztos alkalom Pestre, mert Zalának minden kereskedési összeköttetése Bécs felé vonúl; így tehát leveleim ritkák kegyedhez, mert noha titkaim nincsenek és gyűlölöm is a titkolódzást, restellek mégis kegyed czímzete alatt a zalabéri vagy budai póstamestereknek leveleket firkálni.
Kegyednek megyénkhez intézett kérelemlevelét jövő közgyűlésünkre, mely januárius 9-én fog tartatni, beadom. Zala már pártolta ez ügyet múltkor is, most bizonyosan vissza nem fog lépni; sükere felírásunknak nem lesz, de a nemzet felszólalván, jövendőre használhat. Miolta a kérelemlevél kezemhez jött, közgyűlésünk nem vala, azért maradott ily későre benyújtása. Utolsó közgyűlésünk elhatározá 27a TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOKAT a megyei közönség számára meghozatni s mind e végzésnek közlése, mind a díjnak megküldése főjegyzőnkre leve bízva; nem tudom, teljesítette-e már főjegyzőnk mindezeket? Ha nem, tehát bizonyosan a biztos alkalom hiánya okozta késedelmét; tudósítson engem kegyed mind erről, mind pedig arról, ha vajjon igaz-e, hogy póstán levelek kegyed kezébe nem jutnak?
Mi az ifjak ügyében megtevénk bécsi útunkat; mint Pest példájából előre látható vala, siker nélkűl. November 11-kén jött össze megyénk választmánya Bécsben; másnap reggel elnökünk, Kerkapoly alispán, elment a kanczellárhoz megmondani itt-létünket s megtudni vele szólhatásunk óráját, melyre Pálffy (ki az alispánt igen nyájasan fogadta) azt kérdé tőle: ha vajjon a választmány ő hozzá is vagyon küldve? mert akkor azt ő is nemzeti öltözetben fogja elfogadni; de az alispán azt válaszolta, hogy ő hozzá küldve nem vagyunk s egyedűl azért fogunk nála megjelenni, hogy őtet, mint főkanczellárt megkérjük, hogy hivatalánál fogva a királyi szék elibe juthatást eszközölje nekünk. Pálffy tehát Kerkapolyval úgy egyezett, hogy még az nap, azaz november 12-én délutáni 1 órakor nála megjelenhetünk. Mi a mondott órán magyar ruhában megjelentünk, ő dolgozó szobájában nem nemzeti ruhában fogadott bennünket. Elnökünk magyarúl előadá küldetésünk czélját, Pálffyt felszólította, hogy mint kanczellár, hivatalánál fogva eszközölje ő felsége elibe bocsáttatásunkat, melyre Pálffy hivatalos 28redőkbe szedett arczczal, egy keveset elfogúlva, reszkető hangon, akadozva, de el nem akadva deákúl azt válaszolta: midőn neki értésére esett, hogy Zala is e tárgyban választmány által kíván ő felsége eleibe járúlni, mind hivatalánál, mind azon szereteténél fogva, melylyel a haza polgárai iránt viseltetik, kötelességének ismerte azt azonnal ő felségének megjelentetni, melyre is ő felségétől azon kegyelmes határozatot vette, hogy ő felsége ugyan a törvényhatóságoknak rendes úton felküldendő felírásait kegyesen fogadja és határozat alá is véteti mindenkor, de a régi időtől fogva ez ideig szokatlan módot el nem fogadja. Ő felsége tehát neki megparancsolta, hogy ha a zalai választmány nála, a kanczellárnál, megjelenend, annak ő felsége nevében s egyenes parancsolatjából mondja meg, hogy a választmányt, mely ő felségének helybenhagyását nem nyerte, sem úgy mint választmányt együtt, sem egyesleg e tárgyban (hoc ex obtutu) ő felsége eleibe bocsájtani nem fogja; megnyugtatására azonban a választmánynak a felírást, melyet magokkal hoztak, a kanczellár vegye át s azt ő felsége annak útján fel fogja vétetni (in pertractationem), melyet midőn ő (a kanczellár) nekünk egyenesen ő felsége nevében s annak kegyelmes parancsolatjából kinyilatkoztat, magát kedvezéseinkbe (favoribus) ajánlja. Elnökünk azt felelte, hogy fájdalmas érzéssel értjük, hogy a királyi szék eleibe juthatás ő felsége parancsolatjából el vagyon előlünk zárva; s meg fogjuk ezt szomorodott szívvel küldőinknek jelenteni, de minthogy megbízásunk határozottan az, hogy a felírást 29egyenesen ő felségének kezeibe adjuk, azt mos ő exczellencziájának által nem adhatván, küldőinknek vissza fogjuk vinni. Ezek után mi is, Pálffy is magunkat meghajtván, tőle (és én másnap Bécsből is) eltávoztunk. Nekünk tehát a kanczellár semmit sem szólott, a mi csak távulról is sértő lett volna, de egyébiránt azt épen magára nézve tette okosan. Jelentésünk a jövő közgyűlésen fog felvétetni.
Miklós* barátunk ügyében még júniusi gyűlésünkből felírtunk, arra most érkezett egy kir. válasz, mely szinte a jövő gyűlésen felveendő; megküldöm ezen királyi választ párban ide zárva, mint azt velem az alispán közlötte; furcsa és zavart annak tartalma, elveit és kitételeit nagy részben hallottuk már a főrendi táblán, de a kormány nevében ezeket mondani még különösebb.
T. i. Wesselényi Miklós.
Miklós eddig már Pesten lesz, szívesen, igen szívesen köszöntse őtet kegyed nevemben s közölje vele a királyi választ; bécsi útunkat hazajövetelemmel tüstén megírtam neki Pozsonyba, nem tudom, megkapta-e?
Pesten és Zalán kivűl más megyei választmány az ifjak dolgában még nem volt Bécsben, pedig Bars és Komárom is, úgy hallom, választmányt határoztak, nem tudom, miért maradtak el ezek?
A fejérvármegyei tisztújítás, de még inkább az ezt megelőző gyűlés Bécsben sem vala igen kedves. Szluha azonban megkapta gazdagon jutalmát. Szegény kunok! 30sajnálom őket, sajnálom Illésyt; a finom jezsuita Mihalkovics mellé még épen egy durva kapuczinus kellett, hogy a kerületekben egy boldogító polgári s vallási inquiziczió álljon fel s imé megkapták azt a kerületek Szluhában. Boszankodnak Bécsben Pestnek végzésén, a TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOKat tárgyazón s ez (úgy írják nekem Bécsből deczember 7-ről) a dolognak sokat fog ártani, (azonban ki tudna ezen urak szövevényes balgaságán eligazodni.) Annál kedvesebb volt ott fenn a tolnai tisztújítás, melyben a Dőry- és Perczel-párt a szabadelműeken elhatározottan győzedelmeskedett. Már is mutatkoztak következései a múlt gyűlésen. Bezerédj azolta nem írt, csak szóval üzent s optimizmusának kiapadhatatlan forrásából reményt merítve, azt izente: „non est desperandum;” én is azt mondom, noha sok jó ember kételkedik, hogy Pistánknak követté választása jövendőre kivihető legyen s ez publica calamitas volna.
Ime közlök kegyeddel némely kivonatokat egy pár bécsi levélből, melyeket deczember 4-ről s 8-ról kaptam; írójok olyan, ki puszta híreken nem épít, s mit eddig tőle tudtam, nem voltak soha alaptalanok, forrásai jók s maga vigyázó.
Deczember 4-ről: „a pesti gyűlés mennydörgésének ide hatását a nádor által akarják akadályozni; a kormány – úgy látszik – engendi épen nem akar; e napokban egy főispáni helytartó és egy helytartói tanácsos előtt a kanczellár úgy nyilatkozott: Ha 8 száz esztendeig tudott Magyarországgal bírni a király, a 9-ik században is fog 31azzal bírni tudni. A kanczellár minden hazai rosszat Reviczkynek tulajdonít; ellenben ma is vagynak a főbb német urak között, kik ennek elmozdítását (Reviczkyét) sok következő zavarok kútfejének hiszik, s úgy tartják, hogy őtet a kormány előbb-utóbb nem nélkülözheti. A kanczelláriát ismét két referendiáriussal akarják szaporítani. A magyar dolgok itt sok gondot okoznak, különösen mindenkori mozgásban tartja őket a vármegyék levelezése, két ízben szólíttatott fel a kanczellária a kabinet által: adna véleményt, mi módon lehetne azt akadályozni? Ez kikerülőleg felelt, s másod ízben úgy nyilatkozott, hogy beavatkozás a kormány részéről csak speczifikus veszedelmes tárgyú esetekben történhet; hogy ismét hiba nem történt, Bartalnak lehet tulajdonítani, ez csakugyan legderekabb ember közöttük. Rotschild a kölcsönözést megtagadta. Midőn Metternich Lajos főherczegnek kinyilatkoztatta, hogy a kamatok fizetései új kölcsönt kívánnak, ez a császári familia minden tagjainak összehívását kívánta a császárnak javaslani, Metternich ellenben, hogy ezt elkerülje, Kolowráth visszahívását javasolta; visszahívására Clam-Martinicz személyesen küldetett hozzá november 2-ik hetében. Ő (Kolowráth) most már itt van, őtet a külföld belső miniszternek hiszi, pedig az nem igaz. Lehet, hogy megalkusznak, hihető is, hogy megalkusznak, mert őtet nehezen nélkülözhetik; de tegnap még távol volt az egyesség. Kolowráth távollétében sok változások történtek s épen olyanok, miket ő ellenzett, több olyan személyek nyertek hivatalokat, 32kiket ő eddig akadályozott, s általában a körülmények úgy intéztettek, hogy a beldolgokra ügyelésben a külminiszternek nagy befolyása legyen. E szerint az alku nehéz, egyik rész befolyását alapítani, másik azt gyökerestül kiirtani akarván. Ezen kivűl több nagyérdekű feltételek alatt ajánlja csak készségét Kolowráth a még eddig el nem fogadott hivatalnak isméti elfogadására; nevezetesebb kívánatai következők: „mivel a kamatokat fedezni szükséges, tehát az új adósságtételt elkerülni nem lehet, de lehet úgy intézkedni, hogy ezentúl a költségek nevezetesen kevesedjenek, mind a katonai, mind a polgári sergek száma s a kelleténél nagyobb penziók szállíttassanak le, ezután penziók csak érdemeseknek adhassanak; a külső dolgokba csak annyira avatkozik Ausztria, mennyire azok a császárság érdekével pozitiv érintésben állanak*; a belső miniszterium úgy, mint a külső egyedül a császártól függjön, pénzről minden miniszterium számoljon. Mint minden alkunál, úgy ennél is némely kívánat füstbe, némely teljesedésbe megy. Kolowráthról azonban azt hiszik, hogy kívánatinak lényegesebb részeitől el nem áll. Metternich így megakasztva még nem volt, ha Kolowráthtal egyezni nem tud, a császári familia kongresszusa lehetséges. Lajos főherczeg aggódása nagy; a vita közben, mint mondják, ezen fontos szavakra fakadott: „Die Herren dürfen nicht vergessen, 33dass die verschiedenen Theile der Monarchie wenig Berührungs, aber viele Abstossungs-Punkte gewähren.”
1836. esztendőben 35 millió fordíttatott czímtelen, névtelen külső dolgokra.
Deczember 8-ról: ma hallám, hogy Kolowráth tegnap estre határozottan lemondott a miniszteriumról, mivel segítségével s befolyásával Metternich a kölcsönt elintézvén, leglényegesebb kívánatinak ellene szegűlt, sükerülvén neki Lajos főherczeget is részére bírni; mind e mellett Lajos főherczeg és Ferencz Károly még mindég marasztják Kolowráthot. A kormány látni kezdi, hogy Pállfyval szeles időkben habok között nem nagy szerencsével vitorlázhat. A két új titoknok közűl eddig itt Zsedényi jobban tetszik; úgy mondják, ez tisztábban, világosabban referál Andrássynál; ezek kivonatjai a bécsi leveleknek.
A TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK-ból én még csak tíz vagy tizenegy számot kaptam, küldje meg, kérem, Hertelendy által a hátralevőket. A jövő félesztendőre ime ide zárom az előfizetési díjt 25 p. frtot, időnként csak lesz alkalom a lapok elküldésére.
Isten áldja, édes Lajosom! minden áldásával. Írjon Hertelendy által, tudósítson mint létéről, tudósítson Miklósról s a szerencsétlen ifjakról, írja meg, miben van jelenleg ezeknek dolguk, ki védi őket s mit hallani a bírák véleményéről; ezek, hallom, már előre kemény szavakat hallatnak. Isten áldja, írjon s szeresse barátját D. Ft.
Zala-Egerszeg, január 27-én 1837. Hertelendy még csak a jövő héten megy vagy küld Pestre s így levelem még most is itthon van; írok tehát némelyeket, mik 34azolta történtek. Gyűlésünk, mely január 9-én kedződött, szokás szerint csendes vala, mert a legfongosabb tárgyaknál is közértelem s általános egyetértés uralkodott; felvétetett a Bécsbe küldött választmánynak jelentése, melynek tartalmát már ezen levélben megírtam; felvétetett ennek folytában két királyi válasz; egyik, mely a szólás szabadsága iránti felírásunkra érkezett, s másik, mely az elfogott szerencsétlen ifjak ügyében felküldött 1-ső felírásunkra adatott ki, s mindezeknek következtében vitatás és ellenmondás nélkűl felírás határoztatott el. A szólók előadásai keserű panaszok valának, a törvénysértés ellen keserű kifakadások, de mind egy értelemben a sértett szabadság ügyét melegen pártolók. Felvétetett önnek kérelme is a TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK ügyében s e kérelem most is, mint egyébkor, szinte közértelmű s általánosan forró pártolásra talált, s e részben is a felírás elhatároztatott; ugyan Hertelendy viszi el kegyednek a megye végzését, mely által még az októberi gyűlésben megrendeltetett, hogy a TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK a megye számára a nemesi pénztárból első kezdettől fogva meghozassanak. Ő fogja általadni a pénzt is, mely azokért jár; főjegyzőnk mindeddig nem talált biztos alkalmat az elküldésre, kegyednek pedig póstán pénzt vagy levelet küldeni nem lehet. Felvétetett Miklósnak tudósítása is, melyben azon beírásokat, mik perébe az ország gyűlése olta levének igtatva, a megye rendeinek másolatban megküldi. Ezen tudósítás és a közlött beírások nyilván az ülésben felolvastattak; 35a rendek a közlést igen szívesen vevék és azokat a levéltárba tétetni rendelek. Én jobbnak látnám, ha Miklós egész pert kezdetitől fogva minden beírásokkal és oklevelekkel együtt lemásolva megküldené; mert csak úgy lehetne némileg a bíróságokat ellenőrség alatt tartani; ha a törvényhatóságok a pernek minden legkisebb körűlményeit ismernék, úgy lehetne figyelemmel kisérni a pernek minden szakaszában az ítélőszékek lépéseit és minden ember a megye leveles tárában megtekinthetvén, láthatná, hogy az ítélőszékek törvény és igazság szerint hoznak-e ítéletet? De a beírások oklevelek nélkűl, kivált ha azok is csak egy időponttól kezdve küldetnek meg, csak töredékek, melyek a per valóságos állásáról tökéletes tudomást nem adnak s a rossz akaratnak van búvóhelye, mert azzal mentheti magát a bíró, hogy a perben és annak irományaiban olyanok találtatnak, miket a közlő elhallgatott. Írtam ez iránt Miklósnak is s kértem, ha csak különös okai nincsenek, küldje meg az egész pert irományaival együtt.
Megyénk a pecsétet még júliusi közgyűlésében magyar körírással rendelé készíttetni s a helytartó tanácsot megkérte, hogy mivel 1837. esztendőnek kezdetétől fogva ezen magyar körírású pecséttel fog élni, ezt köztudomás végett országszerte hirdesse ki. Azonban a helytartó tanács válaszúl ezen ide zárt intéző levelet* küldötte; az abban felhívott törvények csak arról szólnak, hogy a mely megyéknek 36pecsétjök nincs, kérjenek pecsétet ő felségétől, mi azonban pecsétet kérni nem fogunk, mert van, s annak körírását magyarúl készíteni különös engedelem és kiváltság nélkül is szabadnak hiszszük. De van ezen felül egy gyakorlati példánk is, mely a kormánynak gyakorlathoz ragaszkodó embereit meggyőzheti igazságunkról. Ugyanis 1790. esztendő előtt a megye pecsétje az évnek feljegyzése nélkűl vala kimetszve; a mondott évben újra metszették a megye rendei pecsétjöket s a körírást az 1790. évnek feljegyezésével megtoldották, s ez minden különös engedelem nélkűl történt; ha tehát a körírásnak magyarra változtatása különös változtatásnak tekintetik, bizonyosan változtatás volt 1790. évben annak az évszámmal lett megtoldása is; s minthogy akkor sem kértünk különös kiváltságot, azt most sem fogjuk tenni. Ez azonban csak nagyobb erősségűl hozatott fel, mert határozatunk tisztán azon elvből indúlt ki, hogy semmi törvény ezt felsőbb engedelem tárgyává nem tett s az egyenes következése jussainknak és az 1836. esztendei törvényeknek stb. Megírtuk mindezeket a helytartó tanácsnak s megírtuk az is, hogy semmit sem kételkedünk, hogy a helytartó tanács is igazságunkról meggyőződve, a hirdetést teljesíti; mi azonban már az évnek kezdetétől ezen magyar körírású pecséttel tettleg élünk is, s hogy zavar ne támadjon, minden törvényhatóságot arról e gyűlésből tudósítunk.
Nem ismeretes.
A nép nevelésére nézve még júliusi gyűlésünkből egy választmány vala kinevezve, mely az iránt, miképen lehessen 37abban legsikeresebb lépéseket tenni, véleményt adjon, s e választmány a múlt hetekben összegyűlt. Mindenek előtt szükségesnek látták a falusi oskolák jelen állapotjáról, azok hiányairól, a hiányok okairól s a legkönnyebb, segédeszközök megszerzésének módjáról körülményes tudomást szerezni. E végre tehát a választmány tagjai az egész megyét felosztottuk magunk között úgy, hogy minden tagnak egynéhány falu jutott, a mennyire lehetett lakása közelében, ezen faluknak iskoláit tartozik ő megvizsgálni s azokra minden tekintetben felügyelni, a hol vagy a mestereknek kevés a fizetésök, vagy az iskolák épülete nem alkamatos, vagy a mester nem tanítónak való, ott a földesúrtól vagy ha a helység elgyőzi, a lakosoktól segédet s pártolást eszközölni, kérni, sürgetni s mindenekről időnként jelentést adni. Ebben az a főnyereség, a mit nyilván tudatni nem kívánunk, hogy lassanként a nép nevelése közfigyelem alá kerűl s a papoknak vagy kormánynak kezéből vagy elvétetik vagy pedig ellenőrségünk alatt lesz; de azon kivűl is más pénzalapunk nem lévén, egyesleg minden előkerülő hiánynál buzdítással, kéréssel, alkalmatlankodással, erőlködéssel sokkal több segédet lehet egyesektől is kicsikarni, mint általános kollektákkal; felszólíttatnak ezen felűl a megyei birtokosok pénz adására is, hogy a választmánynak legyen módja olyan hiányokon, melyeket sem az illető földesurak, sem a lakosok pótolni nem akarnak, vagy igen szegény megyénkben pótolni nem tudnak, a lehetőségig segíthessen; végre ha pénzalapunk olyan 38gyűlne össze, mely e czélra elegendő volna, egy praeparandiát is kívánnánk állítani. Azonban nagy uraink legnagyobb része szequesztrum alatt van, a középosztály nem tehetős, s így én a kollektákból nem sokat reménylek; de egynéhány ezer forintunk mégis igen ártatlan forrásból együtt van. Ugyanis Inkey Ferencz kamarás meghalálozván, szerzeményének legnagyobb részét tulajdon leányának s némely legátumokat pedig jótevő czélokra hagyta. Különösen a megyének hagyta több ezer kötetekből álló könyvtárát s muzsikai eszközeit; ezüstjeit, mely jóval több egy mázsánál, az alispáni hivatalra, mintegy 60 ezer frtra menő hagyományt pedig a szegényeknek oly móddal, hogy ennek kamatjai, kivévén a könyvtár fentartására és szaporítására rendelt évenkénti 600 frtot s a gondviselők fizetésit, évenként kész pénzűl a megyei szegények közt, kiket a vármegye ilyen segédre érdemeseknek ítél, kiosztassanak. Szerettük volna ezen 60 ezer frtot a szegény nép nevelésére fordítani, mert így a szegények legjobban részesűltek volna belőle; de az nem lehetett, mert a végrendelés szavai nagyon határozottak és megkötők; azonban az ezüstre nézve azt határoztuk, hogy mi azt el nem fogadjuk s így az mint legatum haerede restitutum ab intestato a végrendelőt illeti, az pedig visszaajándékozta a nép nevelésére, és egy egy ártatlan fogással legalább 4–5 ezer pengő forintot nyertünk e szent czélra. Leánya Karolina, Horváth Eudárd úr hitvese, atyjának sírkövet állíttat s engem kért meg, hogy arra egy kurta s a leánynak gyermeki szeretetét s hálás 39emlékét kifejező felírást lapidar stylban szerezzek valahonnan. A jó leány, ki a szent czélt ily nemesen szép ajándékával segítette elő, megérdemli, hogy kérelmét teljesítsük; legyen tehát oly szíves kegyed, ha gondjai engedik, maga is írjon s kérje meg nevemben Bajzát, Vörösmartyt s más jó barátinkat, írjanak s küldjenek nekem valamit, a mi e czélnak megfelelő legyen; adatok nem szükségesek, mert korát és halála idejét úgy is külön fogják a sírkőre feljegyezni.
Múlt héten Kubinyinak, ki egy perünkben ügyvédünk, egy oklevelet, melyet ő maga kívánt és honoráriumot kivánván küldeni, a levele lepecsételve, a pénzt pedig legszámlálva általküldöttem Körmendre, hogy ott a szorgalomszekérre feladassék; azonban a pósta expeditora a levelet általvevén, mebizottamnak, Fábián István táblabíránknak azt mondotta, hogy ő a levelet el nem küldheti, hanem azonnal a főpósta-hivatalnak fogja általküldeni, mert nekik parancsuk vagyon minden levelet, mely Kossuthnak szól, vagy melyben Kossuthnak szóló levelet gyaníttathatik, a főpósta-hivatalhoz küldeni; mivel pedig Kubinyi Miklós úr barátságban lehet Kossuthtal, én pedig Kossuthot mindenkor pártoltam, ezen levelét, ha innen felküldetik is, a budai póstán bizonyos letartóztatják s felbontják. Fábián tehát kénytelen volt a leveleket visszavenni és azt a pénzzel együtt új borítékba zárva önnön neve alatt (minthogy a pénzküldéseknél a feladó neve is reczepisszébe igtattatik) 40feladni, hogy, mint kevesbet gyanús, biztosabban elmehessen. Én a reczepisszét is Fábián nevére kaptam, kérem tehát kegyedet, kérdezze meg Kubinyi Miklós urat, kit igen szívesen tisztelek, ha a levelemet és a pénzt megkapta-e? Glosszák e dologban nem kellenek, szárazon elbeszélve úgy áll az, hogy boszankodás és nevetés fogja el az embert, midőn annyi önkényt, annyi gyávaságot egyesülve lát. Szépen járna az ember, ha valamely fontos perben idézve levén, valami ügyésznek prókátori vallást ily módon küldene, s azt ily módon elfognák s a jólelkű embert makacsságból elmarasztalnák.
Még egy kérésem. Íme küldök egy iskatulába zárva egy tajtékpipát. Kérem kegyedet, csináltassa meg azt számomra következőképen: a pipa valaha nagyobb lehetett, de hihető, eltör; most tehát azt ismét, a mennyire csak lehet, meg kell toldani és így természetesen a fedelet tartó ezüstnek szélesebbnek kell lenni; de vigyázzon a pipametsző, hogy a megtoldás utóbb le ne váljék és azért az ezüstöt elég szélesre és különösen szorosra készítse; továbbá fedelet is újat kell neki csinálni és pedig Nagyfélét (einen Nagy’ischen Deckel), olyan formát, mint azon pipán van, melyet kegyed tőlem bír emlékűl: végre a nyakának végén levő ezüstöt is újra kell csináltatni, mert ez már tág és soha erősen nem fog állani. Kegyed ért a pipákhoz; kérem, ügyeljen fel, hogy jól elkészűljön; igen szeretném, ha Hertelendy, vagy embere feljöttével ismét meghozhatná. A szükséges költségekre ide zárok 5 pengő 41frtot. NB. A megtoldásnál vigyázni kell arra is, hogy midőn a formát javítani akarják, azt jobban el ne rontsák s így az aránytalanúl nagy se legyen.
Bécsi levelezőm, kinek leveléből már feljebb közlöttem némely kivonatokat, folyó évi január 13-áról ezeket írja: Hosszú alkudozások után Kolowráth feltételeinek egy része elfogadódván, ő csakugyan visszalépett a miniszterumba; legnagyobb eszköz volt a megtartásában az özvegy császárné, kinek befolyása még mindig nagy; ezentúl a belső miniszterium független a külsőtől, vagyis, mi eddig egy volt, a státus kanczelláriától. A kiadásokra nagyobb felügyelés leend s küldolgokba csak annyira avatkoznak, a mennyire azok Ausztria érdekével egyenes érintésben állnak; az idei kölcsön el van intézve, de a pénzek még nem vétettek fel. Úgy mondják, a kormányzásban most kevesebb habozás vagyon s Kolowráthnak mostani állása az egészre jótékony befolyású, de nem így a magyar ügyre; ő a legnagyobb oligarcha, engedni nem akar, a régi kaptafa helyébe újat elfogadni nem akar, kiváltképen irtózik a kormány kompromissziójától; mint állítják, rosszalja Pestvármegyének el nem fogadását, de most már más vármegyéket következetesség tekintetéből sem lehet a király eleibe ereszteni. Azt hiszi ő, hogy a kormány erős állása és tekintete fentartása által végre mindent legyőzend. Pálffynak erős támasza. „A barsi választmánynyal miképen játszottak, eddig pesten szintén bőven tudva lesz.” Furcsa fentartása a kormány tekintetének.
42Követi jelentésünket, melyben országgyűlési elveink adatnak elő, s úgy hiszem, sértés nélkül; most, midőn a kinyomatás olta fél esztendő múlt és a példányok nagy részben elkeltek, rosszalni kezdi a kormány és az ide csatolt intető levelet* küldötte hozzánk, melynek tiltó tartalmát mi el nem fogadánk. Még furcsább az a nóta, melyet a szegény könyvnyomtatóval, Sammerral, ki Veszprémben lakik s itt megyénk számára egy kis fiók műhelyt tart, akarnak aláiratni. Azon példányokat, melyek még Sammernál voltak, az oskolai direktor, mint lokális czenzor tőle elvette. Zsedényi udvari titoknak Bécsben szóval és azolta levél által 4 példányt kért tőlem ezen jelentésből, én igértem is néki, most azonban a kívánt példányok helyett ezen intető levélnek és nótának másolatát küldöm meg neki, s őt mint kormányi tisztviselőt a konfiskált példányokra útasítom.
Ismeretlen.
A TÖRVÉNYHATÓSÁGI TUDÓSÍTÁSOK-nak 15-ik számát is megkaptam már, Isten áldja, édes Lajosom! írjon, de csak biztos alkalommal, mert máskép meg nem kapom levelét, szeresse barátját
D. F.-t.
Kivűl: Tekintetes Kossuth Lajos táblabíró és hites ügyvéd úrnak tisztelettel, Pesten.
