BEVEZETŐ
7BEVEZETŐ
Deák Ferenc közéleti pályafutásának mindmáig legismeretlenebb időszaka az 1824 és 1833 közötti csaknem tíz esztendő, amelynek során Deák különböző megyei hivatalokat látott el szülőföldjén, Zalában. A kivételes tehetségű és kiváló elméleti felkészültségű fiatalember alig 20 évesen, 1823. december 19-én vehette kezébe Pesten a jeles ügyvédi diplomáját. A kőszegi, keszthelyi, pápai, kanizsai, győri és pesti tanulóévek után most végleg hazatért Kehidára; Deák életében ezután a gyakorlati tapasztalatszerzés időszaka következett.1
1Deák diákéveirôl és elméleti ismereteirôl: Ferenczi Zoltán: Deák élete. Bp., 1904. 1. köt. 12-60. o., Sándor Pál: A pályakezdô Deák portréjához. In: Századok 1981. 3. sz 522-538. o.
A Deák családban hosszú évtizedekre visszanyúló hagyomány, és egyben nélkülözhetetlen jövedelemszerző, birtokgyarapító tevékenység volt a megyei hivatalviselés. Ferenc bátyja, Deák Antal is ezt az utat követte. 1809-től 1817-ig alszolgabíró, 1817 és 1822 között pedig főszolgabíró volt a kapornaki járásban, majd 1828-tól 1831-ig ő látta el az első alispán hivatalát. Noha Hertelendy Györgynek, a Deák-testvérek néhány évvel korábbi gyámjának példája (1819-től 1828-ig volt Zala megye első alispánja) is hasonló hivatali előmenetellel kecsegtethette a pályakezdő Deák Ferencet, ő mégsem ezt választotta. Már diákkorában kijelentette, hogy ő semmilyen választástól, korteskedéstől függő megyei tisztséget nem vállal el, és e fogadalmához később is hű maradt. Lemondott inkább az ilyen módon megszerezhető nem kis jövedelemről, azért, mert senkinek sem kívánt a lekötelezettje lenni.2 Igaz, a fizetésről való lemondását megkönnyítette az a körülmény, hogy anyagi függetlenségét 8nyugodtan alapozhatta a család osztatlan birtokaira, amelyek ugyan még Zalában sem tartoztak a legnagyobb és legkorszerűbben gazdálkodó középbirtokok közé, de mégis viszonylag tisztességes és kiegyensúlyozott jövedelmet biztosítottak a családtagok számára.3
Deák Antal és Hertelendy György hivatali pályafutásáról: Molnár András: Zala megye tisztviselôinek névtára 1810-1849. (kézirat), Deák Ferenc fogadalmáról: Ferenczi Zoltán 1. köt. 61.o. Deák hasonló módon nyilatkozott 1837-ben is, amikor visszautasította a felajánlott alispánságot: „elhatározott s változhatatlan feltételénél fogva, sem most, sem jövendôben akárminô, vagy kinevezéstôl függhetô, vagy lekötelezéssel tartozó tiszti hivatalt vállalni soha nem fog". (Zala Megyei Levéltár - ZML. - Zala vármegye közgyľlési jegyzôkönyvei - kgy. jkv. - 1837:852. [1837. május 29.] Idézte: Molnár András: Csány László a zalai reformellenzék élén. In: Kossuth kormánybiztosa Csány László 1790-1849. (Zalai Gyľjtemény 30.) Zalaegerszeg, 1990. 27-28. o.
Deák gazdálkodásáról: Molnár András: Deák Ferenc mint „mezei gazda". In: Levéltári Szemle, 1992. 1. sz. 32-43. o., U.ô.: Deák Ferenc birtokai. Egy zalai középbirtokos család gazdálkodása a 19. század elsô felében. In: Gazdaságtörténeti tanulmányok 1993. (Zalai Gyľjtemény 34.) Zalaegerszeg, 1993. 41-75. o.
Deák Ferenc tehát nem annyira anyagi, sokkal inkább szellemi gyarapodásra használta fel azokat a hivatali megbizatásokat, amelyeket a megye (1824. március 19-én hivatalba lépett) új főispáni helyettesétől, Batthyány Imre gróftól kapott. Zala megye 1824. augusztus 9-i közgyűlésén nevezte ki az adminisztrátor Deákot tiszteletbeli tiszti alügyésszé, vagy ahogy akkor nevezték: „becsületbéli tiszti ügyvédlőnek”. E hivatalában erősítette meg Deákot a főispáni helyettes az 1825. június 6-i tisztújítás alkalmával is. Az 1824. december 13-i közgyűlésen újabb, részben alügyészi tevékenységével is összefüggő megbízatást kapott: Batthyány Imre gróf kinevezte a megye árvaválasztmányának jegyzőjévé is, mégpedig sógora, Oszterhueber József (Deák Klára férje) helyére.4 Deák az alügyészi teendőket 1832 tavaszáig, a jegyzői munkát pedig 1832 augusztusáig látta el. E két tevékenységi körben szerzett tapasztalatai és tekintélye alapján tisztelte meg Deákot táblabírói kinevezéssel az 1829. április 27-i közgyűlés alkalmával a megye adminisztrátora.5 Az 1830-as évek elején már a legtekintélyesebb zalai táblabírók között tartották számon. 1831-ben két fontos alkalmi megbízatást is kapott; január 17-én kinevezték az országos rendszeres bizottsági munkálatokat felülvizsgáló helyi bizottság tagjává, majd július 11-én őt is delegálták a kolerajárvány megfékezésére hivatott megyei választmányba. E munkák már kifejezetten a politikusi pályakezdetet jelentették Deák számára. Különösen a rendszeres munkálatokra tett zalai észrevételek kidolgozása során betöltött kulcsfontosságú szerepe hozta meg Deáknak az elismerést. Előbb, 1832. november 5-én az országgyűlési követté választott Zalabéri Horváth János cs. kir. kamarás helyére helyettes első alispánná, majd 1833. április 15-én őt magát is Zala megye országgyűlési követévé választották.6
ZML. kgy. jkv. 1824:1703. (aug. 9.), 1824:2484/39. (dec. 13.), 1825:1649. (jún. 6.)
ZML. kgy. jkv. 1829:889/890. (ápr. 27.) Deák a június 1-i kisgyľlésen tette le a táblabírói esküt. (Uo. 1829:1374.)
Deák 1831 januárja és 1832 augusztusa közötti tevékenységérôl részletesen ír: Molnár András: Deák Ferenc és a rendszeres munkálatokra tett zalai észrevételek. (Megjelenés elôtt a Századok 1995-ös évfolyamában.)
Mi az, amit Deák pályafutásának 1824 és 1833 közötti időszakáról mindmáig tudhattunk? A Zala vármegye levéltárában máskülönben alapos kutatásokat végző Kónyi Manó és Ferenczi Zoltán e tekintetben csekély eredménnyel járt. Kónyi ugyan felfedezett (és be is jelölt) a büntetőperek sorozatában több, Deáknak tulajdonítható 9védőbeszédet, végül azonban mégis csupán egyetlenegyet közölt; igaz ugyan, hogy valamennyi közül ez volt a legfontosabb.7 Ezzel, a Babits József rablógyilkos ügyében mondott egyetlen védőbeszéddel jellemezte azután minden későbbi feldolgozás, így Ferenczi Zoltán is Deák ügyészi tevékenységét. A legrészletesebben még Ferenczi klasszikusnak számító életrajza foglalkozott az 1824 és 1833 közötti évekkel, de ahelyett, hogy kihasználta volna a megye levéltára által kínált lehetőségeket, csak az 1821/23-as rendi ellenállást, és annak zalai hősét, Deák Antalt mutatta be és jellemezte. Magáról Deák Ferencről szólva csupán a Vörösmarty Mihályhoz írott korai levelekből idézett néhányat, így elsősorban Deáknak a pesti értelmiségi fiatalokkal kötött baráti kapcsolatát ecsetelte.8 A Vörösmartyhoz és Stettner Györgyhöz írott, Brisits Frigyes, Taxner-Tóth Ernő, valamint Sándor Pál által később közzétett levelezésekből is elsősorban Deáknak a pesti szellemi központhoz való viszonya, olvasmányai, és egyéb apró, magánéleti eseményei ismerhetők meg. E levelek Deáknak a család gazdálkodásában, valamint a megyei közéletben, különösen az ügyészi és gyámi jegyzői tisztségekben betöltött szerepét alig-alig érintették.9 Deák ügyészi tevékenységével – ha röviden is – mindeddig csupán az ügyészi vélemények egyikét-másikát idéző Sándor Pál foglalkozott egy eldugott helyen megjelent kis írásában.10
Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei. 1829-1847. Bp., 1882. 1. köt. 1-6. o. (A 2. bôvített kiadásban - Bp., 1903. - 1. köt. 1-7. o.)
Ferenczi Zoltán 1. köt. 61-73. o. (A „Deák Zala megyében” c. fejezet.)
Vörösmarty Mihály levelezése. (Vörösmarty Mihály Összes Mľvei 17-18.) (Sajtó alá rendezte Brisits Frigyes) Bp., 1906. 1-2. köt., Taxner-Tóth Ernô: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezésébôl. Bp., 1987., Sándor Pál: Deák Ferenc kiadatlan leveleibôl. Bp., 1992.
Sándor Pál: Deák Ferenc politikai pályakezdete Zala megyében (1824-1832). In: Nótárius. A zalai honismereti mozgalom folyóirata 1988. 2-3. sz. 15-19. o.
A közelmúltban kutattam fel, és adtam közre a Deák család gazdálkodására vonatkozó legfontosabb, korábban zömében ismeretlen forrásokat, adatokat. E kutatások során kiderült, hogy Deák Ferenc 1825-től bátyjával közösen kezelte a család osztatlan birtokait, és bátyja hosszabb távolléte idején – így pl. az 1825/27-es diéta alatt – közvetlenül, személyesen irányította a Deák-birtokok gazdálkodását. Résztvett Deák a zalatárnoki rokonsággal folyó örökösödési perben, és annak lezárásában is.11 A család gazdálkodására vonatkozó iratok feltárása során bukkant elő Deák Ferenc ismeretlen ügyészi véleményeinek egy része.
A 3. sz. jegyzetben említett munkák.
A Zala Megyei Levéltárban megindított kutatásnak erőteljesebb lendületet adott, amikor 1992 januárjában megbízást kaptam, miszerint működjek közre a „Deák Ferenc Összes Művei” c. kiadvány előkészítő munkálataiban. Az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatásával folyó munka során elsősorban a helyi levéltár 1824 és 1848 közötti iratait tártam fel. E kutatások eredményeképpen – az 1833/36-os, valamint 1839/40-es időszaki követjelentések, és az 1836/39 közötti szólásszabadsági 10feliratok mellett12 – éppen az 1824 és 1833 közötti időszakból kerültek elő a legfontosabb, érdemi újdonságok. Sikerült bebizonyítani, hogy a „Zala vármegyének az Országos Kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei” címmel 1832-ben készült munka túlnyomórészt Deák Ferencnek tulajdonítható, és viszonylag pontosan igazolható – nemcsak közvetett, de közvetlen források, így Deáknak egy mindeddig ismeretlen levele alapján is – Deáknak a rendszeres munkálatok zalai vitájában betöltött szerepe.13
Ilyen pl.: Molnár András: Deák Ferenc „cenzúrázott” követjelentése. In: Levéltári Szemle, 1993. 3. sz. 49-57. o., U.ô.: Deák ismeretlen feliratai a szólásszabadság ügyében. In: Deák Ferenc, a liberális politikus. Bp., 1994. 87-95. o., U.ô.: Deák Ferenc és Zala megye feliratai a szólásszabadság ügyében (1836-1839) In: Levéltári Közlemények, 1994. 1-2. sz. (sajtó alatt)
A 6. sz. jegyzetben említett munka.
Alig haladja meg viszont korábbi ismereteinket, ami Deák gyámi jegyzői és surrogátus alispáni tisztségeivel kapcsolatban előkerült. A megye gyámi választmányának jegyzőkönyveiből mindössze annyi derült ki, hogy azokat 1825. november 29. és 1832. augusztus 6. között, összesen 13 ülés alatt vezette Deák Ferenc. E jegyzőkönyvek terjedelme – a választmányi ülések napirendjétől függően – erősen változó, a 2 oldaltól a 97 oldalig terjed (a 13 jegyzőkönyv átlagosan 27 oldal terjedelmű). A választmány jegyzőkönyveit az 1828. október 22. és 1830. november 9. közötti négy ülés jegyzőkönyvének kivételével Deák sajátkezűleg tisztázta le, míg e négyen csupán az aláírás sajátkezű.14 A gyámi választmány iratai között talált sajátkezű feljegyzésből tudjuk viszont azt, hogy Deák 1830 májusában-júniusában rendezte a választmány irattárát, és kiválogatva abból a napi hivatali munkához már nem szükséges régebbi iratokat – így a saját apjának 1808-as hagyatéki leltárait is – azokat „Acta Orphanialia Antiquiora...” néven a megye levéltárában helyezte el. Deák a gyámi jegyzői megbízatásáról az 1832. augusztus 6-i közgyűlés alkalmával mondott le. A választmány elnökévé csak évekkel később, az 1836. február 29-i közgyűlésen nevezték ki.15
ZML. Zala vármegye gyámi választmányának jegyzôkönyvei (Prothocollum Orphanalis Deputationis) No. 30-42.
Deák 1830. június 14-i sk. feljegyzése a kiemelt iratok listáján: ZML. A gyámi választmány vegyes iratai. Lemondása a jegyzôségrôl: kgy. jkv. 1832:1744. (aug. 6.). Elnöki kinevezése: kgy. jkv. 1836:519/1. (febr. 29.)
Mint ismeretes, Deák Ferencet az 1832. november 5-i közgyűlésen „közakarattal” választották surrogatus alispánná, nehogy az országgyűlési követté lett első alispán távollétében a polgári törvényszékek elnök, az előtte folyó perek pedig bíró nélkül maradjanak, továbbá azért is, mert a visszahelyeztetések, határozások és más efféle „törvényes foglalatosságok” miatt szükség volt az alispán jelenlétére.16 Deák elsősorban a polgári törvényszékek alkalmával elnökölt, így az 1832. november 25-én kezdődött Szent Márton-i, és az 1833. január 28-án kezdődött vízkereszti ülések idején 11(kb. 3-3 hétig). A főispáni helyettes rendeletére ő látta el az elnöki teendőket az 1832. november 7-én kezdődött büntetőtörvényszéki ülésen is.17 Helyettes alispáni minőségében vett részt Deák pl. egy per ítéletének végrehajtásában, és egy erdő zár alá helyezésében is. Még az 1832. november 5-i közgyűlés idején kinevezték a Szévíz patak Széchenyi István pölöskei uradalmában történt elzárását kivizsgáló, és a patak szabályozásáról tárgyaló megyei választmány elnökévé. A választmány munkájáról így számolt be egy későbbi jelentés: „helyettes alispán Deák Ferenc elnöklete alatt egy választmányt küldött ki [t.i. a közgyűlés]. A választmány Pölöskén megjelent, s Bajomi István akkori kiküldött megyei mérnök úr által kimunkált lecsapolási és elrendezési tervet az illetők elejbe terjesztette, ami általok el is fogadtatott”.18 Ezek az (iratokban alig tettenérhető) időtrabló, kisebb jelentőségű, alkalmi megbízatások alighanem kissé lehangolták Deákot. Ezért írhatta surrogatus alispánsága idején, 1833. február 22-én barátjának, Stettner Györgynek, hogy „hivatalt vetettek nyakamba, s az átkozott lótás-futás miatt csak egy pár napot sem lophatok időmből”.19 Deák végül követté választásáig, 1833. április 15-ig látta el ezt a megtisztelő, ám terhes megbízatást.
ZML. kgy. jkv. 1832:2165. (nov. 5.)
ZML. A polgári és a büntetôtörvényszékek hivatkozott üléseinek jegyzôkönyvei.
Somogy Megyei Levéltár. Egyedi vegyes iratok gyľjteménye. Deák Ferenc sk. levele ismeretlen Somogy megyei tisztviselôhöz, Kehida, 1832. dec. 14. (A szentbalázsi erdô zár alá vételérôl szóló levél másolatát Nagy Pál levéltáros bocsátotta rendelkezésemre. Szívességét ezúton is megköszönöm!), ZML. kgy. jkv. 1833:3. (jan. 7.), A Szévíz patak ügyérôl: ZML. kgy. jkv. 1832:2443. (nov. 5.), 1833:3. (jan. 7.). Deák jelentése az utóbbi számon található a közgyľlési iratok - kgy. ir. - között. Az ügy bonyolultságáról képet ad azoknak az iratoknak a jegyzéke, melyeket Deák, mint a Szévíz rendezésére kiküldött választmány elnöke a megye levéltárából kikölcsönzött. (ZML. A Zala vármegye levéltárából kikölcsönzött iratok lajstroma. 1. köt. 1790-1836. - 1833. március 1-i bejegyzés.) A késôbbi jelentés: ZML. kgy. ir. 1844:3576.
Deák idézett levelét kiadta: Taxner-Tóth Ernô 110. o., vö. Sándor Pál: Deák Ferenc kiadatlan leveleibôl 32. o.
Mindezen elfoglaltságai mellett Deák legfontosabb 1824 és 1831 közötti hivatali teendője az alügyészi feladatok ellátása volt. Tekinthetjük hitvallásának is, amit ez ügyben Vörösmartynak írt 1825. november 15-én: „Igaz ugyan, hogy csak becsületbeli tiszti alügyész vagyok, de éppen a becsületért szégyenleném csupán csak nevét viselni hivatalomnak”.20
Kiadta: Brisits Frigyes 17. köt. 103. o. Ugyanebben a kötetben olvasható egy másik levélrészlet (142. o.), amelyben Deák (1826. július 6-án) arról panaszkodik Vörösmartynak, hogy „hivatalos és gazdaságbéli foglalatosságaim majd alig engednek pihenésre idôt". A levélírásnak azután fogott neki Deák, hogy egy zápor hazakergette a szénatakarásból, otthon pedig az íróasztalán „heverô és még elkészítendô tiszti véleményeket, pártfogásbéli pöröket, és az árvai kiküldöttségnek csak félig kész jegyzôkönyvét mérgesen egy szegletbe” dobta.
A megyék ügyészi hivatalának teendői ebben a korban eléggé szerteágazóak voltak. Alapvetően három feladatnak kellett eleget tenniük: a törvényességi felügyelet 12ellátása a megye gyűlésein és törvényszékein, az adózó nép és az árvák jogainak törvényes képviselete és védelme, végül a megye közrendjének és a lakosság erkölcsének a vétkesek megfenyítése általi védelme.
Az első feladatkörbe tartozó teendők ellátása céljából minden gyűlésen vagy törvényszéken jelen kellett lenni egy ügyésznek, hogy ügyeljen a törvények és törvényes eljárások tiszteletben tartására. Az ügyész volt a felelős azért, hogy ezeken csak az vehessen részt és szólalhasson fel, akinek erre joga van, és őt tették felelőssé azért is, hogy az esetleges széksértéseket megtorolja. Meg kellett vizsgálnia a megyébe érkező felsőbb rendeletek törvényességét, és neki kellett véleményezni a nemességigazolási kérelmeket is. Ő képviselte és védte a megye jogait a szomszédos törvényhatóságokkal szembeni jogvitákban, és az ő gondja volt, hogy a magtalanul kihalt nemesi családok címereslevele ne illetéktelen kezekbe, hanem a megye levéltárába kerüljön.
Az adózó nép jogainak védelmében az ügyészek kötelessége volt a közadó alapjának, az adó felosztásának és beszedésének (így magának az adószedői hivatalnak) felügyelete. Gondoskodniuk kellett az alapítványok törvényes kezeléséről, a megye által rendelt törvényes zárak betartatásáról, az árvák vagyonának fennmaradásáról, és a gyermekük nevelését elhanyagoló szülők felelősségre vonásáról. A jobbágyok védelmében jelen kellett lenniük az úriszékeken, és a földesúrral szembeni úrbéri perekben, valamint egyéb jogvitákban is ők pártfogolták a jobbágyokat.
Az ügyészek harmadik feladatköre a megye büntető igazságszolgáltatásában való részvétel volt. Az ügyészek a büntetőperes eljárás során közreműködtek mind az előkészületi, mind a törvényszék előtti, mind a perorvoslati, mind pedig a végrehajtási szakaszban, szem előtt tartva azt, hogy „sem a vétkes büntetlen, sem a károsodott kármentesítlen soká ne maradjon”.21
A tiszti ügyészi hivatal és az ügyészek feladatairól: Palugyay Imre: Megyerendszer hajdan és most. 2. köt. Megyehivatalok. Pest, 1844. 128-137. o.
Természetesen a fenti feladatokat a megye ügyészi hivatalának egésze látta el. Korszakunkban Zala megye tiszti ügyészi hivatala a főügyészből, egy első és egy második alügyészből, valamint kb. 12-15 tiszteletbeli alügyészből állt. A főügyészt és az alügyészeket a tisztújítások során választották, és rendes fizetést kaptak, míg a fizetés nélküli, tiszteletbeli alügyészeket a főispáni helyettes nevezte ki. Zala megye fizetett ügyészei 1824 és 1832 között a következők voltak:22
A fizetett ügyészek adatai: Molnár András: Zala megye tisztviselôinek névtára. vö. Molnár András: Zala megye reformkori tisztújításai 1819-1847. In: Levéltári Szemle, 1989. 3. sz. 24.o.
főügyész:
|
Csesznák József
|
1815.XI.8. – 1828.VI.8.
|
Kuthy Pál
|
1828.VI.8. – 1832.X.31.
| |
első alügyész:
|
Fábián István
|
1819.VII.5. – 1825.VI.6.
|
Kuthy Pál
|
1825.VI.6. – 1828.VI.6.
| |
Töreky Ferenc
|
1828.VI.6. – 1831.VI.20.
| |
13második alügyész:
|
Ágoston József
|
1831.VI.20. – 1834.IX.22.
|
Töreky Ferenc
|
1819.VII.5. – 1828.VI.6.
| |
Ágoston József
|
1828.VI.6. – 1831.VI.20.
| |
Csertán Sándor
|
1831.VI.20. – 1834.IX.22.
|
Ebben az időszakban a megyei törvényszék ülésein – Deák Ferenc mellett – a következő tiszteletbeli alügyészek vettek részt: Ágoston József, Csertán Sándor (az 1848/49-es kormánybiztos és képviselő), Csesznák Lajos (a főügyész fia), Chinorányi József, Diskay Ignác, Jonathan és Lajos, Glavina Lajos (1848-as képviselő), Hegyi Énok, Hertelendy György (a sümegi püspöki uradalom ügyésze később), Horváth György, Horváth Péter, Nagy József, Polgár István, Rosty Vince, Saáry György, Simon Mihály, Svágell Tamás, Szente Mihály, Szigethy Dániel, Tuboly Lajos, Zakál György és Zerpák Sándor.23
A tiszteletbeli alügyészek nevei: ZML. Zala vármegye törvényszékének hivatali iratai. A törvényszékeken megjelent tisztviselôk és táblabírák jelenléti ívei ill. fizetési jegyzékei 1824-1832.
Az ügyészi karból különös figyelmet érdemel Csesznák József főügyész, mert ő két alkalommal is hivatali főnöke és mentora volt Deáknak. Deák a győri jogakadémia elvégzése után, és a pesti ügyvédbojtárság előtt, 1822-ben csaknem egy esztendeig gyakornokoskodott nála, majd 1824 és 1828 között is Csesznák látta el munkával a tiszteletbeli alügyészként dolgozó Deákot. Csesznák József Nógrád megyéből származott, Csesznák Ferenc fiaként Kiszellőn született. Az iskolái elvégzése után Festetics Györgynek, a keszthelyi gazdasági akadémia (Georgikon) megalapítójának szolgálatába lépett, így került Zalába. 1802-től az ollári, majd 1806-tól a Muraközben elterülő hatalmas csáktornyai Festetics-uradalom főügyésze volt. A Muraközben telepedett le, Perlakon volt állandó lakhelye. 1808. november 28-án nevezték ki a visszaélései miatt hivatalából elmozdított Oszterhueber József (nem Deák sógora, annak csupán névrokona!) helyére a muraközi járás főszolgabírájává. Az 1810. május 7-i tisztújítás alkalmával megerősítették főszolgabírói tisztségében, 1815. szeptember 8-án pedig a megye főügyészévé választották. Hivatalát 1828. június 8-ig látta el, de táblabíróként a későbbiekben is részt vett a megyei törvényszékek munkájában.24
Csesznák József adatai: ZML. Zala vármegye nemeseinek lajstromai. Catastrum Nobilium... 1829. 358. o., ZML. kgy. jkv. és kgy. ir. 1807. szept. 21. 71/43. sz. (a nemesi bizonyságlevél kihirdetése), kgy. jkv. 1808. nov. 28. 54/27. sz. (ideiglenes fôszolgabírói kinevezése), Molnár András: Zala megye tisztviselôinek névtára; Nógrád Megyei Levéltár. Nógrád megye nemesi közgyľléseinek jegyzôkönyve 1807. augusztus 28. 642. sz. A hozzá tartozó iratok: (IV.1/h.2.) Nobilitaria C.3. (Ezek közül a legfontosabb az Oszterhueber József fôszolgabíró által Csáktornyán, 1807. júl. 28-án kiállított igazolás.) A nógrádi iratok másolatát Ć. Varga László, a levéltár igazgatója bocsátotta rendelkezésemre. Szívességéért ezúton is köszönetet mondok!
Mind a fizetett, mind pedig a tiszteletbeli alügyészek a megye közgyűlésétől, vagy közvetlenül a főügyésztől kapták konkrét hivatali feladataikat. Deák 1824 és 1828 közötti ügyészi megbízatásait zömében Csesznák Józseftől kapta, ilyen módon 14leginkább a főügyészen múlott, hogy a pályakezdő Deák milyen mélységben ismerhette meg az ügyészi munkát.
Nem tudjuk pontosan, hogy Deák részt vett-e (és ha igen, milyen mértékben) a megyegyűlések és a törvényszékek törvényességi felügyeletének ellátásában. Deák főként a nagyobb jelentőségű, és az ügyészi véleményeket, jelentéseket is tárgyalás alá vevő közgyűléseken vett részt, az 1824 augusztusa és 1833 áprilisa között tartott 41 közgyűlésből 37 alkalommal. A csupán néhány tisztviselő részvételével tartott kisgyűléseknek alig több mint a felén vett részt ez idő alatt (az 58 alkalomból 30-szor).25 A megye büntetőtörvényszékének ülésein – függetlenül attól, hogy azon szerepelt-e az általa vádolt vagy védett alperes ügye – Deák is több-kevesebb rendszerességgel megjelent. A törvényszék üléseit negyedévenként, kb. 2-3 hétig tartották, és jelen kellett lenni azon az elnöklő alispánnak, a közgyűlés által kijelölt táblabíráknak, a szolgabíróknak és esküdteknek, valamint legalább egy ügyésznek és jegyzőnek. 1824 és 1829 között alügyészként, 1829 áprilisától pedig táblabíróként is részt vett Deák a büntetőtörvényszék ülésein, egészen 1831 szeptemberéig. Az ez idő alatt tartott 29 évnegyedes törvényszék közül 22 alkalommal (évente átlagban háromszor) volt jelen.26
ZML. kgy. jkv. 1824-1832. A köz- és kisgyľlési jegyzôkönyvekben, az ülésjegyzôkönyvek elején felsorolt jelenlévô tekintélyek névsorai alapján.
Deák jelenlétét a 23. sz. jegyzetben említett iratok regisztrálták.
Deák ügyészi évei alatt a törvényességi felügyeletet a főügyész és a fizetett alügyészek láthatták el, Deáknak e feladatkörben alig akadt munkája. Ilyen jellegű feladatai közé tartozott viszont Nemeskéri Kiss Pál nemességigazolási, genealógiai ügye.27 Annál több munkát jelentett Deák számára az ügyészek másik feladatköréből adódó megbízatások ellátása; az adózók és az árvák ügyeinek képviselete. Deák e feladatait közvetlenül a megye közgyűlésétől kapta. Így pl. 1825. március 14-én a kiskomáromi úriszékre delegálták, hogy Bedika István és József galamboki adózók ügyét pártfogolja. 1827. november 12-én kinevezték a zalaszabari jobbágyok úrbéri perének ügyében kiküldött megyei választmány tagjává. 1828. március 17-én két, ilyen jellegű megbízatást is kapott: előbb kinevezték a „jobbágyok részére pártfogónak” a kustányi jobbágyok, és földesuruk, Schmiedegg József gróf felesége, Pethő Mária jogvitájában, majd ugyancsak pártfogóként rendelték ki egy, úriszék elé kerülő birtokfoglalási ügyben. 1828. július 28-án őt bízták meg, hogy írja össze Dienes István árváinak javait, december 6-án pedig pártfogónak küldték ki Végh János katona elfoglalt javainak ügyében.28 Egyik utolsó, ilyen jellegű ügyészi feladata lehetett Deáknak, amikor 1832. április 5-én kivette a megye levéltárából, majd kihirdette 15és végrehajtotta Molnár János cs. kir. főstrázsamester végrendeletét.29 Ezeknek az ügyeknek közös jellemzője, hogy irataik (főként az úriszéki pereké) vagy nem kerültek be a megye levéltárába, vagy ha bekerültek is, általában nem Deák írta azokat, így Deáknak az ügyek elintézésében játszott szerepe közelebbről nem deríthető ki.
Lásd a 92. sz. iratot!
ZML. kgy. jkv. 1825:603. (márc. 14.), 1827:2285. (nov. 12.), 1828:1065/1066. és 1081. (márc. 17.), 1828:2218. (júl. 28.), 1828:3306. (dec. 6.)
ZML. A megye levéltárából kikölcsönzött iratok átvételét elismerô igazolások (Reversalisok) 1832. No. 24. Deák ezt írta egy kis cédulára (s.k.): „Néhai tekintetes Molnár János cs.kir. fôstrázsamester úrnak végrendelését, mely 1830. esztendei november 8án a tekintetes nemes vármegyének levelestárába tétetett, kihirdetés, s a teljesítendôk teljesítése végett nemes Háry Farkas táblabíró és levéltárnok úrtól a mai napon kezemre vettem, melyet ezennel megismérek. Zalaegerszegen április hónak 5én 1832.Deák Ferenc, a testamentomnak végrehajtója".
A vizsgált időszakban Deák ügyészi munkáján belül főként büntetőjogászi tevékenysége tisztázható, mégpedig elég nagy pontossággal. Az 1824 és 1833 közötti megyegyűlési (köz- és kisgyűlési) jegyzőkönyvek napirendi pontjainak tételes átnézésével kutattam fel Deák beterjesztett ügyészi véleményeit. Ezek benyújtására valamennyi esetben a közgyűléseken, mégpedig a napirendi pontok szokásjogon alapuló, kötött sorrendjén belül került sor. A közgyűlések először az országos jelentőségű politikai ügyeket tárgyalták, majd a kancellária és a helytartótanács leiratait hirdették ki és hajtatták végre. Ezután következtek a más törvényhatóságoktól érkezett átiratok, majd, immár a megye belső ügyeire áttérve, az adminisztrátor levelei, az alispánok, fő- és alszolgabírák hivatalos jelentései. E tisztségviselői beszámoltatások között került sor az ügyészi vélemények bemutatására, de ekkor bízták meg a megye főügyészét (vagy általában az ügyészi hivatalt) a szolgabírák által jelentett bűnesetek vizsgálati iratainak véleményezésével is. Deák eredeti ügyészi véleményeit a közgyűlési jegyzőkönyvek alapján kisebb részben a közgyűlési iratok, nagyobbrészt pedig a megye tiszti fenyítő és büntetőtörvényszékének iratai között sikerült felkutatni.
Miután a törvényszék ítéleteit és határozatait rögzítő ülésjegyzőkönyvek alig-alig nevezik meg az egyes ügyekben hivatalból eljáró ügyészeket, a kutatás során magukra a periratokra; az egyes perek jegyzőkönyveire, és azok mellékleteire kellett támaszkodnom.30 A perjegyzőkönyvek iratmellékletei között találtam meg az ügyészi vélemények zömét, de maguk a jegyzőkönyvek is hasznosnak bizonyultak, ugyanis ezekben maradtak fenn a Deák által kezdett vagy folytatott tiszti fenyítő és büntetőperek, amelyekben vagy vádlóként, vagy védőként működött közre. 1823 és 1833 között valamennyi fennmaradt per jegyzőkönyvét és iratait oldalanként, ill. szálanként átnéztem, így azokból valamennyi, Deák Ferencnek tulajdonítható szöveget kigyűjtöttem. Az 1824 szeptembere előtt kezdődött, de esetenként csak évekkel később befejeződött perek iratai között sehol sem találkoztam Deák 16kézírásával, így kizárható, hogy a korábbi években kezdett perek között is lennének még Deák-szövegek. Az 1833 utáni büntetőperek iratai (egészen 1838-ig) jórészt megsemmisültek, a fennmaradt néhány csomó pedig szintén nem tartalmaz Deák-iratokat, így nagy valószínűséggel Deák valamennyi fellelhető (büntetőjogászi) ügyészi irata rendelkezésünkre áll. Akadt ugyan néhány ügyészi vélemény, amelynek eredeti kézirata sem a közgyűlési iratok, sem a büntetőperek közül nem került elő, de ezeknek tartalma lényegében fennmaradt a közgyűlési jegyzőkönyvekben.
ZML. Zala vármegye büntetôtörvényszékének jegyzôkönyvei, 1824-1832., Tiszti fenyítô és büntetôperek (Causae magistratuales et criminales) (a továbbiakban Büntetôperek) 1823-1833.
Az 1824 és 1828 közötti ügyészi vélemények zömében Deák sajátkezű munkái, míg az 1830-ban és 1831-ben készített ügyészi vélemények többségét a Deák állandó munkatársának tekinthető, Kökényesmindszenten lakó Fitos Bernárd tiszteletbeli esküdt tisztázta le, ez utóbbiakon csupán a keltezés és aláírás Deáké.31 Az ügyészi vélemények egyike-másika idegen kéz munkája, akárcsak néhány, szintén Deák nevével fémjelzett bejegyzés a büntetőperek jegyzőkönyveiben. A Deák által indított fenyítő és büntetőperek perfelvételei és vádlevelei általában sajátkezűek, és valamennyi esetben megnevezik az eljáró alügyészt. Ha azonban Deák csak a per későbbi szakaszában kapcsolódott be, akár vádlóként, akár védőként, előfordult néhány alkalommal, hogy nem nevezték meg, csupán a kézírása bizonyítja, hogy róla van szó. Deák a mások által előadott szövegeket csupán azokban az esetekben jegyezte be a perek jegyzőkönyvébe, ha azok közvetlenül az ő előterjesztése előtt vagy után kerültek rögzítésre, így Deák kvázi jegyzőként csak akkor tevékenykedett, ha vádlóként vagy védőként már amúgy is részese volt a pernek. Kifejezetten jegyzői feladatokat csupán egyetlen alkalommal, egy gyújtogatási ügyben Sümegen 1826. augusztus 10-én indított büntetőperben látott el Deák. Ekkor valószínűleg unokahúgának a férjét, Nedeczky Lajost helyettesítette, aki a törvényszéki üléseknek szinte állandó jegyzője volt.32 Néhány esetben csupán a kézírás alapján tulajdoníthatók Deáknak egyes, a védelem vagy a felperes ügyész részéről előterjesztett bejegyzések, mert az ilyenkor hivatalból eljáró alügyészt általában sem a törvényszékek ülésjegyzőkönyvei, sem a perjegyzőkönyvek és azok mellékletei nem nevezik meg. A fiatal Deák kézírásának jellemző sajátossága egyébként, hogy az 1830-as és 1840-es évekbeli leveleiből országosan ismert, jellegzetes vonalvezetése kialakult ugyan már 1824 őszén, de ez a fajta kerek, mondhatni „gyöngybetűs” írásmód Deák munkáiban sokáig csak ünnepnapinak számított. A kehidai kúriájában, ráérősen letisztázott ügyészi vélemények ugyan kezdettől fogva ezt a fajta írásképet mutatják, míg a perjegyzőkönyvek sebtében befirkantott bejegyzései hanyagok, kuszák, rendetlenek és nehezen olvashatók. Részben igaz tehát az az Áldor Imre által lejegyzett legenda, amely szerint Deákot hivatali főnöke, Csesznák József is figyelmeztethette a ronda, olvashatatlan kézírásra. Ezt a gyorsan papírra vetett, de 17csak nehezen kibetűzhető kézírást csupán hosszú évek (nem pedig, mint Áldor állítja; három nap) alatt küzdötte le teljesen Deák. Barátja, Kerkapoly István még 1830-ban is olvashatatlan kézírásán tréfálkozott.33
Fitos Bernárd tiszteletbeli esküdtrôl: ZML. Nemesi lajstrom 1829.; Az azonosításhoz alapul szolgáló írásmintája: ZML. Büntetôperek 1832. Fasc. 37. No. 140. (Fitos Bernárd Felsôcsányban, 1832. aug. 18-án kelt s.k. igazolójelentése)
32ZML. Büntetôperek 1826. Fasc. 33. No. 26.
33Deák kézírásáról: Ćldor Imre: Deák Ferenc élete. Bp., 1878. 5. o. Kerkapoly István Malatinszky Ferenchez, Pozsonyban, 1830. november 16-án írott levele: ZML. Malatinszky család iratai. „Nedeczky s Deák barátainknak az írása nem javult” - írta többek között Kerkapoly.
Deák Ferenc ügyészi irataiból készített kötetünk – amely előmunkálata egy majdani, csupán a legfontosabb ügyészi iratokat közlő Deák összkiadásnak – elsősorban Deáknak a megyei büntetőperes eljárás során keletkezett iratait tartalmazza, egyetlen nemességigazolási ügy kivételével. Mielőtt magukról az iratokról szólnánk, elengedhetetlen a megyei büntetőperes eljárás legalább vázlatos ismertetése.34
34A megyei büntetôperes eljárásról: Szlemenics Pál: Fenyítô törvényszéki magyar törvény. 2. átdolgozott kiadás. Pest, 1847., Dombováry Géza: Fenyítô eljárás és büntetési rendszer Pest megyében a XIX. század elsô felében. Bp., 1906., Meznerics Iván: A megyei büntetô igazságszolgáltatás a 16-19. században. Bp. 1933., Bónis György -Degré Alajos - Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története. Bp., 1961. (Levéltári szakmai továbbképzés 13. A kézirat vonatkozó fejezetét Varga Endre írta.) A királyi curia eljárásáról: Varga Endre: A királyi curia 1780-1850. Bp., 1974. 253-256. o.
A bűnvádi eljárás valamely büntetendő cselekménynek a megyehatóság tudomására jutása útján, mégpedig az előkészületi perszakkal indult meg. A feljelentést a sértett fél, annak hozzátartozója, az eset tanúja, vagy bárki, akinek tudomására jutott a bűncselekmény, a megyegyűlésen, vagy a területileg illetékes fő- és alszolgabírónál tehette meg. Utóbbi esetben, ha nemes volt a gyanúsított, úgy a közgyűlés elé, ha pedig nem nemes, akkor egyenesen az törvényszék elé terjesztette az ügyet a szolgabíró. Az állandó lakóhellyel rendelkező nemesek az elmarasztaló ítélet meghozataláig szabadlábon védekezhettek, őket csak tettenérés esetén lehetett vizsgálati fogságba vetni. A nem nemeseket viszont már a gyanú felmerülésekor is elfogathatta az eljárást vezető tisztviselő, és ők nemegyszer évekig voltak vizsgálati fogságban. Ellenük azonnal megkezdődhetett az eljárás, míg a nemesek ügyeiben szükség volt a közgyűlés hozzájárulására. Az előkészületi perszakhoz tartozó kihallgatásokat, a szemlét és látlelet felvételét egyaránt az illetékes szolgabíró hajtotta vagy hajtatta végre, akár saját hatáskörében, akár a megyei törvényszék utasítására, akár pedig a megyegyűlés határozata alapján intézkedett. Ő hallgatta ki a gyanúsítottat, az ő kötelessége volt a tanúk felkutatása és kihallgatása, valamint a helyszíni szemle, a bűnjelek felvétele és a házkutatás is. A látlelet felvételére a megye tiszti orvosának (vagy seborvosainak) közreműködésével került sor. Mindezek elvégzéséről és eredményeiről a szolgabíró egy összefoglaló jelentést, esetleírást (species facti) készített, és ezt terjesztette az őt megbízó megyegyűlés vagy megyei törvényszék elé. A megyegyűlés a vizsgálati iratokat véleményezés végett átadta az ügyészi hivatalnak. Az ügyészi véleményt előterjesztő ügyésznek a rendelkezésére bocsátott iratok alapján kellett eldöntenie, hogy a gyanúsított felmentését vagy perbefogását 18javasolja, netán esetenként újabb, alaposabb vizsgálatot kér. Az ügyész véleményét a közgyűlés elé terjesztette, és indítványát a közgyűlés (ha csak időközben nem merült fel valamely módosító körülmény) általában helybenhagyta, és a gyanúsítottat vagy vád alá helyezte, vagy megszüntette ellene az eljárást. Ha a per mellett döntöttek, az ügyet ismét átadták az ügyészi hivatalnak, most már vádemelés céljából. Az előkészületi perszak a vádlevél elkészítésével ért véget.
Ekkor vette kezdetét a törvényszék előtti eljárás, esetünkben az írásbeli („sollemniter”, ünnepélyesen lefolytatott) büntetőper. Az enyhébb vétségek elkövetőit tiszti fenyítő, a súlyosabbakat büntetőperrel sújtották. Nemesek bűnügyeinél minden esetben, nem nemeseknél pedig a (3 évi tömlöcnél) súlyosabbnak látszó bűntett esetében folytattak általában írásbeli pert (máskülönben a szóbeli, vagy sommás büntetőpert alkalmazták). Az írásbeli per jellemzője volt a polgári perekhez való hasonlatosság; a megengedett illetve kötelező ügyvédi védelem, a fellebbviteli lehetőség (halálos ítéleteknél a kötelező fellebbvitel), és főképpen a per érdemét nem érintő, perhalasztó formai kifogások érvényesítése, amelyek miatt némely büntetőper évekig is elhúzódhatott. Írásbeli büntetőper esetében csak a per jegyzőkönyve került (a törvényszéki jegyző előterjesztésében) a törvényszék színe elé, maga az írásbeli feleselés a pertárban történt, mind a felperes tiszti ügyész, mint a gyanúsított alperes védője részéről, mégpedig a törvényszéki ülések alatt, az ún. törvénykezési időszakban. A törvényszék előtti írásbeli büntetőper a perfelvétellel (levata) vette kezdetét. A felperes tiszti ügyész felfektette a perjegyzőkönyv első ívét, arra feljegyezte a kereseti és megmarasztási kérelmet. Nemesek esetében az előre elkészített vádlevelet külön mellékelte, nem nemesek ügyeiben itt fogalmazta meg a vádat is. A perfelvétel után a védő különböző perhalasztó vagy pergátló alaki kifogásokkal (exceptió) élhetett, amelyekkel időt lehetett nyerni. Miután azonban az esetünkben tárgyalt büntetőpereknél a hivatalból kirendelt védőknek általában nem állt érdekükben a perhalasztás, ez a szakasz a legtöbb perben alig volt jelen, így inkább az érdemi vita (allegatió) során tett feljegyzések növelték meg a pertest terjedelmét. A feleknek a pertárban folyó írásbeli feleselését időnként a törvényszék közbenszóló ítéletei (vallomások meghitelesítéséről, kiegészítő vizsgálatok elrendeléséről, újabb gyanúsítottak elfogatásáról vagy kihallgatásáról stb.) szakították meg. A per hossza az eset bonyolultságától, az érintett vádlottak számától, vagy a felperes ügyész ambíciózusságától – esetenként a védő kifogásaitól – függően változott. Akadt olyan egyszerűbb ügy, amelyben ugyanazon a törvényszéki ülésen hoztak ítéletet, amikor a perfelvétel történt, de az ügyek zömét több törvényszéki ülésszakon (néha több éven) keresztül is tárgyalták.
A per sorsa gyakorlatilag a felek érdemi vitájában, az allegatiók szakaszában dőlt el. A felperes ügyész a vád bizonyítására becsatolta az esetleírást, a látleletet, a vádlottnak, valamint a vád tanúinak a vallomását, és ez utóbbiak hitelesítését kérte. A védő az alperes melletti tanúvallomásokkal, és egyéb dokumentumokkal igyekezett a felperes ügyész érvelését, és ezzel a vádat gyöngíteni. Az ügyész viszontválaszában hasonló módon igyekezett cáfolni a védő állításait, vagy egyszerűen fenntartotta az 19eredeti keresetet. A replikák (több-kevesebb allegatio és közbenszóló ítélet) után a végítéletre megérett pert a törvényszék jegyzője ismertette a törvénykező bírák előtt. Az ítéletet meghozó ülésen maga a felperes ügyész is résztvett, noha szavazati joggal itt nem rendelkezett. A törvényszék előtti eljárás az ítélethirdetéssel zárult, amelyre a tömlöcből elővezetett, addig vizsgálati fogságban őrzött elítélt, vagy az ez alkalomra beidézett és az ítélethirdetés után letartóztatott alperes jelenlétében került sor.
A büntetőeljárás perorvoslati szakához a fellebbezés és perújítás tartozott. A fellebbezések nem csupán az alperesek részéről, és a súlyosabb ítéletek után voltak gyakoriak (3 évi tömlöcnél súlyosabb ítélet ellen már a nem nemesnek is lehetett fellebbezni, halálos ítélet esetén pedig a védő kötelessége volt a fellebbezés), de a csekélyebb büntetéssel elégedetlen felperes ügyész is gyakorta kért perorvoslatot. A pertestet ilyenkor felküldték a királyi curiára, ahol előbb (másodfokon) a királyi, majd, ha szükséges volt (harmadfokon), a hétszemélyes tábla hozott a megyei törvényszék végzését jóváhagyó, vagy módosító ítéletet. Amennyiben mind másod-, mind harmadfokon halálos ítélet született, az ügy iratait kegyelmi úton az uralkodó elé terjesztették. A királyi elhatározás végrehajtását a magyar királyi udvari kancellária által rendelték el. A fellebbezés útján született ítéleteket a megyei közgyűlésen való kihirdetés után hajtották végre.
Az ugyancsak a perorvoslati szakaszhoz tartozó perújítás nagyon ritkán fordult elő. A megyei törvényszék előtti perújítás esetén a vádat korábban képviselő ügyész volt az alperes, az elmarasztalt fél pedig a felperes. Perújításra akkor volt lehetőség, ha az alperes védője döntőnek látszó, új bizonyítékot volt képes produkálni, amelynek birtokában joggal számíthatott az elmarasztaló ítélet mérséklésére, vagy megsemmisítésére.
A büntetőperes eljárás utolsó, befejező szakasza a végrehajtási perszak volt, amely a testi büntetést, a szabadságvesztést vagy kivégzést jelentette. A halálos ítéleteket hóhérpallossal vagy akasztófán, nyilvánosan hajtották végre, az ítélet kihirdetése utáni harmadik napon. Előfordult, hogy valaki csak bot- vagy pálca- (nőknél vessző-) büntetést kapott. Ezekkel a testi büntetésekkel súlyosbították a tömlöcre ítélt rabok büntetését is. Ugyancsak súlyosbító eszközök voltak a különböző vasak, bilincsek, és a heti két-három napi, kenyéren és vizen eltöltendő böjt. Az egészségtelen megyei tömlöcökhöz képest még felüdülést jelenthetett a megvasalva és pandúrok felügyelete alatt, de részben a szabad levegőn végzett közmunka, amely a leggyakoribb velejárója volt a szabadságvesztésnek. Az elmarasztalt alperest terhelte a bűncselekménye által okozott kár, „testi suhadalom”, vagy halál esetén a „vérdíj” megtérítése csakúgy, mint a per és a fogvatartás költségeinek fedezete. Miután e költségek gyakran meghaladták az elítélt jövedelmét, általában az elítélt lefoglalt vagyonának részleges vagy teljes elárverezésével hajtották be az előírt összeget.
A megyei büntetőperes eljárás során az ügyészeknek még az említetteken kívül is számos ügyviteli és ellenőrzési teendőjük akadt. Megfelelő források hiányában azon
ban 20azt nem tudjuk rekonstruálni, hogy Deák maga is részt vett-e az ítéletek végrehajtásában és annak felügyeletében, így pl. a tömlöcbüntetésre ítélt rabok jegyzékeinek elkészítésében, a tömlöcök időnkénti megvizsgálásában, és a mellékbüntetések kiadásának ellenőrzésében. Az ügyészi hivatalon belüli munkamegosztás során Deák – legalábbis az iratokból ez tűnik ki – az előkészületi perszakaszban a főügyész (nagyritkán közvetlenül a közgyűlés) által kiadott ügyek véleményezését végezte. A törvényszék előtti eljárás során mint felperes ügyész tevékenykedett; a perfelvétellel megindította a pert, benyújtotta a vádlevelet stb. Ritka eset volt, hogy ugyanabban az ügyben kétszer kértek Deáktól véleményt, és ugyanolyan ritka az is, hogy abban az ügyben indítson pert, amelyikről korábban ügyészi véleményt adott. Deák néhány esetben már a replikák közben vette át a vád képviseletét, vagy ő terjesztette elő – mint hivatalból kirendelt védő – az alperes „derekas” védelmét. Azoknak az eseteknek a száma, amelyekben Deák 1824 szeptembere és 1831 februárja között valamilyen minőségben részt vett, az alábbiak szerint alakult.35
5Kötetünk 94 iratot tartalmaz, e táblázat viszont csak 93-at, mert egy irat - Nemeskéri Kiss Pál genealógiai ügye - nem a büntetôperes eljárás során keletkezett.
év
|
ügyészi vélemény
|
a perekben
|
összesen
| |
vádló
|
védő
| |||
1824
|
2
|
7
|
1
|
10
|
1825
|
13
|
14
|
2
|
29
|
1826
|
6
|
–
|
–
|
6
|
1827
|
6
|
–
|
2
|
8
|
1828
|
16
|
3
|
2
|
21
|
1829
|
–
|
1
|
–
|
10
|
1830
|
9
|
–
|
1
|
10
|
1831
|
7
|
–
|
1
|
8
|
összesen
|
59
|
25
|
9
|
93
|
Deák az ügyészi véleményeiben 37 alkalommal a gyanúsított vád alá helyezését, 22 alkalommal pedig a felmentését indítványozta. A megye közgyűlése valamennyi javaslatát helybenhagyta, csupán egyetlen esetben nem a megyei törvényszék, hanem az illetékes úriszék elé utalta az ügyet. Deák maga csak 1824-ben és 1825-ben indított pert (19 alkalommal), míg 1825-ben két, 1828-ban három, végül 1829-ben egy alkalommal csupán a replikázás közben vette át (a más ügyész által indított perekben) a vád képviseletét. Deák mindössze kilenc alkalommal; négy gyilkossági, három lopási és rablási, valamint egy-egy zárszegési és bigámia-ügyben látta el a védelem képviseletét. A legsúlyosabb, többrendbeli bűnténnyel vádolt alperesek esetében a védelem hatástalan maradt, így ítélték el pl. Babits Józsefet és társait. Deáknak három alkalommal sikerült azonban elérni az alperesek felmentését, így a gyilkossággal (tulajdonképpen gondatlanságból eredett emberöléssel) vádolt kiskorú 21Fehér Mihály esetében (1. sz. irat), a gyilkosságban való bűnrészességgel vádolt Németh Erzsébet és Peti Julianna esetében (51. sz. irat), végül a zárszegéssel vádolt köveskáli közbirtokosok ügyében (93. sz. irat). Ha a Deák részvételével lefolytatott ügyek vádjait vizsgáljuk, azt találjuk, hogy Deáknak leginkább a verekedésekkel, gyilkosságokkal, lopásokkal és káromkodásokkal akadt dolga. Deák elé ez idő alatt a következő esetek kerültek: verekedés (gyakran káromkodással fűszerezve) 32, gyilkosság (részben rablással, lopással együtt) 18, lopás (és részben orgazdaság) 12, (kifejezetten) káromkodás 6, zárszegés 4, rablás 3, hivatali visszaélés 3, erőszakoskodás 3, paráznaság 2, rágalmazás 2, tisztviselő megsértése 2, rendzavarás 2, végül egy-egy orgazdaság, csavargás, bigámia, kegyetlen bánásmód. 57 alkalommal nemesek, 8 esetben nemesek és nem nemesek, végül 23 alkalommal nem nemesek ügyeiben járt el.
Voltak persze ezek között szorosan összetartozó, vagy egymással összefüggő ügyek is. Ilyen például a rigácsi nemes Ferenczy László (és társai) esete. Deák ügyészi véleményt adott (9. sz. irat), majd a vádat képviselte két, ebből fakadó perben is (25., 26. sz. iratok). Ilyen Zsiray György szécsiszentlászlói kasznár, és Sebestyén János (valamint társai) esete is, amelyekben két-két alkalommal is kértek Deáktól ügyészi véleményt (31. és 47., 64. és 94. sz. iratok). Összefüggés mutatható ki a Pálfy Anna gulácsi nemesasszony körüli perpatvar (44. sz. – ügyészi vélemény, 58. sz. – a vád képviselete), valamint Körmendy István (a férj) és a gulácsi közbirtokosok kölcsönös vádaskodásai között is (59. és 79. sz. iratok). Deák több alkalommal ügyészi véleményt adott a szentgyörgyvölgyi „nyughatatlan és kötekedő” Gödör Pál körüli perpatvarokról is (10., 33., 37. sz. iratok).
Deák 24 ügy kapcsán támasztotta alá érvelését a konkrét törvényekre való hivatkozással. Elsősorban ügyészi tevékenységének korai, 1824/25-ös időszakában, és azokban az esetekben, amikor a vád képviseletét látta el. Később legendássá vált a „Corpus Juris”-ban való jártassága, korai irataiban azonban nála is kimutatható néhány pontatlanság. Így pl. kétszer is Mátyás 1464. évi I. decretumának 1. cikkelyére hivatkozott az 1486. évi VI. decretum 51. cikkelye helyett (2. és 4. sz. iratok) és tévesen adta meg a 7. sz. iratban (Horváth Tamás perében) idézett latin nyelvű szövegrész forrását is. Hivatkozásainak túlnyomó többsége persze helytálló. Legtöbbször Werbőczy Hármaskönyve I. részének 15. címére hivatkozott, amely a rablók, tolvajok és gyilkosok büntetéséről rendelkezett (5., 7., 20., 22., 23., 24., 56. sz. iratok). Számos esetben hivatkozott a káromkodásokat büntetni rendelő 1563:42, 1659:42, 1723:110. tc.-ekre is (13., 17., 21., 44., 48., 61. sz. iratok). Két-két alkalommal citálta Mátyás VI. decretumának 51., II. Ulászló 1. decretumának 82. cikkelyét, (2. és 4. sz. iratok), valamint az 1548:49. és 50., (20., 23. sz. iratok), 1625:13. (24., 25. sz. iratok) és az 1723:35. tc.-eket (12., 30. sz. iratok). Hivatkozott négy alkalommal (a 12., 13., 25., 26. sz. iratok esetében) az 1729:35. tc.-re is, de ezzel csupán a megyei törvényszék amúgy is közismert illetékességét hangsúlyozta. Mintegy tíz további törvénycikket idézett (1492-től 1807-ig) egy-egy alkalommal. Ügyészi tevékenységének későbbi éveiben ez csak elvétve fordult elő, mert vagy nem hivatkozott 22konkrét törvénycikkekre, vagy pedig csupán általában említette az egyes bűnügyekre vonatkozó „hazai törvényeket”.
A kiadásra kerülő iratokból kitűnik, hogy nem volt Deáknak speciális szakterülete, nem csupán egy szűkebb bűnügy-típussal foglalkozott. Csupán két esetről tudunk, amikor a megye (1830. március 15-i) kisgyűlése közvetlenül Deák Ferencet bízta meg egy-egy zárszegési ügy véleményezésével. A többi hivatali munkáját a főügyésztől vagy a törvényszéken elnöklő alispántól kaphatta, megítélésünk szerint véletlenszerűen. Ez alól talán csak a súlyosabb váddal terhelt alperesek védelme lehetett kivétel, mert elképzelhető, hogy ezeknek a bonyolultabb, és a védőtől is nagyobb szakmai tudást követelő ügyeknek a képviseletére Deák önként vállalkozott.
Ilyenformán ezek, a Deák közreműködésével lefolytatott büntetőperes eljárások során keletkezett iratok, túl azon, hogy hűen tükrözik Deák Ferenc eddig szinte teljesen ismeretlen büntetőjogászi pályakezdetét, egyfajta keresztmetszetet nyújtanak a Zala megyében az 1820-as években előfordult bűnügyekről, és felvázolják a megyei büntető igazságszolgáltatás működését is. Emellett fényt vetnek mind a nemesi, mind a nem nemesi társadalom állandó konfliktusaira, és a hétköznapi élet néhány mozzanatára, sőt, néhány néprajzi jellegzetességre (pl. a cifraszűr viselése) is. Śgy véljük tehát, hogy Deák ügyészi iratainak közreadásával hasznos adalékokat nyújtunk mind Deák pályakezdetét, mind pedig a kor büntetőjogi gyakorlatát illetően.
A minden kétséget kizáróan Deák Ferencnek tulajdonítható iratokat és jegyzőkönyv-részleteket teljes egészében közöljük, mégpedig a keltezések sorrendjében. Az iratokon szereplő, vagy a perekből kikövetkeztethető dátumok persze nem jelölnek abszolút időpontot, mert Deák sokszor a hónapok alatt elkészített ügyészi véleményeket egy-két hét alatt tisztázta (vagy tisztáztatta) le, és többet keltezett ugyanazon a napon. A perek esetében a perjegyzőkönyvek általában csak a törvényszék kezdetét jelölik meg, azt viszont nem tudjuk, hogy az adott ügy beperesítésére az ülés melyik napján került sor. Többször csupán a Deák bejegyzését megelőző vagy követő feljegyzés dátumából következtethetünk a hozzávetőleges időpontra. Azokban az esetekben, ha hiányoznak az eredeti ügyészi vélemények (és azok lényegét a közgyűlési jegyzőkönyv vonatkozó részletének közlésével mutatjuk be), az ugyanazon a közgyűlésen beterjesztett, ismert keltezésű vélemények alapján a legkorábbi és legkésőbbi időpont között, tágabban határoztuk meg a keltezés időpontját.
A közölt iratok előtt – amennyiben sikerült kideríteni – felvázoljuk az ügy előzményeit, majd pedig (az iratok lelőhelyének feltüntetése mellett) röviden összefoglaljuk a további fejleményeket, és az ügy lezárását is. Miután az esetleírásokat Deák ügyészi véleményei is felvázolják, a bűnesetek ismételt leírásától eltekintettünk.36 A Deák Ferenc által használt csekély számú latin szó vagy kifejezés feloldását a jegyzetek között végeztük el.
6A jegyzetek nélküli ügyek esetében az elôzményekre és a lezárásra vonatkozó adatok forrása is megegyezik a közölt iratéval.
23Forrásközlésünk nem betűhív, mert a szövegeket – az egyes szavak maitól eltérő hangalakjának megtartása mellett – a mai helyesírás szabályai szerinti, modern átírásban adjuk közre. Az átírást az indokolja, hogy még Deák sajátkezű irataiban is (túl a Deákra jellemző helyesírási jellegzetességeken) rendkívül sok az értelemzavaró helyesírási hiba és következetlenség. Így például képtelenség eldönteni, hogy Deák hol használt hosszú magánhangzót, mert vagy nem tette ki az ékezetet, vagy kézírásában teljesen összemosódik a pont és a vessző. Külön megjegyzés nélkül feloldottuk a gyakorta használt és egyértelmű rövidítéseket (pl. t – tekintetes, ns – nemes, vgye, vgyei – vármegye, vármegyei, b – büntető, hk. – hónak [hónapnak], 7ber – szeptember, 8ber – október, 9ber – november, xber – december, alsz.bíró – alszolgabíró, eszt – esztendei, tiszt – tiszteletbeli, sz. vagy szt. – szent, v – vagy, stb.), az iratokban előforduló személy- és földrajzi neveket pedig egységesítettük.
Molnár András
