3. Zalaegerszeg, 1824. szeptember 6.-november 30. előtt Deák büntetőpere a paráznasággal és gyújtogatással vádolt Bálint József é…

Teljes szövegű keresés

3.
Zalaegerszeg, 1824. szeptember 6.-november 30. előtt
Deák büntetőpere a paráznasággal és gyújtogatással vádolt Bálint József és Lukács Kata sárhidai lakosok ellen.
Az ügy közvetlenül a megye törvényszéke elé került, annak elnöke bízhatta meg Deákot a vád képviseletével.
1824. esztendei Szent István-i büntetőtörvényszékek alkalmatosságával Zalaegerszeg mezővárosban felvétetett bűnpöre nemes Deák Ferencnek, tekintetes nemes Zala vármegyei tiszteletbeli tiszti alügyésznek, mint felpörösnek, vasban álló Bálint József paráználkodó és gyújtogató, mint raboskodó alperes ellen.
A fölpörös ügyész törvényes szabadságaihoz ragaszkodván az alpörös rabszemélyet arról vádolja, hogy az a sárhidai korcsmárosnéval több ideig tiltott és szorosabb társaságban élt, s avval egykor nem tudni mi okból öszveveszvén, a sárhidai úgynevezett Ebgondoltai csárdát, melyben az említett asszony korcsmárosné volt, bosszúállásból felgyújtotta, s onnét elszaladott; melynek próbájára az A alatti szabad vallás előadatik.
Kívánja tehát a felpörös ügyész említett rabszemélyt, mint paráználkodót és gyújtogatót az 1723 esztendei 11. cikkely40, s más hazai törvények értelméhez képest halálra, s a kárnak megtérítésére büntettetni, várván a szabad vallás meghitelesítésétől, a tiszti vizsgálatot megrendeltetni, s a többször mondott Ebgondoltai korcsmárosnét, mint paráználkodót béfogatni.
Az 1723: 11. tc. 4 §-a a paráználkodók, 13. §-a pedig a gyújtogatók megbüntetésérôl rendelkezett.
A vádat felolvasták a törvényszék elé vezetett Bálint József előtt, majd Deák indítványára elrendelték a paráználkodó kocsmárosné elfogását is. Lukács Kata elfogása és kivallatása után, 1824 novemberében folytatta Deák a pert.
321824. esztendei Szent Márton-i büntetőtörvényszék alkalmatosságával felvétetett folytatólag bűnpöre nemes Deák Ferencnek tiszteletbeli tiszti alügyésznek, mint fölpörösnek, vasban álló Lukács Katalin, mint alpörös ellen.
A fölpörös ügyész arról vádolja a rabszemélyt, hogy az a már feljebb vádolt rabszeméllyel hosszasabb ideig botránkoztató és buja életet élt légyen, és így a hazai és egyházi törvényeket másoknak botránkoztatására megszegni nem rettegett. Végre folyó esztendei június 10én nem tudni mi okból, azon korcsmát, melyben korcsmárosné volt, fentemlített Bálint József által felgyújtatta.
Kéri tehát a fölpörös ügyész az említett Lukács Katalint, mint paráználkodót és gyújtogattatót az 1723. esztendei 109. cikkely41 értelméhez képest megbüntettetni, a tömlöci tartás megtérítésére ítéltetni, és a tiszti vizsgálatnak mind a korcsma felgyújtása eránt, mind pedig Bálint József és Lukács Kata tiltott és buja társolkodásokról Sárhidán leendő véghezvitelét megrendeltetni. Valamint szinte a B alatti szabad vallását Lukács Katának meghitelesíttetni, és Bálint József rabszeméllyel szembeállíttatni.
Az 1723:109. tc. a tľzvészek megelôzésérôl szólva az 1723:11. tc.-re utalt vissza.
1824. november 27-én a törvényszék elé vezették Lukács Katát, és ismertették vele a vádat. Ekkor kérte Deák a kihallgatott tanúk „meghitelesítését” is.
A fölpörös ügyész részéről. Minekutána a kért tiszti vizsgálat véghezvitetett ugyan, de a tanúk egyike még meghitelesítve nincsen, kéri a fölpörös ügyész a mondott tanút meghitelesíttetni, minthogy addig a dolog bővebb kimerítésébe nem bocsájtkozhatik.
S.k.eredeti. ZML. Büntetőperek 1824. Fasc. 26. No. 79. (perjegyzőkönyv)
A megye törvényszékének 1824. november 30-i ülésén ítéletet hirdettek Lukács Kata ügyében. Miután ártatlansága a per irataiból kiderült, szabadon engedték. Bálint József ügyében azonban, alaposabb kivizsgálásra várva, elhalasztották az ítéletet. Az ő sorsáról az 1825. február 3-i végső ítélet döntött: bizonyítékok hiányában őt is szabadon engedték.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem