35. Kehida, 1825. december 16. Deák ügyészi véleménye a hivatali visszaéléssel gyanúsított Ádám János pandúrhadnagy ügyében.
35.
Kehida, 1825. december 16.
Deák ügyészi véleménye a hivatali visszaéléssel gyanúsított Ádám János pandúrhadnagy ügyében.
Kehida, 1825. december 16.
Deák ügyészi véleménye a hivatali visszaéléssel gyanúsított Ádám János pandúrhadnagy ügyében.
Zala megye 1825. február 21-i közgyűlésére beadott panaszában hivatali visszaéléssel vádolta meg a Veszprém megyei Papkesziben lakó Takács János a tapolcai járás pandúrjainak volt hadnagyát, Ádám Jánost.120 Az esetet kivizsgáló bizottság az 1825. október 4-i közgyűlésen nyújtotta be a jelentését. Ekkor terjesztették a közgyűlés elé annak a büntetőpernek az iratait, amelyben az alperes tolvajok vallomásaikban szintén visszaéléssel vádolták Ádám Jánost. Az ügyet ekkor az ügyészi hivatalnak adták át véleményezésre.121
ZML. kgy. jkv. 1825:149.
Uo. 1825:2893/2894.
Ádám János, előbb Tapolcai járásban pandúrhadnagy, most sümegi állapodásbéli biztos122 ellen Papkeszi, tekintetes nemes Veszprém vármegyei helységbéli adózó Takács János úr által béadott kérelemlevelet, melyben említett Ádám János úr kötelessége teljesítésének elmulasztásáról, sőt a hivatallal való visszaélésről is vádoltatik, az ezen érdemben véghezvitt tiszti vizsgálattal együtt a tekintetes nemes vármegye folyó 1825. esztendei október 4én tartott közgyűlésének 2894. száma alatt tiszti ügyészi vélemény végett kiadván, ezen kegyes végzés következésében alázatos vélekedését adja az alolírt tiszti ügyész.
állapodásbéli biztos - megyei tisztviselô, az ô feladata az átvonuló katonaság elhelyezésének és élelmezésének megszervezése
Az 1. szám alatt idemellékelt, és Takács János által még 1824. esztendőben tekintetes nemes Veszprém vármegyéhez bényújtott kérelemlevélnek kitétele az, hogy midőn ezen panaszolkodó az őtet megkárosító oláh cigányoknak üldözésére Ádám János urat megkérte, sőt annak teendő fárodozásáért önként 30 forintokat is ígért 82ajándékul, említett hadnagy úr a tolvajokat Páhoknál útonérvén, azoktól olyan zálogot vett, mely Takács Jánosnak 162 forint 30 krajcárokból álló kárát jóval is meghaladta, de a tolvajokat szabadon eresztvén, a zálog kiváltására tizenötöd napot rendelt azoknak határidőül, és a megkárosítottnak kielégítését is akkorra halasztotta. A tizenötöd nap múltával azonban 132 forint helyett (minthogy 30 forintot a panaszolkodó önként ígért néki ajándékba) csak 100 forintot fizetett meg a kárból, 32 forinttal pedig adós maradott.
Ugyanezen kitétel a 2. szám alatt lévő bűnpörhöz F betű alá zárt tiszti vizsgálatban, mely a megkárosított Takács Jánosnak, mint tanúnak a tolvajok ellen 1825. esztendőben hit alatt tett vallását foglalja magában, némely figyelmet érdemlő változtatásokkal adatik elő. Különösen a 30 forint ajándékra nézve azt mondja Takács János, hogy ő ezen jutalmat csak azért ígérte Ádám János úrnak, mert az a tolvajokat Edericsig nyomozván, odább menni nem akart, hogy továbbá Ádám János úr a cigányokat Páhoknál vasra verette ugyan, de utóbb mégis szabadon bocsátotta azokat. És végre ámbár Ádám János úr az 1. szám alatti kérelemlevélnek bényújtása után is 20 forintokat fizetett le a panaszolkodónak, ez most mégis nem 32 forintot követel, mint előbb, hanem mivel a 30 forint jutalmat kárának tüstént leendő megtérítése feltétele alatt ígérte Ádám János úrnak, ez pedig már két esztendő olta halasztja a kielégítést, azon jutalomul ígért 30 forintot és a kárból hátralevő 12 forintot, azonkívül útiköltségek fejében is 12 forintot, mindöszve 54 forintokat kíván magának megfizettetni Ádám János úr által. Ezen kereseteknek ellenére Ádám János a 3. számú kinyilatkoztatáshoz mellékelt kettős és hármos vesszővel jelölt bizonyságlevelek mellett azt állítja, hogy már akkor, midőn a 100 forintot a panaszolkodónak lefizette, ez hátralévő követelését még csak 20 forintban határozta meg, mely 20 forintok a .///. alatt lévő nyuglevél szerint már megadattak azolta.
Ezen egymástól különböző előadások közül melyiknek kelljen inkább hitelt adni, meghatározni nem lehet, de annyi csakugyan világos a felhozott irományokból, hogy Ádám János úr a tolvaj cigányokat szabadon eleresztette, mert ezen vétkes cselekedet maga is megesméri az említett kinyilatkoztatásban, egyedül azt hozván elő mentségül, hogy a tolvajoknak nagyobb számától tartott, és azokat megfogni nem merte. De ezen módosítás hitelét Takács Jánosnak azon vallása, hogy Ádám János úr a cigányokat már vasra is verette, méltó kétségbe hozza, a 4. szám alatti tanúknak Takács János vallásával e pontban egyező bizonyításai pedig a felhozott mentséget teljesen megcáfolják, mert ezek azt vallják, hogy ők a tolvaj cigányok közül hetet vasravervén, azokat Saáry László főbíró úrhoz akarták kísérni, de Ádám János úr azoknak eleresztését parancsolta, azt adván okul, „hogy jó nyargalót adtak”.123
nyargaló - eredetileg az a díj, amelyet a lovas pandúroknak fizetnek az elfogott gyanús emberekért, itt váltságdíj lehet.
Nemcsak egyedül ezen tanúk erősítik pedig Ádám János úrnak pénz által lett megvesztegetését, hanem az ekkor ugyan eleresztett, de későbben mégis kézre került tolvaj cigányok a 2. szám alatti bűnpörnél A, B, C, D és E betűk alatt levő szabad 83vallásaikban magok is megismérik, hogy Ádám János úrnak Páhoknál az egyik két ezüst kétforintost, a többi pedig ki többet, ki kevesebbet adott az eleresztésért, és midőn zálogaiknak kiváltásáért Ádám János úrhoz mentek, a zálogért fizetett először 145, utóbb ismét 12, öszvesen 157 forinton kívül még egy cintányérat és Horváth Jánosnak C alatti vallása szerint 20 forintot is adtak ajándékba annak. Sőt, ugyan Ádám János úr három koronás tallérért utazólevelet is adott ezen cigányoknak akkor, midőn azok a papkeszi lopásról visszatértek. Végre a D alatti szabad vallás szerint Petrovics József cigánynak szekerét Sümegen letartóztatván, azzal is a papkeszi embernek káráért 12 forintot fizettetett. És így ámbár közel 200 forintokat kapott a mondott cigányoktól, a kárvallottnak mégis csak 120 forintot fizetett vissza.
Ha ezen tolvajokat egy magányos, és nem hivatalbéli ember tudva eleresztette volna, akkor, midőn azoknak letartóztatása erejétől telhetett, már ezen cselekedetet vétkesnek kellene mondanunk, mert minden polgárnak kötelessége a közbátorságot tárgyazó törvények megszegőinek büntetését tehetsége szerint eszközleni, annyival inkább megbocsáthatatlan tehát Ádám János úrnak tette, mert ennek azonfelül hivatalos kötelessége is volt a gonosztévőket kinyomozni és megfogni, egy oly kötelesség, melynek szentül és pontosan leendő teljesítését esküvéssel ígérte. Ha tudatlanság, vagy vigyáztalanság okozta volna hibáját, menthető volna az, de hogy a legalacsonyabb indítóok, a pénzzel lett megvesztegetés tántorította el őtet szoros kötelességének ösvényéről, azt elhallgatni nem lehet. Igaz ugyan, hogy a vett zálog által elégtétel szereztethetett volna a megkárosodottnak, de ezenkívül a megszegett törvény a példa miatt büntetést is kíván, ezen büntetést pedig Ádám János úrnak vétke miatt kerülték el akkor a gonosztévők, de kiket későbben csakugyan útonért a bosszúálló igazság.
Végre hivatalával is visszaélt Ádám János úr, mert ezen tolvajoknak pénzért utazólevelet adott, holott éppen őnéki lett volna kötelessége a levél nélkül kóborlókat szorosabb kérdőre vonni.
Az tehát az alolírt tiszti ügyésznek alázatos vélekedése, hogy Ádám János úr ellen ezen hivatalbéli kiszökései miatt tiszti fenyítő pör rendeltessen, melyben egyszersmind Takács Jánosnak a még fizetetlen kár eránt formált keresete is elintéztethetik. Kehidán december 16án 1825. esztendőben.
Deák Ferenc becsületbéli tiszti alügyész
S.k.eredeti. ZML. Büntetőperek 1826. Fasc. 38. No. 122. (a per mellékletei között).
A megye 1826. május 29-i közgyűlése tiszti fenyítő pert rendelt Ádám János ellen.124 A pert 1826. november 27-én indította meg Malatinszky Ferenc tiszteletbeli alügyész a megye törvényszéke előtt. Ádám János ügyében 1827. december 3-án született ítélet. A volt pandúrhadnagyot másfél évi, katonai vason, hetente kétszeri böjttel eltöltendő 84tömlöcbüntetésre, valamint adósságának és a fogvatartás költségeinek megfizetésére ítélték.125
ZML. kgy. jkv. 1826:1105
ZML. Büntetôperek 1826. Fasc. 38. No. 122.
