ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A JOBBÁGYOK BIRTOKKÉPESSÉGÉRŐL Pozsony, 1833. szeptember 4. | Deák Ferenc munkái

68ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A JOBBÁGYOK BIRTOKKÉPESSÉGÉRŐL
Pozsony, 1833. szeptember 4.

Negyvenhárom esztendővel ezelőtt, midőn az ősi alkotmányt végromlással fenyegető súlyos idők elmúltak,1 s a nemzeti képviselők újra ismét öszvegyűltek, hogy polgári szabadságunk vérző sebeit orvosolják, az 1790. esztendei országgyűlésnek megnyitásakor szép lelkesedéssel mondotta azt béköszöntő beszédében az akkori perszonális:2 „hogy az ország többi lakosainak illendő és mérsékletes szabadsága s a törvényt szerző hatalomhoz ragaszkodó bizodalma, törvényeink fő alkotmányába gyökerezett bátorságnak egy különös oltalma”. Figyelmetessé tett ezáltal a jeles férjfiú minden jó hazafit azon legbiztosabb útra, melyen nemzeti függetlenségünk megerősítése leginkább eszközölhető, s az ország virágzó nagysága talán egykor létesülhet; ne vessük meg tehát figyelmeztető tanácsát, mert valóban ideje már, hogy a hazában lakó nyolcmillió nemtelennek illendő és mértékletes szabadságáról is legalább egy részben gondoskodjunk. Nincs ezen szabadságnak nagyobb akadálya hazánkban, nincs a nemzeti mívelődés lehető virágzásának emésztőbb férge, mint belső elrendelkezésünknek azon része, mely szerént nálunk nemtelen ember semmi fekvő birtokot, mint valóságos állandó és bizonyos tulajdont, nem bírhat. Utasítása által meghatalmazva3 tehát, az igazságnak és a haza közjavának nevében megkérte a karokat, hogy ezen hibás és annyi kárt okozó rendelkezés eltörléséhez megegyezésekkel hozzájáruljanak. Nem tartotta szükségesnek hosszasan fejtegetni, hogy a bírhatási juss minden embernek véleszületett, sérthetetlen természeti jussa. Tudja, hogy a polgári társaságban sok természeti jussok csorbulást szenvednek, mert a státusnak céljai korlátolást kívánnak; de hogy valamely országban négyszázezer ember minden jussokkal bírjon, nyolcmilliónak pedig, mely a hazát szinte vérével és életével védi, még csak bírhatási jussa se legyen, azt a státusnak igazságos céljai szükségessé nem teszik; mert ha a polgári társaság azért állott öszve, hogy minden egyes embernek személy és vagyonbeli bátorsága biztosíttassék, ezen célnak sértése nélkül a társaság legnagyobb részétől még a bírhatási jusst is megtagadni csakugyan nem lehet. Spártának helótái4 , Rómának mancipiumai5 rabszolgák valának; tőlök az igazságtalan erőszak elvette még a személyes szabadságot is; de ha őket uraik szabadon bocsájtották, s ekkor valamely birtokot kaptak vagy szereztek, valóságos tulajdonosai valának szerzeményeiknek, s abban őket törvénysértés nélkül senki nem háborgathatta. A magyar nemtelen 69jobbágyot ellenben még földesurának kegyelme sem emelheti vissza természeti jussaiba, mert a fekvő nemesi birtoktól akármely nemesember által megfosztathatik, pedig azt vitatjuk, hogy a magyar jobbágy nem rabszolga. Kérdést lehetne támasztani azeránt, hogy melyik világos törvény fosztja meg

deak-001-002-005-0011 Az abszolutista uralkodó, II. József, aki néhány héttel halála előtt, január 26-án visszavonta rendeleteit, 1790. február 20-án halt meg.

deak-001-002-005-0022 Az alsótáblán elnöklő királyi személynök posztját akkor Ürményi József (1741–1825) töltötte be.

deak-001-002-005-0033 Zala megye országgyűlési pótutasítása által, melyet Deák kérésére adott ki a megye 1833. július 8-i közgyűlése.

deak-001-002-005-0044 Jogfosztott rabszolgái.

deak-001-002-005-0055 Rabszolgái.

egyenesen a nemteleneket a bírhatási jusstól, és valóban nemigen könnyű volna világos törvényt előmutatni, mert András bullájának 26. és az 1715. esztendei 23. törvénycikkelyek,6 melyekre leginkább hivatkoznak e tárgyban ítélőszékeink, csak az idegenekről szólanak. De nem feszegeti ezt, mert előre látja azon feleletet, hogy a törvényeket így magyarázta, így terjesztette ki a szinte törvényt szabó hatalmas szokás, és hogy ezen szokás a hajdan kornak szellemében támadott, s az óság bélyegét viselvén homlokán, tiszteletet parancsol. De a hajdan korban a magyar nemesség egyedül maga teljesítette [mindazt, amit teljesíteni]7 legszebb, legszentebb kötelessége egy nemzetnek: a haza védelmét és a belső csendesség fenntartását; tűrhetőbb, sőt nemesebb vala tehát azon büszkesége, hogy önvérével szerzett és egyedül védett jussait másokkal megosztani nem akarta. Környülállásaink azonban vétkünk nélkül a század lelkével együtt sokat változtak azóta, és most vajon kinek folyik legtöbb vére Magyarország védelméért? Kinek vállain fekszik a közterhek legsúlyosabb része? Bizonyosan azon nyolcmillió embernek, ki még fekvő tulajdont sem bírhatván, csak lakosa inkább a hazának, mint polgárja. (Éljen! Egy szózat felülről a karzatról: Száz esztendeig!)8 Azt fogja talán valaki mondani, hogy a magyar jobbágynak sorsa éppen nem rossz, mert szép telket bír csekély adózásokért, melytől földesura sem foszthatja meg soha. De a magyar jobbágy már születése által arra látszik kárhoztatva lenni, hogy törvényes értelemben független soha ne lehessen, mert fekvő tulajdont, állandót és bizonyost, hazánkban nem bírhat, sőt még a jobbágytelket sem szabad néki mint független tulajdont, a földesúri hatalom megszűnésével megszerezni. Pedig vajon nem érezzük-e mindnyájan az iszonyú különbséget, mely a jólét és a törvényes függetlenség között vagyon? Találkozik-e itten közöttünk olyan, aki a materiális9 legjobb létet, melyhez jobbágyi függés van kapcsolva, inkább választaná, mint törvényes függetlenség mellett a középszerűséget? Ezen törvényes függetlenség nélkül nincsen valóságos polgári szabadság, pedig csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyújtani. Ha tehát ilyenek önérzéseink, miért nem akarjuk elhinni, hogy másnak kebelét is szinte hasonlók melegíthetik, vagy ha elhisszük, miért késünk másoknak is utat nyitni a legszebb boldogságra, kivált midőn ez áldozatunkba sem kerül? Ugyanazért ismételve kéri a karokat és rendeket, hogy a bírhatási jusst hazánk nemtelen lakosaira is egész mértékben terjesszék ki, vagy ha azon bírhatási 70juss, mely minden nemtelenre és minden nemesi fekvő javakra terjedne, a véle összefüggő kérdések miatt nem itt, hanem a törvénykezési munkában vétetik tanácskozás alá: ezúttal legalább a jobbágytelkek tulajdonának „soluta jurisdictione dominali”10 lehető megvásárlása a nemteleneknek is törvény által engedtessen meg; mert ezen tárgy szorosan ide, az úrbéri munkához tartozik, hol a jobbágyok jussa s kötelességei határoztatnak meg. Legszebb engedmény lesz ez, melyet adózóinknak adhatunk, mert a legnemesebb cél, a törvényes függetlenség lesz általa munkás jobbágyinknak kitűzve; nevelni fogja ez a nemzeti szorgalmat, felébreszti sokaknak kebelébe az emberiség magosabb érzését, ösztönt ád a jó mívelődésre, és ezáltal hazánk közboldogsága fog nevelkedni, anélkül hogy valakinek igaz jussai sérelmet szenvednének. Ugyanis nem sértetik általa polgári szabadságunk, mert a szabadság másokkal is megosztva nem fogy, hanem erősödik, és annál bizonyosabban áll, minél többen lehetnek részesei, sőt a valóságos tulajdon által többen fognak a hazához kötve lenni, s így belső erőnk is nevelkedik. Nem sértetik szerkeztetésünk arisztokratika része is, mert hiszen Velencének főnemesei egykor határtalan arisztokráciai hatalommal uralkodtak,11 a bírhatási jussból mégsem zártak ki másokat is; megférhet tehát a népnek bírhatási jussa magával az arisztokráciával is. Nem is teszünk kárt a mostani fennálló nemzetségeknek, mert hiszen az eladás parancsolva nem lesz, a pazarlók eddig is leltek módot birtokaik elvesztegetésére, s ugyanazon pazarlóknak ínséggel küszködő unokái nem sok vigasztalást leltek eddig is abban, hogy őseik szép javait nem ők ugyan, de nem is valamely nemtelen pór ember, hanem más fényes nemzetségek bírják. Továbbá, a tulajdonosi jussnak szentsége sem szenved legkisebb sérelmet; mert az eladásra kénszerítve senki nem lesz, az alkuk önkénytől12 és szabad egyezéstől függenek, s az elidegenítés a nemes vevőnél, úgy mint nemtelennél, egyforma tekéntetek alá fog tartozni; sőt inkább a magyar nemesember kétségtelen birtokának szabad eladhatását felette nehezítvén, magát a valóságos tulajdont is éppen az korlátolja, hogy a vevők száma csak a privilégiált statusra13 vagyon szorítva, s az ország lakosinak igen nevezetes része még vevő sem lehet. Ha tehát a bírhatási jusst a nemtelenekre is kiterjesztjük, meg fog szűnni a tulajdonnak ezen korlátolása, s a nemesi fekvő javaknak értéke és ára felette nevelkedik, mert nevezetesen szaporodik azoknak száma, kiknek venni szabad lesz, és venni akarnak. Legfontosabb ellenvetés lenne talán az, hogy az idegen nyelvű és nemzetű vevők által nemzetiségünk veszélyeztetik. De hiszen itten csak hazánk lakosiról van a szó, s azoknak is, ha jussokkal bírni akarnak, a nemzeti nyelv tudását és tanulását kötelességekké kívánja tétetni, amire, úgy hiszi, egyébként is törekedik a 71törvényhozó hatalom. Végre, azt talán senki nem fogja vitatni, hogy ezen engedménynek megadása még most igen korán volna; mert hiszen 1790. esztendőben megtették őseink az első lépést, midőn a jobbágyok szabad költözését törvény által megállapították;14 ettől a bírhatás jussáig csak egy lépés vagyon, 43 esztendő pedig csakugyan elég üdő arra, hogy ezen egy lépést megtegyük, mert ugyan mikor fog nemzetünk virágzó nagyságra emelkedni, ha előrehaladásunkban minden egy lépésnél 43 esztendőkig késünk?

deak-001-002-005-0066 András király 1222:26. törvénycikke elrendelte, hogy birtokot az országon kívül való embernek ne adjanak. III. Károly 1715:23. törvénycikke pedig a magyarokká befogadottakról vagy honosítottakról rendelkezett. (Amíg a törvény előírásait a honosítandók nem teljesítik, „fekvő jószágok birtokosai ne lehessenek”.)

deak-001-002-005-0077 Ezek a szavak csak az Országgyűlési Tudósítások Kónyi Manó által használt példányában szerepelnek, de értelemszerűen idetartoznak.

deak-001-002-005-0088 A hallgatóság bekiabálásai.

deak-001-002-005-0099 Anyagi.

deak-001-002-005-01010 A földesúri igazságszolgáltatás alól feloldva.

deak-001-002-005-01111 Velence arisztokratikus köztársaságában választott fejedelmek, dózsék kormányoztak, csupán a tízek tanácsa korlátozta őket. Hatalmuknak 1797-ben a franciák vetettek véget, megszüntetve Velence arisztokratikus alkotmányát.

deak-001-002-005-01212 Értsd: önkéntes elhatározástól.

deak-001-002-005-01313 A kiváltságos rendre, a nemességre.

deak-001-002-005-01414 Az 1791:35. tc. cikkelyezte be Mária Terézia urbáriumát és a jobbágyok szabad költözési jogát.

Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 2. köt. 154–157. p. Közli Kónyi Manó 1. köt. 33–36. p.