LEVÉL WESSELÉNYI MIKLÓS BÁRÓHOZ Kehida, 1844. november 27. | Deák Ferenc munkái

435LEVÉL WESSELÉNYI MIKLÓS BÁRÓHOZ
Kehida, 1844. november 27.

Kehidán, november 27-én 1844.

Kedves Miklósom!

Nem volt előttem váratlan a súlyos csapás,1 mely Téged, barátom, s Tebenned minket is oly kínosan sújtott. És mégis megdöbbenve kiejtém leveledet2 kezemből. Leverve a fájdalom súlyától, zúzott kebellel állottam gondolat nélkül s eszmélet nélkül egy ideig, és nem valék képes felfogni a dolog valóságát, lehetőségét. Csak bátyám halála3 rázott meg ennyire, és Kölcseynké4 . E két kínos veszteségen kívül soha semmi csapás ily mélyen, ily fájdalmasan nem hatott lelkemre. Nem igaz, hogy osztozunk barátink fájdalmiban. Én a Te fájdalmadat teljes mértékben érzem, mélyen és osztatlanul. Vigasztaló szót mondanék néked, barátom, mert tudom, hogy ez legszentebb baráti kötelesség volna, de keblem minden érzése fájdalom feletted és veszteséged felett, sőt az egyetlen vigasztalást is, mi legalább némileg enyhíti e fájdalmat keblemben, nékem is a Te leveled nyújtotta azon magasztos lelki nyugalom által, mely annak minden sorát keresztüllengi. Érzem, hogy Te a csapást nemesebb, férfiasabb türelemmel viseled, mint aminővel én leveled leverő tartalmát fogadtam, bámulom lelked nagyságát, s leborulva áldom a szeretetnek, irgalomnak Istenét, ki a sorsnak oly sok méltatlan csapásai ellen oly roppant erőt öntött kebledbe. Te, szenvedő, emeltél fel példád és lelki nyugalmad által engem is, kit szenvedésed tudása sújtott le.

deak-001-005-018-0011 Wesselényi megvakulása, amely 1844 nyarának végére következett be.

deak-001-005-018-0022 Wesselényi 1844. szeptember 27-i leveléről van szó. (Lásd az előző levél jegyzeteit.)

deak-001-005-018-0033 Deák Antal 1842. június 20-án halt meg.

deak-001-005-018-0044 Kölcsey Ferenc 1838. augusztus 24-én hunyt el.

Levelednek vételével tüstént feltevém magamban, hogy még ezen őszön hozzád megyek, ha csak néhány napra is; rendezgetém kis gazdaságom körül dolgaimat, hogy távozhassak. Gazdasági tisztem változott, s az új tisztnek ideérkezése egypár hétig hátráltattak szándékom teljesítésében, pedig e válaszom is csak azért késett ily sokáig, mert személyesen akarék válasz helyett nálad megjelenni, s e holnap vége felé bizonyosan indulandó valék Zsibóra, de két véletlen körülmény kötött le ismét egy időre. Egyik körülmény a védegylet. Én jobban szeretném, ha ezen nagyszerű eszmét barátink kevesebb lármával és inkább csak néhány iparcikkekre szorítva léptették volna most életbe, mert nem zúdították volna fel oly igen egyszerre Ausztria minden érdekét ellenünk, és csekély pénzerőnket is több sükerrel lehetett volna némely fontosabb cikkek gyárainak emelésére összpontosítani, s az aláíróknak is könnyebb lett volna figyelemben tartani azt, mit aláírásaikkal megígértek. De miután a dolog megindult, s azt éppen így és nem másképp indították 436meg azok, kik Pesten a haza körülményeit jobban ismerik, mint én itt a falun: most már bűnnek tartanám még a hanyagságot is ezen eszme létrehozásának eszközlésében, mert ha e dolog részvét hiánya miatt elbukik, elvesztjük a külföld véleményét, s azt fogják rólunk mondani, hogy gyáva, nyomorult szájhősök vagyunk, kik Ausztriának gyáripari túlnyomósága ellen morális erőnkkel akartunk fellépni, s ezáltal a gyáriparnak talpkövét hazánkban is letenni, és nem volt annyi morális erőnk, hogy azt, amihez egyéb nem kellett volna, csak erős akarat, és egy ideig egy kis nélkülözés, létrehozhattuk volna. A védegyletet tehát, miután meg van már indítva, minden tehetséggel pártolni kötelességemnek hiszem. Mivel pedig e dolgot megyénkben is most akarjuk megindítani s terjeszteni, én hazulról, kivált kezdetben néhány hónapig nem távozhatok. Félek ugyan, hogy kitűrést nem ismerő nemzetünk ebben sem fog annyi buzgósággal részt venni, amennyi szükséges volna, hogy sükert érhessünk; kivált ha a kormány, mint hírlik, némely visszatorlásokkal élend, s például (mit már emlegetnek is) gyapjúnak, gubacsnak, bornak kivitelére – pamuknak, gyártáshoz szükséges gépeknek, festékeknek s egyéb szereknek és eszközöknek béhozatalára igen súlyos vámot vet, s ekképpen gyáraink keletkezését nehezíti, mezei gazdaságunk felvirágzását még inkább lesújtja. De mindezen félelmeink mellett is meg kell tennünk, amit lehet, hogy a dolog el ne bukjék, mert a cél szent és törvényes. Az eszközökben azok, kik a dolgot kezdették s igazgatják, nem fognak túllépni azon korlátokon, miket törvény és józan ész kitűznek, az eszmének megbukása pedig erkölcsi következéseiben kimondhatatlan káros volna. A másik körülmény, mi most távozásomat lehetetlenné teszi: megyénk jelen állása. Múlt évi augusztustól fogva, midőn én a követséget el nem fogadtam, megyénk több nagy befolyású emberei magokat a közügyektől visszavonták. Csány László, Horváth János5 és még némelyek még csak a közgyűlésen sem jelentek meg. Én megmaradtam régi állásomon, jelen voltam a gyűléseken mindenkor, vívtam azon ügyért, mit jónak tartok, minden fegyverrel, mit törvény s becsület engednek. Júniusban tisztválasztásunk volt, akkor Horváth és Csány ki akartak békülni az ellenpárttal, de az őket megcsalta, s mivel Csánynak, Horváthnak sem pénzök, sem kedvök nem volt a tisztválasztásba az akkori körülmények között tettlegesen béfolyni, s magokat ismét egészen visszavonták, én pedig s több mások restaurálni6 , korteskedni sem tudunk, sem akarunk: az ellenpárt vezette

deak-001-005-018-0055 A zalai liberális ellenzék pártvezérei.

deak-001-005-018-0066 A tisztviselők választásakor szervezkedni.

az egész tisztválasztást. Múlt szeptember 26-án, midőn Forintos György kortesekkel a régi végzést az adóra nézve megbuktatta, s azon gyalázatos végzést hozta, hogy Zala semmit nem fizet, mi néhányan eleget igyekeztünk régi elveink mellett, de nékünk nem csak kortesünk nem volt, sőt még Csány, 437Horváth és mások, kik már ekkor elvonták magokat a közügytől, még meg sem jelentek, s a nyers tömeg újra győzött ellenünk. Azonban november 4-én, midőn a közgyűlésen semmi kortes nem volt, a szeptember 26-i végzést ismét feldöntöttük, s régi jó utasításunkat újra visszaállítottuk, sőt én kimondottam, mit az egész gyűlés helyeslett, hogy tegyen bár az ellenfél kortes erővel bármit a haladás elvei ellen, mi azt a legközelebbi gyűlésen, melyre ők korteseket nem hoznak, meg fogjuk változtatni. Így legalább, ha ők újra diadalmat akarnak szerezni elveiknek, vagy újra korteseket kell béhozniok, vagy minden gyűlést kortesekkel tartaniok, s ez mindég pénzbe kerül nékiek, midőn mi az ő végzéseiket, ha ők kortest be nem hoznak, ingyen és költség nélkül változtatjuk meg. Végre majd vagy elunják ők is a sok költséget, vagy azon pénzen, mit ide fordítanak, legalább más megyében nem tehetnek rosszat. Ezen terv, mit én nyilván kimondottam a gyűlésen, Forintos embereire leverőleg hatott, a haladás emberei pedig új lelkesedésre lobbantak. Horváth, Csány és többen, kik eddig a közügyektől magokat elvonták, ismét megígérték, hogy bejárnak ezentúl a gyűlésekbe, s meleg részt vesznek mindenben. Az ifjúság buzgó, s nem lehetetlen, hogy Zala ismét javulni fog – noha én azt hiszem, hogy Zalára biztosan nem számíthatunk még hosszú ideig. De mint mondom, van remény és buzgóság. Én tehát ezért sem távozhatok most egy ideig a megyéből, nehogy hosszasabb távollétem oka vagy ürügye legyen valami szakadásnak. Tavaszra marad tehát zsibói utam, de tavasszal csak betegség gátolhatna, semmi egyéb, mert sóvárog lelkem utánad.

Kossuth barátunkat Landerer, vagy talán azok, kiknek kezeiben Landerer csak eszköz volt, rútul kijátszották. Lajos azt hitte, hogy mivel Landerernek anyagi érdekei kötve vannak Kossuthnak szerkesztőségéhez, az őtet megcsalni nem fogja; s nem sietett írásba foglalni, vagyis inkább aláíratni a szerződést; de Lajos arra nem számolt, hogy Landerert az egész pesti világ a polícia titkos tagjának hírli, s ha ez igaz, akkor Landerernek szabad akaratja csak addig terjedhetett, meddig azok akarták, kik őtet alacsony szolgálatjában fizették, mert miután ő magát testestől-lelkestől eladta, ő már a magáé nem volt. De bármi legyen is a dologban, annyi bizonyos, hogy az előzmények után Lajos másképpen nem cselekedhetett, mint ahogy cselekedett, s hibája csak az volt, hogy kezdetben nem bírt elég óvatossággal Landerer irányában. A veszteség, mit az egész közönség ezáltal szenvedett, kétségtelenül óriási, mert Lajos lelépte óta journalisticánk iszonyút hanyatlott. A centralizáció, mit a Pesti Hírlap vitat, úgy hiszem, sok terméketlen teóriát foglal magában, s nem volt érdemes miatta szakadást okozni a haladók között. Egy lényeges gyakorlati oldala van, s ez az országgyűlési utasítások megszüntetése. Én 438ugyan kételkedném most még ezen megszüntetést elfogadni, míg tudniillik a közvélemény nálunk is a szabad sajtó által tisztább és erősebb nem lesz – hiszen, ha egyszer ez megtörténik, s ha a népnek is lesz képviselete, az utasítások, mint lehetetlenek, egyébként is megszűnnek. Azonban a kérdés mint journalisticai vitatások s fejtegetések tárgya szép és fontos, de ezenkívül a többi, mit a centralizációrul s a mellette írott cikkek magokban foglalnak, jelen körülményeink között elmaradhattak volna. Furcsa jelenet e dolognál az, hogy a Budapesti Híradó, mely, mint hírlik, némely oligarchiai érdekek képviselője, és a Nemzeti Újság, mely a papoké, hevesen kelnek ki a centralizáció ellen s a municipális rendszer védelmére. Úgy, mint én felfogom s óhajtom a municipális rendszert, éppen azon két pártnak, melyeket a mondott lapok képviselnek, nemigen sok érdeke lehetne a municipális rendszer mellett kardoskodni, s én ezt a kardoskodást csak annak tulajdonítom, hogy e lapok, legalább az egyik, csak úgy védik a municipális rendszert, ha az olyan marad, minővé az újabb időkben korteskedések által aljasodott sok megyében, mert ily állapotban azoké a túlnyomóság, kik többet vesztegethetnek, ezek pedig ők – és így ezen urak a municipális rendszert csak lázas betegségében vagy betegségtőli elgyengülésében szeretik. Azon centralizáció, melyet Dessewffy Aurél óhajtott, egészen más volt, mint minőt a Pesti Hírlap vitat. Ő a kormány hatalmát akarta központosítás által erősíteni a megyék ellenében, de a törvényhozásnak mint a nemzet akaratja kifolyásának erősítésén nemigen igyekezett. Ő a kormánynál nemcsak a hatalmat akarta törvény által központosítani, hanem az értelmi erőt is azáltal, hogy minden kitűnőséget magához és maga által a kormányhoz kívánt csatolni. Az ő centralizációja gyakorlatibb lett volna, és hatályosabb, de egyszersmind reánk nézve veszélyesebb. Sokan azt hiszik, hogy ő a kormány hatalmát azért akarta oly igen erősíteni, mert azon hatalomnak legalább egy részét ő maga óhajtotta s reménylette egykor, éspedig nemsokára gyakorlani, a törvényesen koncentrált hatalmat pedig könnyebb is, kényelmesebb is gyakorlani, mint azt, mit csak fegyver hatalma terjeszt és támogat működéseiben. De bármi volt is Aurélnak célja magára nézve, annyi igaz, hogy ha élne, most már egy számra is, intelligenciára is nagytekintetű hatályos kormánypártnak ő volna központja, sőt ő lett volna lelke és alkotója.

Mit mondasz barátom, az országgyűlésének végéhez? Én sok dologról, mi ott történt és még inkább, mi meg nem történt, határozottan ítélni nem merek, mert még senkivel nem beszélhettem, ki a kárpitok megetti dolgokról is fel tudna világosítani. Egyébaránt még nem volt országgyűlése, mely annyi sok szépet, jót, hasznost, sőt szükségest megindított s előkészített – s én 439szívemből örülök néhány igen szép törvényeknek is, miket alkottak, mert ezek következései fontosak lehetnek. Azt azonban felette sajnálom, hogy a fizetés megbukott, nemcsak azért sajnálom pedig ezt, hogy sok a teendő, minek ismét három évre elhaladni felette káros, de azért még inkább, mert a fizetni nem akaróknak ily országos győzedelme után még nehezebb lesz a nemességnek átokteljes adómentességét megszüntetni; és attól is félek, hogy a pénz emberei, miután most bizonyosnak hitték, hogy némely vállalatok létrejönnek, sőt hajlandóknak is mutatkoztak azokban részt venni, most azonban minden számolás, minden remény meghiúsult: jövendőben vélünk semmi pénzbeli viszonyokba nem ereszkednek, s hitelünk, tekintetünk a külföld előtt még alább süllyed. De amint mondom, a kárpitok megetti dolgokat szeretném tudni, hogy biztoson ítélhessek. Egy dolog énelőttem mindig furcsa volt, a magyar diétára nézve, de különösen ezen alkalommal. Az országgyűlése tudniillik dolgozik nagy szorgalommal, némely tárgy kész egészen, némely félig, némelyeket csak gyalulni kellene még, s egyszerre, midőn a rendek legjobb munkában vannak, jön a királyi rendelet, mely a zárónapot kitűzi, s a rendek futva-sietve némely tárgyat letesznek, másokat elhalasztanak, és csak egy-kettőt fejeznek be tökéletesen. És ha országgyűlése után kérdezi a jólelkű ember, hogy ez vagy amaz igen fontos, sőt szükséges törvényjavaslatból miért nem lett törvény: felelet a kérdésre az, hogy egyesség nem történhetett, mert rövid volt az idő! Az Istenért, de hát az idő miért volt rövid? Felelet: mert a zárónap már ki volt tűzve, sőt egyszer meg is hosszabbítva, tovább pedig a fejedelem nem tartja az országgyűlését. Igen, de hát miért nem tartja, midőn még néhány hónapig sok jó törvényt lehetett volna talán alkotni, mire most évekig kell majd várakozni? Talán ellenség ütött be a hazába? Talán pestis van? Talán őfelsége reá nem ér többé válaszokat adni az országgyűlés felírásaira, mert kongresszusra megy, mely Európa sorsát elintézi? Ó nem! Ez mind nem történt, hanem elunták már az országgyűlését fent is, alant is. Ugyan az Istenért, hát a törvényhozás csak mulatságért van, mit ha eluntunk, abban hagyunk? Hát ha a polgárok is elunnák egyszer kötelességeiket, s egy időre abban hagynák azoknak teljesítését: az adózó a fizetést, a katona a haza védelmét, a pap a prédikálást, a tanító az oktatást, a bíró a bíráskodást? Ha valaki ezek közül azzal mentené elmulasztott teljesítését polgári vagy hivatalos kötelességének, hogy azt most elunta, ugyan mit mondanánk reá? Ott, hol minden évben öszveül a törvényhozás, az ily halasztás nem halasztás, de nálunk! Bizony mégis furcsa nép vagyunk mi magyarok, kormányunkkal együtt.

Midőn e levelet bezárni készülök, veszem második szíves leveledet, a november 44011-én írottat,7 mely önvétkem miatt néhány napig a postán hevert. Zalai dolgainkról, melyek eránt kérdést teszesz, válaszomat e levelem elsőbb lapjain, úgy hiszem, kielégítőknek találandod, s ámbár amint írtam, reményem nem sok a megye biztosabb állására nézve, de a dolgok valamivel mégis jobbra fordultak. Kérded azt is, hogy ezen ármányoknak ki lehet valódi kútfeje? Barátom, forrása ezer lehet, de a közhír s közvélemény kitűnőleg csak Zichy Domokost8 nevezi, a veszprémi püspököt, s azt mondják, ez adja legfőképp a pénzt Forintosnak és társainak, kik csak eszközök. De Zichy, úgy hiszem, nem csak maga van, társai gondolom azok, kik egyébként is elvtársai.

deak-001-005-018-0077 Wesselényi 1844. november 11-i levelét közli: Történelmi Tár 1904, 309. p.

deak-001-005-018-0088 Zichy Domokos gróf (1808–1869), 1842-től veszprémi püspök (később a Konzervatív Párt alapító tagja).

Fájdalmas dolog, barátom, hogy a derék Szolnok9 oly sok ideig játéka lehetett azon cselszövényeknek, melyekkel némely rosszakarói a két hazának szép szín alatt gátolni akarták, hogy a Partium10 vélünk egyesüljön, s örömmel értem leveledből, hogy most már a dolgok jobban állnak. Hogy a törvény11 oly hosszú ideig teljesítetlen maradott, az csak a Magyarországot is kormányozó ausztriai kormánynál volt lehetséges; úgy hiszem, erre más civilizált nemzet nem sok példát mutathat, de talán most már ott fenn is gondolnak valamit a visszakapcsolásnak tettleges végrehajtására kiküldött, de még eddig, úgy hiszem, sokat alig működött királyi biztosság sürgetésére nézve. Örömmel és legszebb reményekkel nézek én barátom ezen részek vélünki egyesülésének elébe – de hát a lelkes, a derék Erdély, mikor fog már egyszer valahára testvérével, Magyarországgal öszveforrni? Hidd el barátom, mi magyarok Erdély nélkül csak fél nemzet vagyunk. Sok szép és jó fejlődött ki már az újabb időkben nálunk is; de lelkesedésünknek, mely sok anyagi vitákban hanyatlani kezd, hű és biztos támaszra van szüksége, és ezt csak Erdély nyújthatja nékünk, a tőlünk elszakasztott, de forrón szeretett kedves testvér. Erdély volt egykor századokon keresztül leghívebb oltalmazója, sőt megmentője a magyar alkotványos szabadságnak, és Erdély adhat most is túlnyomóságot nemzetiségünknek azon veszélyes elemek ellenében, melyek kétszeresen veszélyesek azáltal, hogy önhazánk keblében élnek s terjednek. De egyébaránt is e két magyar hazának csatlakozni most kellene leginkább, midőn mindenikben megindult már a józan kifejlődés, mert ha mindenik külön, mindenik aszerint fejlik, mint ön elemeinek egymás közötti harcai engedik, e két nemzet kifejlődése egymástól oly különböző alakot veend magára, hogy akkor majd még kevesebbek lesznek az érintkezés pontjai közöttünk, s az egyesülés még inkább nehezítve lesz. Meg vagyok győződve, hogy ha Magyarország és Erdély egyesülve haladnak a kifejlődésnek már elkezdett ösvényén, más lesz mindenikre nézve az eredmény, mint ha mindenik különválva fejlődik. Szabadelmű lesz ez a kifejlődés így is, úgy is, de egyesülve, nemzetiebb 441és lovagiabb, szilárdabb és biztosabb, egyszóval jobb és nemesebb, mint különválva. Nem ismeri e két honnak érdekét, vagy fonákul fogja fel a dolog részleteit, ki minden áldozatra nem kész, hogy Erdély vélünk egyesüljön.

deak-001-005-018-0099 Tudniillik Közép-Szolnok vármegye.

deak-001-005-018-01010 A Részek, azaz Zaránd, Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Kővár vidéke, melyek a török időkben Erdélyhez kerültek.

deak-001-005-018-01111 Az 1836:21. tc. rendelte el a Részek Magyarországhoz történő visszacsatolását.

De miért írom én néked mindezeket, ki éppen azt érzed, azt hiszed e dologról, mit én érzek és hiszek. Adná Isten, hogy Erdélyben is oly sokan és buzgón óhajtanák ezen egyesülést, mint nálunk Magyarhonban.

De bézárom már levelemet. Éjfél rég elmúlt, s én holnap, vagyis ma reggel indulok Egerszegre oly rossz útban, minőt már rég nem tudok. Isten áldjon, Téged, kedves barátom, s adjon erőt tovább is keblednek; a tavasszal nálad leszek. Addig is Isten veled! Hű barátod:

Deák

S. k. eredeti. MOL Mikrofilmtár 8368. doboz. Közli Váczy János 139–150. p.

@JEGYZET