KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A FELEKEZETEK ELEMI ISKOLÁIRÓL Pest, 1848. augusztus 9. | Deák Ferenc munkái

547KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A FELEKEZETEK ELEMI ISKOLÁIRÓL
Pest, 1848. augusztus 9.

Csak nehány rövid szóval mondom el véleményemet. Ha a tegnapi határozathoz1 lehetett volna szólanom, kimondtam volna, miként a hazának jelen körülményei között tévesztett lépésnek tartom elhatározni, hogy a státus által felállítandó iskolák közösek legyenek. Ámde a ház hatalmával élt, és én nem fogom kétségbe hozni, hogy a háznak joga van rendelkezni, minők legyenek azon iskolák, melyek a nemzet költségén fognak felállíttatni és fenntartatni. Ma a komáromi indítvány2 folytán arról van kérdés, hogy miután a közös iskolák, vagyis a státus által felállítandó iskolák közösek lesznek, vajon legyen-e joga egyes hitfelekezeteknek a maguk költségén iskolákat állítani, és vajon e célra azon hitfelekezetbeli többségnek lesz-e joga magánalapítványokat egyenesen oda fordítani? Eziránt nézetem az, miszerint az elsőt megtiltani, és még akkor is, midőn a státus által állított iskolák közösek, az alapítványokat lefoglalni, nincs a státusnak jogában. Hatalmi lépést tehet a státus, erőszakot követhet el, de bizonyosan igazságtalanságot fog elkövetni. Ne hasonlítsa senki ezzel a katolikus alapítványokat, miután ezeknek nem csekély része a státus javaiból adatott már Szent István által azon jószágokból, melyeket a státus községeinek fedezésére kiszakítottak eleink akkor, midőn az országot felosztották. A protestánsok és óhitűek minden alapítványai magánalapítványok, ezekhez a státus nem járult semmivel; ha a státus meg akarja tiltani, hogy magán hitfelekezetbeli iskolákat állítsanak, miután a magukróli gondoskodást egyenesen az ő nyakukba vetette, és alapítványukat elveszi: nem respektálja3 a tulajdont, ha pedig a törvényhozás a tulajdont nem respektálja, az önkényt gyakorolja. Ha Magyarország oly helyzetben volna, hogy békés nyugalom környezné, és mi a zöld asztalhoz ülve, teóriák nyomán indulnánk el rendezni a dolgokat, és azt mondanánk, hogy mi jobb és mi célszerűbb teóriában, és a teóriák között kifelejtenénk az ember ezer gyöngeségeinek alig kiirtható előítéleteit, s ha mi ideális tulajdonságú embereknek csinálnánk törvényeket: akkor sokat értenék azokból, amik mondatnak. De fájdalom, a törvényhozót nemcsak az okoskodás higgadt fonala, hanem az élet és annak körülményei és az emberiségnek sajátságai is vezérlik, és jaj annak a törvényhozásnak, mely oly ideális törvényeket alkot, melyeket az emberi élet naponként s a tapasztalás minden órán meghazudtol. Azt mondjuk talán, ne ismerjük el a hitfelekezeteket. Ám adjon nekem valaki mindenható 548hatalmat, és első lesz a teendők között, hogy az üldözéssé fajulható véleménykülönbségeket oly dologban, mely legszentebb, vagy szelídíteni, vagy kiirtani fogom. De kinek áll ez hatalmában? De ha a létező hitfelekezeteket ignorálni4 lehetne, éppen oly okoskodással lehetne mondani: ne ismerjük el a bűntényeket, tehát nem kell büntető codex5 . És vajon miért akarjuk ezen kényszerítő módot? Azért, mert összeolvadást reménylünk általa? Meglehet; ám még a legcélszerűbb eszköz is valamely cél elérésére csak akkor lesz elég hatályos, ha az időt eltalálja az ember, mikor azt alkalmazza. Kezdjék meg önök ezen teóriát ily nagy ingerültség között alkalmazni, meglátják következéseit. Ha figyelemre veszem a hallottakat, úgy látom, önök közül egyik sem érzi magában elmondani a mea culpát6 . Azokra nézve, mik Horvátországban történtek, azt mondjuk, nem követtünk el semmi igazságtalanságot; ámde csak nehány szó odavetése, nehány kifejezés vagy nehány rosszul magyarázott javallat, ami magában ártatlan, ha nem egyedüli ok, de eszköz volt az indulatok felzaklatására7 . Midőn az egész ország lázban van, midőn

deak-001-006-017-0011 A képviselőház 1848. augusztus 8-i ülésén a többség akként foglalt állást, hogy az állami költségen nyitandó elemi iskolák közösek (ne pedig hitfelekezet szerint megosztottak, elkülönülők) legyenek.

deak-001-006-017-0022 Ifjabb Pázmándy Dénes (1816–1856), Komárom megyei képviselőnek, a képviselőház elnökének indítványa.

deak-001-006-017-0033 Nem tartja tiszteletben, nem becsüli.

deak-001-006-017-0044 Mellőzni, semmibe venni.

deak-001-006-017-0055 Büntető törvénykönyv.

deak-001-006-017-0066 Elmondani az „én vétkem” gyónási formulát, azaz meggyónni, bevallani a bűneit, bűnbánatot gyakorolni.

deak-001-006-017-0077 Deák a reformországgyűléseken a magyar nyelv körüli vitákban elhangzott, horvátokkal szembeni barátságtalan megjegyzésekre utalhatott.

ezen országnak millióit veszély környezi, midőn attól félünk, hogy a hajó elmerül, midőn azt mondjuk, hogy az Istennek mindenható hatalma tud bennünket megtartani, akkor azt mondjuk-e, hogy egy kis hitfelekezetességből származó súrlódás, több vagy kevesebb, nem tesz semmit? Van-e jogunk ezt mondani? Felelhetünk-e a nemzet előtt, hogy ezen dolgot oly könnyen és minden komolyabb óvatosság nélkül vesszük? Emlékezzünk vissza a legközelebb elmúlt időkre. Az oláh atyafiak aggodalommal léptek a törvényhozás elé, aggodalommal a kormány elé minden panaszaikban, hogy uniálni8 akarják azokat, kik a nem egyesült szertartáson9 vannak. A törvényhozás igyekezett őket megnyugtatni; templomaik visszaadását elhatározta. Azt hiszik-e az urak, ha most ily közös iskolákra lesznek kényszerítve, ha alapítványaik is közössé tétetnek, és nem lesz megengedve, hogy saját alapítványaikat saját iskoláikra fordítsák, azt hiszik önök, hogy minden adott ígéreteinknek hinni fognak? Azt gondolják önök, hogy mivel a fölvilágosodásban oly fokig mentek, melyen túl előítéletekkel nem küzdenek, miszerint elmondhatják, hogy nincs oly szokás, melyhez mindvégig ragaszkodnának, azt gondolják önök, mivel ez áll önökről, így áll ez a népnél is? Hivatkozom azon urakra, kik nem vakbuzgók: ha valamely intézkedésben kényszerítést látnának saját vallási vagy véleményszabadságukra nézve, ezen zsarnokság ellen felzúdulna az urakban minden érzelem, és készek volnának annak védelmére fegyvert ragadni, ami még most, úgy hiszem, nincs megtámadva. Ez az emberi természetben fekszik, és fekszik még inkább a nép természetében, ki sokkal inkább küzd a sorsnak terhével, csapásaival, amely minél kevésbé felvilágosodott 549értelmű, annál inkább ragaszkodik a vallásossághoz és annak külformáihoz, mintsem annak lényegéhez. A külformákat megsérteni a népre nézve annyi, mint a népnek vallásos érzelmeit sérteni meg; ezeket pedig megsérteni akkor, mikor a sértést a státus nem kívánja, csak azért, mert bizonyos teóriák szebbnek festik a tárgyat: azt hiszem, vétek a nemzet s a nemzet biztossága ellen. Vagy talán azért, mert József császár10 is megpróbálta a közös iskolákat, mert azok itt és ott megpróbáltattak? Menjünk végig Európán, s nézzük, ezen közösség minő állapotban van, s mennyire vezet célra? Európa legszabadabb nemzeteinél hogy áll e dolog, annak elszámlálásával a házat nem untatom. Csak egyet említek, ahol az egyéni szabadság leginkább van biztosítva; és melyik ország az, melynek sorsát okunk van irigyelni, mert Magyarország még soká fog oda fejlődni? Észak-Amerika? És vajon ott kényszerítőleg cselekszik-e a státus a vallásfelekezetek iskoláival? Nem ad-e nekik szabad kezet? Nem respektálja-e a tulajdont? Azt mondja talán valaki, hogy ott kezdetben a státus nem avatkozott a vallások dolgába. Igaz, és én európai szerencsétlenségnek és Magyarország legnagyobb átkának tartom, hogy Magyarországnak először státusreligiója11 volt, melyből annyi igazságtalanság, annyi átok áradott a népre; de miután ezen átok reánk nehezedett, azt még nagyobbá tegyük? Azt gondolja valaki, hogy a közös nevelés azt ki fogja lassankint irtani? Meglehet, én nem hiszem; de ha igaz is, ezt nem akkor kell kezdeni, mikor az indulatok Magyarországban úgy fel vannak zaklatva, mint talán Árpád ideje óta nem volt. Azt pengetjük szájainkon, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség e századnak jelszava? Meglehet, hogy ezen jelszó inkább a jövendőt mutatja, mint a jelent. De kérdek minden embert, vajon a polgárok egyéni szabadsága egész Európában volt-e több megtámadásnak kitéve egyhamar, mint éppen a jelenben? És vajon a szabadsággal egyező-e, ha egy felekezetet kényszeríteni akarunk, hogy külön jogával mint hitfelekezet ne élhessen? Azt mondják, hogy egyenlőség legyen? Azon egyenlőség, mely a szabadsággal meg nem fér, s mely abban helyheztetnék, hogy nem egyenlő szabadságot adjunk a felekezeteknek? A testvériséget emlegetjük, és annak oly értelmet adunk, hogy azáltal akarjuk testvérekké tenni az embereket, ha súlyos láncokra láncoljuk? Ez a világon testvériséget soha nem szült. Még ha az előítéleteket sértenénk is meg, vétket követnénk el akkor, ha ezen sértést oly körülmények között követjük el, midőn a státus szüksége nem parancsolja; nekünk még azokat is kell respektálni, ha nem károsok; mert

deak-001-006-017-0088 Egyesíteni.

deak-001-006-017-0099 Az úgynevezett görög katolikus, pápától függő (gyakorlatilag a katolikusokkal unióra lépett) egyházzal szemben a független görögkeleti egyház hívei voltak „nem egyesült szertartáson”.

deak-001-006-017-01010 József 1785 augusztusában elfogadott egy népiskolai reformtervet, amelynek értelmében a vegyes vallású helységekben „közös”, vagyis felekezetközi népiskolákat állítottak volna fel, amelyekben mind katolikus, mind protestáns tanítók oktattak volna.

deak-001-006-017-01111 Államvallása, a katolikus egyház állam által támogatott (azzal összefonódott) egyeduralma.

amit mi előítéletnek hiszünk, az a népben sokszor oly érzelem, mely őt boldogítja, s melynek védelmére fegyvert ragad. Nézzünk körül, mi az, miben mi bízunk? Hol az erő? Ezen testületben? Ezen testület bölcsessége igen sok 550kárt elháríthat, ezen testület azonban csak rendelkezhetik a cselekvés második terén; és vajon a cselekvés kinek kezében van inkább, mint a nép kezében? Nekünk meg kell értetni a néppel, hogy a haza és annak szabadsága veszélyben van; és mikor azt meg akarjuk vele értetni, mikor fegyverre akarjuk buzdítani azon népet, mely eddig nem érezte, hogy hazája és szabadsága van, azon népet most akarjuk megfosztani szabadságának legmelegebb, legédesebb érzetétől? Uraim, ez nem eszköz arra, hogy a népet magunkhoz és a hazához kössük; ez eszköz arra, hogy egymás ellen ingerült indulatok közé a veszekedés almáját vessük. Azt hallom gyakran, hogy a reakció hatalmától félünk. A reakció hatalma így sokkal veszélyesebb, mert a reakció hatalma nem egynehány ember tollából és kezéből áll; a reakció hatalma akkor veszedelmes, ha van neki mire támaszkodni. És mire fog támaszkodni? A nép érzelmeinek pártolására, és annyival inkább fog támaszkodni, mert a népet ellökjük magunktól. Azt mondjuk, hogy a papság ennyi és ennyi vétket követett el? Nem tagadom, hogy sokszor nem teljesítette azon szent kötelességét, melyre hivatva volt; nem is fogok panegyrist12 a hibázók mellett tartani. De azt mondják az urak, a papság a reakció eszköze, félnek a papság reakcionális hatalmától. És mit csinálnak? Egy hatalmas eszközt adnak kezébe, hogy a vallás megsértett érzelmeinél fogva zúdítsa fel a népet a reakció kezére. Igen könnyű az aggodalmat előállítani; az aggodalomnak megnyugtatására nem erő szükséges, nem parancsoló eszközök valók, hanem enyhítő, édesítő, hozzánk csatló eszközök, nyelv-, vallás- és nemzetiségi különbség nélkül. Azt hiszem, alig van köztünk valaki, ki azt mondaná, hogy azt, mi eddig történt az idegen nemzetiségek irányában, újrakezdhetnők; alig lesz valaki, ki ugyanazon nyomon menne jövendőben, mint eddig ment. Elhibázott lépések, a körülményeknek meg nem fontolása, teóriákra épített következtetések csak kifelejtik az embert, az embert minden makacsságaival, előítéleteivel, minden sajátságaival, minden jó és rossz érzelmeivel. Pedig ezen egy kis hiba oly lyukat üt a számításon, miszerint félni lehet, hogy az elhibázott számítás talán többe kerül Magyarországnak, mint gondoltuk volna. Óvatosoknak kell lennünk, és ezen óvatosság azt parancsolja, hogy ne menjünk messzebb, mint ahova a státus célja kényszerít; ne tegyünk oly intézkedéseket, melyek az indulatokat felizgatják haszon és cél nélkül, ne áldozzunk a szépnek látszó teóriáknak, mert az élet gyakorlati, s mert mi adjuk meg az árát. Ha magunk sorsáról volna szó, akkor nemes büszkeséggel vagy önhittséggel mondanánk: igenis áldozzunk; de a mi kezünkbe egy nemzet tette le sorsát vak bizodalommal, és merem mondani, ha ezen törvényjavaslatot úgy, amint azt Madarász László13 előadta, a nép elébe adjuk, legfeljebb sok ember lesz, aki azt indifferenter14 551fogadja, de igen kevés lesz, aki annak örül, és igen sok lesz, ki azáltal legszentebb érzelmeit sértve fogja érezni, anélkül hogy a haza szent célja igényelte volna. Általában, ha mi azt mondjuk ki, mit Komárom követe indítványozott, hogy szabad minden hitfelekezetnek külön iskolát felállítani, és annak fenntartására használhatja azon vallásfelekezetbeliek többségének elhatározása szerint saját alapítványait, ezáltal senki meg nem sértetik, respektáljuk a tulajdont és a népnek vallásos érzelmeit; elkerültünk sokat, mi talán kárt okozhatna a hazának. Avval végzem szavaimat, miként nem akarom a testvériséget úgy érteni, hogy akiket testvérekké akarunk tenni, láncra verjük, vagy tetszik, vagy nem tetszik; hanem úgy szeretném testvérekké tenni az embereket, miszerint a szabadságot ne korlátozzuk ott és akkor, hol azt a státus célja múlhatlanul meg nem kívánja.

deak-001-006-017-01212 Ünnepi, dicsőítő, magasztaló beszédet.

deak-001-006-017-01313 Madarász László képviselő, a Batthyány-kormány baloldali radikális ellenzékének egyik vezetője csupán magánembereknek, nem pedig egyházaknak kívánta megadni a magániskolák állításának jogát.

deak-001-006-017-01414 Közömbösen.

Közlöny, 1848. augusztus 11. (63. sz.) 307, 308. p. Közli Kónyi Manó 2. köt. 290–295. p.