LEVÉL OSZTERHUEBER JÓZSEFHEZ Pest, 1861. január 9.
LEVÉL OSZTERHUEBER JÓZSEFHEZ
Pest, 1861. január 9.
Pest, 1861. január 9.
Pesten, január 9-én 1861.
Kedves Sógor!
Úgy látszik, az emberi természetnek kiválólag tulajdona az, hogy szereti magát fényes álmokban ringatni. Megereszti képzelődése tarka szárnyait, s minden kis körülményt, minden jelentéktelen eseményt ábrándjainak felfokozására használ fel. Ez magában igen szép, igen kellemes. Csak a kiábrándulás 30azután oly igen kellemetlen, sőt néha veszélyes ne volna. De különösen az élet komoly viszonaiban, melyek gyakran száraz, higgadt számítástól függnek, nagy bajt, nagy kárt okozhat az ily ábrándozás.
Ti most, miután mozgékonyabb, élénkebb napokat élünk, felizgatva reményekre azon csekély jelentőségű körülményből, hogy a császár engem és báró Eötvöst Bécsbe felrendelt, Isten tudja, minő tarka ábrándokat szőttetek magatoknak, s azt gondoljátok, minden jól van, minden megvan, mit óhajtottunk.
Sajnálom, hogy kénytelen vagyok szép álmaitokat a rideg valóság hű képével eloszlatni, de politikában, kivált korosabb embereknek, nem való az álmodozás, azoknak ébren kell lenni.
Írtam múltkori levelemben, hogy arra nézve, mi valószínűleg történni fog, éppen annyit tudtam, midőn Bécsből visszajöttem, mint midőn odamentem. És ez engem legkevésbé sem lepett meg, mert meg voltam győződve, hogy a császár nem azért rendelt fel minket, hogy nékünk elmondhassa, ő mit akar rendelni, cselekedni, hanem egyedül azért, hogy tőlünk is megkérdezze, mi hazánkban némely egyes tárgyokra nézve a vélemény. Azon rövid félóra, mit nála töltöttem, elgondolhatod, mennyire csekély lett volna mindazon tárgyoknak fejtegetésére, miket Ti magatokban képzeltek. Elmondom kivonatát azoknak, mikről a császár szólott, s abból megítélheted, mennyire tévedtek, midőn e beszélgetésnek némi jelentőséget tulajdoníttatok. Szólott őfelsége az ország gyűléséről, s elmondá, hogy ő azt minél előbb öszve fogja hívni, s kérdezett, ha a választások jól fognak-e kiütni. Szólott őfelsége a Vojvodina visszakapcsolásáról1 és arról, hogy a magyar ország gyűlésének a szerbek kívánatait méltánlani kell, s nem jó volna őket eltaszítani. Szólott arról, hogy ő nemcsak Magyarország királya, hanem a többi tartományok fejedelme is lévén, azok érdekeit sem mellőzheti; mondotta, hogy óvatosságot és méltánlást vár azon kérdések megoldásában, mik az egész birodalommal közösek, minő a pénzügy és hadügy, melyek megoldása legtöbb nehézséggel jár; mondotta, hogy nem tudja, miért nem akarnak a magyarok a közös ügyekre közös birodalmi tanácsot vagy birodalmi országgyűlést. Ezekről szólott a császár, ezekre feleltem én röviden.
deak-002-002-003-0011 1849 novemberében császári rendelet külön igazgatási területként létrehozta a Szerb Vajdaság és Temesi Bánságot, melynek Magyarországhoz való visszacsatolásáról 1860. december 27-én rendelkezett az uralkodó.
Ezekből láthatod, hogy miniszterségről vagy minisztériumnak az ország gyűlése előtti alakításáról szó sem volt. De akinek tiszta fogalma van a felelős minisztériumról, nem is tarthatja lehetőnek alakítását a koronázás előtt. Hiszen a minisztériumnak biztos alap kell, oly alap, melyet fejedelem és nemzet mint tettleg fennállót elfogad s elismer. Ilyen alap nálunk jelenleg még tettleg nem létezik. Mi az 1848-i törvényeket egész terjedelmökben kívánjuk alapul tekintetni. Őfelsége sok részben közelít ugyan azokhoz, de némely részben azokat kívánja módosíttatni. Hol azon ember, ki a végleges megállapodás 31előtt felelős miniszteri tárcát merne elfogadni? Az alapot még csak a jövő országgyűlésének kell teremteni, megszilárdítani.
Egyébiránt meggyőződésem, hogy Magyarország kétesebb helyzetben még nem volt, mint jelenleg. Még akkor is, ha minden oldalról legjobb szándékot teszünk fel, ha sem ott fenn abszolutisztikus célok, sem itt alant forradalmi túlfeszített remények nem léteznének is, négy fontos kérdésnek célszerű megoldását majdnem a lehetetlenséggel határosnak tartom.
Egyik s talán legnehezebb a pénzügy. Az óriási terheket, akár együtt kezeljük azokat, akár megosztjuk, nem leszünk képesek elbírni. Ha ma felosztanák közöttünk az államadósságokat, reánk aránylag a kedvezőbb esetben is olyan osztalék jutna, melynek kamatjai, a hadsereg arányos részének ellátása, a közigazgatás költségei évenként a jelenleg fennálló felette terhes direkt és indirekt adók összegéből ki nem kerülne, hanem azon adók tetemes emelését igényelné, amit senki nem akarhat, nem javasolhat. Az adósságokból pedig ki nem fogunk bújhatni, még akkor sem, ha a birodalomtól elszakadnánk, mert azok legnagyobb része, talán másfél ezer millió a külföldön van, a külhatalmasságok pedig el nem néznék, hogy az ő alattvalóik másfél ezer millió forintot elveszítsenek, mint el nem nézték akkor, mikor Belgium Hollandtól elszakadott,2 hanem az adósságokból nagy részt Belgiumra róttak, mely azt mai napig is fizeti.
deak-002-002-003-0022 Belgium 1830. október 4-én proklamálta függetlenségét.
Másik fontos kérdés a hadügy. Sem a császár, sem a német státusférfiak3 , sem a hadsereg bele nem fognak abba egyezni, hogy a hadsereg kétfelé szakíttassék, s inkább készek lesznek az extremumra4 .
deak-002-002-003-0033 Államférfiak.
deak-002-002-003-0044 34Szélsőségre.
Harmadik nehéz kérdés a nem magyar nemzetiségek, melyek teljesíthetetlen követelésekkel lépnek fel; horvát, rác, oláh, mindenik különálló politikai nemzetnek akar tekintetni, s oly igényekkel áll elő, miknek teljesítése az országot feldarabolná, Magyarországot megszüntetné, s legfeljebb egy új szövetségi államot hozna létre, melyben a magyar faj az ország közepén természetes védhető határok nélkül csak töredéket képezne.
A negyedik nehéz kérdés az, miként intéztessenek és vezettessenek a birodalomnak oly közös ügyei, miket szétválasztani lehetetlen, mint például a külügy, mert hiszen egy birodalomnak két külügyminisztere, két külpolitikája nem lehet; a kereskedelmi ügy külvonatkozásaiban és több mások.
Ezen óriási nehézségű kérdéseket szemben a Velencét fenyegető háborúval,5 szemben az izgatottsággal, túlfeszített reményekkel, az ausztriai birodalom zilált állapotával megoldani alighanem politikai lehetetlenség. Nem egyes ember, nem politikai párt, csak az isteni hatalom mindenhatósága képes ezekből bennünket kisegíteni.
deak-002-002-003-0055 Az 1859-es vesztes háború után kötött zürichi béke értelmében Ausztria kénytelen volt átengedni a Szárd Királyságnak Lombardia tartományt, miközben Velence tartomány továbbra is osztrák uralom alatt maradt egészen 1866-ig.
32Könnyű ily helyzetben azt mondani, nem kell engedni, majd engednek. De ki enged? Akármily engedékenyek lesznek is, pénzt azáltal teremteni nem lehet.
Sokan azt hiszik, megszűnt a tizenkét évi abszolutizmus, alkotmányosság lépett helyébe, most már jól fog menni minden. De barátom, az a tizenkét évi abszolutizmus megrontotta az állam organikus életének minden műszereit, elköltötte három vagy talán több következő generációnak jövedelmét, kizsarolta az életerőt, földhöz verte az ipart és kereskedést. Most már az alkotmányosság sem képes az utófájdalmakat elhárítani, az elveszett erőt visszateremteni. A súlyos betegség meg van törve, de az elerőtlenedett organizmus képes lesz-e mindazon kóranyagot, mi még hátramaradott, leküzdeni?
Kérdezed, mi vár tehát reánk. Azt a jó Isten tudja, ember még valószínűleg sem képes megjósolni. Könnyen, igen könnyen meglehet, bomladozása, szétmállása Magyarországnak is, a birodalomnak is.
Azon honpolgár, ki e nehéz helyzetben a negáció6 terén túl is akar tekinteni, s nem elégszik meg azzal, hogy egyik vagy másik törvényre hivatkozik, hanem tettleg is meg akarná menteni a hazát, valóban kénytelen megvallani, hogy még önmagának sincsen határozott véleménye a „miként” iránt. És hogyan hasson az ember másokra, hogyan mutasson útra, mikor maga sem lát utat, mi e bajok tömkelegéből kivezessen?
deak-002-002-003-0066 Tagadás.
Sok nehéz időt értem már, nehezet a hazára, nehezet az egyesek politikai állására. De még nem értem időt, melyben nyíltan, bátran s belső megnyugvással ne mertem volna szembenézni a bekövetkezhető eseményekkel azon megnyugvással, hogy tudom, értem s érzem, mi az én polgári kötelességem minden egyes esetben, mit teljesíteni fogok – az eredmény Isten kezében van. De most kábul a fejem, elszorul mellem, ha szembenézek a lehetőségek azon káoszával, mi előttünk áll, s miből egy elhibázott lépés végveszélybe viszi a hazát. Engedni a kiegyenlítés kedvéért éppen oly kárhozatos lehet, mint szoros ragaszkodással törésre juttatni a dolgot.
Azt írod, az ország reám néz, tőlem vár. Szerencsétlenség az országra is, reám is, ha ez így van, mert a baj súlyosabb, semhogy én vagy más abból megmenthetné a hazát, és én magam is szívesen mennék azon ember után, ki erre némi valószínűséggel kecsegtető utat tudna mutatni.
De nem írok e tárgyról bővebben, mélyebben nem ereszkedem. Köteteket lehetne összeírni, s az egésznek vége mégis csak annak bizonyítgatása volna, hogy én nem tudok tanácsolni, segíteni. Ezekből is, úgy hiszem, érteni fogod, ha nem az egész helyzet mibenlétét is, de legalább annyit, hogy vulkán fölött ábrándozunk, s múlatjuk magunkat rózsaálmok viruló képeivel.
33E napokban voltak nálam Pest városának küldöttjei, felszólítva, hogy nyilatkozzam, ha ők képviselőnek megválasztanak, elfogadom-e a választást. Én legörömestebb azt feleltem volna, hogy semmiféle nyilvános állást el nem fogadok, még a képviselőit sem. És mindamellett, hogy mély megtiszteltetésnek veszem a nemzet bizalmát, melynek azonban megfelelni nem leszek képes, mindamellett, hogy tudom, miszerint minden bajokat, mik így is, úgy is be fognának következni, nékem s az én távollétemnek tulajdonítanának sokan, ha a képviselőséget el nem vállalnám, mégis talán tagadólag válaszoltam volna; de azon körülmény határozott nálam, hogy könnyen fordulhatnak úgy a dolgok, miszerint a képviselői állás személyes veszéllyel is járhat, ez elől pedig kivonni magát ily nehéz időkben gyávaság volna. Kénytelen voltam tehát azt felelni, hogy igenis köszönöm a bizalmat, s azt elvállalom.
Zalából örömestebb lettem volna képviselő, mert szülőföldem, politikai életem bölcsője, legszentebb visszaemlékezéseim színhelye; de azt nem mondhattam, hogy Zala részéről bárki által már fel vagyok szólítva, s már szavamat adtam, s így az első felszólítót vissza nem utasíthattam megbántás nélkül. Hiszem, hogy talán Zalában is megválasztottak volna, de a bizalom felszólítására tagadólag felelni nem voltam jogosítva.
Muraközt én előhoztam a császárnak, de ő semmi határozott feleletet nem adott. Azonban úgy hiszem, a visszacsatolás megtörténik. Batthyány7 , úgy hallom, gyűlést hirdet Zalában.
deak-002-002-003-0077 Batthyány Imre grófot az októberi diploma kihirdetése után kinevezték Zala megye főispánjává.
Isten veled, kedves sógor! Már sokat firkáltam, kezem fáradt, fejem fáj. Levelemet ne mutogasd mindenkinek; aggodalmaimat sokan nem értenék, s minek elijeszteni azokat, kik örömestebb nézik a dolgot rózsaszínben. Barátimat szívesen üdvözöld nevemben,
hű barátod
Deák Ferenc
Deák Ferenc
Eredetije ismeretlen, első felét fakszimilében közli Márki Sándor – Beksics Gusztáv 568, 569. p. Első megjelenése egyes kihagyásokkal: Pesti Napló, 1876. március 12. 60. sz. Közli Váczy János 279–286. p. és Kónyi Manó 2. köt. 527–532. p.
deak-002-002-003-0011 1849 novemberében császári rendelet külön igazgatási területként létrehozta a Szerb Vajdaság és Temesi Bánságot, melynek Magyarországhoz való visszacsatolásáról 1860. december 27-én rendelkezett az uralkodó.
deak-002-002-003-0022 Belgium 1830. október 4-én proklamálta függetlenségét.
deak-002-002-003-0033 Államférfiak.
deak-002-002-003-0044 34Szélsőségre.
deak-002-002-003-0055 Az 1859-es vesztes háború után kötött zürichi béke értelmében Ausztria kénytelen volt átengedni a Szárd Királyságnak Lombardia tartományt, miközben Velence tartomány továbbra is osztrák uralom alatt maradt egészen 1866-ig.
deak-002-002-003-0066 Tagadás.
deak-002-002-003-0077 Batthyány Imre grófot az októberi diploma kihirdetése után kinevezték Zala megye főispánjává.
