KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A KÜLÖNÁLLÓ MAGYAR HADSEREG KÉRDÉSÉRŐL Pest, 1871. január 17.
KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A KÜLÖNÁLLÓ MAGYAR HADSEREG KÉRDÉSÉRŐL
Pest, 1871. január 17.
Pest, 1871. január 17.
Tisztelt Ház!
A magyar hadsereg kérdése nem ma kerül először a ház elé; elsőbben vitatás alá került akkor, midőn a kiegyenlítési törvény, az 1867:12. törvénycikk megalkottatott, és azóta évenkint, sőt egyik esztendőben az újoncállítás alkalmával kétszer is előfordult.
1867-ben, mikor a kiegyenlítési törvény fölött vitatkoztunk, voltak, akik elvben külön magyar hadsereget nem kívántak, mert azt hitték, hogy ilyen külön hadsereg az országra nézve több kárt hoz, mint hasznot. Voltak olyanok, akik a külön magyar hadsereget óhajtották, de ettől elállottak, attól tartva, hogy különben a kiegyenlítés nem jön létre, a kiegyenlítés elmaradását pedig sokkal nagyobb bajnak tartották volna. Végre voltak olyanok, akik úgy vélekedtek, hogy inkább semmi kiegyenlítés, mint kiegyenlítés külön hadsereg nélkül. Mindezen különböző nézetek, nézetkülönbségek igen bőven meg voltak vitatva.
Az 1867:12. törvénycikk, mely a magyar hadseregről mint az összes hadsereg kiegészítő részéről szól, éppen azon szempontból is megtámadtatott, hogy abban nincs szó külön magyar hadseregről, mert – úgy mondák – azon magyar hadsereg, amely csak kiegészítő része az összes hadseregnek, nem külön magyar hadsereg, s így ha alaposak volnának is azon okok, melyek egy különálló magyar hadsereg alakítása mellett a lelkesülés emelése tekintetéből 594fölhozattak, még mindig nem bizonyítanának amellett, hogy az újoncozási törvény címeként e kitétel: „magyar hadsereg” elfogadtassék. (Helyeslés jobb felől.)
Ha igaz volna is az, ami különben még igen kétséges, hogy egy egészen különálló hadseregben nagyobb a lelkesedés, szeretném tudni, vajon e kitételnek: „magyar hadsereg” a törvényjavaslat címéül elfogadása fogja-e a lelkesedést ébreszteni, ha egyébként az egész hadsereg azon állapotban marad, amelyben volt 1867-ben. (Helyeslés jobb felől.)
Nem ok nélkül vetettem föl azon kérdést, vajon a címnek indítványozott megváltoztatása emelné-e a katonaság vitézségét, fokozná-e lelkesedését.
Emlékezzünk vissza a múlt időkre. Senki sem fogja tagadni, hogy a magyar ezredek az előbbi időben a francia háborúban oly vitézséggel és kitartással harcoltak, hogy nagyobbal ezután sem igen fognának harcolhatni.
Nem véve számba azt, hogy Magyarországon többféle érzület uralkodik, és a hadsereg is nem csupán magyar ajkú emberekből áll, részemről úgy vagyok meggyőződve, hogy azon vitézség és lelkesedés, melyet seregeink annyi századon át tanúsítottak, ezen törvénynek címváltoztatása által egyátalában nem érintetik és nem fokoztatik. (Helyeslés jobb felől.) Egyébiránt, ha nem különállású hadsereg alakítása céloztatik, az esetben az indítványozott szó mellett fölhozott érvek legnagyobb része nem illik e tárgyhoz; mert ha a hadsereg lényegében, összeköttetéseiben ugyanaz marad, ami eddig volt, semmit elérve nem látok azáltal, ha az újoncozási törvénybe ezt a szót tesszük bele: „magyar hadsereg”. (Jobb felől: Úgy van!) Ellenben, ha különálló hadsereg céloztatik, akkor nem lehet tagadni, hogy ez a szerződésileg megállapított törvénycikkel merőben ellenkeznék, mert azon törvénycikk nem különálló magyar hadsereget említ, hanem említ olyat, mely a közös hadseregnek kiegészítő része.
Különféleképpen és mindenki a maga nézete szerint vitatkozhatik a törvény valóságos értelme fölött; azonban nézzük meg az 1867-i alapszerződés idevágó szakaszát, nézzük meg a különböző újoncállítási törvényeket, mindenütt a kiegyenlítés óta a védrendszer megállapításáig minden újoncozási törvény „magyar ezredekhez” ajánlotta meg az újoncokat. Sőt még a kiegyenlítést megelőzőleg is az 1867:9. törvénycikk is, mely kelténél fogva legközelebb áll a kiegyenlítési törvényhez, azon kiegyenlítési törvényhez, melyben ki van mondva, hogy a magyar hadsereg az összes hadseregnek kiegészítő része, hogyan ajánlja meg az újoncokat? Következőképp: „a magyar ezredek kiegészítésére szükségelt újoncok megajánlásáról”. Nem használja tehát a „magyar hadsereg” kifejezést, hanem egyszerűen mondja: „a magyar ezredek 595kiegészítésére szükséges újoncok”. Ezt a kitételt használta az 1868. és 69-i törvény is egész a legutóbbi időig. Egyszóval, szakadatlanul mindig ezen kifejezés: „magyar ezredek”, „magyar csapatok” használtatott.
A védelmi rendszer kérdésen kívül előbb más volt, mint most. Fölösleges volna ezt hosszasabban fejtegetni, s fölmentve is érzem magamat ez alól, mert éppen akkor, midőn ezen kérdés megvitattatott, bátor voltam kifejteni a védrendszer fokozatait azon vád ellenében, hogy a védtörvény még a régi jogot is föladja, amennyiben addig a törvényben „magyar hadsereg”-ről volt szó. Elmondottam akkor, hogy van egy törvény – úgy hiszem, az 1802:1. törvénycikk –, mely ezen szót használja: „exercitus hungaricus”1 . Egyenesen az mondatik, hogy a 10 lovas és 12 gyalogezredben 64 ezernyi számban állapíttatik meg ezen magyar sereg, és ennek completatióját2 három esztendőre megszavazza. De már ugyanazon országgyűlésen, valamint az 1805., 1807., 1808., 1812-in is a megajánlás mindig a magyar ezredek számára történt.
deak-002-005-007-0011 Magyar hadsereg.
deak-002-005-007-0022 Kiegészítését.
Tehát akkor sem úgy értették, hogy az külön hadsereg, hanem az összes hadsereggel egyesült magyar ezredek.
Méltóztassanak az előbbi időkre visszamenni. Az 1796:2. törvénycikk mondja: „in flagrantis Belli Gallici subsidia quinquaginta millia Tyronum militarium, pro intertentione tercentorum quadraginta millium Exercitus Caesareo-Regii, duos milliones, quadringenta millia metretarum Siliginis”3 stb.
deak-002-005-007-0033 A nagy tűzzel folyó francia háborúra való segedelem gyanánt a háromszáznegyvenezer főnyi császár-királyi hadsereg fönntartására ötvenezer katonaújoncot, kétmillió-negyvenezer mérő rozsot…
Itt a caesareo-regius exercitusra és nem a magyar hadseregre történt a megajánlás, mert a 340 ezer nem a magyar hadsereget, hanem az egész hadsereget jelenti. A védrendszerről szóló törvénycikk 1868-ban szentesíttetett; azelőtt mindig azon kifejezés használtatott, hogy ennyi meg ennyi újoncot ajánlunk meg a magyar ezredek kiegészítésére.
Az újoncozási törvény a védrendszerről szóló törvénycikken alapszik, ez pedig a kiegyenlítési törvényen nyugszik, mely kimondja, hogy a védrendszer iránt egyenlő elvek szerint kell mindkét fél törvényhozása elé javaslatokat terjeszteni. Mit mond ezen törvény? „A hadsereg és tengerészet csapataihoz, lehetőleg tekintetbe véve a besorozottak kívánságait, az oda legalkalmasabb egyének osztatnak be. A hadseregbe besoroztattak – az egészségügyi csapatok egyedüli kivételével – kizárólag magyar csapatokba osztatván be.”
Ha tehát külön seregnek tekintették volna, nem mondták volna, hogy „a magyar csapatokhoz”, mert ez magától értetnék; de még nem is minden katona a magyar csapatokba osztandó, mert az egészségügyi csapatok ki vannak véve, és oda lehet nem magyar újoncot is osztani.
Nem akarok hosszas lenni, csak azt kérdezem, hogy mi helyesebb: az-e, hogy a kiegyenlítés óta történt minden újoncállítási törvényben használt kifejezést 596használjuk, azt, melyet az országgyűlés folytonosan így állapított meg, pedig sohasem véletlenül, figyelmetlenül, hanem hosszas vitatások után; vagy az, hogy megváltoztassuk most, négy év múlva ezen kifejezést, és más kifejezést használjunk?
Igaza van egyik érdemes képviselő úrnak, hogy jöhet idő, mikor lesz szükség különálló magyar hadseregre. De mikor következik be ezen idő? Akkor, ha a kiegyezés szétbomlott, ha Magyarország ismét azon helyzetben lesz, hogy ismét a perszonáluniót kénytelen sürgetni. Akkor önként bekövetkezik a külön hadsereg szüksége. És azok részéről, kik elejétől fogva ezt vitatták, óhajtották, igen természetesnek találom, hogy óhajtják mindazt, ami a csupán személyes unióra alapított viszonyból következik.
Ez idő, mondom, bekövetkezhetik, talán nem mi általunk, nem a mi törekvésünk, hanem az események folytán; de én kimondom lelkem belső meggyőződését, hogy ha bekövetkezik, ez Magyarországra nézve súlyos csapás lesz, (Helyeslés a jobb oldalon. Ellentmondás a bal oldalon) és a mostani viszonyok közt, Európa mostani területi mérvei mellett és azon számerő ellenében, mellyel mindenik nagyhatalom rendelkezik, Magyarország rendkívülileg kockáztatná fönnállását, kivált ha még önmagában is össze nem tart. (Élénk helyeslés jobb felől; ellentmondás bal felől.) És valamint akkor, midőn nekem választanom kellett egy centrális parlament, egy közös Reichsrat és a perszonálunió közt, a perszonáluniót sürgettem, bármi veszélyes, bármi káros is az, mert a másik még veszélyesebb, még károsabb (Helyeslés a jobbon); úgy ha ezentúl olyan idő következnék be, hogy megint aközt kellene választanom: közös parlamentbe, Reichsratba olvadás vagy pedig bármi teherrel, veszéllyel járó perszonálunió, én ismét ez utóbbit választanám. Azonban míg ezen idő be nem következett, míg a Magyarország és az örökös tartományok közt kötött kiegyenlítési egyezmény fönnáll, addig mindazt, ami ez egyezmény értelmétől, szellemétől, szavaitól elüt, úgy tekintem, mint megsértését a kiegyenlítési egyezménynek. (Zajos helyeslés a jobbon.)
Igaz, hogy Európában divattá kezd válni a szerződések semmibevétele. (Halljuk! Halljuk!) Ezt a politikát én részemről sohasem tudnám követni. Én kivénültem az ily újításból. Hanem mint hideg szemlélő azt találom, hogy e politikához is mindig csak a hatalmasak nyúlnak, akiknek elég erejök van a szerződéseket megtörni, (Zajos helyeslés a jobbon) hogy azonban a gyengébb nyúljon ilyen politikához, azt én nemcsak igazságosnak nem, de még eszélyesnek sem tartom. (Helyeslés a jobbon.)
Régi dolog az, már Martinuzzi4 is megmondta: „qui socium habet, dominum habet”.5 Mindig jobban esik önállólag intézkedni, de az sokszor lehetetlen, 597és ha az ember nem elég erős egymagában arra, hogy minden bajnak, veszélynek ellenálljon, és érdekeit előmozdítsa, egyezkedés- és ennek folytán a szövetséghez folyamodik, mely esetben egyik fél sem határtalan ura többé a maga akaratának, hanem közösen együtt viszik ki azt, amit az egészre célszerűnek tartanak.
deak-002-005-007-0044 Utiešenoviľ, Fráter György (1482–1551), Szapolyai János tanácsosa és kincstartója, Magyarország egy részének és Erdélynek helytartója.
deak-002-005-007-0055 Akinek szövetségese van, annak hatalma van.
Lehetne arról akár elméletileg, akár a gyakorlati életet tekintve hosszasan szólani, de itt valóban sem helye, sem ideje annak. Én is azt állítom, amit egy tisztelt képviselő állított, hogy a tényekkel számot kell vetni. Én éppen a tényekkel vetettem számot, és e számvetés vezetett arra, hogy megkössük a kiegyenlítési szerződést, mint amelyet a tények számbavétele mellett tartottunk szükségesnek, s melyet föl is fogunk, legalább szavazatunkkal, tartani, mert megnyirbálása, aláásása sem a nemzet jelleméhez nem fér, sem célszerű nem volna.
Azon emberrel, aki alkalmat keres a megkötött szerződés alól kibújni, aki még olyankor is, ha alkalma nem nyílik, kijelenti azon óhajtását, hogy ama szerződést meg akarja szegni, semmi előrevigyázó ember többé szövetséget nem köt. Pedig Európában majdnem minden hatalom, különösen pedig Magyarország oly állapotban van, hogy támasz és szövetség nélkül meg nem állhat. (Úgy van! Jobb felől.)
Arra nézve, hogy valakivel szövetséget kössenek, kettő szükséges: először, hogy az illetőnek ereje legyen kötelezettségének megfelelni; és másodszor, hogy róla a bona fidest6 föl lehessen tenni. Én azt hiszem, tőlünk, kik ezen szerződésnek létrehozását szavazatunkkal elősegítettük, a bona fides megkívánja, hogy ezen szerződés minden betűjét megtartsuk.
deak-002-005-007-0066 Jóhiszeműséget.
Én nem fogadom el a központi bizottság véleményét, hanem az eredetileg előterjesztett törvényjavaslatot. (Élénk, hosszas helyeslés a jobb oldalon.)
Képviselőházi napló 1869–1872. 12. köt. 54–56. p. Közli Kónyi Manó 6. köt. 306–311. p.
deak-002-005-007-0011 Magyar hadsereg.
deak-002-005-007-0022 Kiegészítését.
deak-002-005-007-0033 A nagy tűzzel folyó francia háborúra való segedelem gyanánt a háromszáznegyvenezer főnyi császár-királyi hadsereg fönntartására ötvenezer katonaújoncot, kétmillió-negyvenezer mérő rozsot…
deak-002-005-007-0044 Utiešenoviľ, Fráter György (1482–1551), Szapolyai János tanácsosa és kincstartója, Magyarország egy részének és Erdélynek helytartója.
deak-002-005-007-0055 Akinek szövetségese van, annak hatalma van.
deak-002-005-007-0066 Jóhiszeműséget.
