KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD AZ URALKODÓNAK KÜLDENDŐ VÁLASZFELIRATI JAVASLATRÓL Pest, 1869. június 1.
KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD AZ URALKODÓNAK KÜLDENDŐ VÁLASZFELIRATI JAVASLATRÓL
Pest, 1869. június 1.
Pest, 1869. június 1.
Tisztelt Ház! (Halljuk! Halljuk!)
Négy válaszfelirati javaslat1 van előttünk, s én a négy közől a képviselőház bizottságának javaslatát pártolom.
deak-002-005-002-0011 Az országgyűlési központi bizottság mellett külön felirati javaslatot nyújtott be Tisza Kálmán, Simonyi Ernő és Svetozar Miletiľ.
Valamennyien egyetértünk, úgy hiszem, abban, hogy belviszonyaink lényeges reformja szükséges, mégpedig sürgetve szükséges, hogy ennek elhalasztása az ország fejlődésének akadálya. Valamennyien egyetértünk abban is, hogy a trónbeszédben kitűzött pontok az ország érdekében szintén múlhatlanul és halaszthatlanul szükségesek. Valamennyien egyetértünk abban, hogy szent kötelességünk haladék nélkül az ország összes erejét a kor igényeinek és hazánk szükségeinek megfelelő benső átalakítására fordítani.
De lényeges különbség köztünk és a három más fölirati javaslat pártolói közt az, hogy míg mi a múlt országgyűlésen létrejött kiegyenlítést oly közjogi 569alapnak tekintjük, melyre a reformok szükséges elintézését bizton építhetjük, a három más felirat pártolói ezen hitben nem osztoznak.
Ők azt hiszik, hogy a múlt országgyűlésen létrejött kiegyenlítés hazánkra nézve káros, sőt veszélyes; azt hiszik, hogy azon államjogi viszonyok, melyeket e kiegyenlítés létrehozott, a reformok biztos alapjául nem szolgálhatnak. A kiegyenlítést támadják tehát meg lényegében, s többen azt akarják, hogy mielőtt az államjogi viszonyok át nem alakulnak, a reformokba se bocsátkozzunk.
Nem festem azon helyzetet, melyben hazánk 1849-től fogva egész a kiegyenlítésig az abszolutizmus súlya alatt szenvedett. Él keblünkben még ezen szenvedések szomorú emléke. Csak annyit mondok, hogy az ország szellemi és anyagi fejlődése lehetetlenné volt téve; ipar, kereskedelem s a polgárok vagyoni állapota naponkint alább szállott. E fokonkinti folytonos süllyedés méltán aggodalmat keltett minden kebelben a haza jövendője fölött, s midőn 1865-ben legelsőbben szóba hozatott a kiegyenlítés, nem volt, tudtomra, a honpolgárok között más vélemény, mint hogy a helyzet megváltoztatása s e változtatás akadályainak elhárítása, szóval a békés, becsületes kiegyenlítés halasztást többé nem szenved. Csak a kiegyenlítés módjai s pontozatai fölött voltak eltérők a vélemények.
Nem szólok azokról, mik az 1865. év nyarán a hírlapokban e kiegyenlítés módjára nézve mondattak, csak ott kezdem el, midőn őfelsége maga az 1865. évi országgyűlést megnyitó trónbeszédében fölszólította az országgyűlést, hogy a pragmatica sanctiót tekintve kiindulási pontul, terjesszen elő javaslatot a fennforgó kérdések megoldására nézve.
Az országgyűlés bizottságot választott, hatvanhét tagból állót a javaslat elkészítésére. E számos tagú bizottság saját tagjai közől tizenötöt bízott meg e munkával, s ezen albizottságban mindkét politikai párt képviselve volt.
Sok hétig dolgozott az albizottság, megvitatta egészben is, részleteiben is a kiegyenlítést s annak föltételeit minden oldalról higgadtan, szenvedély nélkül, s munkájának eredményét, tudniillik mind a többségnek megállapodását, mind a kisebbségnek némely pontokra nézve eltérő különvéleményét a hatvanhetes bizottságnak az 1866. év június havában bemutatta. Ekkor ez kinyomatott, s mivel az országgyűlés több hónapra el volt napolva, s a hatvanhetes bizottság össze nem ült, a kinyomatott javaslat hónapokig közkézen forgott, s a hírlapok által is hirdettetett. Az országgyűlés összejöttével a hatvanhetes bizottság ismét hetekig tanácskozott, míg végre megállapodását s a kisebbség különvéleményét az országgyűlésnek benyújtotta. 1867. évi március hóban tárgyaltatott – ha nem csalódom – a hatvanhetes bizottság munkája a tisztelt képviselőházban, s e tárgyalás hetekig tartott.
570Nem volt tehát rögtönözve a kiegyenlítés, volt ideje mindenkinek azt átvizsgálni, tanulmányozni, mert a tizenötös bizottság javaslatának kinyomatásától kezdve a végtárgyalásig több mint nyolc hónap folyt le. Mégpedig megjegyzem azt, hogy a tizenötös bizottság munkájának elkészítése és a hatvanhetes bizottságnak tanácskozásai közt oly háború jött közbe, mely a birodalomra nézve szerencsétlenül folyt le: a porosz háború.
Mind a bizottságok tanácskozásaiban, mind a képviselőház tárgyalásainál higgadt megfontolással adtuk elő nézeteinket a kiegyenlítésnek ily módon leendő elfogadása iránt. Hatalmunkban sem volt, nem is akartunk bármi pressziót gyakorolni bárkinek meggyőződésére. Előadtam én is nézeteimet, szenvedély nélkül, önérdek nélkül; nem szólottam a szenvedélyekhez, sőt még a szónoklat elragadó fegyverét sem akartam, ha bírtam volna is, használni. Midőn okaimat, melyek engem a kiegyenlítési javaslat pártolására bírtak, elmondottam, jól emlékszem, hogy a következő szavakkal is éltem: „Ha azonban a ház azt hiszi, hogy mi csalódtunk, s a kiegyenlítésnek általunk javaslott módja káros, sőt veszélyes lehet az országra nézve, kezünkben van még az ügy, oda, hol előbb állottunk, minden pillanatban visszamehetünk.” De a képviselőház nem akart oda visszamenni, s nem akarta kitenni a hazát újabb küzdelmeknek, újabb szenvedéseknek, s elfogadta a kiegyenlítést jelentékeny többséggel, s így lett abból őfelsége szentesítése mellett törvény.
Nem azért hozom én föl ezeket, mintha azt hinném, hogy a törvényt s a paktumot2 többé megváltoztatni nem lehet. Ugyanazon tényezők, melyek azt alkották, meg is változtathatják, ha károsnak s veszélyesnek hiszik. Azt sem hozom kétségbe, hogy az egyes képviselőnek teljes joga van valamely törvény megváltoztatását szóba hozni, a többség határoz pártolva vagy elvetve kívánatát. Sohasem zártam el keblemet s értelmemet az okok és érvek előtt, mert ki lehetne oly szemtelenül vakmerő hinni magáról, hogy nem csalódhatik.
deak-002-005-002-0022 Megállapodást.
Meggyőződésem a kiegyenlítésre nézve, mint említém, hosszas s higgadt megfontolásnak, szenvedély s önérdek nélküli elhatározásnak volt eredménye; s mégis, ha valaki olyan érvekkel, melyek a tárgyból magából merítvék, s magára a kérdésre vonatkoznak, s melyeket én a vitatkozások hosszas folyama alatt nem hallottam, nem ismertem, meggyőz arról, hogy e kiegyenlítés káros, sőt veszélyes; vagy hogy nemcsak képzeletben, nemcsak elméletben, hanem gyakorlati valóságban is keresztülvihető egy más, jobb, célszerűbb módja a kiegyenlítésnek, mely nagyobb veszély nélkül hazánk jövendőjét inkább biztosítja, s az országot boldogabbá teszi, kész vagyok minden pillanatban azokkal egy térre lépni, kik az ily jobb módot javaslatba hozzák. 571(Élénk tetszés.) De míg meggyőződésem érvekkel megingatva nincs, első és szent kötelességem ahhoz ragaszkodni.
Két körülmény változtathatja meg nézetemet: vagy újabb s eddig nem ismert alapos érvek és okok, vagy azon tapasztalás, hogy csalódtunk, midőn a kiegyenlítést veszélytelennek hittük, mert a gyakorlat igazolta az ellenkező véleményűek aggodalmait.
Figyelemmel kísértem s olvastam az előttünk levő válaszfelirati javaslatokat és a tárgy fölött most elmondott beszédeket, de nem találtam bennök semmi új érvet, mi a kiegyenlítésnek 1866-ban és 1867-ben részint a bizottsági, részint az országos ülésekben hosszasan folyt tárgyalásánál – talán még több szabatossággal – el nem mondatott volna. Mindazon érvekre pedig elmondottuk mi is akkor terjedelmesen ellenokainkat és cáfolatunkat. A kétévi gyakorlat sem mutat arra, hogy a kiegyenlítés ellen fölhozott aggodalmak valósulnának, mint például hogy az közös parlamentre vezet, hogy Magyarország mintegy abszorbeáltatik a többi tartományok delegációja által, s nem lesz az a kellő befolyása a tárgyalásokra és határozatokra, melyet mi attól a paritás alapján reménylünk; mert íme, két delegáció működött már azóta, s ellenkezőt bizonyított.
Fölhozták részünkről a kiegyenlítés jótékonyságának bizonyítására az élénkebb forgalmat, iparunk és kereskedésünk emelkedését. Nem úgy értjük mi azt, mint egy képviselőtársunk cáfolatában fölhozta, mintha mi ezen élénkebb forgalmat és kezdődő emelkedést magunknak tulajdonítanók. Jól tudjuk mi is, hogy ez még csak első kezdete az emelkedésnek. Jobb termések, jobb árak s a más országokban is megindult élénk forgalom okozták ezt nem csekély részben, s elemi viszontagságok vagy más szerencsétlenségek egy időre ismét visszalökhetnek bennünket. Magunknak s egyedül magunknak tulajdonítani mindazt, ami e téren kedvező bekövetkezett, éppen oly fonákság volna, mintha valaki azt akarná elhitetni másokkal, hogy a közelebbi földrengéseket a többség, a kormány és a kiegyenlítés okozták. (Derültség.) De annyi mégis igaz, hogy ha a kiegyenlítés meg nem történik, vagy ha a kiegyenlítés oly káros és veszélyes volna, mint némelyek hiszik, még a jó termés mellett is aligha bekövetkezett volna még annyiban is, amennyiben ez megtörtént, a hitel, a forgalom, a keresetmód, az ipar és kereskedés emelkedése.
De valamint az ez alkalommal előadott szónoklatokban semmi új érvet nem találtam a kiegyenlítés ellen, melyet már a múlt években nem vitattunk volna meg, úgy fölöslegesnek tartanám régi érvekre, melyeket hallottunk, és tehetségünk szerint megcáfoltunk, most újabban felelni. Előkereshetném én is akkori felszólalásaimat, adhatnék azoknak újabb alakot, felékesíthetném 572szóvirágokkal, de azért beszédem magva, az okok és az érvek csak azok maradnának, amik akkor voltak. Ily beszédek több kárt okoznának, mint hasznot, mert csak az időt rabolnák el szükség és cél nélkül.
Ami a reform kérdéseinek némelyek által követelt ideiglenes elhalasztását illeti, véleményem szerint a dolog következőképp áll: Van egy kiegyenlítés, mely a törvényhozás rendes útján jött létre, és mely államjogi viszonyaink alapját vetette meg. Ez a kiegyenlítés sokaknak nem tetszik. Okkal, nem okkal, azt most nem vizsgálom, de nem tetszik. Mi ugyan nem tartjuk okaikat alaposaknak, de ők alaposaknak tartják azokat, mert játékot ily komoly dologból bizonyosan ok nélkül nem űznének. Szóval nekik a kiegyenlítés nem tetszik, azt a reformok biztos alapjának nem tekinthetik, és mindenekelőtt a kiegyenlítést óhajtják megváltoztatni. Ha már mi csak azért, mert vannak, akik ezen kiegyenlítést lényegében meg akarják változtatni, a reformokat, melyek az egész ház nézete szerint oly sürgetőleg szükségesek, el akarnók halasztani, és előbb a kiegyenlítést vennők ismét tüzetes tárgyalás alá, sajátságos circulus vitiosusba3 jutnánk; mert hiszen ha új kiegyenlítés jönne is létre, ha az az ellenzék kedve szerint történnék is meg, bizonyosan lenne egy minoritás4 , mely azzal sem volna megelégedve, és akkor évről évre újra és ismét újra a már megkötött kiegyenlítés megtartása vagy megváltoztatása felett vitatkoznánk, úgyhogy a szükségeseknek ismert reformokra idő nem maradna. (Helyeslés jobb felől.)
deak-002-005-002-0033 Hibás körforgásba.
deak-002-005-002-0044 Kisebbség.
Hozatott fel az ez alkalommal elmondott beszédekben számos kifakadás törvényeink, institutióink hiányaira, sőt hibáira vonatkozólag. Hiszen ki tagadja azt, hogy számos ily hiba, sőt hiány létezik? De ezek nem a kiegyenlítés következései; és éppen azért kell a szükséges reformokat mielőbb létesíteni, hogy ezen hibák orvosolva, ezen hiányok célszerűen pótolva legyenek.
Sokat emlegették a közelebbi választások alkalmával történt visszaéléseket. De hiszen ezek nem a kiegyenlítés következései, nem a válaszfelirattal állanak kapcsolatban. A jövőre nézve a választási törvények átdolgozása által kell hasonló bajokat megelőzni, a múltra nézve pedig, ha ki jogában sértve volt a választások helytelen vezetése által, adhatott kérvényt, és efelett a bíróság ítélt. Lehet, hogy valakinek valamely bíróság ítélete nem tetszik; lehet, hogy valamely esetben a bírónak egyéni nézete különbözik az enyimtől vagy másétól, de a bírói ítélet előtt meg kell hajolnunk, mert a bíróságokat a ház maga ruházta fel ítélő hatalommal.
Nem kétlem és tudom is, hogy a választások előtt és azok alkalmával számos izgatás történt, olyanok is, melyek semmi tekintetben nem helyeselhetők.
573Egy képviselőt sem vádolok ezzel, egyik ellen sem tudnék én effélét felhozni, de tudom azt, hogy egy képviselőnek sem áll hatalmában, midőn mint jelöltet fölléptetik, előre látni vagy határozottan meggátolni, hogy pártolói közől egyik vagy másik oly eszközöket is ne használjon mellette, melyeket azon képviselő nem helyesel, és melyekről talán nem is tud semmit.
Nem tudnám bebizonyítani, mert soha nem jártam utána, de közhírből tudom és van okom hinni, hogy az izgatások egyik igen veszélyes neme a birtokviszonyok megzavarására, fölosztásra vonatkozott.
Egyik képviselőtársunk kijelentette, hogy ők földet ígértek, de nem holdankint, hanem a Kárpátoktól az Adriáig: a szabad hazát. Hiszek szavainak, nincs okom kételkedni bennök; de hiszem azt is, hogy a népnek egy része nem ily magasztos költői értelemben, hanem igenis anyagilag kívánta és várta a földosztást.
Egy másik neme a káros izgatásoknak az adó terhének megszüntetésére vonatkozott. Nem kételkedem, hogy ily izgatások is történtek, noha hiszem, hogy nem képviselőktől eredtek; pedig az ily izgatások veszélyesek is és magukban véve fonákok is. Mindenki tudja, hogy belszervezetünk korszerű átalakítását az egész ország kívánja: jobb és gyorsabb igazságszolgáltatás, jobb és gyorsabb közigazgatás, nevelés, iskolák, sok más közhasznú intézet felállítása, hasznos beruházások múlhatlanul szükségesek. Mindezek tetemes költséggel járnak. Ha valaki azt mondja, az indirekt adók eltörlését, az egyenes adók tetemes alábbszállítását, de egyszersmind a fennebb említett szükséges javításokat is várhatja a nép, az önmagával ellentmondásban van, mert tetemesen megszaporítani az állam költségeit és ugyanakkor tetemesen alábbszállítani az állam jövedelmeit valóban fonák felfogás. De a szegény nép, mely nem képes államtudományi számításokat tenni, hiszi a csalóka ígéretet, s az után indul, ami lehetetlen.
Átalában véve két veszélyes neme van az ámításnak.
Egyik az, ha valaki elérhetlen vágyakat ébreszt a népben. Vágyak az emberi természetben feküsznek, s míg azok a lehetőség vagy valószínűség körében vannak, emelik a tevékenységet; de oly vágyak, melyeknek létesülése nem valószínű, sőt nem is lehető, elégületlenséget szülnek még azoknál is, kik sorsukkal előbb meg voltak talán elégedve, elvonják őket azon ösvényről, melyen biztosabban juthattak volna vagyonokhoz: a munkásság és takarékosság ösvényéről. A sorstól és ajándékképp másoktól várják vagyoni állásuk javulását, melyet becsületes munka által inkább elérhettek volna. Sem a népnek, sem az országnak nem barátja az, aki elérhetlen vágyakat ébreszt a könynyenhívők kebelében. (Élénk tetszés.)
574A másik káros eljárás, amivel ismét nem vádolok név szerint senkit, a hatalom minden nemének, a kormánynak úgy, mint a törvényhozásinak keserű, gúnyos s gyakran rágalmazó megtámadása s ezáltal azok tekintélyének a kevesebb műveltségű népnél káros aláásása. Megróni a hibát jog és kötelesség, de történjék ez oly módon, mely több kárt ne tegyen, mint hasznot. Az államhatalom minden ágában szükséges a tekintély; jusson bár kormányra egyik vagy másik párt, ily tekintély nélkül kormányozni képtelen leend. Akik oda szeretnék vinni a dolgot, hogy a megalkotott törvénynek is csak kételkedve, vonakodva engedelmeskedjenek a hon polgárai, azok nem a kormányt, nem az egyik vagy másik pártot, hanem minden kormányt, minden pártot, magát az államot kívánják veszélybe dönteni. (Élénk helyeslés.)
Végre merültek fel többféle keserű kifakadások a közigazgatás terén elkövetett visszaélések s a felelős kormánynak állítólag törvénytelen eljárása ellen. De ismétlem, hogy ha még valók volnának is, azok szintén nem a kiegyenlítés következései, s átalában ez a modor nagyon emlékeztet engem a régi gravaminális diéták5 korára. Akkor nem volt felelős minisztérium, sem közvetve, sem közvetlenül nem függött tőlünk, hogy őfelsége kit nevezzen kancellárnak, országbírónak vagy valamely kormányszék tagjának; és ha ezen tisztviselők vagy kormányszékek sértették a törvényt, nem volt más eszköz, mint az országgyűlésen felszólalni ellenök, és bepanaszolni őket őfelségénél. De a parlamentáris kormány e tekintetben is lényegesen különbözik előbbi állapotainktól. Most a közigazgatásban elkövetett visszaélések iránt interpellálhatjuk a minisztériumot – és ezen joggal, úgy látszik, a tisztelt képviselők nemigen gyéren élnek; törvénysértések miatt bizalmunkat vonhatjuk el tőle; vád alá helyeztetését követelhetjük. És ez magától az országgyűléstől függ. Tehát az országgyűlés nem szorult arra, hogy egyes esetekért panaszt emeljen a felség előtt, a bajt törvényes hatalmával orvosolhatja. Nem látom tehát sem helyét, sem idejét a válaszfelirati vita alkalmával ily vádak és panaszok tárgyalásának. Meg fog a kormány ezekre felelni annak rendje szerint, és úgy hiszem, igazolni fogja magát; de nem látom helyesnek, hogy ezt bármi tekintetben a válaszfelirattal összeköttetésbe hozzuk.
deak-002-005-002-0055 Sérelmi országgyűlések.
Az eddigi vitatkozásokban részünkről sokan felszólaltak az ellenfél okai és előadásai ellen, és megcáfolták azokat, és én sem újabbakat, sem fontosabbakat felhozni nem tudnék.
Bocsánat, ha máris hosszadalmasabb voltam, mint lenni óhajtottam. (Halljuk! Halljuk!)
575Elegendőnek tartom szavaimat azzal végzeni, hogy a bizottság felirati javaslatát pártolom és óhajtom, hogy a többség mielőbb szavazással határozzon a kérdés felett, és vessen véget a már úgyis hosszúra terjedt vitatkozásoknak. (Élénk éljenzés a jobb oldalon.)
Képviselőházi napló 1869–1872. 1. köt. 303–307. p. Közli Kónyi Manó 6. köt. 184–191. p.
deak-002-005-002-0011 Az országgyűlési központi bizottság mellett külön felirati javaslatot nyújtott be Tisza Kálmán, Simonyi Ernő és Svetozar Miletiľ.
deak-002-005-002-0022 Megállapodást.
deak-002-005-002-0033 Hibás körforgásba.
deak-002-005-002-0044 Kisebbség.
deak-002-005-002-0055 Sérelmi országgyűlések.
