A «JUNCTIM»-RÓL.
163A «JUNCTIM»-RÓL.
A KK. és RR. 1835. szeptember 1-én tartott kerületi űlésökben tanácskoztak ő felségének augusztus 23-dikán kelt kir. leiratáról. Ő felsége ebben tudatja, hogy vezéreltetvén azon kivánságtól, hogy a földesurak és jobbágyok közti viszonyokat szabályozó munka hová hamarább foganatot nyerjen, s az adózók az új törvényből rájuk háromló jótéteményekkel mennél előbb élhessenek: elhatározta, hogy a jelen országgyűlését közelebb berekeszti. Kivánja tehát, hogy a KK. és RR. a már összeszedett sérelmeket és kivánatokat, valamint az országgyűlési egyezkedések többi szokott tárgyait is fölvegyék s mihamarább fölterjeszszék. A fölszólalt követek kiemelték, hogy a boldogult fejedelem határozottan megigérte, hogy minden operatumok junctium fognak szentesíttetni, s a mostani uralkodó is kijelentette, hogy az orsz. gyűlést inomisse folytatni kivánja: most azonban – az úrbéri viszonyok elintézésével az adó alapja szaporíttatván – a sok igéret egyszerre füstbe megy. Egy részök a junctim mellett meg akart maradni, mások bizonyos föltételek mellett a junctimtól elállottak.
Deák Ferencz: Nem fogadhatná el minden feltétel nélkül a tanácskozás alatt levő kir. válasz tartalmát; azonban szükségesnek látja emlékezetbe hozni, miként született a junctim ideája. Született az 1825-ben, midőn az ország rendei nyilván kijelentették, hogy a rendszeres munkálatokat «ne uno quidem excepto» együtt fogják felvenni. A kormány erre észrevételeket tett, de az ország rendei végzésüknél megmaradtak és a kereskedési munkát első helyre tüzték ki. Valának e részben a tanácskozás alatt oly okok előhozva, melyek a törvényhozás magas szempontjával össze nem egyezhetők. Ilyen volt, hogy tudnunk kell előbb, mit kapunk, aztán majd meglátjuk, hogy mit adhatunk. A szónok úgy hiszi, nem ily szempontból kell a törvényhozásnak kiindulni, melynek kötelességében áll, az ország lakósinak boldogságát szűkkeblű mellékes tekintetek nélkül előmozdítani. Megemlíti tovább az egyezkedések folyamát, melyek a sorozat és együtti sanctió iránt ez országgyűlésén közbe jöttének, s melyeknek resultatuma az lőn, hogy az 1833-dik áprilisi resolutióban ő felsége kijelentette megegyezését, hogy a sanctió minden operatumokra együtt történjék, úgy mindazáltal, hogy resolutió végett egyenkint terjesztessenek ő felsége elé. Kérdi azonban, minő alapon épült e vélemény úgy 1825-ben, mint most? volt-e valaki, a ki csak gondolta is, hogy magának az egy urbérnek elintézése közel 3 évbe kerül? s kérdi a RR.-et, vajjon ha közelítőleg számolva, aránylag 164számba vennék az időt, mely mind a kilencz munkának elvégzésére kivántatnék, a junctimhoz ragaszkodás mellett nem terjedne-e ez annyira, hogy midőn a 9-dik elvégeztetnék, már az urbért ismét igazítani, e végett az elsőre visszamenni, s így törvény nélkűl örökös tanácskozó országgyűlést tartani kellene? Igaz ugyan, hogy a törvényhozásnak kötelességében áll az egész országnak javára törekedni, s ezért, de csak ezért, nem pedig a fenemlített szűkkeblű tekintetből Zala rendei is commercialet kivánták első helyen felvétetni; a többség azonban mást végzett, s annyi mindenesetre igaz, hogy ha az egész ország javát kivánjuk előmozdítani, valamelyik osztálynál csak el kell a munkát kezdenünk; s addig, míg mindenkin nem segíthetünk, egyrésznek nem akar segítséget nyujtani, nem csak fonák számítás lenne; de még az is czáfolhatatlan, hogy magából a kereskedési munkálatból remélt kedvezések is hamarébb létesülnek, ha egyenkint, mint hogy ha csak mind a kilencz berekesztése után történik a sanctió. Hozzájárul a «nihil per excerpta» szerencsétlen gondolatja, mely által a legüdvösségesebb intézeteket kiszalasztottuk kezünkből. Végre pedig fontos tekintet az igazság kiszolgáltatása is, a minek megnyílását számos törvényhatóság sürgeti; s lehetne-e a hon polgáraitól áldozatul kivánni, hogy az igazságszolgáltatás mindaddig megakadva maradjon, míg a bár mindjárt meghozandó, de csak diaeta végével sanctiónálható törvény, mely által elrendeltetnék, hogy minden polgári perek diaeta alatt is folyjanak, mind a kilencz munkálat berekesztése után foganatba jöhetne? Szóval a junctim ideáját a tapasztalás megczáfolá s alaptalanságát, sőt lehetetlenségét bebizonyítá. Ebből azonban korántsem következik, hogy az eloszlatásba minden feltétel nélkül megnyugodjunk. Az urbéren kívül semmi mást nem végezve eloszlani, nem csak meg nem felelne a közvárakozásnak és a közreménységnek, de a kir. szó szentségét is megsértené. Az 1833-ki válaszban ünnepélyes biztosítást vettünk a fejedelemtől, hogy határozatlan időre – ad indeterminatum tempus – a többi munkálatokat elhalasztani maga sem akarja. Ez fejedelmi szó; ennek teljesülése felől nekünk biztosítás kell, s midőn egy részről az eloszlást a nép java s az igazságszolgáltatás tekintete sürgeti, másrészről a biztosítást úgy érhetjük el, ha a jövő diaetának mihamarábbi határnapja törvénynyel fog meghatároztatni. És ez az első feltétel, melyhez a szónok a diaeta eloszlatását köti; a második, hogy úgy azok, melyek nélkül az úrbért tökéletesen foganatba venni nem lehet, valamint más egyebek is, miket az ország rendei hazánk javára 165mulhatatlanul szükségeseknek, s azért halasztás nélkül elintézendőknek itélnek, per excerpta még ezen az országgyűlésen elhatároztassanak; 3-szor említeni kivánná, hogy az ország igazságos sérelmeit minden országgyűlésen egytől egyig orvosoltatni rendelő 1791: XIII. t.-cz. szerint a már felterjesztett s még felterjesztendő sérelmeink orvoslását kivánjuk. Ezen feltételek mellett kész a junctimtól elállani, s csak így fogadja el a kir. resolutiót.
