A SZLAVONIAI HÁROM ALSÓ VÁRMEGYE MAGYARORSZÁGI VÁRMEGYE.

Teljes szövegű keresés

A SZLAVONIAI HÁROM ALSÓ VÁRMEGYE MAGYARORSZÁGI VÁRMEGYE.
A KK. és RR. 1840. ápril 14-dikén tartott országos űlésében arról folyt a vita, hogy a szlavoniai három alsó vármegye sérelmei a magyarországi vagy a horvát-, dalmát- és szlavonországi sérelmek között soroltassanak-e fel. Poszavecz Zsigmond, Szerémmegye követe, hivatkozott arra, hogy a mult országgyűlésen is ezen három vármegye sérelmei a horvátországi sérelmek közé soroztattak, s csupán az urbérben történt rájuk nézve kivétel, s itt is nem más mondatott, mint hogy e három megye az inferior Slavonia nevezettel ne illettessék.
Deák Ferencz: Épen azon törvény, melynél fogva ezen három vármegyék az urbarialis tabellában a magyarországi vármegyék sorába igtattattak, következteti azt, hogy azok nem szlavoniai vármegyék, mely nevezetet, mint maga a szerémi követ is említé, a mondott úrbéri t.-cz, mely ő felségének is jóváhagyásával megnyerte, eltörülte. Minden lépés tehát, mely e részben az urbéri törvénytől eltérne, csak visszalépés volna. Ő a három vármegyéket a Magyarországhoz tartozóknak nem tartja, hanem tisztán Magyarország vármegyéinek tartja. A mi pedig a szerémi követnek azon okoskodását illeti, hogy a mult országgyűlésen is ezen három vármegyék sérelmei Horvátország sérelmei közé soroztattak, s azok most is oda soroztathatnak, megjegyzi, hogy a mult országgyűlésen ez csupán azért történt, mert az ezen három vármegyék iránti kérdés még egészen eldöntve nem volt, most azonban már törvény által is ezen kérdés el lévén határozva, nehogy ezen lépésből a horvátok valami jogot következtessenek, történjék bármi, ő részéről az üzenettől el nem áll, s készebb megegyezni abban, hogy ezen három vármegyék sérelmei fel se terjesztessenek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem